Nézőpontok/Kritika
Túlélheti-e egy főváros a szocializmust?
2019.07.24. 05:30
Ha Budapestre tekintünk, a válasz sajnos nem, Prágát látva azonban azt kell mondjuk - talán mégis túlélheti. A rendszerváltás után a csehek nemzetük újjáépítését a fővárosuk újjáépítésével kezdték. Nem ment egyik napról a másikra, mára beértek az erőfeszítések, Prága kiheverte a kommunizmust, és Budapesttel ellentétben ma már nem a szétesés és az elrohadása jelenti rá a legnagyobb veszélyt, hanem az elturistásodás. Szakács András politológus, prágai lakos véleménye.
Hamarosan kezdetét veszi a magyarországi önkormányzati kampány, amely során ismét sokszor olvashatjuk majd szakpolitikai anyagokban és hallhatjuk politikusoktól, hogy mit is kellene Budapestnek átültetni a bécsi példákból. Ez a Bécs-Budapest tengely azonban egyre fenntarthatatlanabb mind politikailag, mind pedig szakmailag. A választók ugyanis az elmúlt 30 év tapasztalatai alapján ma már egyre kevésbé hiszik el, hogy Budapest képes lehet beérni Bécset.
A kommunizmus pedig bár máshogy, mégis ugyanolyan mély sebeket ejtett, mint a második világháború: gyors pusztulás helyett lassú rothadásra ítélte őket. 1989-ben tehát nem az újjáépítéssel kellett kezdeni keleten, mint 1945-ben nyugaton, hanem szétesőfélben lévő infrastruktúrákat, ingatlanokat és intézményrendszereket kellett újra pályára állítani. Értelmetlen szakmai elvárás tehát, hogy a teljesen más alapállásból induló keleti blokk fővárosaival 89-től ugyanaz fog történni, mint nyugati társaikkal 45-től kezdődően, és hogy 2019-re mindnek ugyanott kellene tartania.
Az viszont alapvető elvárás lenne, hogy legalább tudjuk, merre tart. Erre a kérdésre, hogy merre is tart Budapest, azonban a politikai elit 30 éve képtelen válaszolni. Jelenleg csak azt látjuk, hogy hol is tart most. Pontosan ott, ahol tartania kell egy kommunizmusban tanult és szocializálódott mérnökkel az élén, Bécs és Prága mellett inkább hasonlít egy szocialista gyártelepre, mint egy középeurópai fővárosra. Alapvetően persze elüzemel, bár egyes helyeken már a szétesés, a rohadás jelei mutatkoznak, és ahogy telik az idő, minden kicsit koszosabb, büdösebb és lepukkantabb lesz, mert bár mindenkié, valahogy azért senkié sem igazán. Persze Budapest közel sem élhetetlen – ahogy a szocializmus gyártelepei is túlélhetők voltak – de nem is túl jó élni benne. Főleg, mert nem is igazán tudják a lakók, hogy hol is élnek, és talán pont ezért mindenkié, de közben azért senkié se lett a főváros.
A magyar kultúra fellegvára lenne? Soha nem voltak ennyire bizonytalan helyzetben a kulturális intézmények Budapesten mint most, a TAO támogatások megvonásával, a főváros pedig ahogy eddig is, nem képes finanszírozni egy színes kulturális palettát. Zöld Budapest? Ezt talán magyarázni sem kell. Családok városa? A városvezetés még az egészséget is veszélyeztető szmoghelyzettel sem tudott mit kezdeni. A kisgyermekes családok életét is megkönnyítő liftek a közlekedési csomópontokon pedig még tervként sem léteznének, ha Budapest lakosai nem tüntetnek értük. De lehetne akár a boldog békeidők historizáló építészetének eleven emlékműve is a magyar főváros. Azonban az elmúlt tíz évben a műemlékvédelmet leépítették, és a főváros pedig most azzal kell szembenézzen, hogy veszélybe került világörökségi státusza.
Az ötlettelenség azonban nem Tarlós Istvánnal kezdődött. Már a rendszerváltás óta nincs Budapest-vízió és így akarat se. Még annyi se, hogy javítsuk ki azt, amit a szocializmus elrontott, például a Rákóczi úti autópálya felszámolásával, vagy a Bajcsy-Zsilinszky úti villamospálya visszaépítésével. Hiába léteznek tervek, amiket a józan ész és a szakértelem diktált, mivel ezek nem illeszkednek a politikai városvezetés víziójába - nehezen illeszkedhetnek ugye olyanba, ami nincs -, így politikai akarat sincs a megvalósításukra.
