Építészeti szinesztézia – Juhani Pallasmaa A bőr szemei című könyvét Sámson Kinga ajánlja

Pallasmaa az építészeti fenomenológia eszmerendszeréből kiindulva fogalmaz meg kritikát a vizualitás túlzott hangsúlyával szemben. A bőr szemei – Építészet és Érzékek című könyvet Sámson Kinga építész ajánlja.

Egy kis, puha lila könyvet tartok a kezemben. A könyv kézbe véve, első érzetre könnyű, vékony, borítója is könnyed, puha, a címlap középtengelyes kompozíciója enyhén ünnepélyes megjelenést hordoz, az alig 100 oldalnyi terjedelmű szöveg tipográfiája tiszta, klasszikus és kiegyensúlyozott érzetet kelt. A borító belső felén idézetek, hátul egy fotó: a szerzőről, aki a finn kortárs építészet egyik kiemelkedő alakja, a Helsinki University of Technology volt professzora, dékánja. Az írás, amely egyszerre olvasmányos, ugyanakkor tudományos fontossága vitathatatlan, hivatkozásokban gazdag alapmű. Hazájában 1996-ban adták ki. A magyar kiadás az eredetihez képest relatív későn 2018-ban jelent meg.

Minden újszerűsége ellenére ez a könyv sem előzmény nélküli: Pallasmaa többször hivatkozza írásában Edward T. Hall könyvét, a Rejtett dimenziókat [1]. Ez a nyolcvanas években megjelent, jelentős hatású környezetpszichológiai témájú írás részletesen tárgyalja a térérzékelés összetevőit. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy A Rejtett dimenziók című, évtizedekkel korábban született írás valahova oda fut ki, ahol A bőr szemei című könyv kezdődik. De amíg Hall részletesen és strukturáltan felépítve elemez, addig Pallasmaa határozott és szubjektív véleményt formál. A szerző már a bevezetőben lefekteti a címben is előrevetített fő állítását: a látás túlhangsúlyos a tapintással szemben. Építészként azt a kritikát fogalmazza meg a számítógépes látványtervezéssel szemben, hogy a pre-digitális időszakban a kézirajz és modellépítés során jelenlévő tapintás szervesebb kapcsolatot eredményez a tervező és az alkotás között.

A látás kritikája nagyon aktuális kérdéseket vet fel napjainkban, hiszen mára a vizualitás valóban óriási hangsúlyt kap az építészetben is. A világ szinte bármely táján álló épületeket „megismerhetjük" képek és űrfelvételek segítségével, az építészeti fotográfia meghatározó médiumává vált az építészetnek. A jól dokumentált, igényesen fotózott, professzionális építészeti fotográfiák alapján megszületik az az illúzió, hogy ismerjük a láttatott épületeket. Ez azonban tévedés. A virtuálisan bejárható terekben a szemen kívül a többi érzékszerv nem tud tapasztalatot gyűjteni, a valós téri bejárás multiszenzoriális élménye helyett csak egy érzékszerven keresztül szerez így az épületről tapasztalást a felhasználó. A virtuális nézőpontok gyakran nem is egyeznek a személyes megtapasztalás nézőpontjaival, például a felülnézetek valami furcsa, transzcendens szögből mutatják az épületeket, mely sok esetben távol áll a valós téri megtapasztalástól. Ismerjük, amit ismerünk? Lehet, hogy máshogy ismerjük…

A könyv viszonylag hosszú (körülbelül húsz oldalas) és lelkesítő bevezető szakasza után két részből áll össze. Első felében az író magával a látással foglalkozik. Felvázolja a vizualitás hangsúlyának történeti hátterét. Szembehelyezkedik azzal a meglátással, „mely potenciális fényképek sokaságának tekinti a világot". Az írás második felében különböző észleléstípusokat tárgyal. A szinesztézia fogalmát főként az irodalom területén használjuk, az érzetcsere költői eszközeként. Jobban belegondolva, ennek az építészetben alapfogalomnak kellene lennie. Az épített terek érzékelésekor különböző érzékszerveink által gyűjtött információk szétválasztása erőltetett. Egy épületről szerzett ismereteink különböző módokon szerzett információkból állnak össze, melynek egy (jelentős) szelete a látás. De az épületeket emellett hallhatjuk, tapinthatjuk, szagolhatjuk is. Érezhetjük a hőmérsékletüket, és sok egyéb módon felfedezhetjük. 

„A kiemelkedő építészeti élményekben a tér, az anyag és az idő egyetlen közös dimenzióvá válik, létalapot adó szubsztanciává, mely átjárja tudatunkat. Ezzel a térrel, ezzel a hellyel és ezzel a pillanattal azonosítjuk magunkat – e dimenziók létezésünk közvetlen összetevőivé válnak."[2]

Pallasmaa könyve ezekhez a tapasztalásmódokhoz visz közelebb.

Sámson Kinga  / a BME Építőművészeti Doktori Iskolájának DLA hallgatója.

[1] Rejtett dimenziók, Edward Twitchell Hall, Fordította: Falvay Mihály, Gondolat kiadó, Budapest, 1980.

[2] A bőr szemei, Juhani Pallasmaa, Fordította: Veres Bálint, Typotex kiadó, Budapest, 2018., 104.o.

Szerk.: Somogyi Krisztina