Nézőpontok/Kritika
Hol tart ma a magyar városépítészi szakma?
2009.07.17. 10:09
Miközben panaszkodunk és siránkozunk (én is éppen ezt teszem), azonközben a szakma színvonala, a szakemberek kompetenciája gyors ütemben értékelődik le, a szakmai prostitúció szélesedik, a hozzá-nemértés és a korrupció szépen maga alá temeti mind az építészetet, mind a településtervezést.Kerekes György hozzászólása az Urbanisztika 80 / Ünnepi tanszéki értekezleten elhangzott előadásokhoz.
1/3
Budapest - a felújítás előtt álló Margit híd - fotó: vm
Budapest - a felújítás előtt álló Margit híd - fotó: vm
Nagy érdeklődéssel olvastam Meggyesi Tamás professzor (A globalizáció urbanisztikája) és M. Szilágyi Kinga egyetemi tanár (Urbanizációs trendek – Környezetminőség) előadásának írásos anyagát az Építészfórumon. Őszintén lenyűgöz a mai urbanisztikában, városépítészetben aktív hazai szakemberek tudása, különösen, amikor világméretű trendekről, globális problémák feltárásáról van szó. Szinte visszatérően jelentkeznek valamennyi értékelésben a környezetszennyezésből, a közlekedésből, a szuburbán területek funkcionális és építészet-esztétikai monotonitásából adódó gondok. (Külön cikket is megérdemelne egyébként az urbanisztika és az építészet viszonyának tisztázása). Hasonlóan komoly problémákról hallhatunk és olvashatunk a tőke minden városbarát gondolatot elsöprő erejéről. Valamennyi, a városépítés jelenlegi sanyarú helyzetével kapcsolatban elmondott és leírt ellentmondás igaz, csak örülni lehet annak, hogy komoly szakemberek felismerik és megemlítik ezeket.
Csakhogy. Miközben panaszkodunk és siránkozunk (én is éppen ezt teszem), azonközben a szakma színvonala, a szakemberek kompetenciája gyors ütemben értékelődik le, a szakmai prostitúció szélesedik, a hozzá-nemértés és a korrupció szépen maga alá temeti mind az építészetet, mind a településtervezést. A szabályalkotók a szabályozók állandó szigorításával akarják megakadályozni az előbbiekben említett folyamatot, miközben további kiskapukat nyitnak a kijátszásukra, a szakhatóságok újabb és újabb kanyarokkal nehezítik a tervezés és a jóváhagyás procedúráját, közben a döntéshozók kényük-kedvük és az éppen aktuális politikai széljárás szerint úgy hozzák a rendeleteket, ahogyan éppen a döntéshozás pillanatában jólesik nekik.
Nem csak az a baj, hogy a „karvalytőke" mindent le akar tarolni, hiszen – amint egy, a cikkhez hozzászóló írja – a profitszerzés a dolga. A legfőbb probléma az, hogy a helyi és az országos politika elv nélkül kiszolgálja, sőt segíti a „lerablás" folyamatát. Egyre többen vannak, akik egy lóért is eladnák az országot.
Még húsz évvel a rendszerváltás után sem természetes, hogy a települések egészséges fejlődéséért felelős önkormányzatok komplex közép- és hosszútávú fejlesztési stratégiát (koncepciót) dolgozzanak, vagy dolgoztassanak ki a településük (kerületük) számára. De azokban az esetekben is, amikor nehezen, de mégis megteszik, a gyakorlatban nem követik az általuk egyébként jóváhagyott cél- és feladatrendszert. Ad hoc döntenek, mert ez a módszer felel meg leginkább politikai - és önös pénzügyi – érdekeiknek.
