Bondor József – a határozott kéz. (1967-77)

Keller Márkus cikksorozatának kövekező részében az építésügyi miniszteri posztot 10 éven keresztül betöltő Bondor József pályájáról olvashatunk. A korábban Dunaújváros építését irányító, vaskalapos szemléletű Bondor minisztersége több szempontból is sikeres volt, azonban 1977-ben végül ő is távozni kényszerült a pozícióból. 

Vissza a múltba. Némileg igazságtalanul, de így lehetne összegezni Bondor József miniszteri kinevezését, hiszen az egyetemi végzettség nélküli, a munkásmozgalomba még a háború előtt bekapcsolódó kőművessegéd megjelenése a minisztérium élén inkább az ’50-es évek  mintázatába illeszkedett, mintsem az 1968-as gazdasági reform lendületébe.[1] Az ’50-es évek kádereivel való formális hasonlóságnál Bondor esetében azonban jóval többről van szó, hiszen minden jel arra utal, hogy Bondor József szakmai-vezetői szocializációjának gyújtópontjában az ’50-es évek állt.[2] Ekkor kerül különböző járási és megyei titkári pozíciók betöltése után először a Borsod megyei Mélyépítő Tröszt élére, ahol a Lenin Kohászati Művek rekonstrukciójáért volt felelős, majd 1951 és 1961 között Sztálinváros (a mai Dunaújváros) felépítését irányította.[3]

Izgalmas látni, hogy már egy 1951-es, a fiatal Bondorról írt, riportban is megjelennek azok a tulajdonságok, melyek később a nekrológok gerincét is képezik: a határozottság, az impulzivitás, a munkabírás, az egyszerű munkások érdekeinek a középpontba helyezése és az óvatoskodó értelmiségi álláspontokkal szembeni türelmetlenség.[4] A Dunaújvárosban szerzett vezetői tapasztaltokkal felvértezve lett Bondor előbb főmérnökként, majd a fővárosi tanács VB elnökhelyetteseként a budapesti városfejlesztés vezetője. Ebbéli minőségében (Perczel Károly visszaemlékezése szerint) azon tanácsi vezetők közé tartozott, akik az építészeti és műemlékvédelmi szempontokra is nyitottak voltak.[5] Ilyen előzmények után került 1965-ben az Építésügyi Minisztériumba, ahol kezdetben miniszterhelyettesként a minisztérium Építőipari Főigazgatóságát felügyelte, majd Trautmann Rezső nyugdíjazása után 1967 és 1977 között a minisztériumot vezette.

Bondor József Dunaújvárosban edzett határozottságára valóban nagy szükség volt, mert olyan pillanatban vette át a minisztérium vezetését, amikor az ország egyik zászlós projektjét, a 15 éves lakásépítési tervet végre nagyszámú újonnan épített lakásra kellett váltani. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen már a ’60-as évek elejétől világos volt a minisztérium számára, hogy az építőipar szervezetét, technológiáját és építési módszereit is át kell szervezni.[6] Ennek a munkának a kellős közepébe csöppent bele Bondor József 1965-ben, és ennek a munkának lett a vezetője 1967-től.

A nagy kihívás ellenére már 1969-ben viszonylag magabiztosan nyilatkozott Bondor az építőipar elé állított célok elérésével kapcsolatosan. Nyugodt építőmunkáról és a három év alatt teljesített ötéves tervről beszélt az építő- és építőanyagipari szocialista brigádvezetők II. országos találkozóján. A frissen kinevezett miniszter úgy látta, hogy az új gazdasági mechanizmus jó, pezsdítően hatott az építőiparra és legfeljebb apró korrekciókra lesz szükség a jövőben. Érdekes látni, hogy a miniszteri derűlátás ellenére a gondok ugyanazok voltak, mint amiket a megelőző három építésügyi miniszter beszámolóiban hallhattunk. A lassú, rosszul szervezett munkavégzés, alapanyaghiány, a lakásokhoz, lakótelepekhez kötődő infrastruktúra kései megépítése, a termelékenység és a bérek növekedése közötti diszkrepancia. Úgy tűnik ezek a területek évtizedeken keresztül válsággócai voltak a szocialista építőiparnak.[7]

Az beszámolókból kirajzolódó optimizmus és büszkeség azonban nem volt alaptalan, hiszen Bondor minisztersége alatt (a KSH adatai szerint is) jelentősen megnőtt az újonnan épített lakások mennyisége.[8] A korábbi években az évente felépített új lakások száma 60.000 körül mozgott, azonban 1970-től (Bondor harmadik miniszteri évétől) ez a szám évi 80-90 ezerre ugrott. Természetesen ezek a lakások nemcsak (sőt többségükben nem) állami kivitelezésben épültek, de számosságuk növekedése mindenképpen nagy lépést jelentett a lakásínség enyhítése felé.

Talán az ezekből a sikerekből táplálkozó önbizalomnak köszönhető, hogy Bondor, az építésügyi miniszterek közül egyedülálló módon, az ,,Új városok építése" című városépítési tudományos szimpóziumon a valamikori Tér és Forma folyóirat körül csoportosuló és még a 70-es években is befolyásos modernista építészi kör több tagját (Granasztói Pált, Preisich Gábort), korábbi (gyakran évtizedekkel korábban megjelent) írásaikból hosszan idézve, élesen kritizálta.

 Mondanivalójának lényege, az volt, hogy a két világháború között szocializálódó és a modern építészet hívéül szegődő szakemberek ugyan tehetségesek és a Horthy korszak kritikusai voltak, de Bondor szerint:

„Helytelen volna, ha ezt az ellenzékiséget egyben a Horthy korszakkal, a kapitalizmussal szembeni politikai szembenállásnak tekintenénk. A haladó szakmai ízlés még nem jelent haladó szellemet."

