/ MÉD 2021 Közönségszavazás / Épület, Terv, Épített környezet / MÉD 2021 Közönségszavazás / Épület, Terv, Épített környezet / MÉD 2021 Közönségszavazás / Épület, Terv, Épített környezet / MÉD 2021 Közönségszavazás / Épület, Terv, Épített környezet / MÉD 2021 Közönségszavazás / Épület, Terv, Épített környezet / MÉD 2021 Közönségszavazás / Épület, Terv, Épített környezet
Nézőpontok/Tanulmány

Egy romantikus szendergés vége? Változások a nagyváradi épített örökség kezelésében

1/10

Kereskedőházak az egykori Zöldfa (V. Alecsandri) utca páratlan oldalán. Az utca a város két piacterét kötötte össze. Fotó: Zuh Deodáth

?>
Kereskedőházak az egykori Zöldfa (V. Alecsandri) utca páratlan oldalán. Az utca a város két piacterét kötötte össze. Fotó: Zuh Deodáth
?>
Róth Henrik férfi divatcikk-kereskedő bérháza. Építész: Mende Valér, 1912. Fotó: Zuh Deodáth
?>
Deutsch Károly Ignác lámpa-, üveg- és porcelánkereskedése. Az épületnek már csak az oromfala eredeti. Fotó: Zuh Deodáth
?>
A Fő (Republicii) és a Szaniszló (Eminescu) utcák kereszteződése. Balról jobbra: Stern palota; Apolló palota/Városi bérház; Moskovits Miksa bérháza. Fotó: Zuh Deodáth
?>
A vár belső ötszögének nyugati épülete, az ún. „Bethlen-szárny”. Forrás: lovagkiraly.org
?>
A neológ zsinagóga, vagy Cion templom. Építész: Busch Dávid, 1878. Fotó: Zuh Deodáth
?>
A restaurált római katolikus püspöki palota és a frissen rekonstruált barokk kert. Forrás: www.baroque-garden.ro/
?>
A Vágó László tervezte, frissen restaurált kandelábersor. Az oszlopokat összekötő geometrikus korlátokat most városimázs-elemként reprodukálják a város több pontján. Fotó: Zuh Deodáth
?>
A Sas palota funkciói szempontjából a város egyik legkomplexebb épülete, a felújítása is hasonlóan komplex folyamat volt. Az itt látható passzázs terveit (1910) Sztarill Ferenc vetette papírra. Fotó: Zuh Deodáth
?>
Szinte csak a járókelők öltözetéről lehet datálni a belvárosról készült fotókat. A hetvenes évektől a kétezres évek végéig alig újult épület a belvárosban. Fő (Republicii) utca, jobb oldalt előtérben a Stern palota homlokzata.  Forrás: Többarcú Nagyvárad
1/10

Kereskedőházak az egykori Zöldfa (V. Alecsandri) utca páratlan oldalán. Az utca a város két piacterét kötötte össze. Fotó: Zuh Deodáth

Egy romantikus szendergés vége? Változások a nagyváradi épített örökség kezelésében
Nézőpontok/Tanulmány

Egy romantikus szendergés vége? Változások a nagyváradi épített örökség kezelésében

2020.12.17. 18:01

Nagyvárad az elmúlt évtizedben gyökeres arculatváltáson ment keresztül: évszázados műemlékei ma újra régi fényükben csillognak. De hogyan tudott – a régióban talán egyedülálló módon – komoly mennyiségű támogatást nyerni a város a felújításra, és hogyan kötelezte a tulajdonosokat annak elvégzésére? És a komoly eredmények ellenére milyen problémákat vetnek fel mégis a váradi műemlékek? A helyzetről Hausmann Cecília írt az Építészfórum felkérésére, határon túli összeállításunk részeként.