2/3
a befejezés előtt álló Üllői út 48. irodaház; építész Bolla Ákos, társtervező: Litkey Csaba - fotó: vm
a befejezés előtt álló Üllői út 48. irodaház; építész Bolla Ákos, társtervező: Litkey Csaba - fotó: vm
Ha készülnek szabályozási tervek, azok csak addig érvényesek, amíg egy újabb agyroham következtében valakinek nem jut eszébe valami, a jóváhagyottól eltérő gondolat, akkor jön a módosítás és már kész is az új döntés. Csoda, hogy a profitszerzésre orientált beruházók olyat és azt építenek, amilyet nem szégyellnek (hiszen, ha van az a pénz…)? És akkor a települési főépítészek megkapják a politikusoktól az ukázt, mi tervezők pedig elkészítjük a terveket. Ráadásul, olyat, amilyet a beruházók kívánnak, mivel az önkormányzatok immár nem akarnak (vagy nem képesek) fizetni a városrendezési tervekért, a tervezési díj kifizetését pedig átruházzák a befektetőre, aki – természetesen – „a pénzéért" azt a megoldást akarja látni, ami számára a legkedvezőbb, függetlenül attól, hogy mi a település érdeke. Ha nem az általa igényelt terv készül, egyszerűen nem fizeti ki a tervet, és kész. Pereljetek be, mondja mosolyogva, hiszen tudja, hogy nem tesszük meg, mert mögötte van az erő. A főépítész az esetek többségében pedig hiába küzd a szakmai érdekekért.
„Lefekszünk" hát. Hivatkozhatnék arra, hogy ez a szakmánk, ez a megélhetésünk, ezt gyakoroljuk, ki több, ki kevesebb ideje, egy „kicsit" meg is szerettük még akkor, amikor ez a munka örömet tudott okozni nekünk. Hol van az a szervezet, amely megvéd bennünket akkor, amikor ellenállunk az esztelen döntést követő igénynek? Jön egy másik tervező, és bagóért megcsinálja azt, amit mi visszautasítottunk. Valaki figyel erre, van az ilyen lépésnek következménye? Nincs. Hol van ilyenkor egy szakmai érdekvédelmi szervezet? Hol van ilyenkor a kamara? Ez a verseny velejárója? Ugyan már!
Az elszabadult helyzetben eltűnik a szakmai gondolkodás, mert agyonszorítják a fölöslegesen bonyolult szabályozók, a szakmai vélemény nem artikulálható, mert földbe döngöli a beruházást támogató politikai erő, a szakmai felelősségtudatot elnyomja a megélhetésért folytatott harc. Kijátszható, mert nevetséges a településtervezés esetében a közbeszerzési eljárás, hiszen nem a minőség, a gyakorlat és a hozzáértés, hanem kizárólag az ár alapján születik döntés. Mit tesz ilyenkor a tervezők egy része (a nagyobb rész)? Nem gondolkodik, olcsón elvállalja a munkát, és aláveti magát a politikusok által támogatott befektetői igényeknek.
Hol van ma már a városképet befolyásolni képes városépítési koncepció? Sehol. Helyettesítik a ráksejtszerűen elburjánzott jogszabályok, holott tudjuk, hogy a jogszabályok nem pótolják az építészi kreativitást. Hol van ma már egy települési arculatot meghatározni képes főépítész? Sehol, mert az esetek többségében a laikus (jóindulatú kifejezés!) politikus dönt szakmai kérdésekben, anélkül, hogy igazán értene ahhoz, amiről dönt.
Véleményem szerint mind a településtervezési, mind a vele szorosan összefüggő építész szakma ma mélyponton van. Arat a dilettantizmus.
