| CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY
Közélet, hírek

A Sonntagskind

1/6

?>
?>
?>
?>
?>
?>
1/6

A Sonntagskind
Közélet, hírek

A Sonntagskind

2017.09.19. 07:10

Cikkinfó

Szerzők:
Bardóczi Sándor

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Építészek, alkotók:
Dr. Mőcsényi Mihály

Vélemények:
1

Dr. Mőcsényi Mihály (1919-2017) professzor emeritus, a tájépítészek doyenje 2017 szeptember 14-én örökre eltávozott körünkből. Balatongyörökön, a saját maga által teremtett világban, a kőbányából átalakított villájában hunyta le a szemét. Az iskolaalapító mestert az egész tájépítész közösség gyászolja. Bardóczi Sándor nekrológja.

Ezt a nevet - Sonntagskind - ő maga ragasztotta magára. Abból a németajkú frank közösségből, ahonnan ő jött, így cimkézték fel tréfásan, pozitív váteszi jóslatként azt a gyereket, aki vasárnap jött a világra. 1919 november 9-e vasárnap volt. Sonntagskind-nek lenni azonban nem csak naptár kérdése és ezt a professzor hosszú, küzdelmes, de mindig boldogságra törekvő, életigenlő életútjával bizonyította. Átélte szinte a teljes 20. századot és a sártekének ebben a szegletében ez - jó tudjuk - koránt sem volt egy felhőtlen menetelés. Érdekes módszert fejlesztett ki a túlélésre: ha nem sütött a nap, akkor ő sugározta a meleget és a fényt. A Sonntagskindséghez ez is hozzátartozik - mondaná ő, miután valahonnan elindulva a barokk szökőkút háromszintes felépítésének funkcionális hátterétől áttértünk a hazai lófajták megvitásán át a háromnyomásos földművelés jelentőségét taglaló középkori módszerek tájalakító tevékenységének kielemzésére, majd a kaszálás jelentőségének és technikáinak mélyreható elemzésére, de közbevetőleg elidőztünk kicsit az épületek dilatációs problémáinál és hazai korai modern építészet kertépítészetre gyakorolt hatásánál.

Ugye jár a pikkoló sör, professzor úr? Vagy legalább az a huncutul égő szempár és a tréfásan fenyegető kéz, ami akárhogyan is, de a legnagyobb, szeretettel vegyes dícséret tudott lenni. Akkor ott nekünk a tanteremben és később is, amikor éppen az élet összefújt bennünket a szakmai, baráti (és így együtt: családi) összejövetelekkor. Mert olyanok voltunk mi, végzett és végzős tájépítészek, mint egy óriási család, akik áhitattal ültük körbe az ilyen alkalmakkor választott nagyapánkat, hogy meséljen még, ahogyan csak ő tudott mesélni. A meséi nem lineárisak voltak soha. Hektikusan ide-oda ugrabugráló szellemi kalandok. Rendezővágányok, ahogyan ő mondta. Ha elindultunk az egyiken, soha sem tudtuk, mikor váltunk majd át egy másikra, visszatérünk-e ide vagy megállunk-e egy pillanatra, hogy a fraktáloknál is részletesebb mélységeibe lássunk bele az adott problémának, esetleg gyorsvonat sebességgel suhanjunk át egyik kontinensről a másikra, egyik korszakból a másikba. Én nem Einsteintől bizonyosodtam meg róla, hogy létezik a tér-idő kontinuum, hanem abból, ahogyan Mőcsényi professzor (utóbb szigorúan csak Miska, bár ezt sosem tudtam megszokni) gondolatrengetege működött. Elveszni a vágányok között végtelenül könnyű volt, visszatalálni szinte lehetetlen. Aki visszatalált, annak járt a virtuális pikoló sör (lányoknál a tortaszelet, csak így régimódi gavallérosan) és ezeket a virtuális krediteket lehetett aztán év végén jegyre konvertálni. Ez a szellemi séta olyan megterhelő volt, mintha lefutottunk volna egy maratont. És nem kalandozhattál el, mert vele kellett részt venned a kalandban. Ő ugyanis nem pusztán beszélt, legalább felerészben kérdezett. Komolyakat, amelyekre komoly válaszokat várt. Az ő óráin ki volt zárva a frontális oktatás. Félkörben ültünk és beszélgettünk, s ő is tanult e beszélgetésből, nem csak mi. Vagy kivezényelt bennünket az arborétumba és megmutatta, megszagoltatta, megkóstoltatta, megtapintatta. Rányitotta a szemünket a világra, az észre sem vett részletekre, a szépségre. Egy olyan világot rajzolt meg, ahol az egymástól távol álló pontok összeköthetők, függésben állnak egymástól, logikus ok-okozati kapcsolatuk van és nekünk látnunk kellett az egészet akkor is, ha csak 12 lépésből lehetett mattot adni. Arra kondícionált bennünket, hogy 60-70 év tanulás után talán lehet belőlünk jó tájépítész. Persze, ha elég alázatosak vagyunk. Hiszen a tájat ember és természet közösen teremti, de ez a teremtés csak akkor maradhat egyensúlyban, ha figyelünk arra, amit a természet szeretne nekünk elmondani. Amúgy nem leszünk mások, csak szakemberek. Az pedig a tájaink tartamos fennmaradása, fejlődése, rekultivációja szempontjából édeskevés. Megengedhetetlen hanyagság.

