Szatmárnémeti régi “új főtere” – II. rész: hiánypótló kortárs beavatkozások

A rendszerváltás előtt Rupprecht Károly diplomamunkáját alapul véve, a Szamos partján jött létre Szatmárnémeti új főtere, az Október 25-e tér. Laczka Áron kétrészes tanulmányában azt vizsgálja, hogy milyen építészeti szándékok alapján, milyen kompromisszumok mentén jött létre a város új reprezentáns tere. A második részben a szerző a tér értékeit, és a lehetséges kapcsolódási pontjait elemzi.

A cikksorozat első részében megismerhettük Rupprecht Károly szerepét Szatmárnémeti új főterének kialakulásában, hogyan szerette volna egy szatmári születésű építész bevonni a Szamos folyót a város életébe. Láthattuk azt is, hogy az eredeti elgondolást időközben több helyen is módosítani kellett, aminek eredményeképpen egy a folyót a várostól elszakító beépítés valósult meg. A cikksorozat második részében azokat a kortárs beavatkozásokat mutatom be, melyek az eredeti elgondolás és a megvalósult tér közötti különbségek okozta sebek begyógyításában játszanak szerepet.

A tér megítélése napjainkban átalakul. Egy üres, elhagyott köztér helyén az eredeti elképzelés szerinti „élő" tér kezd kirajzolódni. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés: minek köszönhető ez a változás? Látszólag az épületek nem változtak, a tér arányai nem módosultak, az együttes továbbra is karakteresen uralja a városi sziluettet, az emberek mégis szívesebben használják. Megismerve a tér kialakulásának körülményeit kérdéseim tehát a következők lettek: Hogyan javítják a kortárs beavatkozások azokat a hiányosságokat, melyek az eredeti elgondolásban még szerepeltek, azonban nem kivitelezték őket? A kortárs építészet hogyan hozza létre a korábbi korok közötti párbeszédet, és hogyan pótolja azokat a hiányosságokat, amelyek a beépítést és vele együtt a teret most szervesebb részévé teszik a városnak? Milyen új kulturális rétegek adódtak a térhez, amelyek erősebben fonják azt a közös kulturális emlékezethez? A kérdések megválaszolása során a levont következtetésekből reményeim szerint általánosan alkalmazható tapasztalatokhoz, ismeretekhez juthatok, más erdélyi, későmodern, belvárosi beépítések felújítása kapcsán.

A vizsgálat során a tér felől a városi kontextus elemzése felé haladok két helyzetet elkülönítve: a beépítésben létrehozott változások viszonyát, illetve a beépítés és a határfelületek jelenkori építészetének viszonyát érintve. A megismert területen belül a rendszerváltás óta számos változás ment végbe. Felújították a teret, emlékműveket avattak a rendszerváltás áldozatainak emlékezetére, események sorozatát szervezték és szervezik a téren. De hogyan lett egy korábban látszólag szinte teljesen elhanyagolt, nem használt térből Szatmárnémeti egyik legfontosabb találkozóhelye? A változás véleményem szerint három dolognak köszönhető.

Az első és egyben legnagyobb léptékű változás a tér tájépítészeti felújítása. A beépítés korábban egységes képet alkotott, azonban ez a megjelenés a reprezentatív funkciót és a tervezői elgondolás szerinti gótikus jelleget erősítette a kevés növényzettel és a nagy kiterjedésű, egybefüggő burkolattal. A teret továbbá három oldalról magas épületek veszik körül, a közigazgatási palota a maga 86 méterével, a kultúrház és a lakóépületek falakként emelkedő tömegeivel, melyek az embert aprónak, jelentéktelennek éreztetik. Ezt az érzést tovább fokozta a burkolat épületekhez hasonló színe, monoton karaktere, valamint a műszaki állaga, amely a felújításig több helyen jelentősen leromlott. A korszerűsítés során egy színeiben eltérő, mintázatában változatosabb teret hoztak létre, melyen a kisebb növényfelületeket nagyobbakra cserélték.

Az utóbbiak megváltoztatásával nemcsak több lett a zöldfelület, hanem a virágok, virágzó fák is intenzívebb jelenlétet kaptak, amelyek egy további érzéki réteggel gazdagították a teret. A tér egy sajátos eredeti eleme, a csonka kereszt formájú szökőkút eltűnt, helyére egy a burkolatba integrált szökőkutat alakítottak ki, amelyet a korunkra jellemző, változtatható színű megvilágítással láttak el. A régi kút eltűnése egyben a tér koncepcionális egységének megbontásaként is értelmezhető, mivel a kút formáját a tervező, Nicolae Porumbescu egy teljes kereszt alakra szerette volna készíteni, amit a kor vezetése nem engedélyezett. A szökőkút elbontásával tehát eltűnt a tér egy olyan történeti rétege, mely a kor vezetésének vallással szembeni hozzáállását mutatta be, egy rejtett, de értelmezhető módon.

Emellett eltűntek az eredeti lámpatestek, melyek közül csak néhány maradt meg a tér szélén. A három elem (a lámpatest, a szökőkút és a burkolati minta) mindegyike fontos része volt az eredeti arculatnak, így ezek megváltoztatása felbontotta a koncepció egységét, mellyel a figyelmet a részekre irányította: az egyes különálló épületekre és a köztérre. Ezáltal az ide érkező megfigyelő nem önmagában a hatalmas beépítést, mint egységet észleli, hanem annak elemeit és a téren történő eseményeket. Ez a perspektívaváltozás az épületek előnyére válik, ugyanis a figyelmet a formákra, részletekre irányítja, melyek egyedi, az építéskori építészet regionális irányát őrző gondolatokat mutatnak: olyan elemeket használnak fel, mint a mintázott vakolat vagy a fecskefarok, melyek a népi fa építészetből eredeztethetők.

A koncepcionális egység megbontását biztosító elemek mellett továbbiak is megjelentek a téren, s ezen újabb rétegek által a reprezentatív célokra készült városi központ erőteljesebben a helyi közösség részévé vált. A téren több emlékmű is helyet kapott, melyből kettő a rendszerváltás áldozatai, egy pedig Nicolae Porumbescu tiszteletére készült. Közülük kettő közvetlenül a kultúrház fedett előterén, illetve falán található, ezzel az épületet fizikailag is részévé téve az emlékezés helyének, míg az új főtér bejáratához az Antikommunista Ellenállás Emlékműve került, melyet 2019 december 22.-én adtak át. Az emlékműnek korábban a közigazgatási palota falán volt a megfelelője, emléktábla formájában. A téren elhelyezett alkotást egy marosvásárhelyi szobrászművész, Győri Csaba alkotta. Az emlékművel a felújítás sajnos nem lép párbeszédbe, a burkolat egyszerűen csak körbe veszi azt.

Az emlékhelyek létesítése mellett a tér közösségbe való bevonását az aktív használata is erősíti. Gyakorló építészként azonban kihagyott lehetőséget látok a korok közötti párbeszéd kialakításában, abban, hogy a város komplex múltját a burkolati osztás nem mutatja meg kellő gondoskodással. Bár a padozaton megjelenő tagolás az új főtér eredeti raszterméretének másfélszerese, mely az eredeti, még megmaradt burkolathoz igazodik, a korábban itt lévő városszövetből nem mutat meg egy kis részletet sem. Összességében, bár a térben végbemenő változások első látásra nem tűnnek jelentősnek, a későmodern gesztusok okozta sebek – a koncepcionális egység megbomlásával, a figyelem áthelyezésével a beépítésről a különálló épületekre, illetve az emlékezeti rétegek megjelenésével – az épületek módosítása nélkül is kezelhetőnek tűnnek.