Mit lehet tenni? Többek között:
- új alapokra kell helyezni a településtervezés- és jóváhagyás rendszerét, módszereit, ennek érdekében:
- át kell tekinteni a vonatkozó jogszabályokat, és a szakmai logikának és a gondolkodás szabadságának visszaállítása érdekében, erőteljesen csökkenteni kell a számukat;
- ki kell emelni a főépítészeket a helyi politikai alapon működő önkormányzatok fennhatósága alól, hogy szakmai munkájukat ne lehessen politikai érdekek szerint irányítani;
- a tervezés folyamatába a mainál jóval erőteljesebben be kell vonni a civil szervezeteket, amelyek mellé a Magyar Építész Kamara és/vagy a Magyar Urbanisztikai Társaság biztosítson elfogulatlan és egzisztenciálisan nem kiszolgáltatott szakembereket;
- meg kell szüntetni a településtervezésben a visszaélésre alkalmat adó közbeszerzési eljárásokat, továbbá el kell érni, hogy mind az építész-, mind a településtervezők a Magyar Építész Kamara által meghatározott tervezési díjszabás alapján dolgozhassanak;
- a szakma elfogadtatása és népszerűsítése érdekében sokkal jobb kommunikációt és lobby-tevékenységet kell folytatni;
- utoljára, de nem utolsó sorban: a jelenleginél sokkal szorosabb szakmai összefogásra, szakmai szolidaritásra van szükség.
Kerekes György
építész és településtervező
12:28
Kerekes György hét pontba foglalt követelése súlytalan, mert finomkodásból, vagy túlzott óvatosságból éppen a lényegről nem beszél. Arról ugyanis, hogy végre rendbe kellene tenni a zavaros hazai párt finanszírozás ügyét. Mert az ma minden bajok forrása. Az egész társadalmat átszövő intézményesített korrupció forrása. Amely miatt torzulnak az önkormányzati döntések. Közérdekről beszélni ekként felesleges fecsegés. Kérni, javasolni pedig jámbor óhaj, amit senki döntéshozó meg nem hallgat. Amíg tehát a párt finanszírozás ügyének rendbe tételét valamelyik (?) következő kormány fel nem vállalja, addig maradnak a balkáni állapotok. Emlékezzetek Schneller István budapesti főépítész távozásának okaira ( Kossuth Rádióban elhangzott nyilatkozata a nyomuló pártokról és a mögöttük álló gazdasági tényezőkről ) vagy az Állami Számvevőszék elnökének közelmúltban megjelent, alább olvasható nyilatkozatára.
http://www.hirszerzo.hu/cikk.rendszert_torzit_a_korrupcio_-_interju_az_allami_szamvevoszek_elnokevel.117071.html
Rendszert torzít a korrupció - interjú az Állami Számvevőszék elnökével
Kósa András - Máriás LeonárdHÍRSZERZŐ 2009-07-24 11:58
13:25
@Vásárhelyi Dániel: Kétségtelen, hogy az illegális pártfinanaszírozás egy jellemző szelete a politikai osztályt és a közigazgatást átszövő korrupciónak, de csak sajnos csak egy szelete.
Hogy a szakmánál maradjunk, az állami és önkormányzati tervezési megbízások kiadásánál széles körben elterjedt korrupció (akár látszat-közbeszerzési formába csomagolják, akár nem) nem a pártfinanszírozás része, "csak" sima korrupció. A hatósági korrupciónak sem a pártfinanszírozás következménye, legfeljebb annyiban függ azzal össze, hogy a politikusok pártállásra való tekintet nélkül elnézik, sőt támogatják a korrupciót a közoigazgatásban.
De ma már eljutottunk oda, hogy nem csak a közigazgatásban dühöng a korrupció, hanem átterjedt a versenyszférára is. Egyes magán vállalatok beruházó hivatalnokai is részesedésért osztogatnak tervezési megbízásokat, részesedésért építtetnek be irreálisan magas áron beszerzett silány minőségű termékeket.
Abban egyetértek az előttem szólóval, hogy a korrupcióra vezethető vissza a szakma bajainak túlnyomó része.
18:12
Azzal ahogyan a cikk a tüneteket, a tünetegyüttest összefoglalja leginkább egyetértek, a diagnózissal azonban nem. Nem hiszem, hogy messzire vezet a problémákat egyéni, a politikusok vagy a gazdaság szereplőinek a jellembéli gyengeségeire visszavezetni. Sokkal inkább azt gondolom, hogy ez a tünetegyüttes alapvetően strukturális jellegű okokra vezethető vissza.