De tényleg ennyit számítana a vízió? Prága példáján láthatjuk, hogy igen. Egy jó vízió képes kirántani egy fővárost abból a lefelé tartó spirálból, amibe a szocializmus belelökte a közlekedési és intézményi struktúrák szétverésével. A csehszlovák, majd cseh politikai elit a rendszerváltás után úgy döntött, hogy a nemzet újjáépítését a főváros újjáépítésével kezdi. A ma már Magyarországon teljesen a nevetség tárgyává vált térkövezés helyett a sokkal szerethetőbb macskaköveket választotta a közterületek megújításának az alapjául. A prágai macskaköves utcák - minden előnyükkel és hátrányukkal - fogalommá váltak, a város egyik megkülönböztető jegyévé.
8/9
Prága macsakövei
Prága macsakövei
Ha azonban prágai lakosként kell mondanom egy jelzőt a városra, akkor az a családbarát lenne. Az önkormányzati, állami és magánberuházások, illetve szolgáltatások terén is napi tapasztalat, hogy gondoltak a családosokra.
A buszokon és a villamosokon külön-külön van elsőbbségi “területe" a kerekesszékeseknek és a babakocsival közlekedőknek. A metrómegállók többsége kerekesszékkel és ezáltal babakocsival is átjárható, miközben Budapesten, ha a felháborodás és a tüntetések hatására végül mégis épül lift, azt a BKK hivatalos térképe nem jelzi.
Azonban a magánszféra sincs lemaradva, reagálva az igényre, hogy a gyermekesek is szeretnének kimozdulni otthonról és akár vacsorázni is szívesen elmennének, az éttermek játszósarkokat alakítottak ki. Bár a fine dininge-ról nehéz elképzelni, hogy miképpen lehet gyermekbarát, a prágai Food Lab azonban egy teljes játszóházat alakított ki bébiszitterrel a családosok számára.
A városvezetés nem törekszik azoknak a parkoknak és városi erdőknek a felszámolására, amik méreteik miatt tulajdonképpen felszabdalják a várost, nehezítve így mindenfajta közlekedési, ipari és lakhatási fejlesztést. A prágai politikai elit víziójában a zöldterületek nem megoldandó problémák, hanem Prága városának öröksége, amit minimum őrizni, de még inkább fejleszteni szükséges.
Bár a belvárosban közel sem beszélhetünk dán és holland viszonyokról - gyerekeknek kész életveszély lenne biciklivel nekivágniuk a belvárosnak a bicikliutak kiépítetlensége, a cseh autóvezetési kultúra és a macskakövek miatt -, a Prága külső kerületeiben és a városból kivezető bicikliutak infrastruktúrája megint csak a város családközpontúságát bizonyítja.
Nem csak a bicikliutak minősége, de a köréjük épült infrastruktúra is figyelemre méltó.
Kilométerenként találkozhatunk ugyanis pihenőhelyekkel, amik vagy játszótérrel, vagy még Prágában is ritkaságszámba menő 5 sörcsappal vannak felszerelve.
2/9
Biciklis söröző és játszótér a prágai bicikliút mentén (Fotó: Szakács András)
Biciklis söröző és játszótér a prágai bicikliút mentén (Fotó: Szakács András)
5/9
Biciklis söröző és játszótér a prágai bicikliút mentén (Fotó: Szakács András)
Biciklis söröző és játszótér a prágai bicikliút mentén (Fotó: Szakács András)
6/9
Biciklis söröző és játszótér a prágai bicikliút mentén (Fotó: Szakács András)
Biciklis söröző és játszótér a prágai bicikliút mentén (Fotó: Szakács András)
Prága emberarcúsága, ami miatt nem csak családok, de mindenki más is jól érezheti magát, azonban mégsem a külvárosban, hanem pont a belvárosban mutatkozik meg, a Moldva (Vltava) partján. Az embertelen szocializmus Csehországban is úgy döntött, hogy a “modernitás" jegyében fel kell számolni az ember és a folyó kapcsolatát, a rakpartokat a közlekedés oltárán kell feláldozni. Az így ejtett seb végül két évtizeddel a rendszerváltás után gyógyulhatott be. A folyó Naplávkára keresztelt szakaszán az autóforgalmat felszámolták, és 2009-ben megszervezték az első termelői vásárt is.
