Vorarlberg IV: Kápolna az óriások hegyén – Wirmboden - Schnepfau

Lázár Csaba Vorarlberggel foglalkozó cikksorozatának negyedik epizódjában egy hatnégyzetméteres magashegyi kápolnát mutat be. Az apró tér a kollektív munka nyomán jött létre, egyszerre hordozza a térségre jellemző vernakuláris jegyeket és a helyi kézműves hagyományokat, ugyanakkor a szerzői építészet nyomait is őrzi. Közösségi erővel, diskurzív tervezési folyamat nyomán kialakított türelmes – és igen látványos – építészet az Alpokból. 

Az Alpokban számos hegy keletkezését, óriásoknak vagy természetfeletti lényeknek tulajdonítja a szájhagyomány. Bregenzerwald ikonikus sziklaszirtjének, a Kanisfluh-nak létrejöttét is több legenda övezi. Egyik szerint egy Wirm nevű óriás volt az alkotó, akit dacára annak, hogy hatalmas erővel és ügyességgel rakta össze a hegytömböt, a kész mű láttán valamiért elégedetlenség töltött el. Csalódottságában a mélybe vetette magát [1]. Az alkotás és önkritika drámája ez, melyben a magányos teremtő alak egy mitikus építőmester, aki műve létrejötte után, tragikus módon távozik a világból. Az ő nevét őrzi Wirmboden-fennsíkja, az Innauer Matt Architekten által tervezett kápolna építési helye.

A térségre még ma is jellemző az ún. háromlépcsős gazdálkodás: a völgyben töltött tél után a gazdák szarvasmarháikkal és családjukkal együtt ideiglenesen az alacsonyabb magasságban található legelőkre költöznek, hogy aztán innen vándoroljanak májusban még tovább, az alpesi tájakra, ott töltve a nyarat. A középső szinten házcsoportosulások állnak, ezek mindegyikében van legalább egy feszület, jobb esetben kisebb szakrális építmény. A wirmbodeni tanyán sem volt ez másképp, míg 2012-ben el nem vitte a lavina a fakunyhók védelmi körén kívül eső, nyolcvanas évekbeli konstrukciót.

A céltudatos közösség tagjai számára nem volt kérdéses, hogy mihamarabb új kápolnát kell építeni, melynek tervezésére a Markus Innauer és Sven Matt által 2012-ben alapított műtermet kérték fel, a helyszín szomszédságába tartozó Bezau kisvárosból. A térségben több jól ismert, kisméretű liturgikus épület is megelőzte a szóban forgó művet[2], így a fiatal duó jó lehetőséget látott a ritka felkérésben arra, hogy beszálljanak a Bregenzerwaldban akkoriban dúló ún. “kápolnacsatába"[3].

Hat hónap munka után az első prezentálásra egy viszonylag egyszerű, nyeregtetős javaslattal állt elő a csapat. A terv szerint az építési hely környékéről összegyűjtött kő borította volna a kápolna minden oldalát, a tetőhéjalást is beleértve, burkoló és egyben tartószerkezeti elemként használva azt. Az előzetes látványtervek fával bélelt minimalista belsőt vetítettek előre, egyetlen természetes fényforrással, a tetőgerincen futó felülvilágítóval. 

Az alkotók elmondása szerint [4] a bemutatás utáni baljós, húsz perces csendből már érződött, hogy javaslatuk nem nyerte el a közösség minden tagjának tetszését. Az építészek számára így hamar érthetővé vált, hogy a konszenzus érdekében újra kell gondolni a tervet, ezúttal a kollektíva tagjaival karöltve. Felismerték, hogy a megbízó társaság csak akkor fogja sajátjának tekinteni a kápolnát, ha azt külső segítség és gépek nélkül, a tagok kompetenciáit hasznosítva, kalákában építik meg. Így állt össze végül a mindösszesen hat négyzetméteres kápolna új terve. 

Az építész és a megbízó kompromisszumáról árulkodó külső jegyek: az épület betonfalában úszó, helyenként kilátszó kövek, és az oromfal síkjából arasznyit kilógó, zsindellyel burkolt tető. A sajátos eredettörténet és a keletkezési körülmények ismeretében nem meglepő a bejárattal szembeni hasíték jobb és bal oldalán talált elrendezés: az antik fejőszékszerű asztalkán[5] nyugvó szobor, vagy a másik sarokban terméskőre helyezett húsvéti gyertya, feszület és rózsafüzér alkotta kompozíció.

Az előbbiekben leírt domesztikált oltárfallal szemben, a kápolna bejárati oldalának belső felét egy az ajtót, harangot és a két ülőhelyet magába foglaló bútorszerű konstrukció foglalja el. A faépítmény precízen vágott elemeinek hibátlan illesztéseit olyan egyedi lakatos elemek egészítik ki, mint utolsó csavarig megtervezett zárszerkezet és ajtóvasalatok, vagy az ajtófélfába süllyesztett szenteltvíztartó. A bejárati homlokzat legmarkánsabb eleme, a negyvenöt darab, kifele enyhén lejtő, falvastagságnyi hosszúságú lécből álló talányos installáció, amely a bejárat fölé rejtett harang furfangosan kigondolt hangszórójaként hivatott működni. 

A helyiek által használatba vett kisméretű belső térben a vernakulárissal, a mindennapival keveredik a “műépítészes", tervezett precizitás. Olvasatomban a kettőt, a ház gerincén végigfutó keskeny tetőablak köti össze. A szaruzatot tartó „világító taréjszelemen" kétségtelenül a kápolna első és legerősebb tervezői gesztusa. Az ég felé néző kitekintés ellen szól, hogy ebben a környezetben idegen és a tető szilárdságát, vízmentesítését is komplikálhatja. Gazdaságossági szempontból és a befelé figyelésre hangolt szakrális terek miatt is kérdéseket vethet fel, hogy a felülvilágítóra és oltárfali hasítékra is szükség van-e egy ekkora méretű szakrális térben. Bár utóbbi később jelent meg a tervben, nyilván nem véletlen, hogy szélességük megegyező, ezeket együtt kell nézni és értelmezni. 

Első látogatásomkor élettel teli állapotban láthattam Wirmbodent, egy napsütéses szeptemberi délutánon. A pár száz méteres gyalogosan megtett kapaszkodó után jól esett megpihenni a hűvös kápolnában, hallgatni a csukott ajtón át is hangosnak tűnő kinti „kolompkoncertet". Az erős hanghatást a kápolnabelsőben is használt, helyi erdőkben honos német lucfenyő jó akusztikai adottságainak tulajdonítottam. Mint utólag Markus Innauertől megtudtam, a néhol mogyorófenyőnek is becézett fafajtát általában hangszerek készítésére tartogatják. A jómód egyik jelének gondolom, hogy a kápolna esetében épületasztalos elemeket készítettek e nemes fából.

Nem szokványos, luxusnak mondható a projektre szánt idő is. A 2016-ban szentelt kápolnának a tervezésére és felépítésére három év ment el. Ez négyzetméterenként hat hónapot jelent. Nyilván nem erre, az első látásra nyers, de részleteiben pompás „ékszerdobozra" gondoltak az alkotók, amikor úgy nyilatkoztak egy, az átadás évében velük készült villáminterjúban [6], hogy az osztrák építési kultúrából a türelem, az odaadás és a kivitelezésre szánt idő az, ami leginkább hiányzik.

A képzeletünkre van bízva, hogy milyen hatást keltett volna az épület, ha a beton helyett inkább a kő dominál a falakban. A megvalósult ház az együtt gondolkodás kompromisszumát mutatja: a helyiek eredetileg fából képzelték el a szakrális kunyhót, ezzel szemben az építészek elsőre egy steril, kőalapú koncepciót hoztak. A történtek tudatában azonban mindenki egyetért abban, hogy a végeredmény jobban illeszkedik a helyhez, mint az első verzió. Örvendetes, hogy végül a közös alkotásra került a hangsúly – a helyiek által épített új kápolna, immár az épületcsoport súlypontjába került, mindenki számára nyitott és az önzetlen csapatmunka jelképévé vált.

A domborzat, az évszakok és az abból következő helyspecifikus mezőgazdasági tevékenységek ciklikussága különös, misztikus hangulatot kölcsönöznek a környéknek, ami visszatérésre késztetett. Február végén újra meglátogattam Wirmbodent, hogy megtapasztaljam a Vorsasst téli, ideiglenesen elhagyatott állapotában is. Vékony hóréteg borította a kápolna zsindelyét. A falak és nyílászáróik közötti réseken könnyedén átfújt a szél. A hideg kápolnában gyertya égett. Csend volt. Lefelé menet eszembe jutott Wirm, a szirt magányos alkotója. 

/ Lázár Csaba / Középülettervezési Tanszék, Építészmérnöki Kar, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építőművészeti Doktori Iskola 

Témavezető: Szabó Levente
 

Az írás a Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-24-3-BME-351 kódszámú Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült. 

A Doktoranduszi Kiválósági Ösztöndíj Program (DKÖP) által támogatott projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal kötött támogatási szerződés alapján valósult meg.

[1]https://www.vorarlberg.travel/en/activity/take-a-breather-wirmboden-mountain-chapel/?utm_source=chatgpt.com

https://unserekanisfluh.at/zauber-der-kanisfluh/sage-riese-wirm/

[2] ilyen például a Bernardo Bader által jegyzett Krumbach-i Salgenreute kápolna (2016), a Cukrowicz Nachbaur tervezte Andelsbuch-i fogadalmi kápolna (2008), vagy Edgar Höscheler Doren-i kápolnája (2015)

[3] “Chapel battle" - Markus Innauer így hivatkozik rá a Műegyetemen tartott előadásában - 22:33 - https://www.youtube.com/watch?v=2wGmbZFHdcY

[4] Sven Matt müncheni előadása, Design Werkschau 2022 november - 28:33 https://www.youtube.com/watch?v=UK0uq0G0FaI

[5] a méltóságteljesen öregedő bútordarabot időközben újabbra és nagyobbra cserélték

[6] aip stand.punkte - Innauer Matt Architekten

szerk.: Őze Sándor