6 búcsú Tomay Tamástól
Tomay Tamásra emlékezve Sugár Péter és Baranyai Katalin, Nagy Iván, Dévényi Tamás, Jancsó Miklós, Pethő László és Kalmár László is elküldte nekünk gondolatait.
Sugár Péter és Baranyai Katalin:
Tomay Tamásnak
„Minden építés továbbépítés".
Kedves Tamás!
Azt a már-már szerzetesi életformát és építészeti működést, amit megvalósítottál és felmutattál nekünk, talán néhány Pilinszky Jánostól vett mondattal tudnám jellemezni:
„Ha válaszolnom kellene arra, mi az, ami minden újonnan jelentkező művészi alkotásban közös, hosszú esztendők tapasztalatából egyetlen stílusjegyet jelölnék meg, mit kivétel nélkül (s mondjam azt, hogy tévedhetetlenül?) megtaláltam, s ez: valamiféle új „mezítelenségi fok", amely azonban távolról sem stiláris, külsőleges jegy csupán. Minden értékes új műben érvényre jut valami, az előzőeknél direktebbnek tűnő evidencia. Ezt nevezem én „új mezítelenségi foknak".
…Azóta mindenkor valamiféle elveszett paradicsomi evidenciának (mezítelenségnek) az újra és újra való kiküzdéséről van szó. Művészi vetületben a küzdelem kánonját talán Simone Weil mondata fejezi ki leghívebben: „Látni a szerencsétlenséget, és nem megfutni előle, nézni a szépséget, és nem közelíteni hozzá: ez a szép." Vagyis ami a paradicsomban adott volt, azóta a tartózkodás és a lemondás állandó kiegészítésére, áldozatára szorul. Az aszkézis extázisára…
…Úgy vélem ugyanis, hogy a napjainkban oly gyakran emlegetett művészi sokk-hatások közül ez az egyedül törvényes és valóságos. A többi kacat és koholmány; rokona a szemérmetlenségnek, aminél viszont semmi se fedi el biztosabban szemünk elől a világ paradicsomi evidenciáját."
EGY LÍRIKUS NAPLÓJÁBÓL (Új Ember, 1969. augusztus 24)
Ebből a tudatos tartózkodásból és lemondásból (redukcióból) az utóbbi évek munkáiban Te felragyogtattad evilági létünk tiszta színeit.
Sugár Péter, Baranyai Katalin
Nagy Iván:
Tomay Tamás nélkül
Tamást a Mesteriskolának köszönhetően ismertem meg, szinte minden vele kapcsolatos emlékem is előadások és pályázatok utáni beszélgetésekhez vagy közös utakhoz kötődik. Eltartott néhány évig, mire rájöttem, hogy a tartózkodónak látszó, szikár alak valójában egy fanyar humorú, nagyon barátságos ember, őszinte és tépelődő, építészek között elég ritka, valódi önkritikával. Barna ballonkabát, a zsebében egy ÉS, az elmaradhatatlan cigaretta, jobb napokon mosolygó szemek.
Kiújult betegsége és a járvány miatt már tavasszal is alig tudott bekapcsolódni a programokba, de most a halála tudatosította bennem, hogy mekkora űr maradt utána, mennyire hiányoznak nem egyszer szenvedélyes hozzászólásai. Ha visszagondolok az elmúlt hónapokra, akkor úgy tűnik, hogy nélküle felszínesebbek és felületesebbek lettünk, és ennek biztosan nem csak az online világ az oka, bár az is óhatatlanul rontja a helyzetet. Marad a lelkiismeret-furdalás az elmaradt beszélgetések miatt…
A sors úgy hozta, hogy az utóbbi években nem kapott jelentősebb megbízásokat, de lehet, hogy ezt egy ideje már nem is bánta. Lélekben azt hiszem „író" volt, házai beszédes novellák, mindegyik megélt történet, és egyik sem befelé forduló, szólnak hozzánk. Szöveg és építészet valamiféle megfoghatatlan egységben, ha egyáltalán lehetséges ilyen.
