128 évig várni: megújult Lechner és Pártos kecskeméti városházája

Végre elkészült a kecskeméti városháza, mely még soha nem esett át teljes rehabilitáción. Bár az épület saját korában úttörő magyar jelkép volt, az elmúlt évek toldozásai-foldozásai elfeledtették valódi kisugárzását. Most az eredetibbnél is eredetibb külsővel, és egy új turisztikai élménnyel tért vissza az Alföld egyik legizgalmasabb épülete.

„Sem magasság, sem mélység nem rettent"
A libabőrös mondat nem csupán Kecskemét város jelmondata, de az építészet szerelmesei tudják, hogy Lechner Ödön és Pártos Gyula ütős jeligéje is, akik e mondattal nyújtották be titkos pályázatukat a városháza tervére. Kecskemét „aranykorát" a századfordulón élte, és a kiegyezést követően egy olyan közösségként szilárdult meg az alföldi síkságon, amely ízig-vérig magyar és gazdasági szempontból is sikeres központként állt a saját lábán. A gyümölcsiparnak köszönhette felfutását, mely virágzó sikert építészetében is reprezentálni óhajtotta. Míg Budapesten az olasz és bécsi épületekről mintázott historizmus uralkodott, addig itt figyeltek arra, hogy csakis a legmodernebb irányzatok nyerjenek teret, és azok is főként magyar motívumvilágból táplálkozzanak.

Bár az épület a historizmushoz hűen más európai országok régi épületeiből használ fel mintákat, ezúttal érezhetően az északi, középkori magyar városházak karakterisztikája is hatott homlokzataira, amelyet a tervezők finoman ötvöztek a magyaros szecesszió korai fuvallatával. Ezért van az, hogy a majolikával kiképzett történelmi alakok mellett feltűnnek a Lechner kiforrott stílusát megelőlegező titokzatos jelek is – például a hernyó vagy a kígyótojás szimbólum, és az épület különféle kecske motívumairól se feledkezzünk meg.

A műemlék a felépítése szintén nagyon különleges: a Kossuth tér felé két-, míg hátsó homlokzata felé egyemeletes épületről van szó, amely alaprajzi és szintelrendezésében is érdekes belső meglepetéseket, szinteltolásokat szül. A program Lechner és Pártos számára nagyon zsúfolt volt, rengeteg funkciót kellett beiktatni (és végül el is hagyni) a viszonylag szűk anyagi keretekkel járó koncepcióba. Maga az épület 1895-ben, dísztermével együtt 1897-ben készült el, és azóta átesett részleges felújításokon és átalakításokon is.

Átfogó, minden elemében rehabilitáló felújításban azonban még soha nem volt része egészen napjainkig. Egyes terei – például a pompázatos díszterem restaurálása 2013-ban kezdődött meg, míg a homlokzatok és az épület energetikai felújítása 2019-ben indult el az ABC Group Kft. és a Fazakas Építésziroda Kft. összefogásával. Az építészeti munkákon kívül akad azonban más meglepetés is: méghozzá egy válasz arra, miként tud a városháza több lenni funkciójánál, és Kecskemét szíveként közösségi helyszín, s múltját feltáró szimbólum is lenni egyszerre?

Üzenete épp oly erős napjainkban is
Lechner és Pártos épülete erős felkiáltójel lehetett a Monarchiában, a 2010-es évekre azonban nagymértékben átalakult az épület. Sokunk emlékében inkább egy hússzínű architektúra élhet, amit igazából hét színárnyalat uralt felületenként – ennek oka a korábbi, szakaszos felújítások különféle festéket használó attitűdje volt. Az régi-új homokszín festőrestaurátori kutatások alapján lett meghatározva, amelyre ráerősített a városháza északi sarokrizatjának első emeleti termében függő, 2x1,5 méteres akvarell festmény is, amit az átadás utáni időkben készítettek.

Ám míg a homlokzat eredeti színére könnyű volt rálelni, a cifrázatos tetőcserép esztétikájára nem annyira. Probléma volt, hogy a tetőcserepeket többször cserélték, az 1911-es földrengés óta pedig meg is változott a mintázat. A katasztrófa után Lechnerék maguk vették fel a Zsolnay gyárral a kapcsolatot, azonban ott már csak a raktárban fellelhető maradékokat tudták felajánlani, az újonnan gyártott elemek pedig minőségükben és színükben sem közelítették meg az eredeti megoldást.

„Megvizsgálva az építéskori darabokat kiderült, hogy kétfajta hódfarkú cserépről lehetett eredetileg beszélni. Az egyik egy sárgás, fényes mázas pirogránit volt, a másik viszont engóbozott fajta, ami azt jelenti, hogy égetett agyag kerámia alapra égették rá a mattos barna színt." – meséli Galambos Gábor műszaki ellenőr, aki maga is részt vett az eredeti tető kutatásában a restaurátorokkal együtt. „Az engóbozott alapszín szövetében helyezték el a mázas sárga cserepeket. Ezek rajzolták ki az úgynevezett cifrázatot, amelyet a korabeli fennmaradt – köztük a már említett akvarell képnek köszönhetően sikerült újraalkotni".

