Városreneszánsz? — Az urbanisztika és oktatása

Építészet és urbanisztika egyensúlya csakis úgy közelíthető, ha érzékeljük: bármit alkotunk, az soha nem önmagában létezik. Látható módon eleve egy tágabb környezet része – vagy éppen pusztító új eleme! –, képletesen pedig az egyetlen global citybe kerül bele, ahol az újdonságok (tömeg)pusztítása még sokkal jobban érzékelhető!Vargha Mihály cikke a 80 éves Urbanisztika Tanszék júniusi konferenciája kapcsán.

Problémahalmaz: A Föld lakóinak fele már most – vagy pillanatokon belül (15 év?) – városokban él. Kérdés, mi a város? De hisz' mindegy: egyre többször hallunk világfaluról avagy global cityről. Az információs robbanás okozta szédületes tempójú alakulások/átváltozások következtében az emberek döntő hányada kezd része lenni egyetlen, de ténylegesen át nem látható hálózatnak. Avagy foglya. E hálózat létező csomópontjai, fizikailag elérhető helyei a falvak-városok – melyek között ma már bőven vannak országnyi lakosúak. Virtuálisan a dolog még ennél is kiterjedtebb. Ezzel a kettős, de inkább végtelenes probléma-konglomerátummal igyekszik megbirkózni az urbanisztika tudománya. Voltaképpen zavarba ejtő szinkronban a milliós-sok milliós városóceánok borzasztó mértékű elszaporodásával.

Megoldás a holisztika? / Vidor Ferenc vezetésével működött egy kutatócsoport, amely az 1990-es évek elején Második Millennium címmel korszakos főváros-fejlesztési koncepció kidolgozását kezdte meg – éppen a holisztikus szemlélet alapján –, de a munka elsorvadt. Sajnos elspórolták a kiteljesedéséhez szükséges folytatást – hiába fogalmazta meg Vidor: „A város – így a főváros is –, akár belső folyamatainak vagy külső kapcsolódásainak megismerésére törekszünk, akár múltját kívánjuk feltárni vagy jövőjét tervezzük, nem adja magát olcsón, nem hagyja, hogy inadekvát megközelítéseket alkalmazzunk titkainak felderítésére. Túlságosan is gyakori eredménytelenségeink, de félsikereink is – napjaink divatos technikáinak elterjedése ellenére – többnyire hamis tudásból vagy gőgből fakadó, az adott montázs vagy montázsrészlet komponenseinek figyelmen kívül hagyásából, ezek tényleges szintjét nem megfelelően megítélő magatartásunkból erednek."¹

Információs reneszánsz? / A kulcsszó itt a magatartás, no és a város titkai. „Mára az egész világ egyetlen hatalmas várossá lett. Aligha kerülhetjük meg, hogy saját jövőnket ne a világ egészének sorsával kössük össze: földünk összeért, bármi és bárhol is történjék, annak következményeit akkor is le kell nyelnünk, ha – úgymond – semmi közünk hozzá."² Biztos, hogy le kell nyelnünk? Nem mi magunk tartozunk felelősséggel? – aminek tudatosítása immár elkerülhetetlen. Nincs olyan, hogy „semmi közünk hozzá" – vérbeli építész ezt nem mondhatja. Építészet és urbanisztika egyensúlya csakis úgy közelíthető, ha érzékeljük: bármit alkotunk, az soha nem önmagában létezik. Látható módon eleve egy tágabb környezet része - vagy éppen pusztító új eleme! –, képletesen pedig az egyetlen global citybe kerül bele, ahol az újdonságok (tömeg)pusztítása még sokkal jobban érzékelhető!

Építünk-e adatbázist? / A főváros pár évvel ezelőtti szerencsétlen szlogenje – „világvárost építünk" – helyett már rég el lehetett volna készíteni a főváros elektronikus ingat­lan(tu­laj­do­nosi) adatbázisát. A minta ehhez egy vaskos kézikönyv, amit nemrég a Budapest Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának gyűjteményében láttam: a telefonkönyvhöz hasonlóan évente kiadták a főváros ingatlantulajdonosainak regiszterét kerületi bontásban. Mikor? A dualizmus idejétől a II. világháború végéig. Ilyesmi hiányzik ma, mert amíg titok övezi, hogy a korábbi totális „állami tulajdon"-ból mára mi is lett itt, addig az urbanisztika tehetetlen, vagy éppen abban érdekelt, hogy jól elfedett tulajdonosi körök kiszolgálója legyen. Vaskos, megjelenésük pillanatában elavult kézikönyvek – például A település, az épített világ³ – ezen a helyzeten alig fognak változtatni, inkább növelik a káoszt, röghöz kötik a titkokat.

