Rangos díjat kapott a 100 lakásos passzívház
Kihirdették a XVII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat eredményeit. A pályázat célja a magyar ingatlanfejlesztés eredményeinek bemutatása a hazai szakmai és laikus közönségnek, a kiemelkedő alkotások megjutalmazása.
A Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Magyar Tagozata a Magyar Ingatlan Szövetséggel közösen idén tizenhetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívó díj Pályázatot.
A magyar pályázat azt a célt szolgálja, hogy a pályázattal előkészítse és elősegítse azt, hogy a magyarországi ingatlanfejlesztők eredményesen vegyenek részt a FIABCI Prix d`Excellence nemzetközi nívó díj pályázatán. Az elmúlt 16 alkalommal a hazai pályázaton több, mint 289 alkotás mutatkozott be és a legjobbak nagy sikerrel szerepeltek a hazai eseményt követő FIABCI Prix d`Excellence nemzetközi pályázaton.
Idén is - a hagyományoknak megfelelően - a hazai verseny lezárása után a FIABCI Magyar Tagozata segítséget nyújt a pályázóknak abban, hogy minél sikeresebben vegyenek részt a FIABCI Prix d’Exellence elnevezésű nemzetközi pályázatán. A győzteseket a Wall Street Journal, a nemzetközi pályázat médiatámogatója egy egész oldalas ismertető keretében mutatja be.
A hazai pályázaton a nemzetközi verseny feltételeinek megfelelően minden olyan épület, épületegyüttes részt vehetett, amelynek az átadása, vagy használatbavételi engedélye 2014. december 31.-e előtt volt és az azt megelőző 6-7 évben valósult meg.
A pályázatok elbírálásának főbb szempontjai a fejlesztési koncepció, az építészeti értékek, a projekt megvalósításának műszaki megoldása, a kivitelezés minősége, a fejlesztés gazdaságossága és eredményessége, társadalmi hasznossága, valamint az, hogy az adott létesítmény hogyan járul hozzá a szűkebb és tágabb környezetében lakók életkörülményeinek javításához.
A Pályázat eredményhirdetésére 2015.11.23.-án került sor a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában, Budapesten.
A Pályázat kiírója a FIABCI Magyar Tagozata, Gönczi László elnök.
A Pályázat társrendezője a Magyar Ingatlanszövetség, Mehrli Péter elnök.
A Bíráló Bizottság tagjai:
- Gönczi László elnök, a FIABCI Magyar Tagozatának elnöke
- Bálint Imre, a Budapesti Építész Kamara elnöke
- Beleznay Éva Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete alelnöke
- Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke
- dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke
- Harkácsi István, az Irodakereső.info igazgatója
- Kispál Sándor, a Magyar Ingatlanszövetség főtitkára
- Koji László, a Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke
- Litomericka Adriena (Szlovákia), a CEI volt alelnöke
- dr. Szauter István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöki tanácsadója
- dr. Tompai Géza, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségi tagja
A Pályázat támogatói:
- Budapesti Építész Kamara
- Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
- Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége
- Irodakereső.info
- Lakásvásár Médiacsoport
- Magyar Építész Kamara
- Magyar Fürdőszövetség
- Magyar Ingatlanszövetség
- Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
- Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége
- Magyar Urbanisztikai Társaság
A Pályázat díjazottjai
I. Díjat nyert a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzata által nevezett 100 lakásos passzív ház, egyben a Környezettudatos építés kategória I. helyezettje
Pályázó: Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat
Beruházó: XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.
Tervező: Archi-Kon Kft., Nagy Csaba felelős tervező, Pólus Károly, Kiss Tamás, Déri Dániel, Várhidi Bence tervezők
Kivitelező: Magyar Építő Zrt.
II. Díjat nyert a Budapest Főváros IX. kerületi Önkormányzata által nevezett IX. kerületi tömbrehabilitáció, egyben a Magyar Urbanisztikai Társaság különdíjasa
A pályázó cég neve:
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata
Beruházó: Master plan
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata
III. Díjat nyert az Egyetemi Campus-Graphisoft Park Ingatlanfejlesztő Kft által nevezett Graphisoft park - Budapest, egyben az Örökségvédelmi kategória I. helyezettje, és a Legjobb projekt a Pályázók szavazatai lapján
Pályázó: Graphisoft Park Ingatlanfejlesztő Kft.
Beruházó: Graphisoft Park Ingatlanfejlesztő Kft.
Tervezők: U1, U2, U5, U6 épületek: Kajdócsi Jenő; U3 épület: Szász László
Kivitelező: Graphisoft Park Ingatlanfejlesztő Kft.
A Pályázat különdíjasai
- Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének és az Irodakereső.info különdíjasa: a Futureal Zrt a VISION Towers - Budapest pályaművel
Pályázó: Futureal
Beruházó: Futureal
Tervező: 3H Építésziroda
Kivitelező: Pedrano Group
- A Budapesti Építész Kamara különdíjasa: a Palatium Stúdió kft által nevezett 4 –es Metró 10 állomása - Budapest A Lakásvásár Médiacsoport különdíjasa : a Market Építőipari Zrt által nevezett FTC Stadion - Budapest
Pályázó: PALATIUM Studio Kft.
Építtető: BKV Zrt. DBR Metro Projektigazgatóság
Lebonyolító: EUROMETRO Kft., BKK Közút Zrt.
Generáltervező: FŐMTERV – PALATIUM – UVATERV Konzorcium
Építész tervezők: PALATIUM, Budapesti Építészműhely, Puhl és Dajka, Gelesz és Lenzsér, Sporaarchitects
Belső beépítés kivitelező: SWIETELSKY Magyarország Kft.
- A Magyar Ingatlanszövetség különdíjasa: a Cervinus Teátrum Művészeti Nonprofit Kft Szarvasi Vízi színház pályaművel
Pályázó: Cervinus Teátrum Művészeti Nonprofit Kft.
Beruházó: Szarvas Város Önkormányzata, Babák Mihály polgármester,
Cervinus Teátrum Művészeti Nonprofit Kft., Csasztvan András ügyvezető igazgató
Tervező: Szarvas-Városterv Kft., Janurik György ügyvezető
Kivitelező: INTEGRÁL Építő Zrt., Bődi János elnök-vezérigazgató
- A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége különdíjasa: a Savim Hungary Kft a Hotel Palazzo Zichy– Budapest pályaművel
Pályázó: Savim Hungary Szolgáltató Kft.
Beruházó: Savim Hungary Szolgáltató Kft.
Tervezők: Szmetana Kristóf, Natalie Rottenburg
Kivitelező: Savim Hungary Szolgáltató Kft
- A Lakásvásár Médiacsoport különdíja: a Market Építő Zrt. az FTC Stadion Budapest pályaművel
Pályázó: Market Építő Zrt.
Beruházó: MNV Zrt.
Tervező: SAMO Kft., Streit Ágnes
Kivitelező: Market Építő Zrt.
Gönczi László
elnök
FIABCI Magyar Tagozat,
és a Zsűri elnöke