A barokk és századfordulós örökségét értékként kezelő Nagyvárad ma Románia egyik leggyorsabban fejlődő városa és turisztikai célpontja, a századfordulós építészet regionális fővárosa, ahol egymást érik a jelentős műemlékfelújítások. A magyarországi látogatók számára az elmúlt harminc év nagy részében mégis inkább csak átutazóváros volt. A rendszerváltás után felelevenedő határon átívelő turizmus (amely hagyományosan ugyanazt a Budapest-Kolozsvár-Székelyföld útvonalat követte, amelyet annak idején, a második bécsi döntés után „nemzetegyesítő" szándékkal alakítottak ki), gyorsan letudható, de akár ki is hagyható állomásként tekintett a városra, egészen a kétezertízes évek elejéig. Azok, akiknek volt alkalma alaposabban körbejárni ekkor a város látványosságait, vagy elmerülhettek az enyészet romantikájában, vagy pedig keserű szájízzel állapíthatták meg, hogy szinte háborús állapotok uralkodnak, a pompás építészeti emlékek ki sem látszanak a málló vakolat alól. A kommunizmus első évtizedeinek viszonylagos rendje után, a hetvenes évek közepétől – vagyis a sötét diktatúra kialakulásának éveitől – végképp elhanyagolták, sőt vesztükre ítélték a műemlékállományt.

A Fő (Republicii) és a Szaniszló (Eminescu) utcák kereszteződése. Balról jobbra: Stern palota; Apolló palota/Városi bérház; Moskovits Miksa bérháza. Fotó: Zuh Deodáth
4/10
A Fő (Republicii) és a Szaniszló (Eminescu) utcák kereszteződése. Balról jobbra: Stern palota; Apolló palota/Városi bérház; Moskovits Miksa bérháza. Fotó: Zuh Deodáth

A történet jól ismert Közép- és Kelet-Európában – a monarchia utódállamaiban – a II. világháború után: a város nagyléptékű és hirtelen iparosítása, amely nem őshonos és aránytalanul nagy tömegek beköltöztetésével járt, nem csak a tömbháznegyedek létrejöttével formálta urbanisztikailag a várost. A vészkorszakban odaveszett zsidóság és a kitelepülő/elmenekülő helyi középosztály helyére betelepített szegény, társadalomszéli családok sokszor embertelen körülmények között, bezsúfolva foglalták el a sok apró részre felosztott belvárosi polgári otthonokat. Ceaușescu megalomán tervei között nem csak egy, éppen a várat takaró új városközpont építése állt, hanem a századfordulón és azelőtt épült műemlékállomány szisztematikus bontása is. A belváros kellős közepén, a Körös partján fekvő egykori Kossuth, ma Independenței utca épületeinek gyors és könyörtelen lebontása csak az első lépés volt ennek a tervnek a megvalósításában, amelynek csak a rendszerváltás szabhatott gátat.

A forradalom után sem érkezett megváltás, a lelakott belvárosi ingatlanokat kevesen igényelték vissza, a sokszor szinte lakhatatlanul kicsire szabdalt és átalakított lakásokat pedig a bennük lakók vásárolhatták meg az államtól. Több nagyobb ingatlan került külföldi kézbe, ezek egy része még ma is felújításra vár. Ahol az új tulajdonosok felújításokat végeztek, gombamód szaporodtak a parazita-építmények és az eredeti részletek megtizedelődtek. A stukkókat, kapukat, ablakokat, majolikákat, ólomüvegeket és más értékesebb építészeti elemeket a legolcsóbb és legrosszabb minőségű anyagokból való újdivatú pótlékok váltották. Várad csipkerózsika-álmát aludta a kilencvenes, de a kétezres években is. Erős politikai akarat és tőke kellett ahhoz, hogy a város műemlékállománya megmenekülhessen a teljes pusztulástól.

A legjelentősebb, máig is kitartó akarat az Ilie Bolojan féle városvezetés részéről érkezett a kétezres évek végétől. Ehhez arra volt szükség, hogy az önkormányzat nagy mértékben ismerje az Európai Uniós források lehívásának eszközeit, amely Románia-szerte máig példátlan. Tény, hogy a város által útnak indított számos projekt hozta el a kimagasló változásokat, ezek közül is a századfordulós paloták felújítása a leglátványosabb.[1] Nagyvárad Európához mérten jelentős késéssel, de Romániában elsőként felismerte a századfordulós építészeti örökség fontosságát és ennek a turizmus szempontjából való kihasználhatóságát.