A központi belső udvar felületein folyt a „kísérletezgetés" addig, amíg nem sikerült ezt a hiteles mintát elérni. A másik nagy kérdés maga a cserépmennyiség újragyártása volt, hiszen a Zsolnay hasonló kaliberű rendeléseket már nem tud kivitelezni. Csakhogy a legendás gyártechnológiai megoldásról nem lehetett lemondani ilyen hungarikum esetében, így végül több ajánlat után a Tondach érte el a reprodukciók megfelelő nívóját.

A homlokzat színe, a nyerstégla felületek letisztítása, az értékes tető összkép rekonstrukciója után ma Lechner és Pártos valódi műve tényleg visszatért az Alföldre, és mindannyiunk számára egyértelműbbé vált, miért lehetett ez az épület akkorra durranás a saját korában (is).  Na, de lássuk mi van odabenn!

Ami azonnal rabul ejt, az a metlachi padlócsempe, melynek színe-mintája érzéki választás volt, pedig mindössze két árnyalatot prezentál. Kifejezetten unikálisnak mondható ez a kombináció és elképesztő kincs, hogy így megmaradt.

Nem voltak rossz állapotban, a sérülteket azonban a helyszínen restaurálták, illetve a második emelet korábban felszabdalt tereinek darabjait hozták le a reprezentatív részekre a teljesebb összkép érdekében. Az új darabok színeikben láthatóan különböznek a megmaradt eredeti lapoktól.

A főlépőcsőház díszes kőkorlátján is látjuk mi az eredeti és mi a felújítás pótlása: jelen van az autentikus atmoszféra, de a jeleket is meghagyták arról, hogy rekonstrukcióról van szó." – meséli Öveges László, a város főépítésze, aki szintén a tervezés első percétől az utolsóig jelen volt a projektben. „A mennyezeti festések élénk, ornamentális vibrálását eredeti színeikkel élesztették fel újra. Egyedül a falak alapszíne különbözik az eredetitől, az ugyanis a mostani fehér helyett a külsőtől egy fokkal sötétebb homokszínnel rendelkezett, ám az itt dolgozók érdekében inkább egy világosabb összhatás mellett döntöttünk."

E fenn említett textúrák, és persze Kratzmann Ede üvegablakainak megújítása mellett feltűnő a nyílászárók cseréje is. Nem csupán a magától értetődő, fatokos ablakok és vasalatok rekonstrukciója, hanem a beltéri, reprezentatívabb ajtók restaurálása is, amelyek legtöbbje flóderezéssel volt mintázva. Ennek a különleges technikának a gyakorlása nem egyértelmű napjainkban, itt viszont nagyon érdekes látni, hogy e mesterség szintén újjá tudott születni a 21. századi felújítások piacán. Külön cikket érdemelne a városháza elképesztő díszterme (benne Székely Bertalan híres, Vérszerződés seccojával), mely az Országház enteriőrjével emlegethető egy lapon. Minden egyes részleten, padló-fal-kárpit négyzetméteren a legjobb szakemberek dolgoztak, s a szigorú restauráció tényleg elsőosztályú lett.

És még egy pont: az itteni belső udvarok a historizmus gyakori jelenéségével szemben legalább ugyanolyan díszesek voltak, mint a külső homlokzatok. Szecessziós ablakaik nem kevésbé egyszerűbbek, jelen vannak a téglaszalagok és a majolika díszítmények is a központi udvaron. Ez a rész a lépcsőház kiugratása és kupolás megoldása miatt is végképp egészen elképesztő, mely hatást megkoronázza az a két császárfa, melyek romantikus módon Lechner és Pártos 128 éves épületére támaszkodnak – a hajdan a kínai császár által adományozott különlegességek ugyanis méretük és meghajlásuk miatt az épület falaihoz vannak erősítve biztonsági kötéllel. A friss felújítás, valamint a kert felvirágoztatása miatt ez a rész felejthetetlen, és a jövőben úgy néz ki, mindenki számára nyitott is lesz előadások alkalmával.

„Kecskemét, hirös város" – mélyfúrás a város mesés múltjában
Az eredeti tervezőpáros is úgy képzelte, hogy egyszer Kecskemét múzeuma foglalhatna helyet a földszint kilenc termében. A bővülő hivatali funkciók ezt az álmot hamar meghiúsították, több mint 100 év elteltével azonban teljesült az építészek és a város vágya is.