A beépítés és a folyó kapcsolatát az utóbbi évek beruházásai tovább erősítették. A városvezetés 2020-ban bejelentette, hogy elindul a Szamos-part rehabilitációja, melynek során a Decebal és a Golescu híd között sétányokat, parkot, játszótereket, sportpályákat hoznak létre. Az érintett partszakaszon a Rupprecht Károly által álmodott zöldövezet ötlete így most formát ölt és azoknak a kerteknek, lankáknak a hangulata, amely korábban a Szamos-partot jellemezte, – bár más formában, de – visszakerült a város életébe. A beruházás elkezdése az új gyalogoshíd építése miatt 2024-ig váratott magára, azonban a munkálatok ez év végére a tervek szerint befejeződnek. A Szamossal való szorosabb kapcsolat kialakítására egy gyaloghíd is készül, amelyet 2024 májusában adtak át. Egy tervezett gyaloghíd készítéséről a kutatás során talált, Rupprecht Károllyal készült interjúkban nem találtam említést, noha egy ekkora léptékű és fontosságú építészeti és városfejlesztési elemről szó kellett volna essen, így az feltételezhetően nem volt része a korábbi koncepciónak. A gyaloghíd az új főteret és a Szamos túlpartján lévő NEPI bevásárlóközpontot köti össze, az utóbbi egyszerűbb és gyorsabb elérése érdekében. A gyaloghíd létrehozásának ténye azért fontos lépés az új városközpont történetében, mert megváltoztatja azt a zsákutca helyzetet, amelyet a töltés létrehozott és amely az eredeti gondolat szerint nem alakult volna ki. Az új főtér egy zárt gyűjtőpontból egy átmenő folyósóvá alakult, a túlpart számára egy új elérési pont kiindulóhelyévé válik, amely több embert, ezáltal gyakoribb használatot vonz majd magához. Jól látható tehát, hogy a Szamos-part pihenőövezetté alakítása és egy új átkelési pont létrehozása újfent az épületek módosítása nélkül – valamint az eredeti elgondolást folytatva, illetve kiegészítve – teszi a teret szorosabban részévé a város életének.

Végül, a térbelső és a folyó felőli oldal vizsgálatát követően a beépítés város felőli határfelületeinek elemzése következne, de itt, a belső változásaival szemben, kevésbé figyelhető meg a kialakult problémák feloldására tett törekvés. A beépítés egykori kialakítása során a városi térből kimetszett területeken, az építészeti formanyelv és tömeg nagymértékben eltér az új főtér sajátosságaitól. Néhány új beépítés, mint a Constantin Brâncoveanu iskola melletti lakótömb, csak tovább erősítette a léptékbeli kontrasztot, megoldhatatlan helyzeteket eredményezve. A korábbi városi beépítés és az új főtér kapcsolata nem mutat léptékbeli illeszkedést és ez így is maradt mindmáig.

A cikksorozat végére érve látható, hogy az új főtér története jóval összetettebb, a kialakítás mögötti gondolatok jóval rétegzettebbek, mint azt sokan első olvasatra gondolnák A helyszíni vizsgálat és fotódokumentáció mellett a korabeli interjúk elemzése nélkülözhetetlen részét képezte a tér megismerésének, mely új, ma már kevésbé ismert részleteit mutatta be. A Szamos-part bevonása a város életébe, a régi városközpont kiterjesztése, a részben régi erdélyi terekből való inspirálódás és a századfordulós épületek tetőjátékának átvétele mind előremutató, de a város karakteréhez ragaszkodó gondolat volt. A korábbi városszövetből való kimetszés és a közvetlen épített kontextus figyelmen kívül hagyása, a Szamos töltés általi elzárásának tervezői koncepciót gyengítő hatásának figyelmen kívül hagyása, a növényzet szerepének alulértékelése, a Szamos felőli kétszintes árkádsor elhagyása, a közigazgatási palota városhoz nem illeszkedő magassága, a színek használatának mellőzése azt eredményezték, hogy egy „lüktető, élettel teli" tér helyett egy alig használt, a szatmáriak által kevésbé kedvelt hely jött létre. Az olyan kortárs beavatkozások, mint az új gyalogos híd építése és ezáltal a tér zsákutca helyzete alól való felszabadítása, a beépítés egységességének felbontása a tér átépítésének következtében, a Golescu és a Decebal híd közötti partszakasz átalakítása egyfajta Szamos-menti parkká, a tér nagyobb mértékű bevonása a város kulturális életébe és a közös kulturális emlékezet újabb rétegeinek a megjelenése valamelyest pótolják az eredeti elgondolás és a megvalósult alkotás közötti koncepcionális eltéréseket, hiányokat, ezzel erősebben a város részévé téve a teret.