Érdemes meghallgatni a székfoglaló előadását, a 99 mondatot, a 33 egypercest. Ha megpróbálom a magam egyszerű módján leírni, ami elhangzik, akkor az egyharmad Raymond Carver, egyharmad W. G. Seebald és egyharmad Örkény, plusz 1 csepp építészet elixír. Egy különleges kihagyhatatlan koktél, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
Nagy Iván
Dévényi Tamás:
tomay 2021
sárga
a klasszikus modernizmus ma már történeti kategória, mesterei olyanok, mint mifelénk a királyok: voltak, tudjuk, de nehéz elképzelni őket. a szocreál, majd a posztmodern mindent megtett azért, hogy végre elfelejtsük a modernizmust – előbb kozmopolita elhajlásnak, utóbb a miesi „a kevesebb több"-et sutba dobó „a kevesebb unalmas" elvet megfogalmazó módon – és végre történjen valami az építészetben. a meghatározó társadalmi struktúra változatlansága azonban kérész életűvé tette ezeket, még ha a mai napig is épülnek posztmodern hatású épületek, főleg mifelénk. tomay nem dőlt be a divatnak, pedig az alól kivonni magadat a legnehezebb dolog. egy korai munka oldalhomlokzatának félkör alakú tetőablaka az egyetlen, amivel „üzent" a világnak: tudja, hogy mi a pálya, és azt is, hogy hol a helye mindennek.
KÉK
A VILÁGOT BONYOLULTNAK LÁTNI – EZT KEVESEN ENGEDIK MEG MAGUKNAK. TAMÁS A LEGEGYÉRTELMŰBB HELYZETEKBEN IS KÉTELKEDŐ MARAD. KÉRDÉSEKET TESZ FEL ÉS VÁLASZOKAT VÁR OLYAN HELYZETEKBEN IS, AMIKOR TUDHATJA, HOGY A KÉRDÉSEI SEM ÉRTHETŐK A HALLGATÓSÁG JAVA SZÁMÁRA. A MESTERISKOLAI FELVÉTELI ZSŰRIKEN LEGENDÁSAN ÁLLT KI OLYAN TERVEK MELLETT, AMELYEKBEN A TÖBBSÉG CSAK HIBÁT-HIBÁRA HALMOZVA LÁTOTT. NÉHA KIKACAGOTT RÁNK A MAGYARÁZATA UTÁN, DE FENNTARTOTTA A VÉLEMÉNYÉT.
Piros
A magyar építészettörténet sok alakjáról készült már egy, két vagy több könyv is. Ugyan ez a helyzet – szerencsére – kortársainkkal is. A Kijárat-, a Terc kiadó, illetve az MMA építész kis-, és nagy monográfiái (hogy csak a legfontosabbakat említsem) nemcsak a mának, hanem az építészettörténetnek is íródnak. Tomay Tamás azok közé tartozik, akik – úgy tűnik – nem elég fontosak, róla nem szól egy könyv sem. Nincs egyedül ezzel, de ez csak ront a helyzeten! Hol van már a reimholzi „szakma titkos belső értékrendje"! Galina Zoltán azonban létrehozta Tomay Tamás – honlapját, amit kötelező olvasmányként ajánlok mindenki figyelmébe! https://tomaytamas.bzs50.hu/
zÖLD
iSTEN VELED! kÖSZÖNJÜK!
(dévényi tamás)
Jancsó Miklós:
Haszontalan gondolatok
Amikor a meleg utolsó sugara elhagyja a testet, fénysebességgel kel útra.
Ezredmásodpercek alatt elhagyja a műholdakat és űrállomásokat, pár századmásodperc csak, és túl van a Föld legkülső burkán. Innen már csak egy másodperc a Hold.
Nyolc perc alatt érkezik a Naphoz, ami persze tévedés, arra a kis melegre ott semmi szükség.
Egymás után hagyja el a bolygókat, utolsónak a Neptunuszt. Addigra eltelt újabb négy óra.
A következő három óra a Kuiper-öv kisbolygóin keresztül vezet. Több tízezerből egy lehet a Kis Hercegé. Jó lenne meglátogatni.
Kilenc hónap alatt éri el az Oort-felhőt, üstökösök milliárdjaival találkozhat. Még két és fél év, és elhagyja a Naprendszert.
Az Alfa Centauri csillaghármasa négy fényévre van tőlünk. Légy üdvözölve, Proxima Centauri! A Béta Centauri még nagyon messze van, majdnem négyszáz év lesz az út.
