Hortobágyi Deportálások Emlékhelye – a MIXA Stúdió pályaműve

A MIXA Stúdió megvételben részesült pályaműve a jellegzetes hortobágyi környezetre reflektálva, helyi anyagok felhasználásával egy erős "egymondatos" gesztusként próbál emléket állítani a deportálások áldozatainak. A pályaművet a tervezők leírásában mutatjuk be.

TERVEZÉSI ALAPGONDOLAT

Az 1950 és 1953 között a Hortobágyon létesített, szigorú rendőri őrizet alatt tartott kényszermunkatáborokba családostól ehurcolt, mintegy tízezer ártatlan embernek emléket állító, a sorsuk tragikumával korreláló, azoknak léptékébe kerülő "Emlék-Hely" építészeti megfogalmazása csakis egy erős, "egymondatos" jelkép, emblematikus forma és a helyszínből táplálkozó és abból "kinövő" objektum lehet!

Az emberek testi-lelki sérülései – az őket befogadó táji környezetük sebeivel együtt – látszólag begyógyulhattak ugyan, de a hegesedések kontúrosan mindig is kirajzolódtak – szellemi, lelki és fizikai síkon egyaránt. Az ennek ábrázolására, megmutatására emelt épület és környezetének kompozíciója az itt fellelhető, a végtelen horizontú, egyszerre kietlen és kies Hortobágy határában, az egykori táborok fókuszában jelen lévő genius loci és táj ("földsáv-szőttesek", lápos nádasok, akácos tanyabokrok, délibábos gémeskutak) történeti emlékeinek, világának elemeiből épül fel.

TERÜLETALAKÍTÁSI, ÉPÜLETELHELYEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓ

A markáns "logo-épület" a telek hátsó szakaszába lett telepítve (de a kiemelt vízvédelmi területet még szabadon hagyja). Egyrészt azért, hogy az így kialakult 130 m-es promenádon való épületbe jutás, az átlényegülés (a kiállítási koncepcióban megfogalmazott "pokolra jutás") időtartama minél hosszabb legyen, másrészt pedig azért, hogy a juh-hodályokat idéző, tekintélyt parancsoló tömeg fogadólátványa a távoli horizontból méltóságteljesen, ugyanakkor kissé fenyegetően is – a vele egyanyagú nádasból ilyen módon "emlékezetes helyként" kiemelkedve – a megérkezőkből meglepő hatást, kíváncsiságot váltson ki.

KAPCSOLÓDÁS A TERMÉSZETI KÖRNYEZETHEZ

Az Emlékhely kialakításának központi eleme – a kiírás által is hangsúlyozva – a főépület a fogadó-kiállítási-szolgáltatási funkciókkal, amelyek a kiállítási útvonal vezetésében, külső-belső megjelenésükben, anyaghasználatukban, vizuális kommunikációjukban is összefüggő egységet alkotnak az Emlékhelyet befogadó, tervezett külső környezettel.

Ebbe az egységes, a helyi környezet elemeiből felépülő, de attól mégis foltként ("heg-ként") elkülönülő mesterséges (táj)építészeti környezetbe bekerülve a látogató kiszakad eredeti "természetes" közegéből, és egészen a terület kapuzattal rendelkező bejáratától kezdve bevonódik a kiállítás lényegét adó "drámába".

A terület lehatárolása javarészt az alföldi tanyák világában is előforduló növénysávok (lápos nádmező és vízisás-növényekkel beültetett "biotop"). Ezekre a lehatárolásokra ráerősít keletről egy ligetes, sövények közé rejtett kerítésekkel kiegészülő akácerdő, nyugatról pedig a gazdasági feltöltőútvonal kapuépítménnyel záruló betonkerítése (ami a szomszédos labdarúgó pályát vizuálisan is letakarja a látogatói útvonal felől).

A terület déli határvonala – a Borsósi út felől zöld-kerítésként is működő akác-liget – alatt kapott árnyékos helyet a vendégparkoló területe. A parkoló a keleti oldalra került buszparkolóktól az utcafronton nyugat felé húzódó, pihenőhelyes növénymezőkkel tagolt, színezett betonlapokkal burkolt területig hűzódik, ahonnan a látogatók a kapuépítmény "szűrő-terelő" fala mentén a bevezető promenádra jutnak. A parkoló közlekedési rendszerét egy egyirányú gerincút szervezi. A kapuépítmény mellé kerültek a biciklitárolók – a gyalogos és kerékpáros forgalomra inkább a figyelemfelkeltő kinyújtott tető irányából számítva.

A tetőépítmény nádas felőli oldalán egy robosztus, kifordítható kapu áll, aminek mozgatásával nyílik meg, vagy zárul be a terület.

