„Akkor képes az ember a legtöbbet kihozni magából, ha a főnöke egyenlő félként kezeli” – Építészet // Munka zárócikk

Az Építészet // Munka tematikus hét zárócikkében a frissdiplomás építészek szakmába való betagozódásának nehézségeit vizsgáljuk. A fiatal építészek véleményét névtelen kérdőíveken és interjúkon keresztül kérdeztük. A cikkből kiderül milyenek az építészeti tervezés szürke hétköznapjai és milyen káros társadalmi konvenciók gátolják a felszabadult, kollektív építészeti tervezést.

A szubjektíven összeállított szövegkollázs mélyinterjúkra és anonim kérdőívre beérkezett válaszok eredményeként jött létre. A kutatás során előre felvázolt három altéma kapcsán kérdeztük a fiatal, jellemzően 25 és 35 év közötti építészeket.

Ezek a témák az alábbiak voltak:

• [1] Munkavállalási feltételek (bérezés, munkajogi kérdések)
• [2] Toxikus munkakultúra
• [3] Az egyetemi képzések és a szakmagyakorlás közötti különbségek

[1] Munkavállalási feltételek (bérezés, munkajogi kérdések)

A beérkezett válaszok alapján mesterdiploma után egy építészirodában a kezdő kereset hozzávetőlegesen nettó 300.000 forintról indul. Három éves munkatapasztalattal ez az összeg 400.000 Ft körül mozog, a későbbiek során, az adott munkakör – rajzoló, projektvezető, stb. – függvényében 450-650 ezer Ft körül lehet. Ezzel együtt a válaszadók kiemelték: a nagyobb fizetésért gyakran kompromisszumot kell hozni és le kell mondani a tervezői autonómiáról.

„Eddig mindig úgy kerestem irodát, hogy milyen az értékrendjük és milyen szép dolgokat terveznek, most először az volt az elsődleges keresési szempont, hogy mennyi pénzt szeretnék keresni és három helyet felelt meg az elképzeléseimnek."

„Egy kezdő fizetés most 300 ezer nettó körül van. Szerintem ez a legnagyobb nehézség, hogy pályakezdőként össze kell szorítanod a fogad, és nézni a más szakmában dolgozó barátaid, akik dupla-, triplaannyit keresnek, akár kezdőként – nehéz ez a létrára felmászkálás, mert ha ott vagy 3-4-5 éve, akkor érsz el egy okés, 600 ezres nettó fizetést. És akkor már lehet, hogy projektvezető vagy, de alkotói szabadság nem feltétlen jár ezzel."

A kutatás során kifejezetten kíváncsiak voltunk rá, hogy az adott bérezés mi alapján kerül meghatározásra, a válaszokban pedig egészen szürreális történetek érkeztek be hozzánk. Pályakezdőként sokan nincsenek képben, hogy egyáltalán mi a reális bérezés, amit a munkaadók előszeretettel ki is használnak.

„Én 0 kilométerrel más építész ismerőseimet kérdeztem meg, hogy mennyi pénzt érdemes kérni."

„Igazából mindenkit annyiért vesznek fel, amennyit kér. Ez az összes irodára jellemző, hogy behívnak az első nap, és megkérdezik, hogy mennyit szeretnél keresni. És ezt csinálják, mert ha kevesebbet mondasz, az nekik győzelem, ha pedig többet mondasz, akkor az a válasz, hogy annyi nincsen. Az a tapasztalatom, hogy muszáj pofátlannak lenni, neked kell kialkudni."

Az alárendelt viszony gyakori vonzata az önmegkérdőjelezés, önmarcangolás, amit jól mutat az alábbi történet:

„Az első időkben úgy éreztem, hogy a béremmel arányosan kell teljesítenem. Mivel nem szerettem volna még nagyobb elvárásokat és felelősségérzetet magamra venni, ezért volt olyan alkalom, amikor egy béremelés kapcsán lefelé alkudoztam."