Nem tartom magam egy neoliberális beállítottságú embernek de a "karvajtőke" jelzős szerkezet nem hiszem, hogy segít megérteni a befektetők, a mai kor városfejlesztési erőinek a természetét. A szakma nem fordulhat el a korától, nem utasíthatja vissza a mai valóságot: ahogy egy Kalkuttai ismerősöm mondta, a rendszer része kell legyél ahhoz megváltoztathasdd. Persze ez nem jelent kritikátlanságot sem.
Az a jelenség izgat igazán azonban ebben a cikkben , hogy ez az írás már a sokadik szakmai segélykiáltás, felhívás összefogásra és cselekvésre és ehhez képest nem látok valódi szakmai szervezkedést. Mindenki egyedül fejti meg a rendszerváltás korszakának kaotikusan gyorsan változó és éppen ezért roppantul izgalmas világát. Nem olvassuk, nem hivatkozzuk meg egymást. Nem igyekezünk egy közös gondolatmentet építeni. És ami sajnos még szomorúbb, nem olvassuk a világ szakmai irodalmát sem, hogy támpontokra lelhessünk ezeknek az egyébként globálisan tipikus jelenségeknek az orvoslására.
Mondom ezt annak az őszinte elismerésével, hogy én is ebbe a sorba tartozom. Én is felvettem Don Quijote páncélját és bátran szembeszálltam a szélmalmokkal. Gandhi egy sétabottal és az őket követő fegyvertelen masszív tömegekkel hódította meg a világot.Tanuljunk tőle!
07:23
· utoljára, de nem utolsó sorban: a jelenleginél sokkal szorosabb szakmai összefogásra, szakmai szolidaritásra van szükség,
írja a szerző.
Lehet, hogy hozzászólásom éppen ennek a szolidaritásnak tesz ellent, de én nem tekintenék el ennyire a jelenlegi (adottságok) lehetőségek mellett a főépítészi és a jelenlegi várostervezők felelősségtől, mert:
1975 óta olvasom a közbeszerzési hirdetményeket. És sajnálatosan alig találkoztam településtervezi ajánlati felhívásokkal (itt csak két megjegyezés: kicsi az a kör amely potenciális tervező, és az elbírálásnál nem az egyetlen lehetőség a legalacsonyabb ár – amely szerint átkozzák a közbeszerzési törvényt)
Még ritkábban találkoztam településfejlesztésre vonatkozó tervpályázatokkal. Amelynek az okait én a következőkben látom: A főépítészek nem képesek egy olyan programot letenni, amely alapja lehetne mind a tervpályázatoknak, mid a közbeszerzési eljárásnak.
Az önkormányzatok a településfejlesztések előtt teljesen kihagyják a településfejlesztés cél meghatározását – és a törvényben előírt procedúra lefolytatását, amelyben ha mást nem is de a lakosságot már bele kellene vonni! (És az ÁSZ sem oszlattatott fel olyan önkormányzatot, amely nem tett eleget eme törvényi kötelességének, hogy megalakulása után 180 nappal meghatározza a településfejtési koncepcióját, amely minden fejlesztés alapjának kelle lenni.)
A településtervezők a tervezési feladatokat – a főépítészek aktív statisztálása mellett - önként és dalolva vállalják be irreális alacsony áron, mert különben éppen a közbeszerzést nem lehetne kihagyni. (Ez azt jelentette, hogy 8 millió forintos összegig (suba alatt) három ajánlatkéréssel elintézték (most jelenleg 12,5 millió forint ez a határ) a tervezési feladatok kiadását. Itt az egyik nyert, ott a másik. (Mert az is köztudomású, hogy egyedül a településtervekre nem vonatkozik a szerzői jog!)Sőt találkoztam olyan szerződéssel is, ahol a településtervező „generáltervezői szerződést” kötött azzal akinek az érdekében készült a terv!
Mert az is köztudott, hiába zsarolja meg az önkormányzat a befektetőt – most ugyan már törvényi felhatalmazással -, hogy járuljon hozzá a szabályozási tervek elkészítéséhez, meg egyebekhez is, azért a megrendelő, és akinek az érdekeit a településtervezőnek képviselnie és elsősorban figyelembe kell az mégis csak az önkormányzat.És valljuk be őszintén ez előbbi tervezési díjakért rendes – mindenben megalapozott - tervet (a sok közreműködő szakággal) nem lehet elkészíteni!