Az intézmény gazdasági feltöltése a telek nyugati oldalán történik – egy betonkerítéssel a látogatói területtől teljesen leválasztva. Ez a kerítés-hurok veszi körbe az épület nyugati oldalára kerülő gazdasági udvart is a dolgozói parkolókkal, valamint itt kaptak helyet a külső közmű és épületgépészet egyes elemei is.

A TERÜLET KÖRNYEZETALAKÍTÁSA

A Borsósi út felől megközelíthető, a ligetes akác-kerítésfal alá telepített parkolóktól és az út felé figyelemfelkeltő gesztussal kinyúló bejárati előtető alól indul a látogatói útvonal. A bevezető promenád-kapuzataként működő előtető egyrészt lehatárolja a ligetes, pihenőparkként is funkcionáló parkolóterületet, a túloldalán lévő rendezvény(dísz)tértől, másrészt pedig lezárását is biztosítja a területnek egy kihajtható falként működtetett rozsdamentes acélkapu által.

Az épület felhasított bevágásában lévő főbejárat vizuálisan felerősíti azt a beszűkülő perspektívát, amit a látogató érzékel a kapuzattól a bejáratig. A nádfalak között haladó, tudatosan hosszúra nyújtott, a ráhangolódásra így időben is lehetőséget adó útvonalba beharapó falakra helyezett installációk, feliratok (a kiállítási koncepcióban szereplő "batyujukat a kezükben tartó család művészi szobortcsoportjai") azokat a különféle tájegységről érkező embereket jelképezik, akik sok irányból érkeztek, de mindegyikük kényszerútja a "Hortobágyra" vezetett. Az idekerült hozzávetőlegesen 10000 ember neve kikereshetően a rozsdamentes acélburkolattal ellátott, homályosan tükröződő (ezáltal nyomasztó légkört és a valóságtól való elszakadást erősítő, a hortobágyi délibáb analógiájára is építő) kapuépítményre is felkerül, ami a hozzátartozók személyes megemlékezésének (mécses, virág) is helyet adna.

A látogatói forgalom bevezető szakasza mentén ez a nádmező a kiállítási dramaturgia részét képezi, az épület túloldalán pedig – már a kiállítás fő szakaszának megtekintése után – a csendes elvonulást és elmélkedést lehetővé tévő "biotop", vízfelülettel és vízi növényekkel telepített sás-mezőbe benyúló pihenőpark kerül az ezek közé benyúló sétány-csápokkal, ahol leülőfelületek, estleg az Emlékhely tematikájához kapcsolódó képzőművészeti alotások is elhelyezhetők. A két, egymással rokon, a lápokat is megidéző kertegység közé, az épület tetőtömege alá került az Emlékkert: egy újabb fedett, de nyitott plusz kiállítótereként is – a nyári és téli látogatói forgalom nagyságának különbségét is rugalmasan magába fogadva egyúttal. Az Emlékkert leálló falpillérjei és a tetőlyukasztásokon keresztül bejutó fény által kirajzolt térrészekben lehet elhelyezni a 12 hortobágyi tábor helyszínével kapcsolatos installációs elemeket. A nyitott-fedett kiállítótér specialitása a kétoldalról befutó természeti környezeten túl az emeleti tetőtömeg aljára és a falpillérek belső oldalára felfeszített szálcsiszolt rozsdamntes burkolat, annak délibáb-szerű látványával, tükröződésével.

FUNKCIONÁLIS RENDSZER

A kiírásban szereplő látogatói útvonal lehető legteljesebb lekövetésére törekszik a terv mind kül-, mind beltérben. Az útvonal első szakaszaként szereplő, a főépület felhasított bejáratához vezető promenád után a látogatók beltérbe, majd ismét kültérbe kerülnek.

Emlékhely főépületének hosszúkás "hodály-tömege" horizontálisan és vertikálisan is két részre tagolódik.

A látogató útvonalat egy valóságból kiszakított, homályosan tükröződő kapu-vájat egyenesen a háznak viszi, ahol egy automata tömör fémkapu a forgalmat 90 fokkal elfordítva a fénnyel atmoszférikusan átjárt térbe vezeti. Az aulatér központi szervezőeleme egy vízben álló, fentről fényt kapó családot formáló szoborcsoport, ami a pusztába deportált, a (gémes-)kutak mélységét és a délibáb káprázatát megélő, talajtvesztett emberek szimbolikus megjelenítését kívánja megteremteni. Az aulatér szervezi a befelé irányuló ruhatári, a "guide"-forgalmakat, illetve a kiállítást végignézett, visszafelé jövő csoportok mozgását először a kültéri funkciók, majd onnan is visszatérve a "Peron-büfé" és az ajándékbolt irányába, majd a ruhatár érintésével a kijárat felé.