A városvezetésnek a törvényi változásokra reagálva egy olyan – sokak által szociális érvekre hivatkozva vitatott – jutányos kölcsönkonstrukciót sikerült kialakítania, amelyekkel a tulajdonosokat arra kötelezheti, hogy fektessenek a homlokzatok szakszerű felújításába, ezeket a munkálatokat pedig a város a kölcsönök törlesztéséig az Európai Unió által finanszírozott támogatásokból fedezi. 2010-re készült el a tervezet, amely előírta a rehabilitációk prioritási sorrendjét és a megfelelő műemlékfelújítási eljárást mindegyik esetében.[2]

Tény, hogy enélkül az intervenció nélkül a romló épületállomány mára visszafordíthatatlan károkat szenvedett volna. A felújítások sora eddig elsősorban a Szent László (ma Unirii) tér – Fő (Republicii) utca tengelyen, és az ezekhez kapcsolódó mellékutcákban lévő ingatlanokat érintette. A Vágó fivérek által tervezett, népies elemekkel vegyített bécsies szecessziós Szent László téri Moskovits Adolf bérház, a Komor Marcell és Jakab Dezső által jegyzett Fő (Republicii) utcai Stern palota, az Apolló palota néven ismert egykori városi bérház, de az egykori városi piactereket összekötő Zöldfa (Vasile Alecsandri) utca teljes homlokzatsora is így újulhatott meg. Ennek ékei a Magyarországon főleg kecskeméti munkásságáról ismert Mende Valér tervei alapján premodern, lajtabélai stíluselemeket felvonultató háromtengelyes Róth ház, vagy a vele szemben álló, egyemeletes, magyaros motívumkincsekben bővelkedő épület, amely egykor Deutsch Károly Ignác üveg és porcelánáruházának székhelye volt.[3] A sort a már elkészült bérházfelújításokkal még hosszan folytathatnánk.[4] Ezek mellett több száz épület várja felújítását a város központjának félreesőbb részeiben is.[5]

Kereskedőházak az egykori Zöldfa (V. Alecsandri) utca páratlan oldalán. Az utca a város két piacterét kötötte össze. Fotó: Zuh Deodáth
1/10
Kereskedőházak az egykori Zöldfa (V. Alecsandri) utca páratlan oldalán. Az utca a város két piacterét kötötte össze. Fotó: Zuh Deodáth

A szecessziós paloták felújítása mellett, két jelentős, nagyobb léptékű projekt is megvalósulóban van. Az első a középkori alapokon a 16-17. és a 18. században, két fázisban épült új olaszbástyás erődítmény felújítása volt. Ez a kilencvenes évek végéig a belügyminisztérium tulajdonában volt, igen leromlott állapotban vette át az önkormányzat, jelentős tartószerkezeti problémákkal, majd újította fel több fázisban saját, illetve Európai Uniós forrásokból. A vár funkcióinak kialakításakor az elsődleges szempont a turisztikai kihasználhatóság volt, emiatt nem az ódon várfalak, hanem a műemléki szempontból sokkal kevésbé értékes kaszárnyaépületek élveztek előnyt. Ma az épületek legnagyobb részében a Városi Múzeum foglal helyet. Legfőbb látványosságai a későreneszánsz fejedelmi palota nyugati szárnyának termei, azok 17. századi figuratív stukkódíszítéseivel, valamint a nyugati és déli szárny alatt részben feltárt, egykor Szent László és Luxemburgi Zsigmond nyughelyét őrző 14. századi gótikus katedrális maradványai. Máig zajlik egy határon átívelő HU-RO program keretében a Bethlen- és Csonka-bástyák, valamint azok északi és nyugati kötőgátjainak felújítása.

A vár most elsősorban a Városi Múzeumnak ad otthont, de ennek a múzeumnak több alegysége is helyet kapott a városban, ezek mindegyike jelentős, frissen felújított műemléki épület. Az egyik a Cion Neológ Zsinagóga épülete, ezt koncertteremként, kiállítótérként is használják, továbbá a Hineh Neorim/Aachvas Rein nevű kis, a két világháború között neobarokk/art deco stílusban épült zsinagóga, ez a nagyváradi zsidóságnak, elsősorban a holokauszt áldozatainak állít emléket.[6] A múzeumhoz tartozik a Vágó József és László által tervezett bécsies-magyaros szecessziós, nagy értékű összművészeti alkotásban, a Darvas házban kialakított Szecesszió Múzeuma, amit 2020 nyarán nyitottak meg a közönség számára, továbbá a felújítás alatt álló egykori László Király Szabadkőműves Páholy épülete, amelyben a szabadkőművesség múzeumát fogják berendezni. Erre az elmúlt hetekben kerültek fel az egykori díszítőelemek, egy égövi jegyekkel díszített gömb és az épület sarkait őrző szfinxek másolatai.