És végül még egy megjegyzés: a főépítészeket meg kell tanítani szabályozni, mert ez is egy külön szakma!
Ryhe
08:40
@Hartmann György Sándor: Folytatva az előttem szóló gondolatmenetét, az "itt az egyik nyert, ott a másik" algoritmus sajátos, de egyáltalán nem ritka esete az, hogy itt az egyik fusizó főépítész, ott a másik fusizó főépítész nyer, viszonossági alapon. Ugyanaz az eset, amikor az építési hatóságok fusiznak egymás illetékességi területén viszonossági alapon, kiszorítva onnan a professzionális építészeket. Pártunk és kormányunk ezt még megfejelte azzal, hogy pár éve az "építésügyi igazgatási szakértők" kamarai tagság és ezzel együtt a szakmai ellenőrzés elvi lehetősége nélkül is fusizhatnak. (Esküszöm, nem politikai elfogultság mondatja velem azt, hogy az erre vonatkozó kormányrendeletet vakon aláíró exminiszterelnököt ne sebész operálja, ha műtétre lesz szüksége, hanem valamelyik tisztifőorvos.)
"Szorosabb szakmai összefogásra, szakmai szolidaritásra van szükség?", de ki is fogjon össze kivel?
10:24
Amit KGY leírt, azt szinte mindnyájan nap mint nap tapasztaljuk, és ugyanaz a tehetetlen düh mardos mindannyiunkat, akik nem haszonélvezői vagyunk pártjaink és kormányaink jóvoltából már nyakig érő korrupciónak.
Gondolom sokan gyötörjük magunkat azzal is, vajon hogy lehetne ebből a szutyokból kikeveredni. A bölcsek köve sajnos nálam sincs, de abban biztos vagyok, hogy az adminisztratív eszközök itt sem oldanának meg semmit.
A politikusok által kinevezett főépítészek függetlenítéséből például semmi jó nem származhatna. Részben azért, mert kinevezésükben sok helyen a szakmai alkalmasságnak semmilyen szerepe nem volt, ehhez elég megnézni néhány olyan hirdetményt, amiben főépítészt keresnek. Az „alkalmassági” követelményekből többnyire azonnal kiderül, hogy ott nem építész, hanem engedelmes tintanyaló kerestetik. Másrészt a főépítész nem hatóság, hanem a törvényi meghatározás szerint olyan hivatalnok, aki „az önkormányzat építésügyi vonatkozású döntéseit készíti elő”, nyilván főnökei szája íze szerint. A kivételek csak a szabályt erősítik. (Jelenlétemben mondta egy város volt főépítésze az aktuális főépítésznek, hogy „tudod X., ameddig én ültem a te székedben, háromszor mondtam azt hogy nem, harmadjára kirúgtak”. A szóban forgó utód egyszer sem merte hangosan mondani azt hogy nem, azóta mégis kirúgták, feltehetően nem elég hangosan mondta az „igenis”t.)
Az való igaz, hogy az építésügyi jogszabályoknak nevezett Augiász istállójának kitakarítása a javulás elengedhetetlen feltétele volna. Ehhez azonban politikai támogatás és politikai akarat szükséges, ami az utóbbi időkben született építésügyi jogszabályokból ítélve a jelenleg regnáló kormányzatból teljesen hiányzik. Semmi jelét nem látom azonban annak sem, hogy a jövőre minden bizonnyal kormányra kerülő pártban meglenne ez a politikai akarat. Talán segítene ezen az áldatlan helyzeten az, ha a szakma az országgyűlés környékén lobbizna és ezt eredményesen tenné.