A látogatói forgalom harmadik nagy és központi szakasza maga a mozitermekkel szegélyezett, a Kiállítási koncepcióban részletesen megtervezett, 13 állomásból álló állandó kiállítás. Ide egy akusztikailag is lezárható kiállítás előtér-dobozba vezet fel a lépcső, illetve az akadálymentes lift (ezzel egyúttal a teljes felső szint is akadálymentesített). A csoportokat itt igazítják és indítják el a rendhagyó, a magastetős tér miatt háromdimenziós, helyenként átlátásokat is biztosító térsoron, melynek a kiírás szerint is fordulópontja, legfontosabb és legnagyobb tere a "12 tábor tere". A galériás tér után az alapszerkesztésből adódó struktúrába jól beilleszthető "háromdimenziós labirintuson" és a hátralévő tereken keresztül az aulába, majd a kültéri funkciókhoz jutunk.

A fenti térstruktúra levetülve szervezi az itteni látogatóforgalmat is, ami először a kilátóba juttatja el a vendégeket. A kilátó hasábja egyben a "12 tábor" terének bevilágító felülete is, melynek tetején megfelelő méretű és pozíciójú hely adódik a kiírásban említett fotózáshoz és "szelfizéshez".

A kilátó aljába visszaereszkedve az Emlékkert a mennyezeten és az oldalfalakon is tükröződő, vizuális élményt adó 12 stációs "külső-belső" terébe, majd az épület északi oldalán található meditációs pihenőkertbe vezetnek a kiágazó stég-utak (lehetőséget adva a látottak egyéni, saját tempójú feldolgozására.

A beltérbe viszajutva "Resti-büfében" adódik lehetőség az étkezésre, illetve további társas együttlétre, kikapcsolódásra a távozás előtt.

Az épület nyugati "fejépületének aljába került a büfét kiszolgáló konyhaüzem és más gépészeti egység, illetve az emeletére az adminisztratív egység a felülről és oldalról fénnyel kiemelt recepció köré szervezett tárgyalókkal és irodákkal. Ennek az egységnek külön bejárata és menekülőlépcsője van (ami a kiállítórészen a kilátó lépcsője).

BELSŐÉPÍTÉSZETI, KIÁLLÍTÁSI ÉS INFOKOMMUNIKÁCIÓS KONCEPCIÓ

A belsőépítészet alapvető koncepcionális eleme az épület külsejével és környezetével való egybefonódás, összeszövődés, valamint a natur, természetes anyagok és beeső fények, tükröződések használata.

A Főépület kiemelt terének, az Aulának központi szervezőeleme, a "délibáb-szerűen" a térbe belógó "fénykút", alatta a vízbe állított központi (deportált család) szoboregyüttessel. Ez az épületrész a térnek intenzív természetes megvilágítást, fényességet, tükröződést és csillogást biztosít, valamint kiállítási szempontból fontos felületeket, tárgyakat emel ki, ami megismétlődik a kiállítási útvonal egyéb pontjain, termeiben és az irodarészleg központba helyezett recepciójánál is. A terek természetes megvilágításának másik fontos eszköze az épület tömegébe a bejáratnál és a kilátónál lévő beékelődés, mely az épülettömeg középső traktusáig is természetes fényt juttat be. A természetes fénnyel és tükröződéssel szintén nagymértékben operáló tér, a kiállítótérsor alá helyezett és azzal vizuálisan is összenyitott Emlékkert, melynek mennyezete csakúgy "a délibáb-effektet" immitáló szálcsiszolt rozsdamentes acéllemez-burkolattal borított, mint a felhasított főbejárat.

A belsőépítészeti és kiállítási koncepció másik fontos alappillére az épület magastetős tömegéből adódó térgeometria, térosztás tudatos használata. A nyeregtető és a kiállítást elválasztó falak koordinátarendszerének elfordításából olyan izgalmas és összetett háromdimenziós kiállítótér-együttes volt kialakítható, ami a Kiállítási Programban leírt különleges tartalmaknak megfelelő keretei, "emlékezetes terei" tudtak így lenni.

Az objektum kiemelt belterévé vált még a "Resti-fogyasztótér" is, amit az 50-es évek hangulatelemeit visszaidézendő sötétebb faburkolattal és világítással lett ellátva. A helyiség hosszúkás terében ötvöződnek a "füstös" restik, a box-os büfékocsik és a pályaudvarok peronjainak vizuális elemei.

MIXA Stúdió

Szerk.: Hulesch Máté