És akkor még nem beszéltünk az alkalmazás hibrid és laza formáiról, ami az építészirodákat jellemzi. A válaszadók többsége arról számolt be, hogy csak minimálbérre van bejelentve, az azon felül eső részt borítékban kapja meg, de extrémebb történetek is beérkeztek:

Az egyik válaszadónk megemlítette, hogy az építészek körében hasonló témák őszinte megvitatására és egymás támogatására létrejött egy kezdeményezés:

Egy másik válaszadó a transzparens és szókimondó magatartásra buzdít:

„Az, hogy profi és nagy tudású, nagy tapasztalatú emberek nem mernek több pénzt kérni és kiállni magukért, az lenyomja a gyakornokok és a fiatalabbak béreit is. Nekem nagy szám van, szeretem kimondani és megbeszélni, és ezért nőtt mindenkinek az irodában a fizetése, ahol elkezdtem dolgozni. Ment a nyavajgás, de nem volt kommunikáció a főnik felé, a ‘néma gyerek szituáció’ állt fent."

[2] Toxikus munkakultúra

A bérezés mellett a túlórázás a szakmát érintő másik legfontosabb aspektus, így azt is megkérdeztük, hogy milyen gyakori a fizetetlen vagy fizetett túlóra, és mennyire bevett szokás az éjszakázás az irodákban. Sokféle válasz érkezett:

„Extrém túlórák nálunk nem jellemzők, de uborkaszezonok sem. A folyamatos, megfeszített munka jellemző."

„Ahol én dolgoztam, mindenhol volt határidő előtt – ami akár egy hétig is tarthatott –, de volt olyan hely, ahol a hétvégi túlórát dupla bérrel számolták. Ahol most vagyok, ott a túlóra nem jöhet szóba."

„Túlóra gyakran előfordul, ami inkább a folyamatos rendelkezésre állásban nyilvánul meg. Mivel a munkahelyen nehéz koncentrálni a folyamatos rendelkezésre állás mellett, sokszor az elmélyülést igénylő feladatokat csak otthon, este vagy hétvégén lehet elvégezni."

„Pályázatozáskor vagy egyéb leadás előtt éjszakáztam párszor."

„Leadáshoz közeledve az éjszakai hazamenetel és a hétvégi munka mondható tipikusnak, bár ez nem a pályakezdők sajátossága."

„Egybefüggő két hétig napi 10-16 óra."

A munkaidő beosztása kulcskérdés tehát, ami láthatóan erősen meghatározza az építészek mindennapjait, már az egyetemi évektől kezdve. Felmerül a kérdés, hogy kinek az érdeke, és miért normalizáljuk a munkaidő keretének túlfeszítését. Erre reflektál az egyik válaszadó:

„Dolgoztam olyan munkahelyen, ahol mindenki négy napot dolgozott, a főnököm is. Nagyon könnyen be lehet osztani az időt. Mennyi idő az egy nyolc órás munkanapból, amikor az agyad kihagy? A négy nap az azt jelenti, hogy tudod, hogy hamarabb kell leadnod valamit, így gyorsabban kell döntéseket meghoznod. Mindent át lehetne gondolni még egyszer és újra, de a négy napba is minden belefér."

A munkaidő kereteinek lefektetése mellett a munkavállaló számára a megbecsültség érzése a legfontosabb:

[3] Az egyetemi képzések és a szakmagyakorlás közötti különbségek

A kérdőív elkészítésekor az egyik előfeltételezésünk az volt, hogy egy fiatal építészhallgató fejében merőben eltérő kép létezik arról, hogy milyen lesz építészként dolgozni ahhoz képest, hogy a gyakorlatban milyen lehetőségek fogadják. A megkérdezettek közül többen érzik magukat átverve az egyetemi tervezés és a szakmagyakorlás közötti különbségeket nézve. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mit hiányolnak a képzésből, milyen előnyökkel jár a MOME vagy BME képzése.

„Az építés valós folyamatai sokkal több kollaborációt, iterációt igényelnek, és sok szereplő akaratát és érdekeit kell egy platformra hozni a megvalósulásukhoz. Ehhez képest a Műegyetemen sokszor földhözragadtak voltak a feladatok, mégis hiányzott belőlük ezeknek a folyamatoknak a modellezése, a szempontok nem egymás mellett, hanem külön kurzusokon merültek fel. Úgy érzem, hogy az egyetemi feladatoknál is sokszor érdekesebb lenne az eredmény, ha életszagúbbak lennének (vagy szándékosan idealisták, de ne a kettő között)."

„A MOME-n csak tervezel, és önmagad megrendelője vagy. Egy építészirodában nem csak koncepcionálisan tervezel, az maximum pályázatok során jön elő. Lebonyolítasz, szervezkedsz, adminisztrálsz, munkát adsz ki, csapatban dolgozol. Lehet, hogy csak el kellene mondani, vagy hogy valakinek ez egyértelmű. Vagy például több csapatmunka fontos lenne, ahol ki vannak jelölve a szerepek, hogy kipróbálhasd magad különböző pozíciókban. Nálunk talán egyszer-kétszer volt csapatmunka az öt év alatt."

