A jövő a jelenben van elrejtve – Beszámoló a Forecast and Fantasy című kiállításához kapcsolódó szemináriumról

Április végén zárult a tallinni Észt Építészeti Múzeum kiállítása, amely a ´60-´80-as évek futurisztikus, vizionárius, provokatív építészeti alkotásait mutatta be – több magyar résztvevővel. A kiállítás zárásaként rendezett konferencián a tudományos kutatások várostervezésben betöltött szerepe, a viselkedés analízise és annak épített környezetre gyakorolt hatása éppúgy felmerült, mint a szocialista társadalom szabadidő-felfogása, az 1980-as évek építészetében megjelenő irónia, valamint a késő szocialista underground kultúrában a punk és a szamizdat kapcsolata. Soós Andrea beszámolója.

A jövőbe tekintést, a fantáziát és a tudományos előrejelzést ütköztető, konceptuális építészeti munkákat felvonultató Forecast and Fantasy – Architecture without Borders, 1960s to1980s című kiállítását szemináriummal és könyvbemutatóval zárta a tallinni Észt Építészeti Múzeum. A tárlat olyan építészeti és művészeti alkotásokra fókuszált az 1960-as évektől az 1980-as évekig, amelyek valamilyen futurisztikus elképzelést vagy tudományos előrejelzést vázoltak fel. A vizsgált időszak különösen izgalmas terep, hiszen a második világháborút követő technológiai újítások, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között zajló hatalmi harc, a nukleáris fenyegetés, az űrverseny mind a művészetben, mind az építészetben utópikus elképzelésekben csúcsosodott ki. A kiállítás, a szeminárium és a katalógus által egy játékos, kísérletező ugyanakkor a tudomány fejlődéséből inspirálódó művészet és építészet képe tárul fel. A művészettörténetben gyakori centrum-periféria és a kelet-nyugat ellentétek kiélezése helyett a kurátorok, Andres Kurg és Mari Laanemets a kelet-európai konceptuális építészeti munkákat nyugati példákkal állították párhuzamba, amely váratlan összefüggésekre hívta fel a figyelmet.

A szemináriumon a tudományos kutatások várostervezésben betöltött szerepe, a viselkedés analízise és annak épített környezetre gyakorolt hatása éppúgy felmerült, mint a szocialista társadalom szabadidő-felfogása, az 1980-as évek építészetében megjelenő irónia, valamint a késő szocialista underground kultúrában a punk és a szamizdat kapcsolata. A londoni Kingston Egyetem professzora, Eglė Rindzevičiūtė arra világított rá, hogy az emberi viselkedés megfigyelése és a tudományos előrejelzés már a hatvanas évektől kezdve politikai célokat szolgált a Szovjetunióban. A döntéshozás optimális modelljeit, az emberi interakciókat vizsgáló Georgy Shchedrovitsky elméleteiben a marxizmust és a modern logikát kombinálva arra kereste a választ, hogy hogyan lehet jobb kollektív döntéseket hozni. Előadásait szociológusok, pszichológusok, matematikusok és építészek egyaránt látogatták. Az emberi agy programozható természetéről szóló elméletei azonban évtizedekkel később, az 1990-es évektől az orosz politikában is gyökeret vertek. Az emberi élet irányíthatóságát egy másik szemszögből közelítette meg Maroš Krivý. A marxista humanizmus és a rendszerelmélet építészeti kultúrára gyakorolt hatását Etarea város koncepcióján keresztül mutatta be. Gorazd Čelechovský 1967-ben álmodta meg az ideális kommunista várost egy Prága melletti területre, ahol a 135 ezer lakos kényelmét teljesen automatizált infrastruktúra szolgálta volna. Ambiciózus terve a szocializmusból a kommunizmusba vezető átmenetet segítette volna elő a gépek által működtetett városban. Ahogy Krivý felhívta rá a figyelmet, az elképzelésben elmosódtak a város és ország, a személyes és a nyilvános tér, valamint a technológia kínálta szabadság és a kibernetikus ellenőrzés határai. Az automatizáció ugyanakkor lehetővé tette, hogy egyre több emberi munkát igénylő folyamatot gépek végezzenek el, amelynek köszönhetően az emberek egyre több szabadidővel rendelkeztek.

Epp Lankots előadásában a szabadidő előtérbe kerülésének építészetre és a természeti környezet védelmére gyakorolt hatását vázolta fel. Hogy a korszakban mennyire foglalkoztatta a tudományt a szabadidő kérdése, az is jól érzékelteti, hogy 1959-ben Budapesten UNESCO konferenciát rendeztek, ahol a produktivitásból és a munkából fakadó társadalmi problémákat vitatták meg. A szabadidő köré épülő infrastruktúra – szakszervezeti üdülők, kempingek, szanatóriumok – a szovjet társadalom életminőségének javítását és a városi környezetből való teljes kiszakadást szolgálta. Érdekes ugyanakkor, hogy a második világháború utáni szabadidő-kutatások mind a kapitalista, mind pedig a szocialista országokban virágzásnak indultak. A 2000-es év 1967-ben különösen misztikusnak tűnt Herman Kahn és Anthony J. Wiener amerikai szociológusok számára, akik The Year 2000: A Framework for Speculation on the Next Thirty-three Years című könyvükben az elkövetkező három évtized társadalmi változásait igyekeztek megjósolni. Néhány évvel korábban, 1964-ben kiadott Our World in 20 Years című könyvében Stanislav Strumlin szovjet közgazdász 1980-ra datálta a 6 napos, napi öt órás munka eljövetelét. Előrejelzései szerint 2070-ben csupán heti három napban kell majd 4-6 órát dolgoznunk, 48-56 nap fizetett szabadsággal – már ha a klímakatasztrófa nem szól közbe, gondolhatjuk mai fejjel.

A hatvanas évek néha kissé naiv jövőképével szemben a nyolcvanas évek new wave és punk underground kultúrája sokkal groteszkebb világot vizionált, amiben egészen egyszerűen már nincs is jövő (no future). David Crowley Bachman Gábor, Haraszti Miklós, Konrád György és Rajk László Sztrájkoló háza című, a japán Shinkenchiku építészeti magazin pályázatára készített munkáját szamizdat építészeti tervként írta le. Mivel a magyar hatóságok a tervet fenyegető tárgynak tartották, a művészek csupán az amerikai konzulátus egy dolgozójának baráti segítségével tudták Japánba küldeni. A konstruktivizmus ihlette, fekete, fehér és piros színű aprólékos rajzok egy ipari anyagokból készült épületet ábrázolnak, melynek tetején a ’Labor and Act’ felirat olvasható, utalva Kassák Lajos Munka, illetve Tett című avantgárd folyóirataira. A homlokzaton a szocialista szimbólum, a sarló-kalapács absztrakt sarlója bukkan fel. A szerzők a szovjet hatalmi szimbólumok újrahasznosításával bírálták a tekintélyelvű politikát, tiltakozásukat pedig a békés, de annál hatásosabb ellenállási forma, a sztrájk motívumán keresztül fejezték ki. A Sztrájkoló háza koncepciója a Tadao Ando által zsűrizett pályázaton külön említést kapott, illetve Bódy Gábor Új videóműfajok című, építészeket és underground zenekarokat bemutató projektjének egyik látványeleme volt. A Punky Samizdat című előadasában Crowley kitért az AB Független Kiadó tevékenységére is, melynek Rajk László egyik alapító tagja volt. A szocialista országokban betiltott kiadványok illegális nyomtatása, titkos hálózatokban való terjesztése és csináld magad esztétikája Crowley szerint punk gesztusként értelmezhető. 

A szeminárium témái sokrétűen kapcsolódtak az épített környezetre fókuszáló kiállításon bemutatott munkákhoz, melyek sokszor komplex társadalmi kérdéseket vizsgáltak. Az előadások történelmi összefüggésbe helyezték a futurisztikus építészeti elképzeléseket, rámutatva arra, hogy a technológia és az ember viszonya, a hatalmi játszmák, valamint a jövővel kapcsolatos kétségek és remények mennyire meghatározták a huszadik század művészetét. A technológia által vezérelt jelen múltbeli gyökereinek megértésében a kiállításhoz készült katalógus kiváló forrás lehet.

Soós Andrea

A szerző a cikk címét Veronika Rollová, Karolina Jirkalová (szerk.): The Future Is Hidden in the Present / Architecture and Czech Politics 1945-1989 című könyvéből kölcsönözte.

Szerk.: Hulesch Máté