Viharjelzés Siófokon – a modern örökség átalakuló környezete

"A megfelelő látómező még ma is szükséges feltétel a pontos meteorológiai megfigyeléshez és a veszélyes időjárási helyzetek előrejelzésében. A különleges kilátással rendelkező terület azonban úgy tűnik nemcsak a kutatók, de az ingatlanfejlesztők érdeklődését is felkeltette, miközben a modern örökségvédelem látótere egyre inkább beszűkül". A Szezonális örökség legújabb részében Molnár Péter egyedülálló épületéről olvashatnak.   

A siófoki Meteorológiai Obszervatórium és Viharjelző Állomás a magyar építészettörténet kiemelt jelentőségű alkotása, jövőjéről azonban évről évre baljós hírek reppennek fel. Az épület a vízfelületbe mélyen benyúló mesterséges félszigeten áll, ahonnan a Balaton teljes medencéjére kilátás nyílik. Nyugati irányban Badacsonyig is el lehet látni, keleti irányban pedig a Velencei-tó feletti időjárási képződményeket is belátni. Molnár Péter az ötvenes évek elején, a szocialista realizmus ideológiai kényszere idején kapott megbízást a siófoki meteorológiai központ terveinek elkészítésére. Az 1955-ben elkészült épület a stilisztikai kényszereket levetve, akaratlanul is fordulópontot jelentett a magyar építészet történetében. Korszakos jelentősége ellenére azonban az épület műemléki szempontból nem védett, csak helyi védelem alatt áll, ami a terület értékéből adódó veszélyekkel szemben nem tekinthető megnyugtatónak. Az elmúlt időben elkezdték fokozatosan beépíteni a félszigetet, ami a korábbi panoráma szűkülését eredményezte. Időjárás és ideológia korszakról korszakra változó kapcsolata az épület történetében is kirajzolódik.

A viharjelző szolgálatot 1934-ben szervezték meg, a siófoki megfigyelőhelyet ekkor még a hajózási szigeten álló MAC klubház víztornya biztosította. A háborút követően újjá kellett szervezni a szolgálatot, a feladatot az 1950-es pünkösdi vihar tragikus következményei is sürgetővé tették. A viharban egy politikus is érintett volt: a tavon vitorlázó Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter is csak nehezen tudott partra jutni.[2] Ezt követően az Országos Tervhivatalban 1952-ben döntöttek az obszervatórium felépítéséről. A helyszínt a siófoki kikötő nyugati oldalán, a mólószár és a mesterségesen feltöltött partvonal találkozásánál jelölték ki. A tervezésre Molnár Péter, a Lakóterv építésze kapott megbízást.

Molnár Péter maga is kötődött a Balatonhoz, szenvedélyes vitorlázó volt.[3] Jól ismerte a tavat, az épület tervezésénél rendkívül érzékenyen viszonyult a környezet adottságaihoz.

A modern építészet eszközeivel a természet erőivel való együttélés lehetőségét kereste. Természetszemlélete már meghaladta a funkcionális megfontolásokat, és az előző epizódban bemutatott Olgyay fivérek bioklimatikus építészetéhez hasonlóan az épületet nem önálló objektumként, hanem a táj részeként formálta. Műleírásában egyszerre jelenik meg a természet iránti érzékenység, és a tájat formáló ember modern eszméje:

Ez a fajta természetfelfogás hasonlatos a Balatoni Regionális Tervet 1958-ban elkészítő Farkas Tibor főépítész modern tájértelmezéséhez, aki a tájat mint „monumentális plasztikát" szemlélte, egyszerre kifejezve a környezet értékét és az alkotó építész szerepét.

A siófoki meteorológiai obszervatórium azonban még nem az átfogó regionális terv jegyében készült el, bár megvalósítását a regionális terv előzményének is tekinthető, az ötvenes évek elején az Országos Tervhivatalban működő Balaton Csoport irányította. A csoport működését Jankovich István építész-várostervező, a Műegyetem Városépítési Tanszékének oktatója koordinálta. A ház összetett formáját Molnár Péter a meteorológiai megfigyelés funkcionális szempontjait figyelembe véve alakította ki. Ebben a rendszerben fontos szerep jutott a kertben elhelyezett műszereknek is. A terület védettségét nyugat felől a vitorlafal biztosította, amely a torony és a pilotozó bástya között feszült ki. „A vitorlafal, pilotozó bástya és a támfalrendszer kemény időtlen formákat idéznek, s a torony, mely ideg-dúcként fogja össze mindazt a mondanivalót, melyet a tartalom maga is ott-koncentrálódottan követel, formailag igyekszik idézni az építészeti geometria eszközével mindazokat a képzeteket asszociációkat, gondolatokat, melyek a formán keresztül a tartalom felismeréséhez és megértéséhez szükségesek."[6]