Hunyó az urbanisztika / „Fényévnyire van a magyar várostervezési ténykedés attól a tudatosságtól és nyíltságtól, mely, ha teret is ad a politikai-üzleti hatalmak kiszolgálásának, azt nem totális meghunyászkodással teszi, hanem a valós társadalmi elvárásokat részesíti előnyben" – írtam két éve.⁴

Része az építészetnek / A BME Urbanisztika Tanszékét, mely idén éppen nyolcvanéves, öt éve Pálfy Sándor tervező építész vezeti. Pálfy – a két éve Pro Architectura-díjjal elismert szombathelyi új Városi Sportcsarnok egyik tervező építésze – határozott elképzelésekkel, többek között azzal a célkitűzéssel fogott munkához: egyensúlyt keresni építészet és urbanisztika között. A tanszéki jubileum alkalmából rendezett nyitó konferencián Meggyesi Tamás professzor, korábbi tanszékvezető az urbanisztika általános helyzetét felvillantva tartott előadást, amire korreferátumban reagált a másik urbanisztikát oktató iskola, a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának vezetője, M. Szilágyi Kinga. A kérdés-komplexum így sűríthető egybe: sikerülhet-e egyensúlyt teremteni?

Kapitalisták reneszánsza? / „A globalizációs folyamat mélyén a tőkés termelési viszonyokban bekövetkező alapvető változások húzódnak. Az a feudális és paternalista munkaviszony és életmód, aminek keretében az alkalmazott egész életét egyetlen óriáscéghez és helyhez köti, lassan átadja helyét egy olyan multinacionális vállalatvezetésnek, aminek kettős jelszava a termelés rendkívüli flexibilitása, valamint a rövid távú és kötetlen munkaerő-gazdálkodás. A nagyvállalatok egyre kevésbé kötődnek egy adott városhoz, sőt, közömbösen viselkednek a város közügyeivel szemben."⁵

Reakció? / Ilyen helyzetben a város felelős vezetőinek közbe kell lépniük, hiszen nem lenne szabad eltűrniük, hogy a tőke orruknál fogva vezesse őket. Támaszkodhatnak-e reakciójukban az urbanisztikára? „A városépítészet elvileg minden eszközzel és tudással rendelkezik ahhoz, hogy helyi szinten, és épp a legnagyobb népességszámot összpontosító városokban az élhető, lakható, hovatovább egészséges lakókörnyezet megalkotója legyen. A szakma általában tudja, mit kellene tenni, de nem erre kap megbízást."⁶

Budapesti rettenetek / Szilágyi az Aréna Plázát emelte ki, de pont ilyen a Millennium City Center, a Kormányzati Negyed - pontosabban az annak szerencsétlenségén helyzetbe került, várhatóan viharos gyorsasággal kinövő WestEnd 2, két zuglói pláza (Mundo és Millfav), a kőbányai KÖKI stb. A kerületek „önállósága" és egyértelmű beállása abba a sorba, mely a tőke érdekeit részesíti előnyben az állampolgárokéval szemben, immár kezd aggasztó helyzetet eredményezni a fővárosban.

Pokol / Nincs más hátra – fel kell adni az "urbánus" urbanista viselkedést! Udvariatlan módon kéne tudomására hozni minden felelősnek, hogy az építészet, az épített környezet ügyében elszabadult a pokol. Az építészet-urbanisztika oktatásának elsőrendű szerepe van abban, hogy a káros folyamatok ne folytatódhassanak. Egyensúly persze nem lesz, a következő jubileumi konferencia a 80. évre mégis kell hogy keresse a pozitív változtatás módjait. Megkerülhetetlen, hogy az urbanisztika túllépjen az építészeten, és hangosan, holisztikusan beleszóljon a politika kérdéseibe!

Vargha Mihály
nyomtatásban megjelent az Élet és Irodalom LIII. évfolyam 28. számában, 2009. július 10.

¹ Második Millennium, II. kötet. Stratégiaajánlások, 1994. in Vidor Ferenc: Képek és képtelenségek a városok világáról. TERC, Budapest, 2004

² Meggyesi Tamás: A globalizáció urbanisztikája.

³ Nagy Béla: A település, az épített világ. B+V Könyv- és Lapkiadó Kft., 2005

⁴ Vargha Mihály: Kiverik? És egyúttal szét! ÉS, 2007/28., júl. 13.

⁵ Lásd a 2. jegyzetet

⁶ M. Szilágyi Kinga: Urbanizációs trendek - Környezetminőség