Sajnos úgy látom, hogy az építész kamara nagyon jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az építész szakma a mindenkori kormányzat lábtörlőjévé vált. Érdemes megnézni azt, hogy az orvoskamara hogyan reagált egy-egy rossz kormánydöntésre. Sohasem holmi beosztott minisztériumi hivatalnoknál kezdtek tiltakozni, hanem a nyilvánosság előtt, ha pedig tárgyalásra került a sor, az orvoskamara mindig magasabb szinten tárgyalt, mint az építész kamara teszi. Minden törvény annyit ér, amennyit érvényesítenek belőle. Hiába nyilvánítja a kamarai törvény köztestületté az építész kamarát, ha az nem köztestületként, hanem a minisztérium alá rendelt gittegyletként vesz részt a közéletben.
Hogy a „hepciáskodó” orvoskamarát kvázi feloszlatta a jelenlegi kormányzat? És akkor mi van? Többségükben együtt maradtak, és a soron következő kormánypárt már elkötelezte magát amellett, hogy visszaállítja köztestületi státuszukat. Én úgy gondolom, ez elég ékes példája annak, hogy határozott kiállással középtávon még akkor is eredményt lehet elérni, ha ez a kiállás rövid távon egy diktatórikus kormányzat rosszallását váltja ki. A meghunyászkodás viszont csak a teljes ellehetetlenüléshez vezethet. Tragikomikus, hogy miközben az utóbbi néhány évben sorozatban jöttek ki az építész szakmát ellehetetlenítő rendeletek, úgy, hogy többségük egy alkotmányossági kontrollon azonnal elvérezne, a kamara csak a mutyi-tervtárba való dokumentáció-szolgáltatásra vonatkozó rendelet miatt mert alkotmánybírósághoz fordulni.
Nem vitás, hogy szükség van a vonatkozó jogszabályok áttekintésére és azután egy alapos deregulációra. Ilyen érdemi áttekintést azonban csak maga az építész szakma tudna elvégezni, hiszen mi tapasztaljuk napról napra a jogszabálytenger irracionalitását és alkalmatlanságát. Ha ezt egy minisztérium teszi, annak csak siralmas eredménye lehet („gyorsítás 1 és 2”). Ez meglehetősen fáradságos és sok energiát igénylő munka, ezt egy-két ember nem tudja elvégezni. Sajnos a kamara ezzel sem foglalkozik, pedig ez talán sokkal fontosabb lenne, mint kilométeres terjedelmű szerződésminták, újabb és újabb illuzórikus tervezési díj táblázatok gyártása, amivel a való életben többnyire csak elnéző mosolyt tudunk fakasztani.
KGYnek abban is igaza van, hogy a szakmának a civil szervezetekkel együtt kellene kontrollt gyakorolni a korrupcióra genetikailag hajlamos önkormányzatok tevékenysége felett. De mit tegyen a szakma ott, ahol a törvény szerint véleményezésre megküldendő településrendezési anyagokat az építész kamarának sem küldi meg az önkormányzat, nemhogy a civil szervezeteknek (van ilyen város!)? Másik probléma a civil szervezetek ösztönös idegenkedése az építész szakmától. Ezt az idegenkedést jó néhány „kolléga” megalapozza azzal, hogy hányingerkeltő alázattal szolgálja ki az aktuális helyi hatalom környezetromboló településpolitikáját. Sajnos a szakmából ilyenkor rendszerint senki nem akad, aki a mégoly korlátozott nyilvánosságot igénybe véve tudatná a közvéleménnyel, hogy ez a néhány ember nem azonos a szakmával. Sőt, van egy olyan kifejezetten stupid (és ennek megfelelően elterjedt) vélekedés, hogy a szakmának árt az, aki egy közveszélyes dilettáns „teljesítményét” nyilvánosan bírálja. Pedig ha egy szakmában nincsen szókimondó és ha kell kíméletlen kritika, akkor az a szakma belesüllyed a mutyizás mocsarába.
Csak azt mondja meg valaki, hogy ha szinte mindnyájan egyetértünk KGY panaszainak velejével, akkor miért alakult ki és maradt meg a közvéleményben az a kép a szakmáról, hogy mi egészen jól elvagyunk?