9/9
A Moldva-parti piac
A Moldva-parti piac
7/9
Street food a Moldva-parti piacon
Street food a Moldva-parti piacon
A folyópart átalakításnak projektje is jól mutatja azonban, hogy a szocializmus lassú, de hosszan tartó rombolásának helyreállítása sem megy egyik napról a másikra. Évtizednyi munka szükségeltetik hozzá és a politikai elit ciklusokon átívelő, oldalfüggetlen elhivatottsága kell ugyanazon víziónak az irányába, hogy teljes értékű közösségi terek jöhessenek létre csonka metróvonalak helyett. A Naplávka projekt jövőre, 10 évvel az indulása után egy nagy felújítással ér véget, utolsó felvonásként a partfal korábbi raktárait építi át kávézókká, éttermekké úgy, ahogy egykor Budapesten is volt.
Prága elmúlt 30 éve a bizonyíték arra, hogy nem várható el egyetlen szocialista fővárostól se, hogy ott tartson 2019-ben, ahol a kommunizmust elkerülő Bécs tart. Az azonban már igen, hogy sokkal előrébb legyen, mint ahol Budapest jelenleg. Ehhez azonban az kellett, hogy a helyi és országos politikai elitnek legyen egy víziója arról, hogy mit is akar kezdeni a fővárossal, és ez a vízió oldaltól függetlenül elfogadott és követett legyen ciklusokon és évtizedeken átívelően.
Éppen ezért a budapesti önkormányzati választáson elsősorban nem polgármestert kellene választaniuk a szavazóknak, hanem víziót. Egy olyan víziót, ami kiránthatja a fővárost abból az ötlettelenségből, aminek köszönhetően a politikai és gazdasági elit Budapestet legfeljebb csak üzemeltetni, de egyedivé, emberarcúvá és nemcsak, hogy bécsi, de prágai mércével mérve is fejletté tennie nem sikerült.
Képek forrása: https://www.instagram.com/ketmagyarpragaban/
Szakács András
07:45
Eltelt azóta legalább 30 év.
Nem lenne a folytonos ostoba kérdésfeltevés helyett kinyitni az ablakot, és kinézni?
18:00
A legszűkebb, legsötétebb, valamint legzsúfoltabb VII. és VIII. kerületi belsőudvaros bérkaszárnya-viszonyok lazítására nem voltak további példák. Az önkormányzati lakások koncepció nélküli, rohamléptékű privatizálása lebénított minden további ilyen akciót.
A 90-es évek lassez-faire hozzáállását jól példázza a Madách sétány kellős közepébe beletett irodaház.
A IX. kerületi városrehabilitáció valóban egy elég jól sikerült projekt. Ez azonban a bontásokkal létrehozott foghíjtelkek beépítésére és a közterületi minőség javítására épült (és számottevő részben, az elmaradt EXPO infrastrukturális fejlesztési pénzeit használta fel). Az egykori Corvin-Szigony projekt végeredménye azonban pl. egy markánsan idegen testet hozott létre a józsefvárosi városszövetben, ami vajmi kevéssé van interakcióban a korábban ott élő lakossággal. Talán a Teleki tér, Mátyás tér, Horváth Mihály tér tengelyen létrejövő változások jobban hatnak a környezetükre.
De visszatérve a legsűrűbb VII. kerületre, a városvezetés az Óvás által javasolt zsebparkok ötletét sem karolta fel, hanem a városrészt akadálytalanul lerohanta a buliturizmus.
Amit ma a "piac" létrehoz újlakás-építés címszóval, nagyon gyakran katasztrofális lakás- és városminőséget eredményez. Semmiképpen nem gondolom, hogy szabadna az élhető város ideáját a "piac láthatatlan kezére" bízni. Ma Budapesten, sokszor még a lakótelepeknél is rosszabb minőségűvé válnak az újonnan beépülő kívülről felcicomázott társasházas területek.