Laczka Áron

A Doktoranduszi Kiválósági Ösztöndíj Program (DKÖP) által támogatott projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal kötött támogatási szerződés alapján valósult meg.

A cikk alapjául szolgáló tanulmány a BME Építőművészeti Doktori Iskolában készült. Témavezető: Kronavetter Péter DLA, doktorandusz: Laczka Áron. Építész, a BME Építőművészeti Doktori Iskola doktorandusza, BME Középülettervezési Tanszék

HIVATKOZÁSOK:
BALOG Anita: Szatmárnémeti: Látványos zenélő szökőkút lesz az új főtérre látogatók kedvence. Maszol, 2021. https://maszol.ro/belfold/Szatmarnemeti-Latvanyos-zenelo-szokokut-lesz-az-uj-foterre-latogatok-kedvence (utolsó elérés: 2024. május 11.)
BODÓ Barna: Egy új tér újdonsága. Előre, 42. évf. 1988/12595.
BODÓ Barna: Torony a parton. Előre, 42. évf. 1988/12578.
BOITAN, Tiberiu: Museum of ethnography – Slobozia. Architecture, 20. évf. 1972/3-4.
BURAI, B.: About the italian fortress in Satu Mare (1543-1705). Satu Mare. Studies and communications, 1969/1.
CEAUSESCU, Nicolae: Cuvîntare tovarășului Nicolae Ceaușescu. Scînteia, 40. évf. 1971/8716.
Colloquium "NICOLAE PORUMBESCU – The Man and the Archictecture". Iași: Dana Art, 2014.
COMAN-MIHAI, Horia: Elements of Identity in the Transformation of the Central Area of Satu Mare in the Post-War Period. Cluj-Napoca: Cluj University Press, 2023.
COMAN-MIHAI, Horia: Post-War Interventions (1944-1989) in the Central Areas of Some Romanian Cities. Representative Architecture. The Architects. Transylvania Nostra, 13. évf. 2019/2.
COMAN-MIHAI, Horia: Socialist Content in National Form: A Guiding Principle of the "Communist Project" in Romanian Architecture. Periodica Polytechnia Architecture, 51. évf. 2020/1.
Funkcionálissá teszik a Szamos árterét. Friss újság, 2020. https://frissujsag.ro/funkcionalissa-teszik-a-szamos-arteret (utolsó elérés: 2024. május 19.)
KOZMA Elza: Egy város arca. Utunk. 39. évf. 1984/43.
LÁSZLÓFFY Woldemár – SZILÁGYI József: Az 1970. évi tiszavölgyi árvíz hidrológiai jellemzése. Vízügyi közlemények, 53. évf. 1971/3.
PAIZS Tibor: Szerkesztőségünk vendége volt Nicolae Porumbescu műépítész. Szatmári Hírlap. 13. évf. 1980/231.
PÁLL: Szatmár előre tör. Dolgozó nő, 36. évf. 1980/4.
SIKE Lajos: A Ceaușescu-korszak évgyűrűi. Előre, 39. évf. 1985/11711.
SIKE Lajos: A város és a folyó barátságot köt. Előre, 31. évf. 1977/9253.
SIKE Lajos: Szamosra néző város. Új élet, 1986/10.
SIKE Lajos: Üdvözlet az új városközpontnak. Előre, 34. évf. 1980/9989.
TÁPAY László: Lokalizációk. Vízügyi közlemények, 53. évf. 1971/3.
VÁRADI József – SZLÁVIK JÁNOS (szerk.): Az Országos Vízügyi Főigazgatóság Kiadványa. Vízügyi közlemények, 102. évf., 2020/2.

Szerk.: Borenich Levente