Lényegében azzal vádolja az építésügyi miniszter ezt a kört (gondosan kiemelve közülük a párthoz mindenkor hű Major Mátét), hogy egyszerre értették félre a „társadalmi fejlődés céljait" (a szocializmust), voltak érzéketlenek a második világháború után rossz körülmények között élő lakosság igényei iránt (akiknek gyorsan sok lakásra lett volna szükségük), és voltak azonosulásra képtelen az új társadalommal. E nagyon erős állítás súlyát azzal növeli meg Bondor, hogy ez a jelenség nemcsak a múltban volt tapasztalható, hanem „még ma is létezik.[9] Számára helyes megoldást, követendő példát, a valóban szocialista városépítést és városfejlesztést, a Szovjetunió tapasztalatából is táplálkozó Dunaújváros jelentette. Az a Dunaújváros (Sztálinváros) melynek felépítését ő vezette. Bondor lényegében ennek a cikknek a publikálásakor jutott el hatalmának és karrierjének csúcsára. 1975-ben 99 588 új lakás épült Magyarországon (máig nem sikerült ezt a számot túlszárnyalni) és ugyanebben az évben választják be Bondor Józsefet az MSZMP Központi Bizottságába.

Két évvel később azonban Kádár János már így beszél Bondorról a Központi Bizottság előtt:

„Bondor József elvtársat javasolja a Politikai Bizottság felmenteni az Építésügyi Minisztérium vezetése alól, érdemeinek elismerésével és nyugállományba helyezi. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy Bondor elvtársról a Politikai Bizottság véleménye politikai és emberi megítélés szempontjából teljesen tiszta, egyértelmű és nagyon jó. Bondor elvtárs politika érdemeit nem kell felsorolni, aki ismeri tudja, hogy régi, jó elvtársunk. Azt is hozzá szeretném fűzni, hogy építésügyi miniszteri munkáját is pozitívan értékeljük. Nagyon bonyolult és nehéz körülmények között dolgozott, eredménnyel vezette Bondor elvtárs ezt a minisztériumot és bizonyos fejlődés következett be az ő irányítása alatt. A felmentésre tulajdonképpeni indító ok az, hogy […] általában a múlthoz képest a fejlődés jelentős, de az igényekhez és a követelményekhez képest nagy erőfeszítéseket kell tenni az építőipar és az építőipari munka további fejlesztése érdekében. Ezt is egy bizonyos ciklusnak felfogva bizonyos fiatalításról van szó ezen a területen is és ez vezetett bennünket a Politikai Bizottságban, hogy javasoljuk Bondor elvtárs felmentését."[10] Ennél konkrétabb indok, pontosabb információ Bondor József felmentésével kapcsolatban nem került elő. Illyés Gyula naplójegyzeteiben azt írja, hogy egy a családjának épített hatlakásos ház miatt kellett elhagynia a minisztériumot Bondornak. Nehéz utólag kideríteni mi az igazság, de az, hogy a minisztersége után készített interjúban a volt miniszter hosszan bizonygatja puritánságát, azt mutatja, hogy a vád, ha esetleg nem is igaz, de szélesebb körben elterjedt volt.[11]

Mindenesetre Bondor Józsefet a fent idézett kádári mondatok búcsúztatták el a hatalomból. Nyugdíjasként ugyan (a szokásoknak megfelelően) betöltött néhány “társadalmi tisztséget", például ő lett a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, és a Központi Bizottságnak is tagja maradt 1980-így, de mindezek már a lassú pozícióvesztés első lépéseit jelentették számára.

Keller Márkus

[1] TÓTH LAJOS A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt szervezeteinek egyesülése Borsod megyében Borsod Szemle 1988, 66-85.
[2] Ludasmatyi 74, Bondor József: Magyarország felszabadulás utáni városépítésének kialakulása és főbb tendenciái. Városépítés 1974, Szekulity Péter: Vendégségben a nyugalmazott miniszternél, Képes Újság, 1978, 11.
[3] HU_MNL_OL_M-KS_288_04 Jelentés a Politikai Bizottságnak, 1968. március 17.
[4] Mészáros András: A kohóóriás és építői. Népszava, 1951. november 1., 2. ;  D. J.: Bondor József. Városépítészet, 1981/4. 38-39.
[5] Interjú Perczel Károllyal. Készült az 1956-os Intézet Oral History Archívuma részére, 44. sz. Készítette: Szabóné Dér Ilona, 176.
[6] Bondor József: AZ ÉPÍTŐIPAR ÉS A VÁROSÉPÍTÉS PROBLÉMÁI MAGYARORSZÁGON. Városépítés 1973, 5-7.
[7] Hazánk a békesség és a munka országa. Bondor József miniszter beszéde. Építőmunkások lapja, 1969
[8] A „Budapest" kérdésére válaszol: BONDOR JÓZSEF, építésügyi és városfejlesztési miniszter. Budapest, 1973, 16., Bondor József: Növekvő feladatainkat csak jobb munkával teljesíthetjük. Városépítészet, 1976. 5.
[9] Bondor József: MAGYARORSZAG FELSZABADULÁS UTÁNI VÁROSÉPÍTÉSÉNEK KIALAKULÁSA ÉS FŐBB TENDENCIÁI, Városépítészet, 1974, 7-10., idézet 8.
[10] MSZMP Központi Bizottság 1977. június 22. (Kibővített ülés)+(288. f. 4/150. ő. e.)
[11] Szekulity Péter: Vendégségben a nyugalmazott miniszternél. Képes Újság 1978/26. 11.

A kutatást és a tanulmány elkészítését a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal K-135399. azonosítószámú támogatása tette lehetővé.

Szerk.: Winkler Márk