19:24
@zim: A citált gondolatok részben féligazságok, részben tévedések.
Magyarországon a bérlakások esetében nem beszélhetünk valódi privatizációról, sokkal inkább egyfajta kárpótlásként a bérlők kedvezményesen (16-50%-ért) megvehették a (sok esetben) a VH2 után államosított lakásukat.
A Madách sugárút tervének jóváhagyása az Orczy-ház bontásának gondolatától a gazdasági világválság előszelének elérkezéséig (1929) vajúdott, sok változatban vitatták az Andrássy út és a Rákóczi út közötti ingatlanfejlesztés realitását, szükségességét előtte is, utána is. 1990 után alakult ki a sokkal kevesebb, de még így jelentős mennyiségű, a korábbiaknál visszafogottabb Madách-sétány gondolata (toronyház), amely mára el is párolgott. Ebben jelentős része volt a rehabilitáció indokoltsága, a régi (az 1964-es törvényen alapuló) építési jogszabályok és a terület karakterének átalakulását szolgáló bontások csökkentésének igénye (Óvás!) közötti szemléleti különbségek ütközésének, ami - szerintem - semmiképpen sem azonos a "lassez-faire" fogalmával.
A IX. kerületi rehabilitációban - tudomásom szerint - semmiféle közvetlen állami forrás, EXPO pénz nem volt: a S.E.M. IX. egy önkormányzat, egy francia és egy magyar bank közös városfejlesztő társasága volt akkoriban (is).
A 15. tömbben most adták át a parkot, de van foghíj óvodakert, játszótér a Király utca menti tömbökben.
Azzal egyetértek, hogy egy átfogó "housing policy" kidolgozása javasolható.
12:52
@Yan Gable: Szemantikailag aligha korrekt bérlakásnak nevezni az IKV-s korszak 'tanácsi lakásait', és bár elég sok helyen mértem fel ilyen tanácsi lakásokat, nem sok háború előtti bérház-tulajdonossal találkoztam ezekben a 90-es években. Bicsaklik itt az érvelés. Az újonnan létrejövő önkormányzatok inkább szabadulni akartak a súlyos felújítási hiányokkal terhelt bérházaktól. Az emberek meg épp meg voltak részegülve a "kapitalista" tulajdonosi érzéstől.
Sok helyen dolgoztam a 90-es években, és a legtöbb helyen nem kellett sok, hogy a "fejlesztői nyomásnak" megfelelő RRT-t fogadjon el igen gyorsan a képviselőtestület. Budapest leginkább változó kerületeiben is végeztem kutatást néhány évvel később, ami egyértelműen igazolta, hogy a szabályozást a fejlesztők igényeihez igazgatták. Nem hinném, hogy ezt másképp lehetne nevezni, mint a lassez-faire korszakának (s ez nem csak az Erzsébetvárosra igaz).
07:53
Érdekes módon a kései szocializmussal együtt múlt ki a levegőtlen pesti bérházas állapotokat élhetőbbé tenni akaró tömbrehabilitáció is. Milyen egy ronda szó, de ez volt az utolsó program, ami belső épületszárnyakat bontani akart, belső kerteket akart a szűk házak közé, a szobakonyhákból nagyobb lakásokat akart csinálni összevonásokkal. Nagyon kevés valósult meg belőle a Klauzál tér környékén (kísérleti tömb). Az élhetőbb pesti belváros ideája azóta viszont el is halt.
13:18
@zim: Óriási tévedés! A 15. tömb Preisich-féle rehabilitációs kísérlete azt bizonyította, hogy a hagyományos városi tömbök tömegét csak jelentős állami részvétellel lehetne a modernista keretes beépítés előnyeit felmutató beépítéssé formálni. A kísérlet számos taulsággal járt.
A rehabilitáció tényleg leszűkítő fogalom, a szakemberek a városmegújítás fogalmat szívesebben használják ("urban regeneration"), de mellette megjelent az "urban resilience", "strong cities" és még sok más.
Magyarországon és Budapesten is sokféle próbálkozás folyt és folyik ma is; alig néhány évvel a 15. tömb kísérletét követve, 1990 körül indult a legismertebb a ferencvárosi rehabilitáció, de említhetők az V. kerületi Főutca, a "Város szíve" vagy a VIII. kerületi városmegújítás, a Terézváros, az Erzsébetváros vagy az Új-Lipótváros próbálkozásai is. Mind más-más tanulságokkal.
