Design/Fotó
Malterkockák
2021.07.31. 09:02
Kockahetünk levezetéseként rendhagyó instagram-galériacikkel jelentkezünk. Felkérésünkre a Magyar Malter összeválogatta egyre bővülő gyűjteményének legnépszerűbb, legmeghökkentőbb Kádár-kockáit. Bár sátortetős barátaink általában kevesebb elismerést kapnak a Malter közönségétől, mint a nemkádárkockák, jó pár trükk lapul az ő tarsolyukban is.
Mit adtak nekünk a kádárkockák? Csak szürkeséget, unalmat, rosszul szabott egyenruhát. Ügyetlen alaprajzot. Sátortetőt. Mindenkinek ugyanazt a két ablakot. Amit még a helyi kőműves meg tudott csinálni: kőporos dörzsölt vakolatot törtfehér színben.
Jó, voltak ügyesebb kőművesek is. Vagy igényesebbek. Kicsit megkapargatták azt a vakolatot, legyen mégis valami mintája, ne legyen már annyira unalmas.
Volt, aki meg is színezte. Keretezte. Végigkapargatta az egész homlokzatot. Lustábbak csak az ablakok között.
Még lustábbak csak belemicsodáltak itt-ott, legyen valami látszata a dolognak.
Végül is tetszetős lett, de csak ennyi, nem nagy ügy. Vakolni mindenki tud.
Csempézni is sokan tudnak, főleg ha kályhacsempés a foglalkozásuk.
Vagy kötöttáru-készítő. Kevermesen sokan lehetnek, annyi a csúnyapulcsis ház. Biztos volt a Burda magazinban valami norvég minta, a csempekiosztást onnan már egyszerű megcsinálni.
Voltak még csempének látszó azonosítatlan burkolóanyagok is, mérnöki precizitású kiosztással.
De ne csodálkozzunk, ha a stancolt kerítés ellopja a sót.
Bizonyos helyeken a kismozaik őshonosnak tekinthető, ilyen Császártöltés. Talán valami szerencsés beszerzéssel függhet össze a dolog. Az mindenesetre tény, hogy kialakult egyfajta kismozaik-kultúra.
És vannak az igazi nagy egyéniségek, vagy ahogy egykori mesterem mondotta: istenáldotta tehetségek.
Ezek voltak a kivételek. A szabály továbbra is az, hogy a kádárkocka szürke, vakolt és unalmas.
Amíg be nem aranyozza valaki vagy valami az életüket. Például egy hajszálvékony aranyréteg. Esetleg platina.
Vagy sok kis tükröcske!
De hiába, ez sem vált be, mint a mellékelt ábra mutatja. A kádárkocka csak legyen letisztult és egyszerű, mint a kortárs divat.
A kockaházak igénytelenek. Ha mégis születik egy csodálatos sombereki kőműves, ő csak erősíti a szabályt. Terméskővel, faragott kővel, csempével, vakolatmintával, bármivel.
A zsenik még a szabályt erősítő kivételeken is felül állnak.
Marad a szabály, a vakolat.
De csak akkor marad, ha volt pénz bevakolni. Borsodban és Hevesben elég sokszor nem marad. Építész legyen a talpán, akinek ez tetszik!
Erről nem is beszélve.
Összefoglalva: a kádárkockák szürkék és unalmasak, kivéve, ha félkészek. Olyankor persze csúnyák, kivéve az építészek számára.
A kockák mindig sátortetőt kapnak, ha akarják, ha nem. Lehetőleg nem túl meredeket, nehogy értelmesen be lehessen építeni őket. Bezzeg a manzárdtető! Csupaszív-csupalélek házzal alatta:
Vagy vakolatból kapart csodálatos ékszerdobozzal.
Persze ezeket a manzárdokat sem építették be, padlásra minek menne az ember.
Az a legnagyobb baj a kádárkockákkal, hogy mindenhol pontosan ugyanolyanok. Vegyük például ezt a két csabacsűdi házat. Mi a különbség? Semmi.
Ebből a pizsamás-oszlopos típusból is van sok, nem csak ez a tiszakécskei darab. Kecskeméten is van legalább kettő. Szörnyű ez a monotónia.
Vagy ez az íves aljú kis köves típus. Ilyen is van legalább három az országban, az is mind Borsodban.
Bezzeg a Tolna megyei Dalmandon ahány kocka, annyiféle, mint egy skanzenben.
Jó nekünk itt a Kárpát-medencében. Nem vágyakozunk távoli tájak után, még egy utalás erejéig sem. Na jó, Siena lehet kivétel...
Esetleg a barokk Róma.
De csak esetleg, és a kertész a hibás, ő volt az értelmi szerző.
Szeretjük mi az eredetiséget, de a parttalan eredetieskedést már nem. A kocka legyen kádár!
Nem pedig elszabadult hajóágyú.
Ami sok, az sok. Nem lesz Biriben robertventurizás. Venturizálás!
Házakat nem csak az építészetért lehet szeretni (bocs, kollégák), az élet annyi minden mást tartogat. Például sokrétű verbális-szimbolikus-vizuális tartalmat:
Homlokzatra felfutó zöld gondolatot, fenntarthatóságot képviselő vaskerítést:
Az pedig különösen szívet melengető, ahogy a téglák énekelnek az összetartozásról:
Akkor ez a kocka nem is Kádár?
Nem minden kocka kádár, de minden kocka kádár szeretne lenni. És amelyik még nem is kocka? Az előbb kocka szeretne lenni.
De ha már kocka, csak lapostetős, akkor gyorsan húz egy kádárkalapot. Akár jól áll neki, akár nem.
És már kész is a tiszadadaista stílusú takarékszövetkezet.
Nem mindig sikerül összedolgozni a kocka darabjait, a végeredmény egy érdekes aszimmetrikus szimmetria. Csak könnyen beletörik az agyvelő.
Nem csak álkocka van, bővített félkocka is. Álperspektivikus vizuális tuninggal:
Tromplöj, Kádár!
Bármi is van a homlokzaton, előbb-utóbb polisztirol fogja takarni.
Közben a lábazateltüntető különítményesek is dolgoznak.
A települési arculat is alakul, hogy minél jobban hasonlítson a kézikönyvhöz. Nem kell hozzá más, csak pár vödör fehér festék. Meg egy kis bordó vagy szürke a lábazathoz.
Még nem minden fehér és bordó, de a folyamat megállíthatatlan. Eltűnik Szolnoki József Kapart kőpora, eltűnnek Katharina Roters Hungarian Cubes homlokzatai. Marad az igazi kádári unalom a barna ötven árnyalatában.
Amit adtak nekünk a kádárkockák kőművesei, azt visszaveszi az utókor.
Jancsó Miklós / Malter
Szerk.: Winkler Márk
Vélemények (0)