„Az egyetemen még a felsőbb éves tárgyaknál is a projekt kb. 65 százaléka tervezés volt, és a fennmaradó része a feldolgozás. A valóságban ez nagyon más arány, pályakezdőként egy projekt ránk eső része lehet akár 100%-ban csak tervfeldolgozás is. Amihez egyébként nem szükséges mesterdiploma."

A pályaelhagyás gyakori jelenség, a MOME-s diákok közül sokan filmekben építész rajzolóként helyezkednek el, ahol napi 30-60 ezer forintot is meg lehet keresni, annak függvényében, hogy hány filmen dolgozott már az illető. Amit a látványtervező kitalál, azt kell műszakilag kirajzolni. Sokan teljesen kiábrándulnak a szakmából és elmennek kivitelezni, szobrásznak, vagy teljesen elszakadnak az építészettől.

A MOME képzéséről többen úgy számoltak be, hogy nagyon hasznos tudást ad, de a műszaki része hiányos az oktatásnak.

„Szerintem az évek során meg lehet tanulni, csak mindig egy félelmetes dolog marad, hogy ez az, amihez nem értek, és le fogok bukni, és ezért gondolják sokan magukat kevésbé alkalmasnak. Közben nagyon sok mindenben mi tudunk többet, de az ember könnyebben koncentrál a hiányosságaira, ami zavaró. Nem kell szégyellni, hogy nem értesz hozzá, meg kell kérdezni a szaktervezőtől, hogy mi hogyan van, csak ahhoz vállalnod kell a nemtudásodat."

„Ha a BME-n végeztél, akkor tudsz olyan hasznos dolgokat, hogy hogyan kell kótázni, hogyan kell méretezni dolgokat stb. A MOME-n építészképzés van, megtanítanak, hogy hogyan működik egy tér, hogyan kell egy koncepciót felépíteni stb. A BME-n pedig túl vannak terhelve a diákok a szovjet rendszerből visszamaradt hülyeségekkel, például fölösleges ábrázoló geometrián tussal kihúzott axonometrikus, nem tudom milyen tórusz átszakításokat nyolcvanszor végigrazolni, mert amúgy is csalnak és átüvegezik, mert nem lehet bírni a tempót."

Sajnos jelenleg nem csak a munkahelyeken, de az egyetemeken is gyakori a leuraló mentalitás, szintén erre hívja fel a figyelmet az egyik válaszadó:

Összefoglalás

A töredékes válaszok rámutatnak, hogy számos közös történet és megélés köti össze a fiatal építészeket. Bár a kata adózási forma megszüntetésével a legtöbb iroda legalább minimálbérre bejelenti a munkavállalóit, a kezdő fizetések igen alacsony szinten vannak, más szakmákkal összevetve. Az egyik válaszadó jól rámutat az alacsony fizetések egyik okára:

“Ma Magyarországon nem tudsz elkérni a beruházás három százaléknál nagyobb tervezési pénzt. Mindenki aláajánl a másiknak, csak hogy megkapja a melót, és akkor ott vagyunk, hogy a legtöbb iroda nullára jön ki. Emiatt a viselkedés miatt ellehetetlenítik a rendszert, és a végén úgyis több lesz, és aki az elején becsületesen megmondja, hogy mennyi lesz, az szívja meg."

A feldolgozó építészekre nehezedő nyomás a munkaidőkeretek feszegetésében, esetenként a fizetetlen túlóra normalizálásában köszön vissza. A tervezőirodák megfeszített, gazdaságilag kitett helyzetének következménye, hogy a fiatal építészek betanítására, a közös tudás csatornázására kevés idő jut. A pályakezdők így könnyen kényszerülnek egy adott szerepbe, mely kevés fejlődési lehetőséggel és monoton munkavégzéssel jár.

Az Építészet // Munka tematikus hét egyik fontos célja, hogy erőt adjon az építészeknek a szakmában való érvényesülés, a tervezői autonómia, a szabad munkakultúra, a méltóságteljes és megbecsült munkavégzés kiharcolásához. Rendszerszintű változások elérésére és hatékony érdekképviseletre csak összehangolt, közös, szolidáris fellépéssel van lehetőség.

Borenich Levente