16:18
@zim: A 15-ös tömb rehabilitációja teljes kudarc volt, mivel az íróasztal mellett ülő okostojások a szocialista ideológia mentén azt is uniformizálni akarták, mint a lakótelepeket. Nem az állami beavatkozást, hanem az egyéni kezdeményezést kell támogatni, hogy valós eredmények szülessenek.
Mindenekelőtt azt kellett volna tisztázni, hogy kik a potenciális belvároslakók, de ezt csak piaci viszonyok mellett lehetett volna jól megoldani. A jelenlegi dzsentrifikáció tisztább helyzeteket teremt, de elég lassú folyamat. Az ingatlanárak emelkedésével talán felgyorsul és az is kiderül, hogy milyen társadalmi és korcsoportok merre tendálnak. Ha egy házban, egy környéken kezd hasonlóvá válni a tulajdonosok igényszintje és gazdasági lehetősége, akkor megújul és helyére kerül a régi érték, újakkal bővülve, de ez nem könnyű folyamat. Rengeteg álszent demagógia akadályozza.
A városvezetés felelőssége a közterületen hatalmas, de ahhoz, hogy ott is értelmes dolgok szülessenek, a város gazdaságilag önálló, önfenntartó kell legyen - nem lehetetlen feladat, de a városi adórendszer teljes átalakítására lenne szükség hozzá. Ha megvan a gazdasági alap (anno a Közmunkák Tanácsának is megvolt), akkor már csak öntudatos, városi polgárok sokaságára van szükség, hogy ez a város kibontakoztassa a nagyszerű adottságait. Ha már van öntudatos, városi polgárság, akkor ők már alkalmas vezetőket is képesek lesznek választani, de amíg birkák, addig a fejük felett csak egy populista, politikai senki lesz.
17:42
@EMA: EMA, megbocsásson, de Ön miyen pozícióból szórja hazafelé az átkait? Ki Ön ott, és ki ön itt? Mitől érzi felhatalmazva magát ennek a hangnemnek a használatára? Én magyar adóalany vagyok, rezidens in Budapest, citizen in Ungarn. És roppant kritikus a fővárosi politika és városépítészet iránt. Önt olvasva viszont - kislakásépítészeti érdemeit elismerve - kinyílik az intellektuális bugylibicska a zsebemben. Javaslom, vegyen vissza, és welcome.
18:05
@EMA: A 15. tömb rehabilitációja tényleg nem volt sikeres, de a kísérletnek ez a lényege: "A kísérlet lényege, hogy (1) teszünk valamit, majd (2) megfigyeljük a tett következményeit", amint az egyetemeken tanítják. (janus.ttk.pte.hu)
A kísérlet nem hozta a feltételezett eredményt, ezért nem folytatták.
12:43
@EMA: Szabadjon egy rövid szemelvényt ideidéznem a kommentje alá:https://www.academia.edu/28735964/Terhes_%C3%B6r%C3%B6ks%C3%A9g_a_t%C3%B6rt%C3%A9nelmi_lak%C3%B3negyedek_probl%C3%A9m%C3%A1ja_a_K%C3%A1d%C3%A1r-korszakban_a_Klauz%C3%A1l_t%C3%A9r_%C3%A9s_k%C3%B6rny%C3%A9ke_p%C3%A9ld%C3%A1j%C3%A1n._URBS_Magyar_V%C3%A1rost%C3%B6rt%C3%A9neti_%C3%89vk%C3%B6nyv_Vol._5_2010_407-428Teljes kudarcnak nem nevezném semmiképpen, legalább annyira demagóg megfogalmazás, mintha azt mondanánk történelmi siker... Az elképzelés egyáltalán nem volt rossz, tény hogy külföldi minták alapján kezdtek neki, a korabeli IBA volt az ambiciózus előkép. Az időzet szöveg is említi, hogy működött a projekt, ugyan kicsit átcsapott kirakatprojektbe, és elsikkadt a politikai változások tengerén ami a korszakot jellemezte. De összességében még a rendszerben diktálóknak is elfogadható volt. Arról nem beszélve, hogy napjainkban is folyamatosan fejlődik a környezete, kicsit bicegősen de határozottan pozitív irányba. Az a fajta folyamat, amit részletez leginkább a vadkapitalizmust juttatja eszembe, a lehető legrosszabb