4/6

Hát ezt a csomagot kaptuk tőle. Személyre szabottan pedig életprogramokat. Nem tudom, hogyan csinálta, de ahogy kiismerte egy-egy tanítványát valahogyan el tudott neki személyesen ejteni egy-egy olyan félmondatot, amitől az alany sok esetben megtalálta a saját életcélját. Azt, hogy tulajdonképpen mi dolga van neki a világban. Az aha élményt. Talán ebben rejlett az integráló személyiségének a titka. A belső derű mély figyelemmel párosult. Még diák voltam, mikor egy szakmai konferencián a nézői padsorokban, karba tett kézzel, leszegett fejjel láttam őt ülni órákon át. Többen hittük, hogy elaludt. Diáktársam apja, maga is régi Mőcsényi tanítvány csak mosolygott ezen a felvetésen. Majd meglátjátok - mondta. És jött hamarosan az előadói katedráról a neki szánt gesztus, hogy mi erről a véleménye. Energikusan pattant fel, és egy olyan fél órás szónoklatot vágott ki, sűrűn visszautalva az elhangzottakra, hogy mindenki elfelejtette becsukni a száját.

Állandóan tréningelte magát szellemileg és testileg is. Túl volt a hetvenen, amikor elkezdett számítógépet használni, de neki azonnal úgy kellett tudnia kezelni gépet, hogy az Eszterházáról íródó könyve CD-n is megjelenjen, sűrűn tűzdelt hipertextes hivatkozásokkal, hogy úgy lehessen kalandozni a szövegben a keresztbe-kasul történő kereszthivatkozásokkal, ahogy azok a rendezővágányok működtek a fejében. Fixa ideája volt egészen idős koráig, hogy neki naponta függeszkedve fel kell másznia egy kötélen. Addig csinálta, míg a kötél már megadta magát és elszakadt az egyik fára mászása alkalmával. Lepottyant és eltört a lába. Meg alatta a betonlap. Azt hittük örökké élni fog. Nem csak hittük, nagyjából biztosak voltunk benne. Elpusztíthatatlannak tűnt, nem fogott rajta még a rák sem. Megpróbálta, de visszapattant róla. 80 éves lehetett, mikor először kezdett rá panaszkodni, hogy kezdenek romlani a fogai. Addig megvolt neki mind. Mesterem, Dr. Rácz Tamás, aki előrement az égi tájakra, hogy előkészítse neki a kényelmes terepet a saját romló fogaival küszködve csodálta ezt a vitalitást. “Kulák bivaly gének" - mondta neki mindig viccesen, s már nevetve tervezgették közösen, hogyan kéne e különleges génszekvenciákat megőrizni az utókornak. Mőcsényi szerint ezt leginkább és legbiztosabban sok gyerekkel és unokával lehet. Ezekhez soha nem felejtett el hamiskásan mosolyogni.