Olyan interaktív kiállításról van szó, amely egészségesen egyensúlyoz az élvezetes és könnyen fogyasztható tartalmak, valamint az edukatív inputok között. Egy műemlék minőségi felújítása és egy élménydús kiállítás nemzetközi szintű kombinációja ismerős lehet már számunkra, és ez nem véletlen. Az Építészfórumon rendszeresen adtunk hírt az ország legnevesebb kastélyainak többszörösen díjazott revitalizációiról, melyek mögött dr. Virág Zsolt volt a motor. Most maga is kecskemétiként az épület új típusú hasznosítás koncepciójának a kialakítását, turisztikai életre keltését, valamint kurátorként a kiállítás létrehozását irányította.

Ahogy a fotókon is látszik, ottjártunkkor a tárlat virult, rengeteg gyerek élvezte és fedezte fel a játékos kihívásokat – legyen szó akár az 1911-es földrengés konkrét szimulációjáról, vagy egy időutazás keretében a város virtuálisan újraalkotott 1930-as évekbeli utcáin való korzózásról egy a helyi gyárból hozott új Mercedes A-osztállyal. Az élmény tényleg minden érzékszervünket érinti (vannak itt illatinstallációk is), ám mindez nem azt jelenti, hogy kizárólag a hangzatos élményekre játszanak.

Mintegy 310 (!) témán keresztül dolgozzák fel Kecskemét „hirös", vagy épp kevésbé ismert történeteit, elég komplex tudáscsomagot átadva a látogatónak. Rögtön az elején az ismert „Árpádka" szobor  fogad, de ebben a teremben ismerkedhetünk meg Kecskemét – és más 19. század végi városok – híres figurájával, az utolsó lámpagyújtogatóval is. Karaktere a kiállítás több pontján is felbukkan. Feltűnnek az olyan popkulturális kecskeméti alapok is, mint Mikszáth híres regénye, A beszélő köntös vagy a helyi Pannónia Filmstúdió mindenki által ismert rajzfilmjei (Mátyás király mondái, Vízipók-Csodapók, stb.)

Ezek nagyon izgalmas fűszerek, melyek között tudatosan szórják el a súlyosabb tudásalapokat is, rávilágítva egy nem itt élő számára, hogy Kecskemét milyen jelentőséggel bír az egész ország történelmében. Szép lassan látjuk a középkortól kezdve felépülni históriáját, Árpád-kori épületének történetét, sziluettjének változását az évszázadok során, és lelepleződik (a legalábbis számomra eddig) hatalmas talány: miért van kecske a város nevében? Látjuk, hogyan vált a barack és a konzervgyártás gazdasági felívelésének kulcsává, hogyan határozta el Lestár Péter polgármester, hogy korának legdinamikusabban fejlődő, urbanisztikailag is előremutató városává teszi otthonát; és látjuk, hogy a helyi születésű Kodály zenepedagógiai módszere miként hódította meg az egész világot.

Az ismert és nem ismert tényeken kívül van a kiállításnak azonban egy harmadik lába is: ezek a személyes kikacsintások – mint a sportsikerek felidézése, azok minden összekovácsoló erejével – amik kifejezetten élvezetesek egy nem itt lakó számára is.

Persze, ha már Építészfórum, ne feledkezzünk meg a tárlat nekünk legrelevánsabb részéről sem! Szemügyre vehetjük közelebbről az építéstörténet titkait, a Lechner-Pártos irodát, és a tényt, hogy Lechner a későbbiekben jelen volt tanácsadóként is a városban.

A kiállítás egy komplex turisztikai koncepció egyik eleme „csupán", a műemlékben ugyanis vezetett séták is folynak, valamint a Nagytemplom felőli sarokrészen várhatjuk egy elég izgalmas tematikával rendelkező kávézó megszületését is. Mindemellett, ahogy Virág Zsolt fogalmazott: "a városháza újszerű, 21. századi, innovatív hasznosítása alapvetően a következő pilléreken nyugszik: hagyományos hivatali rendeltetés, látogatóközponti funkció és állandó várostörténeti kiállítás létrehozása, kulturális-közösségi terek létrehozása, a városháza bevonása a kulturális turizmusba, valamint várostörténeti múzeumpedagógiai tér létrehozása. Az új funkciókkal egy új típusú, 21. századi városháza-használat valósult meg Magyarországon."

Több dologról nem rántom le a leplet, inkább tessék elmenni a helyszínre és tessék irigykedni – mindezt látva ugyanis a lokálpatrióta csakis ilyen központot kívánhat saját otthonának. Nem lehetünk mindannyian kecskemétiek, és Lechner Ödön tervezte városházája sem lehet minden községnek, de múltja annál inkább, amelyről érdemes mindannyiunknak pont ilyen élvezetes módon tanulni.

Pleskovics Viola