A neológ zsinagóga, vagy Cion templom. Építész: Busch Dávid, 1878. Fotó: Zuh Deodáth
6/10
A neológ zsinagóga, vagy Cion templom. Építész: Busch Dávid, 1878. Fotó: Zuh Deodáth

A második kiemelendő, nagyléptékű megvalósítás a Római Katolikus Püspöki Palota monumentális barokk épületének 2017-ben kezdődött felújítása, amelyet részben az egyház, részben pedig a Magyar Állam három ütemben finanszírozott. A Patachich Ádám püspök megbízásából 1761 és 1777 között Franz Anton Hillebrandt által tervezett palota méretében és minőségében a vele kortárs nagy nemesi barokk palotákkal vetekedett. Az épület a Megyei Múzeumnak adott helyet, ameddig azt az egyház vissza nem igényelte és kapta. A komplex munkálatok kiterjedtek úgy a falképek, mint az épület fa- és kőállományának teljes restaurálására.

Az épületfelújítás célja nem csak egyházi és kulturális, hanem közösségi funkciók létrehozása is. Ezt a szellemet tükrözi a lehetőleg helyi mesterekből álló, nagy alaposságra törekvő szakemberállomány is, amely tükrözni hivatott a patachich-i szellemi örökséget. Az építtető püspök a művészetek pártolására és oktatására szánta volna a palotát, ha Mária Terézia már 1776-ban – elsősorban anyagi megfontolásból – át nem helyezteti Kalocsára.  A hamarosan elkészülő műemléki felújítással párhuzamosan egy határon átívelő Interreg projekt keretében a palota kertje is megújult, ez már teljes pompájában látogatható. Akárcsak az épület esetében, a cél a történeti jelleg megőrzése, de nagyobbrészt visszaállítása volt. A régióban is ritka példája ez annak, hogy egy kertet műemlékvédelmi igénnyel, tájépítészeti és történeti dendrológiai kutatások alapján újítsanak fel.

A nagyváradi műemlékfelújítások sora azonban ezekkel az óriásprojektekkel sem apad ki. Tart a renoválása a püspöki székhelyről elköltözött Megyei Múzeum épületének, amely az egykori, Alpár Ignác által tervezett hadapródiskolában kapott helyet.  Az egykori Katolikus Kör épületéről, amelyben a Nagyváradi Állami Filharmónia, a Francisc Hubic művészeti népiskola és a két állami színház (román és magyar) társulatainak irodái és kiszolgáló létesítményei működnek, még nem bontották le a teljes állványzatot. Az Irgalmas rendház visszanyerte a régi fényét, egy éve nyílt meg benne a katolikus egyház által működtetett Gránátalma patika-múzeum, ennek ódon tereit szépen restaurálták, gyűjteményét pedig nagy gonddal állították össze. Mindeközben javában zajlik az ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján született Városháza épületének restaurálása, amelyben a második világháborúban megsemmisült részleteket is rekonstruálják, és az épületet majd részben látogathatóvá kívánják tenni. Nem csak építészeti, hanem iparművészeti alkotásokra is kiterjed a város figyelme: a városháza előtti partszakaszon álló, Vágó László-féle különleges premodern lámpa- és korlátsort is frissen újították fel.

