Első női építészünk: Várnay Marianne

Várnay-Sternberg Marianne nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor 1919-ben úgy határozott, építésznek tanul. Kemény munkával megvalósította álmát, számos kiváló tervét ismerjük ma is. Első női építészünk izgalmas életútját Gottdank Tibor mutatja be. 

A Sternberg család apai ősei Máramarosszigetről származtak. Sternberg József (1772—1854) és felesége, Cecília ott is éltek halálukig, ám fiúk kirepült a családi fészekből. Sternberg Mózesből (1802-1866) ortodox rabbi lett és az akkori, Komárom vármegyei Ács községben telepedett le. Felesége az ácsi rabbi felmenőkkel rendelkező Abelesz Fanni volt. Ácsott születtek gyermekeik is: Johanna, Karolina, József, Lajos, Ármin és Dezső. A családapa halála után az özvegy a gyerekekkel a fővárosba költözött szerencsét próbálni: megélni, anyagilag gyarapodni. Sikerült, a családi céget, amely hangszerkészítéssel és javítással foglalkozott, a legügyesebb gyerek, Ármin alapította 1884-ben, Pesten. Kis műhelye a régi Kerepesi (a mai Rákóczi) út 36. szám alatti épületben, a Rókus Kórházzal illetve a Népszínházzal szemben állt.

Ármin idővel maga mellé vette öccsét, Dezsőt. Sternberg Dezső 1866-ban született és 1895-től 1907-ig testvérével együtt jegyezték a céget „Sternberg Ármin és Testvére" néven, amely idővel fogalom lett a szakmában. Sternberg Dezső később a Musica Zongora- és Hangszerkereskedelmi Rt. tulajdonosa és vezetője lett. Az 1907-es újabb céges átalakuláskor már részvényes, 1910-től igazgatósági tag lett a bátyja által vezetett vállalkozásban.

Az 1910-es évek közepén azonban Dezső üzleti konfliktusba került Árminnal, 1915-ben már nem szerepelt a részvényesek között, kivált a cégből, feladta minden fővárosi üzletét.

Ekkor már Szegeden élt és már nem is költözött el a délalföldi nagyvárosból. 1936-ban 70 évesen bekövetkezett halálakor így búcsúzott tőle a Délmagyarország: „Sokan ismerték és becsülték, melegkedélyű, szívélyes ember volt. Sternberg Dezsővel a régi generáció egy értékes képviselője dőlt ki a sorból.[1]"

Sternberg Dezső 1896-ban vette el a későbbi varrónő-divattervező Várnay Ilonát (1874-1944), egy szegedi nyomdatulajdonos, Várnay Lipót lányát. Az esküvőt is Szegeden tartották, két lányuk, Marianne és Erzsébet is ott születtek 1898-ban és 1899-ben. A fiatalabból dr. Várnay Erzsébet néven vegyész vált, a családi nyomdában, majd a szegedi városi nyomdában lett igazgatósági tag 1936-ig. Első férje egy gyárigazgató volt, akitől pár év múlva elvált. A zsidóüldözések elől Londonba távozott és ott 1939-ben másodszor is férjhez ment egy angol férfihoz.

Sternberg Marianne Szegeden született, de már Pesten járt iskolába (a család szakmai hagyományaiból adódóan húgával együtt zeneiskolába iratták), majd gimnáziumba: a VII. kerületi magy. kir. állami gimnáziumban (a mai Madách Imre Gimnáziumban) érettségizett 1916-ban. Emellett esti tagozaton végezte az Iparművészeti Iskolát.

1917-től a Királyi Magyar Tudományegyetemen bölcsészetet tanult, mivel 1919-ig csak a tudományegyetemi bölcsészethallgatónők vehettek fel építészeti tárgyakat és csak vendéghallgatóként látogathatták az előadásokat és a gyakorlatokat a Műegyetemen. Sőt, csak a tanárok engedélyével vizsgázhattak azokból. Sternberg a Királyi József Műegyetemen építészetből 1922-ben szigorlatozott, 1924-ben kapta kézhez építészmérnöki diplomáját. Ezzel ő lett az első női építészmérnök Magyarországon. (Az első mérnöknő, egyben az első hazai női építőmérnök, Pécsi Eszter volt, aki 1920-ban végzett a Műegyetemen.)

Sternberg 1925-ben Párizsba utazott tanulmányútra, Le Corbusier-nél akart gyakorlatot szerezni, de a mester nem vette fel – vélhetően női mivolta okán. Később Prágában dolgozott, Josef Gočár és Kamil Roškot irodájában, de sikeres volt Wiener Neustadt munkáslakásokra kiírt pályázatán is – ahova egy férfi ismerőse nevén pályázott. (Más források - Az Est, Szegedi Új Nemzedék, Orosházi Friss Hírek - szerint az 1919-ben emigrálni kényszerült, 1926-ban részlegesen hazatért, de a Kamarába vissza már nem vett Vágó Józsefnél is dolgozott.)  

Hazatérését követően nyitotta meg építészmérnöki irodáját. Az 1920-as évek végétől a Várnay Marianne, illetve Várnay-Sternberg Marianne nevet használta, hivatalos helyeken inkább előbbi formát. (Vagyis édesanyja nevét vette fel, ahogy húga is.)

Apja 1916-ban bejegyzett cégének – melynek „üzletköre: Házfőbérleti vállalkozás, építő, műszaki, vegyipari, gróf Fesztetics Kristóf hitbiz. bérpalota főbérlete.[2]" – lett cégvezetője (négy nyelven levelezett ügyfeleivel). És a családi lakhelyen, a józsefvárosi Rökk Szilárd utca 2-ben indult építészirodája. Kisvártatva jöttek a szakmai elismerések: 1925-től a Magyar Építész- és Mérnök-Egylet, 1929-től a Budapesti Mérnöki Kamara tagja lett. A Győr város rendezésére kiírt pályázaton tervét megvásárolták. Komor János így írt a pályaműről[3]:

„Várnay Sternberg Marianne terve szerint a teherpályaudvar a rendező északi részéről a délire kerülne, a személypályaudvart pedig kisebb mértékben lesüllyeszti. A legnagyobb súlyt az úthálózat kiépítésére helyezi. Nagy gondot fordít a hídfők és terek architektonikus kiképzésére, valamint az egyenes útvonalak befejező motívumaira is. A terv lényege az a 30 m széles híd, amely a vasútvonalon átvezet és fél-köralakú térbe torkollik, amely térből öt főút-vonal indul ötféle irányba. Az öt fővonal közül a középső parkos sétaúttá alakul és az Erzsébet-ligetig halad. Az új városrész valamennyi útvonala a tervezett öt főútra merőleges irányban halad. Ezzel mintegy összegyűjti a Nádorváros és a vele összefüggő Szabadhegy forgalmát és egyetlen ponton vezeti azt át a vasútvonal fölött. Kérdés, nem lesz-e itt a jövő fejlődés folyamán egészségtelen torlódás. Nézetünk szerint a nagy lendületű íves uccavonal is inkább grafikus jelentőségű, azonban kevés gyakorlati értéket jelent. A beépítési mód tömbrendszerben, helyenként az uccák felé nyitottan van elképzelve. A déli és keleti részek félköralakú beépítése nem nagyon indokolt, azonban határozottan jó a körútrendszer, az egymásra merőleges sugárutak és a város belső részeinek beépítési módjai."

1930-ban a Műcsarnok nagy építészeti kiállításán a modernekkel együtt (így Molnár Farkassal, Györgyi Dénessel, Münnich Aladárral, Bierbauer Virgillel együtt) mutatkozott be. A CIAM hazai csoportjában is ott találjuk, többek mellett Fischer Józseffel, Major Mátéval, Molnár Farkassal, Preisich Gáborral, Rácz Györggyel és Révész Zoltánnal. A XII. Nemzetközi építész kongresszusról kiadott könyvben négy (!) művét is kiemelték. Részt vett és előadást tartott a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet „Hogyan építsünk?" című kiállításán 1932-ben.

