J40 – Gödöllői családi ház

A Konkrét Stúdió által tervezett gödöllői családi ház egyszerű képletből kiindulva válik jól működő, karakteres megjelenésű épületté az újonan beépülő városrész megjelenésében és minőségében egyaránt változatos építészeti kontextusában. Molnár Zsolt írása.

A Konkrét Stúdió által tervezett családi ház Gödöllő heterogén, szétterjeszkedő, új építésű városrészében épült. A heterogén valójában nem megfelelő kifejezés itt, mivel ez jellemzően sokféle, különálló karakterű épületek összességét írja le. Itt inkább karakterfoszlányokkal találkozunk, amelyek nem alkotnak koherens egészet, sőt a legtöbb esetben eltúlozva jelennek meg. Így lesznek saroktornyok, ide-oda ugráló bonyolult tömegek, álmodern Mondrian-házak. Ezek alkotják az utcát; ilyen a magyar települések kilencvenes évektől épült városrészeinek többsége. Már nincsenek hosszúházak, nincsenek legalább egységes képet adó kockaházak sem; indokolatlan massza van. Ez a fajta építészeti zűrzavar az utóbbi időben túlburjánzott, mára már nem csak az épületeknek, hanem maguknak a közterületeknek sincs összefüggő képe: egyénieskedő kerítések; kavicsozott előkertek és tuják; teljesen mindegy, hogy Sopronról, Szegedről vagy éppen Gödöllőről van-e szó.

Ilyen környezetben az egyik, ha nem az egyetlen lehetséges tervezői stratégia az elvonulás a zajtól és a használhatóságra való törekvés. Ez a ház ilyen.

A hosszú telekre keresztben elhelyezett, összekötött két tömeges beépítés elsőre szokatlannak hat; szemünk az ilyen jellegű telkeken az oldalhatáron álló, hosszúkás épület képét szokta meg. Jobban megvizsgálva a helyszíni adottságokat és magát a tervezett helyszínrajzot világossá válik, hogy a megszokottnál szélesebb telekről van szó, illetve elég nagy a terepemelkedés a telek hátsó része felé. A bevezetőben említett, a területre jellemző karakternélküliség nem ad semmilyen támpontot a ház kialakítása és tömegszervezése szempontjából, így marad a praktikum, a telekadottságok maximális kihasználása és az építész jó ízlése.

Az utcáról teljes egészében csak egy tömeg látszódik, nem érzékeljük az épület valós méretét, ami csak kissé távolabb, oldalról látható egyben. Egy egyszerű, visszafogott épülettömeget látunk a belső funkcionális rendnek megfelelően elhelyezett ablakokkal, garázsbejáróval. Nincs ki-be ugrás, nincs kis torony a sarkon és nincsenek indokolatlan tetőkiugrások sem. A kerítés minimál, az előkert viszonylag nagy, rendezett. Nincsenek zavaró elemek; a ház önmaga dominálja a látványt, melynek tisztán olvasható karakterjegyei vannak: túlnyúlás nélküli, sarkosan forduló, sötét színű, egyenes vágású magastető; egységes nyílásméretek és homogén burkolat. Ezekből áll össze az épület. Az alkotóelemeinek következetes és jól kigondolt egysége különbözteti meg a környezetétől, teszi egyedivé a masszában.

A tömegszervezés sajátosságaiból következik, hogy a bejáratot középen, az összekötő szárnyban a legpraktikusabb elhelyezni, ami jelen esetben egy szinttel feljebb, a két tömeg között visszahúzva helyezkedik el. Ebből következik, hogy a bejárat az utcafrontról nem látszódik, csak egy járda jelöli, ami nyílegyenesen lépcsőzik felfelé. A kissé bizonytalan helyzetet a bejárati tér kialakítása próbálja oldani, a hangsúlyos előtetővel és a jó érzékkel elhelyezett kertépítészeti elemekkel. Arányos méretű térbővület alakult ki, mely megfelelő megérkezést biztosít.

Az alaprajzi szervezés egyszerű, már-már képletszerű. A hálószobák és a közös lakóterek szétválasztása a két különálló tömegű házaknál megszokott. Ennek eredményeképpen általában csak az egyik egység kap közvetlen kertkapcsolatot; ez itt sincs másképp. A nagy emelkedés miatt a hátsó épülettömeg egy szintessé válik; az épület képe teljesen átalakul. Erről az oldalról sem érzékelhető a két tömeg; inkább egy pavilonként látjuk a házat, amihez egy aránytalanul nagy méretű előtető csatlakozik, mely kialakításában és megjelenésében megegyezik a bejáratnál lévő három oldalról bekötött előtetővel, azonban itt konzolosan, egy oldalon kapcsolódik a szerkezethez. A szükséges méretű teraszlefedés biztosítása miatt érthető a nagy kinyúló tető, de robosztussága atektonikus hatást kelt. Itt a beltérben található az egy egységként kialakított nappali-konyha-étkező, mely a koporsófödémes megoldásnak köszönhetően nagyvonalúságot kölcsönöz a térnek.

Az elülső épülettömeg racionális kialakítású, folyosóra felfűzött helyiségekkel, szobákkal; középen elhelyezett vizesblokkal és a pincelépcsővel.  A tervezett belső terek passzolnak az egész épületet átható visszafogottsághoz, egyszerűségre törekvéshez. A betervezett belsőépítészeti elemek semlegesek és anyagszerűek; otthonosságot keltenek.

A térszervezés különlegességét a bejárati tér ellenpólusaként kialakított belső udvar adja, ami azon túl, hogy fényt enged be, sokrétű használati teret is eredményez. Általában alábecsüljük ezeknek a tereknek a fontosságát. Sok esetben a geometriai szervezésből csak úgy véletlenszerűen kialakulnak és igazából nincsenek használva; feleslegesnek tűnő terek. Ennél a háznál viszont nem így van; itt valójában egy nyitott szobává alakul, mely helyszíne lehet kávézásnak, vagy egy délutáni elvonulásnak.

A tömegformálás monolitikus hatását a gondos anyagválasztás és a homogén, egyszínű, burkolat tovább erősíti. Az egyedi megoldással felvitt vakolattextúrának köszönhetően se nem fehér, se nem szürke, megmaradt a kettő közötti tartományban. A kézműves technológia ad egy további réteget, melytől az egész épület anyagszerű lesz és kissé sejtelmes. A lábazat elhagyása a hatás elérése érdekében jelen esetben jó megoldás. A sejtelmes fakósághoz jól illeszkednek a lapostetőknél lévő világos színű beton leszegések; a fa kiegészítő elemek és ablakok határozott ellenpólust alkotnak. A kép összeáll, az épület nem egyhangú, a tömegformálásnak köszönhetően kellően mozgalmas.

A képlet egyszerű. A gondos tervezés következtében az eredmény egy jól működő, egyszerű és karakteres épület lett, mely kivilágít a karakternélküliség masszájából.

Molnár Zsolt

Szerk.: Hulesch Máté