Valóban, szédítő ez a messziről sem teljes lista. Jól érzékelteti azt a nagymértékű megújulást, amin a város műemlékállománya keresztülment az elmúlt évtizedben. Mindezeket számba véve juthatunk el arra a pontra, hogy a szószerinti értelemben vett műemlékvédelemmel kapcsolatos kérdéseket is feltehessük. A következőkben olyan problémákat vetek fel, amelyekről joggal állíthatja bárki, hogy a teljes Kárpát-medencére, de sokszor Európára is érvényesek lehetnek: a vernakuláris építészet tiszteletének hiánya, az épített örökséget romboló ingatlanbefektetések, az ipari műemlékállomány „védtelensége". Ami mégis érdekessé teszi ezeket a kérdéseket, épp ezek specifikus, a romániai viszonyokban gyökerező háttere.

Természetes körülmények között egy olyan közösség, amely értékeli a saját múltját és épített örökségét, képes és hivatott is arra, hogy védje azt. A nagyváradi helyzet korántsem egyszerű, éppen amiatt, hogy már a múlt század közepétől nem organikusan fejlődött a közösség helyi értékekhez való viszonya. A rengeteg mai előrelépés elsősorban inkább ráébredés, egyéni iniciatívák és szerencsés politikai konjunktúra, mintsem hagyomány eredménye, viszont tény: elengedhetetlen ahhoz, hogy a hagyomány kialakulhasson. Ahogy a nyolcvanas évek radikális diktatúrájában a romániai kisvállalkozások – a sokkal megengedőbb magyarországi helyzettel ellentétben – teljesen megszűntek, a kisiparos szakemberképzés hagyományának is kegyetlen módon vége szakadt. Több évtized hozzá nem értés és minőségi munka hiányában sokáig csak a rozsdás korlátok és a málló vakolat romhalmaz-romantikáján át láthattuk, hogy valaha létezett jártasság és szaktudás.

A restaurált római katolikus püspöki palota és a frissen rekonstruált barokk kert. Forrás: www.baroque-garden.ro/
7/10
A restaurált római katolikus püspöki palota és a frissen rekonstruált barokk kert. Forrás: www.baroque-garden.ro/

A szerves fejlődés és a hagyomány hiányában tehát egyrészt hiányzik az általános épített környezeti kultúra, ami igen gyakran elhibázott felújításokhoz vezet. Ilyen elhibázott felújítás – hogy csak egyet említsünk a sok közül és lehetőleg ne magántulajdonban lévő épületet hozzunk fel példaként – az Ady-kultusz kedvelt helyszíne, az egykori “Mülleráj" kioszk (ma Ady Emlékmúzeum). Ezt az elmúlt egy évben fosztották meg minden XIX. századi hangulatától nem autentikus burkolatok, ajtók ablakok kicserélésével. A másik, csodálkozásra okot adó tényállás pedig az, hogy míg az egykori Magyarország századfordulós épületeit – recens fejleményként – nagy becsben kezdték tartani, megfeledkeztek arról a kis (valóban csak néhány épületet számláló), de mégis értékes, a két világháború közötti román fennhatóság alatt emelt modernista épületállományról, amely, minőségében a bukaresti modernista építészettel egyenértékű.[7] Olaszi belvárosában, az egykori Voința (Akarat) sportpálya helyén épülő – kétségtelenül szükséges – emeletes parkolóház esetében sem került volna nagy erőfeszítésbe a kis streamline portásépület integrálása az új építménybe, a város viszont szegényebb lett az elvesztése által.

A portásépület megsemmisülése is példázza, hogy mindaz, ami nem tartozik az első ránézésre is turisztikai potenciált ígérő épületek körébe, annak a veszélynek van kitéve, hogy rövidesen megsemmisül. Itt elsősorban épp a magánépületekről van szó, amelyek kiszolgáltatott helyzetét fennebb már vázoltam, másodsorban az ingatlanbefektetések „áldozatairól", illetve a befektetéseket előnyben részesítő politikai kezdeményezésekről. Nagyváradnak két összefüggő és egykor egységes városnegyede még ma is őrzi a 19. századi jellegét: ez Várad-Olaszi és Várad-Újváros. Az utóbbit, amely a török hódoltság utáni periódusban fejlődött ki, az egykori piacterek közelségében, szinte teljesen elkerülték a huszadik század eleji ingatlanfejlesztések, tehát zömében földszintes magánházakból áll, nagyon hasonló módon Debrecen vagy akár Szabadka hasonló városnegyedeihez.

Bizonyára a példamutató bérház-felújításoknak köszönhetően is, ez az a történelmi pillanat, amikor a tulajdonosok egy része valóban kezdi felismerni házai autentikusságát és megfelelő módon, plusz ráfordított anyagi befektetéssel, figyelemmel és ízléssel újít fel házakat. Igen kevés ilyen példát láthatunk, de tény, hogy eddig ezek jóformán nem is léteztek.[8] És ez az a történelmi helyzet is, amikor a városvezetés előtt két út áll: felfedezni az ódonságban rejlő turisztikai potenciált, megkövetelve a homlokzatok egységesítését, az eredeti díszítések visszaállítását és rendezett, a látogatók számára is vonzó történelmi hangulatú kertvárost létrehozni a gyakran látogatott bérpaloták szomszédságában, vagy erőltetett ritmusban emeletesíteni és a városi lakosság helyett a céges közegnek átadni ezeket az utcákat.

Minden kétséget kizáróan az utóbbi a cél: a forgalom akadálymentesítése céljából utcákat készülnek lebontani, a városvezetés által megrendelt, a kolozsvári Planwerk iroda tervei alapján készült Zonális Városrendezési Terv (PUZ)[9] szerint pedig a belváros területén fekvő földszintes épületek gazdáit emeletráépítés hiányában sokszoros ingatlanadó[10] megfizetésére köteleznék. A fentiek fényében nem nehéz ebben a tervben meglátnunk a hibát és a huszadik századi urbanisztikai és szociális szerencsétlenségek folytatását. Az egykor államilag felosztott és darabjaira szétcincált, még épp megmenthető lakóházak éppen olyan ingatlanfejlesztési projekt áldozatául esnének, amely híján van bármilyen szervességnek: nem csak a lakosság cserélődne újból ki, hanem a városjelleg is erőszakos, teljes változáson menne keresztül. A tervezetről szóló közvitát márciusban tartották volna, de a járványhelyzet miatt kénytelenek voltak halasztani.

A következő probléma az ipari műemlékvédelem teljes hiányában mutatkozik meg. Nagyvárad századfordulós ipara éppen az, ami lehetővé tette a ma becsben tartott és a mai turizmusnak lendületet adó dekoratív bérpaloták megépülését. Az ipari emlékek vitathatatlan történeti értékétől és építészeti szépségétől eltekintve felszámolásukkal épp az válik nehezen alátámaszthatóvá, hogy hogyan fejlődött a város a ma ismert formájára. Az első nagy veszteség az egykori Dreher-Haggenmacher sörgyár lebontása volt, ennek eredeti gépállományát és teljes berendezését is felszámolták, hogy helyén 2002-ben a Lotus Center nevű pláza nyílhasson meg. 2007-ben a Kolozsvári úti egykori Moskovits Mór féle szeszgyárat bontották el az utolsó tégláig, majd 2014-ben a Weinberger Jakab féle Emilia gőz- és hengermalom[11] jutott hasonló sorsra, helyükön máig foghíjak állnak. A korszak ipari épületállományából alig áll már tanú.

A Vágó László tervezte, frissen restaurált kandelábersor. Az oszlopokat összekötő geometrikus korlátokat most városimázs-elemként reprodukálják a város több pontján. Fotó: Zuh Deodáth
8/10
A Vágó László tervezte, frissen restaurált kandelábersor. Az oszlopokat összekötő geometrikus korlátokat most városimázs-elemként reprodukálják a város több pontján. Fotó: Zuh Deodáth

Ezekhez a rombolásokhoz kapcsolódik, mégis egy fokkal nagyobb derűlátásra ad okot a vár közelében fekvő Nagypiac helyzete. Ezt a kilencvenes évek elején az egykori villamosremíz köré telepítették. A remízt azóta vásárcsarnokként használták és valóban, ez az egyetlen épület a városban, amely emlékeztetett az Európában mindenütt jól ismert fedett vásárcsarnokokhoz, emellett pedig több KuK ipari és kiszolgáló épület is a komplexumhoz tartozott. A legutóbbi tervek szerint a teljes épületállomány lebontása után egy új, modern „vállalkozói központ"[12] jönne létre.