Időközben visszatért Szegedre, irodát nyitott, részt vett a város építészeti életében, helyi kiállításokon szerepeltek tervei.

1935-ben megosztott első díjas lett az OTI (Országos Társadalombiztosítási Intézet) szegedi központjára kiírt pályázaton. A tervezés-kivitelezés feladataival a két elsődíjast: Várnayt és Gyenes Lajost bízták meg. A Tisza Lajos körút és a Szentháromság utca kereszteződésénél megvalósult, dekoratív modernista mű (ami ma szakorvosi rendelő) végül Várnay tervei alapján valósult meg 1937-ben. A saroktelken álló, háromemeletes L alakú épület bejárata a két utcához képest 45 fokos szögben elfordított, háromtengelyes toronyszerű hasáb aljában nyílik. A torony vertikalitását fokozza, hogy az egymás fölötti ablakokat legfelül félköríves vaklunettával záródó tükrök foglalják egybe. A tükröket elválasztó pilaszterek tetején Lőte Éva (1906-1966) az egészséges férfit és nőt ábrázoló szobrát helyezték el. A tornyot legfelül egy valamivel kisebb hasáb zárja, amelyet két zászlótartó díszít. Az épületet 1951-ben átalakították, majd 1959-ben bővítették.

Várnay egy másik OTI-pályázaton is indult: 1936-os debreceni OTI-bérházra beadott pályaterve dicséretben részesült.

1938 februárjában megnyerte a szülővárosa zeneiskolájának átépítésére kiírt pályázaton. A Tisza Lajos körúti szárnyból egyemeletes lakóházat, a Petőfi Sándor sugárúti épületből pedig kétemeletes iskolaépületet alakított ki. További szegedi alkotása az ivókútnál felépült modern vonalú ivócsarnok, 1938-ból. (Az épületet az 1970-es években lebontották.)

Aztán sötét és még sötétebb idők jöttek, 1938, 1939, 1941 és 1942. Zsidótörvények, fenyegetettség, félelem. Várnay Marianne édesapja 1936-ban elhunyt, húga Angliába menekült. Ő maga és édesanyja maradt Szegeden. És jött a végzet: anya és lánya is a haláltábor poklában lelte halálát. Első magyar női építészünk 46 évet élt.

Gottdank Tibor

Szerk.: Paár Eszter Szilvia

Források:

Architectuul – Marianne Várnay, http://architectuul.com/architect/marianne-varnay

Bajnai Klára - Borsos Tibor - Simon Géza Gábor - Török Róbert: A Sternberg császári és királyi udvari hangszergyár története és gramofonlemezeinek diszkográfiája, JOKA, 2017.

Bozzay Margit (szerk.): Magyar Asszonyok Lexikona, 1931.

Juhász Réka: Már 100 éve nem leány-álom - Várnay Marianne, az első női építészhallgató, Lechner Tudásközpont, 2019., https://lechnerkozpont.hu/cikk/mar-100-eve-nem-leany-alom

Prakfalvi Endre – Ritoók Pál: „Építésznő van néhány" – Építésznők a két világháború közötti Magyarországon, In: „És az oszlopok tetején liliomok formáltattak vala" – Tanulmányok Bibó István 70. születésnapjára, CentrArt, 2011.

Várnay-Sternberg Marianne: Ha az otthont a nő építi, In: Pünkösti Andor (szerk.): Mindent tudok – Az Újság könyve 8., 1929., 111-115. o.

Zombori István (szerk.): A szegedi zsidó polgárság emlékezete - Az 1941 - 45 között elhurcolt és meghalt szegedi zsidók névsora, Szeged, 1990.

Folyóiratok, közlönyök:

A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, Budapesti Közlöny, Építő Ipar – Építő Művészet, Tér és Forma, Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, Nagy Magyar Compass, Orosházi Friss Hírek, Szegedi Új Nemzedék.

[1] Délmagyarország, 1936. szeptember 4., 5. o.

[2] Nagy Magyar Compass 1929. 709. o.

[3] Tér és Forma, 1929/12., 484-485. o.