A technikai megfontolásokon túl az épület megformálását a kézműves finomságú részletek alakították. Az időjárásnak kitett szolgálati épületszárny zománcozott pirogránit burkolatot kapott, hogy az esővíz az erős szélnyomás ellenére se hatoljon át a falakon. A tervező külön ismertetésében külön kifejezte köszönetét a torony különleges zsaluzatát elkészítő építőmesternek: „Gáspár Rudolfnak, a Siófok-i 71/4 V. művezetőjének, úgyis mint zsaluzóácsnak, aki komoly szakképzettsége és ügyessége mellett odaadó szakmai szeretetéről tett tanúságot és a már-már kétségbeejtő kőművesmunka után bravúrosan oldotta meg a megfigyelőtorony komplikált gombacsillag zsaluzatát."[7] A kertben ma is látható Borsos Miklós Balatoni napfény című Uránia szobra, amely az átadást követően 1961-ben készült el.

Időjárás és ideológia kapcsolatában azonban a változékonyság is közös: az 1955 végére elkészült épület az ötvenes években lezajló ideológiai fordulatot akaratlanul is megjeleníti. Bár a modern építészeti örökséget a közbeszédben ma előszeretettel azonosítják a kommunista ideológiával, ezáltal a magyar építészet korszakhoz kötődő értékeinek védelmét is ellehetetlenítik, a siófoki obszervatórium története talán rámutathat az alkotók autonóm szakmai útkeresésére: mit is jelentett a klasszicizáló szocialista realizmus kényszere és ezzel szemben a modern építészet alternatívája az ötvenes évek közepén alkotó fiatal generáció számára?

Molnár Péter visszaemlékezésében az északi modern építészet, elsősorban Gunnar Asplund iránti érdeklődésüket írja le, ami lehetőséget adott a modern és a klasszicizáló irányzatok közti kapcsolat vizsgálatára. „A klasszicizmus értelmezése maga is tágíthatónak bizonyult. A maga korában nemzetközi stílus minden európai kultúrában gyökeret eresztett. Építészeink a háború óta megkülönböztetett érdeklődéssel figyelték az északi népek klasszicizmusát, amely ezer szállal kötődött sajátunkhoz; s annak egy Tengbom és Asplund által művelt kései változata biztos alapul szolgált a svéd építészet modern periódusához. E tény különösen izgalmas perspektívákat kínált. Az építészeti intézetek könyvtárainak így lett legféltettebb kincse az aranyozott lapélű Asplund-kötet."[8]

A siófoki épület részletképzésében és anyaghasználatában valóban felismerhető az északi modern építészet hatása. Ugyanakkor az obszervatórium határozott funkcionális programja és technikai követelményei levedlették a szocreál stíluskötöttségét és az alkotó önálló formai útkeresése rajzolódik ki. Molnár Péter még a szocialista realizmus ideológiai kényszerének feloldását jelentő Hruscsov-beszéd elhangzása előtt készítette el a terveket, így az építkezés 1954-55 fordulóját követő befejezése már  a modern építészethez való visszatérés lehetőségével esett egy időbe.

A magyar modern építészet belső korszakhatárát kijelölő épület nemcsak az építészettörténetben, de a modern örökség védelmében is különleges helyet foglal el. A korszak egyetlen műemlékileg védett balatoni alkotása a badacsonyi Tátika étterem, amelynek felújításáról és örökségvédelmi dilemmáiról a sorozat márciusi epizódjában írtam. A siófoki meteorológiai állomás ezzel szemben nem műemléki, hanem helyi védettség alatt áll. Ugyanakkor míg a legtöbb korabeli modern épület sorsát a funkcióvesztésből és technológiai avulásból fakadó átépítések, torzulások és bontások jellemzik, a meteorológiai állomást ma is az eredeti funkciója szerint használják.

Igaz, az előrejelzés technikája időközben sokat változott, a digitalizáció révén ma már sokkal pontosabb előrejelzések készíthetőek. A nagyteljesítményű számítógépek számára az épületen belül jelentős átépítések nélkül sikerült kialakítani a szükséges helyiségeket, mindössze a számítógépek hűtésére szolgáló nagyméretű kültéri egységek jelennek meg új elemként az épület összképében. Bár a digitalizáció nagy előrelépést jelent a meteorológiai modellek kiszámításában, ezek a modellek csak a különböző időjárási eshetőségek valószínűségével jósolják meg hogyan alakulhat a közeljövőben a légkör. A pillanatnyi állapot értékeléséhez és a viharjelzéshez szükséges döntések meghozatalához a személyes megfigyelésre még ma is szükség van. A gyorsan változó időjárás a tavon könnyen alakíthat ki veszélyes helyzeteket, ezért a vizuális megfigyelésen alapuló döntéshozatal életeket menthet.

Az épület funkciója és használata tehát a technikai fejlődés ellenére sem változott sokat, ami lehetőséget ad az épület közel eredeti formájában történő megőrzésre. Sajnos az évek során az időjárásnak kitett lapostető megsérült, a javításnál pedig az eredeti tervektől idegen alacsonyhajlású tetőt építettek rá. A belső kertből a korábban még járható tetőre vezető csigalépcsőt elbontották. A kétezres évek végén az épület kisebb korszerűsítésen esett át: a nyári időszakban ugyanis a nagyméretű üvegfelületekkel burkolt torony belső tere rendkívül felmelegedett, télen pedig kifűthetetlen volt.

A felújításra Ripszám János kapott felkérést, aki siófoki kötődése révén jól ismerte a kikötő területén álló épületet. A felkérés ugyanakkor csak a torony megújítására szorítkozott, a felújítás a kiszolgáló épületszárnyra nem terjedt ki. A belső tér korszerűsítése mellett a kifelé dőlő, korábban egyrétegű üvegfelületeket is módosította. Az új hőszigetelő üvegezés elé egy átszellőztetett üvegréteget is beépített, ami megvédi az épületet a túlzott felmelegedéstől. A kifelé dőlő felületek tisztítása korábban nem volt megoldva, ezért a tető peremén egy körbefutó sínrendszert is elhelyezett. A tervező a külső burkolatokat is módosította: a korábbi lakozott tölgyfa helyett natúr bükkfa burkolat készült. A beavatkozás kismértékben módosította az épület eredeti megjelenését.

Bár az épület nem változott az elmúlt tizenhat évben, ha ma a toronyba felérve feltárul előttünk a Balaton panorámája, már nem azt látjuk mint a kétezres évek végén. Az elmúlt években ugyanis több nagyobb léptékű építkezés is megvalósult az épület környezetében. Ezek közül az egyik a szomszédos telekre épített többszintes apartmanház, amely a telekhatáron, az egykori vitorlafallal párhuzamosan, egy tűzfallal csatlakozik a meteorológia belső kertjéhez. Az új beépítés a vitorlafal végén álló pilotozó bástyát is letakarja és a lokális szélviszonyokat is módosítja, ami jelentősen torzítja a parkban lévő műszeres megfigyelést. Az „urbanizációs hatás" nemcsak az egyre sűrűbben beépülő üdülőtelepeken, de már az obszervatórium területén is közvetlenül érezteti hatását. Hosszútávú historikus megfigyeléseik alapján ugyanis egyértelműen kirajzolódik az üdülőhelyek lokális klímájának átalakulása. Ennek oka elsősorban a tópart egyre intenzívebb beépítése, a burkolt felületek arányának növekedése és a zöldfelületek visszaszorulása.

Az obszervatórium körüli építkezések azonban úgy tűnik még nem értek véget. Folyamatosan érkeznek hírek a szomszédos, a kikötő öböl oldalán álló üdülő helyén egy új, nagyobb léptékű fejlesztésről. Az üdülőépület már most is kitakarja a keleti medence irányába feltáruló panoráma egy részét, az új fejlesztés várhatóan még inkább szűkíti a belátható területet. A kikötő belső, „hajózási szigetének" sorsa is kérdéses. Korábban legendás vitorlásklubok működtek a területen, a vitorlássportban elért eredményeik mellett az építészeti örökségük is jelentős lenne, ha azóta nem bontották volna el az épületek többségét. A Hübner Tibor által tervezett MAC klubházról, amely az államosítást követően a Nemzeti Színház üdülőjeként is működött, a sorozat korábbi részében már részletesen is volt szó.

Az említett területek különleges táji adottságaikból adódóan különösen értékesek. A beépítésük azonban visszavonhatatlanul átalakítja a kikötő környezetét. A tóparti modern építészeti örökség nemcsak önmagában hordoz értéket. Beépítésmódjuk olyan léptéket jelent, amellyel az épület műemléki védettségén túl a tópart alacsony beépítettsége is megőrizhető. Példaként érdemes Virág Csaba füredi vitorlásklubjának sorsát felidézni. A hasonló léptékű és pozíciójú vízparti épület szintén méltó lett volna a műemléki védettségre. A házat elbontották, helyén ma már egy többszintes, nagyléptékű apartmanház-együttes áll. Nemcsak egy épület tűnt el, de a szomszédos területekkel összevonva egy olyan nagyléptékű fejlesztés valósulhatott meg, amely jelentősen átalakította a tópart zöldfelületi arányait. A siófoki meteorológiai állomás védelme ezért nemcsak az épület megőrzéséről szól. Ahogy tervezője, Molnár Péter is a tájjal összhangban formálta épületét, megőrzése a környezet értékeinek a védelmét is szolgálná.

A modern örökség védelme a táji, települési környezet megőrzésével is összefügg. A megfelelő látómező még ma is szükséges feltétel a pontos meteorológiai megfigyeléshez és a veszélyes időjárási helyzetek előrejelzésében. A különleges kilátással rendelkező terület azonban úgy tűnik nemcsak a kutatók, de az ingatlanfejlesztők érdeklődését is felkeltette, miközben a modern örökségvédelem látótere egyre inkább beszűkül.

Wettstein Domonkos

[1] Molnár Péter: Meteorológiai Obszervatórium és viharjelző állomás, Siófok. Magyar Építőművészet 5 (1956) 9. 285-288.
[2] Branczik Márta, Fehérvári Zoltán, Hajdú Virág, Prakfalvi Endre: Modern és szocreál. Építészet és tervezés Magyarországon 1945-1959. Építészeti Múzeum, Budapest, 2006.Ű
[3] A siófoki épületén túl szintén a Balatonhoz kötődő munkájának tekinthetőek nyaraló típustervei. A hatvanas évek közepén részt vett a Callmeyer Ferenc szervezésében megvalósult nyaraló típusterv pályázaton. Az ő nevéhez fűződik a típusterv katalógusban szereplő Galóca és Őzláb típusú tervek. A típustervekről a sorozat korábbi részében már részletesen is volt szó.
[4-7] Molnár Péter: Meteorológiai Obszervatórium és viharjelző állomás, Siófok. Magyar Építőművészet 5 (1956) 9. 285-288.
[8] Molnár Péter: Építészetünk hét rendhagyó esztendeje. In: Molnár Péter építészete 1925-2000. 6 BT Kiadó, Budapest, 2004.

Szezonális örökség: A kutatás során a Balaton-parti nyaralótelepek kialakulását, parcellázását és jellegzetes épülettípusait vizsgálom. A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába. A nyaralótelepek tipológiáját és huszadik századi történetét az MTA Bolyai kutatási program keretében vizsgálom.

Irodalom:
Branczik Márta, Fehérvári Zoltán, Hajdú Virág, Prakfalvi Endre: Modern és szocreál. Építészet és tervezés Magyarországon 1945-1959. Építészeti Múzeum, Budapest, 2006.
Molnár Péter: Meteorológiai Obszervatórium és viharjelző állomás, Siófok. Magyar Építőművészet 5 (1956) 9. 285-288.
Marton Rozália: Megújult a Siófoki Viharjelző Obszervatórium, a hely, ahol az időjárásjelentés közvetlen életvédelmet szolgál. Építészfórum, 2008.12.18. https://epiteszforum.hu/megujult-a-siofoki-viharjelzo-obszervatorium
Pazár Béla: Molnár Péter építészete 1925-2000. 6 BT Kiadó, Budapest, 2004.

A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.
Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.
Wettstein, Domonkos: Regionális törekvések a Balaton-parti üdülőterületek építéstörténetében a két világháború között. Építés - Építészettudomány, 45 (1-2). pp. 139-171. (2017)

Szerk.: Winkler Márk