Hogy a meleg utolsó kis sugara végleg elhagyja a Tejútrendszert, további 25 000 évre lesz szüksége. Ha rossz irányban indul, könnyen 75 000 év lehet belőle.
A legközelebbi galaxis, az Androméda-köd két és félmillió év utazás.
A teljes bejárható út ötezerszer ennyi. Ekkor ér az utolsó kis sugár a világ végére, vagy ugyanoda, ahonnan elindult.
Ha nincs min gondolkodni, ilyen haszontalanságok töltik ki az űrt. Öt évvel ezelőtt halt meg Áron, most Tamás. Áron már túl a Proxima Centaurin, Tamás még a Kuiper-öv és az Oort-felhő között, a senki földjén. Jó utat, Tamás!
Jancsó Miklós
Pethő László:
Érdemes megfigyelni a kép bal alsó sarkában lévő széket, a belső most teljesen lényegtelen. Valamelyest mégis lényeges, mert erről a házról beszélgettünk az elmúlt nyáron.
Utoljára.
Személyesen.
A székben Tomay ült, én állva magyaráztam. Végig kísérte az építést, többször egyedül is felment ránézni, csak úgy önszorgalomból. Aztán mindig kérdezett, hivatkozott valami régmúltra, kontextust keresett, nem is mindig építészetit. Vigyázni kellett vele, mert az ember pillanatok alatt szembe találta magát a saját hiányosságaival.
„Más szint!"
Mondom én, s mondta ő, mikor egyszer elmesélte Heller Ágnessel való egész estés beszélgetését.
A Mesteriskolán erről majd beszélni kell, mondta, merthogy a szerkesztése, a részletei,
a minősége, meg különben is beszélgetni kell!
Feszítettek e szavak rendesen.
Egyvalami viszont problémás vele, folytatta, egy kissé hosszú!
Ha legközelebb jössz, a strandról megmutatom, mire gondolok!
Kalmár László:
Barátom, Tomay Tamás.
Sokat nevettünk együtt.
Azon is, hogy mennyire szerette pontosan kifejezni magát, ki nem állhatta a félreértést, ezért külön Tomay-szótár kellett hozzá, jó tíz évembe telt ennek elsajátítása. Lassan láthatóvá váltak gondolkodásának felszínén a töredezett-gyűrt hegyóriások, az ember csak tátotta a száját, nem értette, hogy az imént még síkság, vagy tengerfenék hogy lett egyszer csak Himalája. Minden korábban vélt bizonyosság állandó földrengésveszélyben volt mellette. Meg kellett látni a mélyebben működő erőt, mely a felszín tektonikus kéreglemezeit mozgatta. Utána egyre gyakrabban kerestük egymás társaságát, beszélgettünk, nevettünk. Később már sok beszédre sem volt szükség, a mosolya és a szeme villanása is érthető volt, ezen is nevettünk. Kéthetente megvitattuk az ÉS-t, párhuzamosan olvastuk Nádas Pétert. Volt, hogy nem nevettünk, megkönnyezte Reimholz halálát, Janákyét, kedvelte, nagyra becsülte, és úgy értette őket, mint talán senki. Nem szólt le másokat, tűpontos értékítélete lefegyverző volt, dicsérete felért egy Ybl-díjjal.
Egy pohár sör, cigaretta.
A rejtőzködőknek, mint Tomay Tamás, minden mozdulatát, minden mondatát figyelem, nekem szólnak. Vártam ezeket a kis lapokat is minden Karácsonykor. Gyönyörűek, nekem szólnak (nem nekem, az örökkévalóságnak).
Álltunk Göteborgban Asplund városháza-bővítése előtt. Azt kérdi, láttad azt az emeleti szobát belülről? No igen, kár, hogy nem sokkal korábban - mondtam. Te hólyag, végigrajzoltál egy városháza tervet, és ezt nem tudtad? - mondta a szeme, de a szája csak annyit: hát, Asplundot látni kell. Belekezdtem egy okoskodó fejtegetésbe Molnár Péterről, de már csak nevetett, nevettünk, magunkon, meg a világon.
Barátod, cicu.