Ez volt a másik titka. Meg tudta magában őrizni a gyereket. A “Homo ludens", a játékos ember volt az ideája. Szerette magát fiatalokkal körülvenni, ő is fiatalodott tőle. Remek cinkostárs volt, mindig készen arra, hogy része legyen a diákcsínyeknek. Amikor rávettem évekkel ezelőtt, hogy írjon le egy-egy témakörben magáról visszaemlékezéseket (ezekből lett a Mőcsényi esszék sorozat az Építészfórumon), a Feneketlen-tó történetére is sor került. Kértem ásson elő régi fotókat a parkról. A nála mindig állandó organizált káoszban kotorva sokáig, egyszer csak rábukkantunk a park keletkezésének korabeli képeire. Készült egy olyan is, amin a parkkal együtt félig maga is látszik. A kép rekonstruálására kértem. Lábműtéte volt nemrég, lábadozott még belőle, tél volt, merő jég minden. Természetesen lejött velem a Feneketlen-tóhoz, megkerestük a helyet és a pózt és megcsináltuk a fotót.

6/6

Könnyedén vette az életet. És imádott élni. A györöki nyaraló a bányafalra felkenve kültéri meredek lépcsőkarok labirintusa. Sehol egy korlát nem található. Elcsúfítaná. Az unokái ezeken a lépcsőkön nőttek fel. A néhol több méter mély támfalas meredélyek láttán sokat kérdeztük tőle: nem félti-e őket, hogy leesnek. A gyerek nem bolond, csak kisebb nálunk - mondta. Megtanulja félni a mélységet. Korlátokkal csak a korlátait szaporítjuk, a tapasztalait nem. Ilyen bölcseket tudott mondani. Mint a kötéllel kapcsolatos filozófiája is, amelyet az Év Tájépítésze Díj mottójának választottunk. Eredetiben Csisztu Zsuzsának mondta a vele készült portréfilmben, még 75 évesen. Miután lejött függeszkedve egy kötélről.

Születésünkkor különböző hosszúságú mászókötelet kapunk. Nagyon eltérő készségekkel a megmászásukhoz. Az a dolgunk életünk során, hogy ki-ki felmásszon a maga kötelére. Sokszor! Azért kell többek között lejönnünk, mert a földdel kapcsolatban kell maradnunk. Ha Antheuszt el lehet szakítani Geától, a Föld Istenanyjától, akkor elpusztítható. Nem lehet elszakadni! Mindig-mindig vissza kell térni Geához, a Föld Istenanyjához, és onnan meríteni újra és újra erőt a mászáshoz."

Ő bizony ezt tette. De ez a hosszú kötél most végleg elszakadt. S nem csak egy láb törött el, meg a beton lap. A halhatatlan professzor már nem szorul a testi edzésre. Máshogyan lesz belőle halhatatlan. A gyerekei, unokái, dédunokái és az ő nagy családja, az általa felnevelt tájépítész generációk útján. Akiknek szakmát, életcélt, távlatokat adott a kezébe. Mi, a tanítványai mindannyian életben fogjuk őt tartani. Antheusz nem szakadhat el Geától. Ezt ígérjük neked, drága tanár úr. S talán egyszer majd lesz belőlünk tájépítész is. Ha elég alázatosak leszünk hozzá.

 
Bardóczi Sándor

Vélemények (1)
EMA
2017.09.18.
07:39

Nagyon szép, méltó Hozzá.

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.