értelemben. Meg lehet nézni számtalan külföldi példát, ahol szociális lakásfejlesztés történik, hogy zajlanak folyamatok, mondjuk Bécsben, vagy a skandinávoknál. Ahol bőven van állami szerepvállalás. Jelenleg ma Budapesten az ingatlanárak emelkedése, a reálitástól fényévekre eltávolodott, egyszerű földi halandó élete elején járó pályakezdő számára óriási probléma a lakhatás. Az áremelkedés emiatt nagyon szélsőséges módon befolyásolja azt, hogy milyen társadalmi réteg kerül egyes régiókba...Azok a sorok amikben részletezi a az öntudatos polgárság értékét inkább tűnnek elitista megnyilvánulsának, semmint felelős városfejlesztési gondolatnak. Még gondos felügyelet és tervezés mellett is, komoly nehézségeket okoz a különböző társadalmi rétegek cserélődése egy-egy rehabilitációnál..lásd Corvin-negyed.A piac elszabadult működése még rosszabb életkörülményeket eredményez, ez mind látható napjaink ingatlanfejlesztésein szerte a fővárosban, ahol az ingatlanfejlesztők a szinterületi mutató maximuma+10%-ot vesznek alapul fejlesztési célként...
19:35
@EMA: Sarkos, de érthető. Ugyanakkor a Fővárosi Közmunkák Tanácsa jelentős állami források felhasználásával finanszírozta a Nagykörút, a Rákóczi út stb. nagyon jelentős projekteket, a Duna szabályozásával hatalmas, igen értékes, piacképes dunaparti területek kerültek a főváros tulajdonába és a főváros számos adókedvezménnyel támogatta a fejlesztőket. Ma mindez nincs...
A "public planning" is megindult (Tér-Köz, Budapest Dialog, óbudai közfejlesztések, XVIII. kerület stb.)
12:10
@Pákozdi Imre: Nem védeni szeretném (nincs szüksége rá), de úgy tudom, hogy a fővárosi Városrendezési Ügyosztályon dolgozott, vagyis volt lehetősége budapesti városrendezés napi problémáival szembesülni, egyébként kiválóan képzett szakemberek között. Önnek is? vagy Ön az admin?
06:32
Nem vitatom a felsorolt prágai városfejlesztési eredményeket és pláne nem az azokkal szemben felsorolt budapesti hibákat, de ahhoz, hogy az összehasonlítás komolyan vehető legyen, néhány kiinduló tény említése szükséges. Először is, Prágát nem bombázták és lőtték szét a II. világháborúban, mint Budapestet. Másodszor, a csehszlovák főváros lélekszáma évtizedek óta fele-kétharmada (2019-ben háromnegyede) Budapestének. Harmadszor, Prága már a szocializmus alatt megvalósította azt az akkor világszerte újdonságnak számító bravúrt, hogy autómentessé tette a szűken vett történelmi belvárost. Cserébe - ha úgy tetszik, negyedszer -, Prága máig sem tudta megoldani az európai észak-déli személyautóforgalom elterelését a belvárosából, ami akkora szégyen, hogy eleve kétségessé tesz minden ottani közlekedésfejlesztési törekvést. Ötödször, Prága gyalogos övezete ma, legalább nyolc hónapon át, olyannyira zsúfolt, és annyira telítetten fuldoklik a turistákat célzó gagyi minden átkától, mint Barcelona, Dubrovnik vagy Velence. Budapest is közel áll ehhez, és az itthoni városfejlesztési sarlatánok - a Liget-projekt és a toronyházak apostolai, de maga a nagyhangú, ám talpig gyáva főpolgármester is - ebbe az irányba viszik a dolgokat. Viszont Budapest érdekes része sokkal nagyobb, kiterjedtebb, tágasabb mint Prágáé. Ezért itthon lenne esély ennek csődnek az elkerülésére, lásd dr. Schneller István ide vonatkozó gondolatait: http://epiteszforum.hu/kulturalis-bokrok-budapesten-avagy-miert-lesz-rossz-helyen-a-muzeumi-negyed-a-ligetben.