Az építész-szakma, a műemlékvédelmi szakemberek és a közvélemény felháborodása miatt a városvezetés letett arról, hogy a csarnoktól is megváljon, ellenben a melléképületek nagy részét 2020 első felében lebontotta. A tervek szerint az egyetlen megmaradó történelmi épület a csarnok lett volna, de a július 17-ről 18-ra virradó éjszakán tűz ütött ki benne és az, szerencsére áldozatmentesen, de szinte teljesen leégett. A jelenlegi állás szerint, miután alatta mélygarázst alakítanak ki, az épületet visszaépítik. Ha megvalósul, a leégett egykori villamosremíz visszaépítéséről bátran állíthatjuk majd, hogy a közakaraton múlt. Nagy szerepe lehetett a közfelháborodásnak abban is, hogy lebontása után visszahelyezték a Jovián György festőművész által 1979 és 1982 között, az egykori Patria mozi homlokzatára tervezett és felhelyezett, három fát ábrázoló monumentális mozaikképet. Ez a szocializmus-béli épületállomány védelme irányába tett első jelentős gesztus Nagyváradon.

Hasonló módon állt ki a közakarat anyagi és tevőleges támogatásokkal a szintén leégett, ifj. Rimanóczy Kálmán tervezte görög-katolikus Püspöki palota mellett. A homlokzat, a tető, a tartószerkezetek megújultak, már szinte semmi nem emlékeztet rá, hogy 2018 augusztusában lángokban állt az épület, a beltér felújítása maradt már csak hátra. A civil akarat példáját láthatjuk a már szintén említett, egykor lebontott Kossuth/Independenței utcai, ma már mélygarázst rejtő körösparti teresedés újragondolása kapcsán is. A városháza egészen rövid futamidejű tervpályázatot[13] írt ki a terület rendezésére/beépítésére, a szakmai bírálók által választott nyertes terv pedig általános ellenérzéseket váltott ki. Online közvélemény-kutatással írták felül a bírák döntését és választottak ki egy, a hely adottságaihoz jobban illő tervet,[14] amelyben a mélygarázs tetején elhelyezett kiállítótérben Nagyvárad épített örökségéről nyitnának állandó tárlatot.

Nagyvárad csodálatos átalakulása jól működő optikai csalódás az egyszeri látogató számára: évtizedek apátiája után végre kezd beállni egy cérnaszálon egyensúlyozó rendállapot, ami számos kérdést hagy maga után. A felújításoknál használt anyagok minősége meddig garantálja a rendérzetet? Megmarad a mentésvágy lendülete? Kialakul-e egy egységes és összetartó műemlékvédő szakmai közeg? Vajon az értékelendő törekvések mélyebb nyomot hagynak-e a lakosságban és felnő-e az a generáció, amely már túllát a felső, félig behunyt szemmel is látható értékrétegen?

 

Hausmann Cecília

Hausmann Cecília (1988, Nagyvárad) képző- és iparművészeti tanulmányai után 2020-ban doktorált művészetelméletből. Jelenlegi kutatási témája a századforduló premodern síremlékművészete. Jelenleg Nagyváradon belsőépítészeti profilú porcelán-manufaktúrát vezet.

Az Építészfórum határon túli magyar építészettel kapcsolatos összeállítása a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre. Az összeállítást Kovács Dániel szerkesztette.

 

[1] A szecessziós irányzatok megítéléséről a romániai közvéleményben és művészettörténetben lásd Zuh Deodáth elemzését: https://orszagut.com/nyomtatott_cikk/bezar-a-beaux-arts?fbclid=IwAR1trssJwkeKekVsFDosFRZxTBKK4SSrw6P7bR61_fn95bgIxa4fkcoZZ5c

[2] Elemente de strategie municipală, Interviu cu Marius Moș, realizat de Adriana Tănăsescu in Arhitectura 4/2019 (682): Multiculturalia Oradea, 87.

[3] Feltehetően, de nem bizonyítottan, Sztarill Ferenc tervezte.

[4] Kérdéses, hogy a nagy iramban elvégzett felújítások minősége mennyire következetes, illetve időtálló-e. Problematikus ugyanakkor az is, hogy ezek egy része csak Patyomkin-falu: homlokzat-, nem pedig teljes épületfelújítás.

[5] Egyesek esetében még a törvényi előírások sem elegek arra, hogy a lakókat meggyőzzék a befektetés halaszthatatlanságáról, pedig olyan ikonikus épületek, mint a város legnagyobb többfunkciós bérháza, az Ullmann palota esetében sajnos már omlásveszélyről beszélhetünk.

[6] A fennebb említett, a Városi Múzeumhoz tartozó zsinagóga-felújításokon túl a máig is működő Ortodox zsinagóga is megújult, Várad hét, máig álló zsinagógájából és imaterméből tehát három kiváló állapotban van. Lásd: Pușcaș Cristian: Șapte sinagogi Orădene, Editura Muzeului Țării Crișurilor, Oradea, 2018.

[7] Lásd újból: https://orszagut.com/nyomtatott_cikk/bezar-a-beaux-arts?fbclid=IwAR1trssJwkeKekVsFDosFRZxTBKK4SSrw6P7bR61_fn95bgIxa4fkcoZZ5c

[8] Furcsamód, bár a helyi műemlékvédelmi szakfelügyelet bizonyos előírásokat támaszt a házak bontásához és felújításához, egyes esetekben megköveteli, máskor pedig szemet huny a változtatások felett. Különös szabály ugyanakkor az is, hogy a lakóknak az újításkor az éppen azt megelőző állapothoz kell igazodniuk, még abban az esetben is, ha mondjuk egy századfordulós épület homlokzatát a hatvanas években megcsonkították.

[9] Az egyébként számos értékelendő elemet és jól láttatott problémát is tartalmazó tervezet teljes egészében letölthető a https://drive.google.com/drive/folders/1-B7J-xluL3-Ocxe2N797J_DNDe7YGvh3 oldalról.

[10] A Romániában kötelező ingatlanadó a belvárosi zónákban ráadásul jóval magasabb, mint a város többi részén.

[11] https://erdelyinaplo.ro/aktualis/riportok/teglankent-arusitott-tortenelem#

[12] Elegáns új formula a piac szóra, mert az épületkomplexum megőrzi majd régi funkcióját.

[13] https://sites.google.com/view/cis-oradea/galerie-proiecte?authuser=0

[14] http://www.oradea.ro/stiri-oradea/primarul-florin-birta-a-anun-539-at-rezultatele-consultarii-online-pentru-amenajarea-pia-539-etei-independen-539-ei

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

PALATINUS // Egy hely + Építészfórum

2021.10.13. 10:43
00:06:31

Az 1930-as években Janáky István és Szőke Károly tervei alapján a Margitsziget egyik legnépszerűbb pontja, a Palatinus Strand, vagy becenevén a Pala. A magyar modernizmus színvonalas alkotása 2017-ben újulhatott meg Nagy Csaba és az Archikon közreműködésével. Az Egy hely mai részéből a Pala és a margitszigeti fürdőkultúra történetével ismerkedhetünk meg.

Az 1930-as években Janáky István és Szőke Károly tervei alapján a Margitsziget egyik legnépszerűbb pontja, a Palatinus Strand, vagy becenevén a Pala. A magyar modernizmus színvonalas alkotása 2017-ben újulhatott meg Nagy Csaba és az Archikon közreműködésével. Az Egy hely mai részéből a Pala és a margitszigeti fürdőkultúra történetével ismerkedhetünk meg.

Nézőpontok/Történet

A PÁCINI MÁGOCSY-KASTÉLY // Egy hely + Építészfórum

2021.09.08. 16:03
00:06:34

A pácini várkastély hazánk késő-reneszánsz építészetének fontos alkotása, jellegzetes saroktornyaival, gyilokjárójával és cserépkályháival Észak-Magyarország egyik legszebb műemléke. Az Építészfórum és az Egy hely közös sorozatának mai részében ezt a XVI. századi épületet ismerhetjük meg.

A pácini várkastély hazánk késő-reneszánsz építészetének fontos alkotása, jellegzetes saroktornyaival, gyilokjárójával és cserépkályháival Észak-Magyarország egyik legszebb műemléke. Az Építészfórum és az Egy hely közös sorozatának mai részében ezt a XVI. századi épületet ismerhetjük meg.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk