építészet : környezet : innováció

Elúszó közberuházások - a helykijelölés jelentősége

Tucatszámra idézhetjük fel azokat a nagy állami vagy önkormányzati nekirugaszkodásokat, amelyeknél a fejlesztés végletesen megosztotta a helyi társadalmat, köznevetség tárgyává téve az elképzelést vagy éppen a megvalósultat kudarcossá. A legújabb példa, a Dagály úszóaréna kapcsán induló cikksorozatunk első részében Bardóczi Sándor a helyszín kijelölése felől közelíti a témát.

Ennek nyilvánvalóan projekttől függően számos egyéb oka is van, de nem lehet nem észrevenni, hogy az okok között mindenhonnan kikandikál a helyszínválasztás esetlegessége. Ez a jelenség nem kormányfüggő jelenség volt soha, még csak nem is rendszerfüggő.

Ha mélyen belegondolunk a vörösiszap katasztrófába, akkor értetlenül állunk az előtt, hogy miként volt lehetséges Ajka iparosítása során pont egy olyan patakvölgyben kijelölni maró hatású folyékony halmazállapotú hulladékok tárolására szolgáló területet, ahol attól néhány száz méterre emberek laknak, ráadásul a folyás irányában? Ugyancsak nehéz megérteni utólag, hogyan fordulhatott az elő, hogy ennek a pataknak a partján további lakóterületek lettek kijelölve? Miért történhetett ez meg és miért járt ekkora katasztrófával? Ugyanúgy nehéz ép ésszel felfogni, vajon milyen folyamatok során jut el odáig egy döntéshozó, hogy a város egyik dugóiról híres, sűrű pontján jelöljön ki egy jelentős napi forgalmat generáló kormányzati negyedet? Vagy honnan jön az a bombabiztos ötlet, hogy csakis a Velencei-tó partján, egy többszörös természeti védelem alatt álló területen lehetséges kaszinóvárost fejleszteni? Miért gondolja azt bárki is, hogy remek ötlet növekvő árvízszintek mellett a hullámtérben megépíteni olyan „csodákat”, mint a rakamazi teknősbéka látogatóközpont, vagy a Római-parti mobilgát? Miért szeretnénk 40 cm magas kilátódombot fejleszteni a bodrogkeresztúri magaslaton (amikor ott enélkül is remek a rálátás a Bodrogzugra)? Miért gondolja azt valaki, hogy remek ötlet az Alföld kellős közepén egy télen zárva tartó szánkódomb? Miért vezetjük neki az M0-át úgy Vecsés legnagyobb erdőfoltjának, hogy még egy lóhere csomópontot is sikerül kijelölni annak közepén? Vagy mit szól a Dunakesziben található bevásárlóközpont terjeszkedéséhez a védett mocsár? És ha már itt tartunk, miért gondolja azt bárki is, hogy legjobb helyszín a múzeumi negyednek a Városliget?

A távérzékelés, majd az ebből kibontakozó térinformatika a 80-as években katonai stratégiai és településfejlesztési szempontok miatt kezdett el robbanásszerűen fejlődni. A georeferált módon gyűjtött adat ugyanis elemzési képességekkel bír, segítségével kizárhatók valamely rögzített tulajdonságuk alapján helyszínek, vagy kirajzolhatók olyan ellátatlan területek, ahol stratégiailag, üzletileg, politikailag, környezetileg, társadalmilag kizárható, vagy éppen kívánatos az adott fejlesztést elvégezni. Ezekkel az alapadatokkal mára rendelkezik mind az országos, mind pedig a kisebb léptékű térségi tervezés Magyarországon is. Képes megmondani az urbanisztika a döntéshozónak, hogy hol érdemes beavatkozni.

A Budapest 2030 hosszútávú fejlesztési koncepció soha eddig nem látott részletességgel mutatja be tematikus térképek sorozatán keresztül a fővárosi intézményrendszer, lakásállomány, zöldfelületi rendszer, környezeti állapot, közlekedéshálózat jellemzőit, hiányait, a város szociálisan, infrastrukturálisan leromlott térségeit, a rozsdamezőit. Tömbre pontosan képes a statisztikai adatokkal modellezni a város állapotát. Az adatbázis létezik, ám kevesek számára hozzáférhető. Soha ilyen komoly elemző potenciál nem volt még ennek a városnak a kezében, mint most. Mégis azt látjuk, hogy ezeken az adathalmazokon, vagy magán a hosszú távú koncepción úgy lépnek át nap mint nap a döntéshozók, mintha nem is létezne. Mintha nem lenne szempont. Mintha nem lennének képesek értelmezni, használni. A fiók legmélyére száműzik a sorvezetőt, és előráncigálnak onnan elképesztőbbnél elképesztőbb ötleteket.

Az az érzése az embernek, hogy a közszolga sok esetben ugyanolyan bávatagon és felkészületlenül dönt fejlesztési helyszínről, mint az a piaci szereplő, aki elébb veszi meg a telket, s csak azután realizálja, hogy a szabályozási terv előírásai szerint azt és oda nem építheti meg, amit elgondolt. S ahogyan az egyszeri piaci szereplő is számos esetben kísérletet tesz arra, hogy a maga érdekeinek megfelelően módosítsa a szabályozási tervet, úgy a közszolga is ugyanezt teszi. Csakhogy ez sokkal veszélyesebb üzemmód, mert míg a piaci szereplővel szemben fel tud sorakozni a szakhatóság, addig az állammal szemben ugyanez a kör teljesen védtelen. A közszolga alapvető hatással bír a jogra: ha nem felel meg az építési szabály, törvényt hoz rá, hogy holnaptól más legyen az - nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak hívják a formulát. A sukorói Kaszinóváros, a Kormányzati negyed, az Orczy Kert, a Dagály, a Városliget mind azzá vált. A végső következmény pedig nem más, mint a jogbiztonságba vetett hit mély megrendülése. Ott, ahol az államnak, önkormányzatnak jó példát kellene mutatnia, inkább erőszakot alkalmaz - saját korábbi törvényein. S közben hitelét veszíti.


A Dagályról

A Dagály területe és az úszó VB helyszínének alakulása tipikus példája ennek. Budapest sem versenyuszodákban, sem megfizethető, jól menedzselt, tömegsportra, mindennapi testedzésre alkalmas medence-terekben nem áll túl jól. Ha a lakossági hozzáférésre is gondolunk, akkor a sportlétesítmény-hálózatot jó lenne szétszórva, szomszédsági ellátatlansági hiányokhoz kötve fejleszteni. Lehetőleg állami, rehabilitációra váró területeken.

A Hajós Alfréd uszoda és környezete a margitszigeti közpark roncsolása nélkül tovább nem bővíthető, a szigeten nagyon helyesen fenntartott szigorú forgalomkorlátozás, vagy az ivóvízkutak védőtávolsága, illetve az árvízi rizikó eleve fejlesztést erősen limitáló tényezők. Már a korábbi EB miatti bővítést is elhibázott cselekedetnek gondoltam ezen a helyen. De hogy ebből hogyan következik az, hogy a Dagály területe lett kiválasztva a magyar úszósport új központjának, az mindmáig rejtély.

A Dagály minden korábbi és mostani védelmi- és korlátozási tervlapon hullámtérként van számon tartva. A költségtényező exponenciális emelkedéséhez már önmagában ez a tény is hozzájárult, hiszen a létesítmény biztonságba helyezéséhez ezer köbméterszám kellett beönteni a betont a telekhatárra, pusztán azért, hogy a kellemesen „zöldbe tervezett” épületet ne vigye el az első közepes méretű árhullám. Nem mellesleg egy nyikkanás nélkül esett itt áldozatul a Dagály jelentős növényállománya, szabadtéri strandmedence hálózata ennek az egyszerű helykijelölésnek köszönhetően - azonnal. Vagyis egy létező, szeretett, beállt, rehabilitációra egyáltalán nem szoruló létesítmény helyére került a további ad-hoc döntések során egyre csak hízó és butuló kisgömböc, amelyre máris a „parkolóház” gúnynevet ragasztotta a pesti humor.

A 2019 helyett 2017-re beugró (ki, ha mi nem?) Magyarország (ki az Olimpia felé is kacsingatni kezdett, ezért a tervezett lelátó méretét időközben ahhoz is igazítani kellett) így hoz létre egy középszerű valamit egy erre teljesen alkalmatlannak bizonyuló helyen. Ahová a 3-as metró helyett pótlóbuszok szállíthatják majd a nagyérdeműt. Esetleg a füstölgő szerelvények. Még nem tudni, mi lesz a főváros-állam szkander vége, de egyik sem optimális perspektíva. Bár lángoló plüssmetrót már kapni, ha újabb kabala-tender lesz, a közönségdíjat bizonyosan elhozná.

Kerekedett a palotához alternatív útvonal is - kerékpáros, gyalogos. Olyan, ahol a nagy buzgalomban a sétány elvesztette sétány jellegét. Mert azon kívül, hogy a Dagálytól a Dráva utcáig tervezett nyomvonal a Duna mellett halad, a folyót alig viszi közelebb a sétálókhoz. A meglévő, folyó menti zöldhálózatra totálisan érzéketlen terv már a fakivágási fázisában botránykővé vált. A most megjelent látványtervei sem adnak bizakodásra okot.

Ezek tehát a közvetlen következményei annak, hogy az úszópalota oda került, ahová. Nem tudni, milyen megfontolások alapján. Nem tudni, ki döntött. Nem tudni, volt-e bármilyen mentési kísérlete a tervezőknek. Volt-e bármilyen hozzáértőnek is beleszólása a helyszín kiválasztásába? Nem, a miniszterelnök e kérdésben nem hozzáértő. Az úszószövetség elnöke sem az. Jó magyar szokás szerint ezek titkok. Közpénzből, közintézmény és közterület fejlesztéséről van szó, a nyilvánosság teljes kizárásával. Így logikus.

Egyet lehet tudni: a helyszín, mint olyan sokszor, szembe megy azzal, amely a területi elemzésekből, az előre megjelölt korlátozásokból és a hosszú távú koncepciókból kiolvasható. S mint olyan sokszor, ez kárt, költségnövekedést, veszélyt okoz és elégedetlenséget szül - szakmait, állampolgárit egyaránt. Jó lenne ezen a rossz gyakorlaton változtatni. Lehet. A köz érdekében.

Bardóczi Sándor

 

5 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »