Emberek/Interjú

„Miért kéne reformálni, ha a fizika törvényei nem változnak?!” – beszélgetés az építészképzésről, problémákról, sikerekről

1/4

Interjú. Forrás: Pokol Júlia

?>
Interjú. Forrás: Pokol Júlia
?>
Műterem/frontális oktatás. Forrás: Pokol Júlia
?>
Politecnico di Milano és a BME. Forrás: Pokol Júlia
?>
Vannak tehetségesek és vannak, akik nem azok. Forrás: Pokol Júlia
1/4

Interjú. Forrás: Pokol Júlia

„Miért kéne reformálni, ha a fizika törvényei nem változnak?!” – beszélgetés az építészképzésről, problémákról, sikerekről
Emberek/Interjú

„Miért kéne reformálni, ha a fizika törvényei nem változnak?!” – beszélgetés az építészképzésről, problémákról, sikerekről

2021.05.02. 10:00

Pokol Júlia még a doktori jelentkezése előtt, 2020 nyarán beszélgetett Somlai-Fischer Ádámmal. A megkeresés apropója egy korábbi előadás volt, amire Balázs Mihály, a DLA iskola vezetője hívta meg Ádámot, a Tervezésmódszertan tantárgy keretében. Ádám, az akkor már nagyon sikeres Prezi egyik vezetőjeként a külföldi oktatásról és BME-s tapasztalatairól is beszámolt röviden, amit azzal zárt: "ha valaki változást szeretne a jelenleg működő rendszerben, az keressen meg nyugodtan". Júlia pedig élt ezzel a lehetőséggel.

Miért fontos az oktatással és az építészképzéssel foglalkozni most? Úgy látom, a pandémia alatt fókuszba került sok olyan téma, amiket eddig figyelmen kívül hagyhattunk, mint a környezetvédelem, a klímavátozás, a mentális egészség és egyensúly és a fenntartható oktatási és munkamódszerek. Mivel a BME-n működő képzés egy hatalmas, felülről szabályozott rendszer része, sokunknak kevés lehetőség adatik meg, hogy preferenciáinkat, véleményünket kifejezzük, vagy elveszik a tengerben az a pár bedobott kavics, amit egy-egy felszólalás jelent. Mostanra azonban a technika fejlődése, a generációs változások és az alapvető szükségletek fényében az Építész kar rendszere komoly frissítésre és átalakulásra szorul. Diákként nem választhatunk, hogy milyen anyagot kapunk kézhez, csakúgy mint városlakóként nincs lehetőségünk más levegőt szívni, mint amit a gyárak, autók beszennyeznek, hiába járunk biciklivel.

Ez a kérdés, csakúgy mint a környezet közös védelme, az emberi méltóságot és a kiegyensúlyozott társadalmi működést érintő dolog. Véleményem szerint az egyetemi struktúra nagyban meghatározza, hogy később a munka világában mennyire sikeres egy végzett építész, és ez nemcsak a tudást és naprakészséget jelenti, hanem a munkamorált és az önértékelést is. Folyamatos problémát jelent, hogy éjszakázunk, túl kevés pénzért túl sokat dolgozunk, nem merünk vitába szállni sem a megrendelőkkel sem a szakági tervezőkkel, mert nincs meg hozzá a biztos erkölcsi háttér. Hozzászoktunk már az egyetemen, hogy ez így megy, az építészet egy ilyen hivatás: szorongunk, éjszakázunk és egyedül kell mindent megoldani.

Remélem, most itt az idő, hogy ezeken a gondolatokon túllépjünk, és egészséges hallgatókat képezzünk, együttműködve a szakmával és az oktatókkal. Somlai-Fischer Ádám hozzáállása és a részben általa felépített Prezi olyan üzletpolitikát és mentalitást sugároz, amit példaértékűnek tartok az egyetemi képzésünk számára. Ezért is kerestem meg és kértem, hogy meséljen a tapasztalatairól.

Pokol Júlia: Elsőként elmondanád, hogy mennyi időt töltöttél a BME Építész karán és utána külföldön?

Somlai-Fischer Ádám: A BME Építész karán az első 4 évet végeztem el, a Komplex tárgyig, utána mentem ki Stockholmba Erasmus csereprogrammal. Aztán úgy éreztem, hogy jobb lesz ott diplomáznom, ők meg mondták, hogy maradhatok.

Nekem ez a harmadév utáni időszak volt a mélypont az egyetemen...

A Szakkolival beszéltük egy pár éve, hogy mi volt, amikor én még ide jártam, és mondták, hogy képzeljem, még mindig ugyanez van. Elkeserítő volt hallani, hogy megállt az idő.

Sok építésszel dolgozom együtt különböző országban. Az érdekel, hogy úgy segíthessek alakítani a környezetünket, hogy az aktuális kultúra részei legyünk. Érdekel hová tartunk, mi az, ami rólunk szól: az építészet az, ami nem csak a profitról szól, hanem érdekli, hogy merre tart a világ.

Műterem/frontális oktatás. Forrás: Pokol Júlia
2/4
Műterem/frontális oktatás. Forrás: Pokol Júlia

A budapesti képzésben voltak ennek szikrái, például a tervezési tárgyakban, az alkotóheteken – furcsa, hogy ezek csak egy hétig tartottak, olyan érzésem volt, hogy ennek végig így kéne működnie - ezeket tudom kiemelni. Az elején nagyon hajtottam, és mindenből 4-5-ösre teljesítettem, aztán a harmadév végére már csak azokat a krediteket csináltam meg, amiket értékesnek tartottam. Mégis kijutottam Stockholmba, és azt láttam, hogy ezzel szemben egy nagyon tömör alapképzésre építenek. Aztán az irodákban azt tapasztaltam, hogy ez nagyon jól jön, hiszen egy építész sosem számolja ki a szerkezeteket. Szerintem butaság, hogy itthon ezt összekeverik. Az építészet ott a kultúra részévé válik, és nagyon sokat foglalkoztunk azzal, hogyan lehet finoman megérteni helyzeteket az alkotói folyamat során.

P.J.: Tehát ott a mérnöki képzés nem olyan hangsúlyos, vagy a tervezés része, hogy odafigyelj a fenntarthatóságra, racionalitásra?

S.F.Á.: A mi stúdiónk volt talán a legelszálltabb kint, de ott is a professzorokon múlt a tervezés menete. Kint egy nagyon ünnepelt közösséget találtam, akik egy szép projektet nagyon megbecsültek. Ez azt jelenti, hogy rengeteget dolgoztál vele, nagyon körbejártad a történetét és az építészetét minden ízében – így szerkezetileg is - megértetted, az eredetiség is lényeges eleme lett.

A kinti évek alatt abból szereztem pénzt, hogy építész irodáknak csináltunk 3D filmeket, ez akkor még nagy újdonság volt. Ezen kívül még elkezdtem tanítani is, először 3D-t, majd tervezést, alkotást is. Aztán egyre több kihívást találtam a médiaművészeti irányban, előadásokat tartottam, majd 2006-ban sikerült a Velencei biennálén először a magyar pavilonba terveztünk egy sikeres kiállítást, majd 2008-ban a nemzetközi válogatásba is bejutottunk.

P.J.: Jelenleg a Prezinek is működik saját iskolája. Az ottani tapasztalatok alapján mit gondolsz, mi hiányzik az itthoni oktatásból? Akár a közoktatást tekintve, aztán majd visszakanyarodunk az egyetemi szférához. És mit tapasztaltál kint Stockholmban, amit úgy ítélsz, hogy itthon is fontos lenne?

A stockholmi iskola kapcsán sok mindent tanultam. Az itthoni építész karon mindenki arról beszélt, hogy ‘ki a tehetséges’, és ez egy adottságnak kezelték. Kint azt mondták, hogy van a ‘hard-working’ és a ‘not-hard-working’ és ez alapján értékeltek. Carol Dweck Mindset című írása alapján a legtöbb mester a rengeteg munkának köszönheti, hogy sikeres lett, és a zsenik nagyon ritkák, a legtöbben a sok munkával teremtenek értéket a többieknek.

Vannak tehetségesek és vannak, akik nem azok. Forrás: Pokol Júlia
4/4
Vannak tehetségesek és vannak, akik nem azok. Forrás: Pokol Júlia

A legtöbb mester rengeteg munkával érte el a hatalmas eredményt, akármennyire is nehéz volt ez számukra. Szóval szerintem az egyetemen azt érdemes mondani: Nagyon sokat dolgoztál érte? Ez teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat.

Ráadásul szerintem nagyon szexista volt az itthoni képzés, bár 20 évvel ezelőtt biztos sokkal rosszabb volt. Ezután belecsöppentem a svéd kultúrába... ott teljesen más a helyzet. Zseniális női tanárokkal, kurátorokkal és csoporttársakkal dolgoztam együtt. Ez is nagyot fordított a látásmódomon. Itthon megbénította az egyetemi képzést az előítéletesség.

P.J.: És férfiként miért volt zavaró a sovinizmus?

S.F.Á.: Az alkotómunka csoportos munka. Ha a diákok fele eleve bizonytalan magában, akkor nem tudnak inspirálni, mert folyton kétségek közt vergődnek, hogy ezt valóban jól mondtam-e. Kint ezt nem tapasztaltam, és ennek köszönhetően sokkal dinamikusabb volt az együttműködés.

P.J.: A jelenlegi rendszerben szerintem is statikusan közelítik meg az emberek fejlődését és tehetségét: amid van, az van, ha nem vagy tehetséges, az szomorú és fordítva. Viszont a Covid kapcsán jövő változásoktól azt remélem, hogy van lehetőség a változásra. Szerinted hogyan lehetne ezt elérni itthon? Illetve, amit említettél: a kemény, szorgalmas munka hozzásegítheti az embert a sikerhez, viszont nem mindegy, hogyan végezzük ezt a munkát és mivel foglalkozunk, mert itt a BME-n is keményen dolgozol, de sokszor nincs összefüggés a tárgyak között.

S.F.Á.: A referenciáim megöregedtek. Akkor a Bartlett elég jó suli volt az építész szcénában. A műegyetemen is tepertem, hogy meglegyen a sok munka, pl. épszerk rajz, vagy hasonló, de ez mind olyan volt, aminek fix a kimenetele, és alig bírod a mennyiséget kitermelni. Kint a kreatív folyamatokon van a hangsúly, aminek a kimenetele csak akkor válik világossá, ha nagyon sokat csinálod.

Az otthoni feladatok nagy része úgy éreztük, nem része az építészetnek bár része a háznak, mint a nemzetközi fuvarszolgálat is része annak, hogy megérkezzenek az ablakok Németországból stb. De ezzel nekem nem kell foglalkoznom. Ez azt hiszem rossz irány. És sokszor láttam itthon, hogy sok érzékeny és tehetséges hallgató elvérzik ezen, ami azért nagyon szomorú, mert utána a kreativitásuk nem hasznosul az építész szakma terén. Furcsa ez a rosta, hogy csak azok maradjanak bent, akik képesek ezeket a vizsgákat megcsinálni. Ezzel nem értek egyet.

Mi kell a változáshoz? El kell kezdeni. Magyarországról először úgy tűnt: van, ahol könnyű és van, ahol nehéz és Magyarországon nehéz, tehát máshol biztos könnyű. Aztán ahogy az ember utazik, azt látja, hogy a világon mindenhol van egy kis aktív közösség, ami változást hoz létre. A New York-i MoMA múzeum is egy kis szobából indult. Ha belegondolsz, mindennel ez van: ha elkezded sikerülhet - ez nem egy amerikai duma.

Amikor beindítottuk a Kitchen Budapestet eleinte féltem, mert a műszaki egyetemről hívtunk meg fiatalokat, akik abban szocializálódtak, hogy ’Egyedül kell csinálnod, különben csalsz!’ – ez a legrosszabb üzenet, amit az egyetem közvetít. A lényeg az volt, hogy egy projekt akkor kap támogatást, ha legalább ketten akarják csinálni. Erre a résztvevő introvertált mérnökök, ha muszáj akkor muszáj alapon gyönyörű projekteket hoztak össze egy fél év alatt.

Nem tudom mi lett a jelenlegi tanterv reformból, párszor voltam a jelenlegi dékán, Alföldi György beszélgetésein, amik arról szóltak, hogy milyen koncepció mentén és hogyan kéne megreformálni az egyetemi képzést. És erre az egyik oktató így reagált: “Dehát miért kéne megreformálni, a fizika törvényei nem változnak." Ez így igaz, de a fejlődéshez szándék kell, hogy változtasson, javítson az ember, és a kultúra részévé váljon az oktatás, ilyen zárt hozzáállással szerintem nem közelíthetünk az újítás felé.

Sokszor szerveztünk az említett Kitchen Budapesthez hasonló workshopot, és gyakran nézegették a többiek gyanakodva egymást. Az volt a szabály, hogy mondhatod, ha nem tetszik, de el kell magyaráznod az okát. Az interdiszciplináris alkotások elengedhetetlen része, hogy a különböző területekről érkező résztvevők el tudják mondani, mit várnak az adott projekttől.

P.J.: Visszakanyarodva kicsit az egyetemi képzésre: Hányan voltatok egy évfolyamon Stockholmban? Itthon az elején rengetegen bekerülünk, és utána "hulljon a férgese" alapon gyakoriak a bukások, a szelekció a terhelés alapján megy.

S.F.Á.: Svédországban nagyjából 120-an voltunk egy évfolyamon és a stúdiókban kb. 20 fős csoportokban, de nem feltétlenül ezt látom a központi oknak. Csak tervezési tárgy van a mesterképzésen. Volt bent saját asztalom, és együtt dolgoztunk végig a benti helyünkön - éjjel nappal. Kevés előadónk volt, és inkább közös alkotóterek működtek.

P.J.: Ez persze a jelenlegi helyzetben nehezen kivitelezhető. A Prezi iskolájában például az online oktatás váltását ti hogy éltétek meg? Illetve szerinted ez mennyire lesz az életünk része? – Azért kérdezem, mert az építészetben is nagy dilemma, hogy a 3D virtuális terek mennyire tudnak olyan élményt adni, mint a fizikai környezetünk.

S.F.Á.: Egy apró pontosítást tennék, a Budapest School önálló, a Prezitől független entitás, én is ott voltam az elején de Halácsy Péter és társai építik ezt a szuper projektet.

Az online munka kapcsán most sokan rádöbbentek, hogy feleslegesen ültek reggelente dugóban, hiszen amit csinálnak azt otthonról is el tudják végezni - ez nagyon sok emberre igaz. Én remélem, hogy az oktatás is átalakul úgy, hogy egy része önállóbbá válik, és a közös része pedig sokkal közösségibb lesz. Már lassan 15 éve működik Amerikában az ún. flipped classroom rendszer, aminek a lényege, hogy a tanár elküldi előre a tananyagot, a diák átnézi, és később az órán megbeszélik, és így nem azzal megy el az óra, hogy a tanár beszél egyedül a táblánál. Így sokkal hatékonyabb a tanulás is, hiszen a videót, szöveget akárhányszor vissza lehet nézni. Ehhez valószínűleg idővel muszáj lesz alkalmazkodnunk. Nagyon jó együtt lenni, megbeszélni és egymástól sokkal jobban megérteni.

Az alkotó munkának van egy nagyon racionális, tudatos része, amiben megértem a feladatot, kontextust, elhelyezem alkotást az adott kulturális környezetben. Kik fogják értelmezni a munkámat, kivel kommunikálok? És van az intuitív rész, amiben nincs semmi misztikus, - intelligenciánk így működik – csak kevésbé kiszámítható, viszont nagyon fontos eleme a folyamatnak, amikor hirtelen eszünkbe jut valami, és egy jó tervező feladata, hogy ezt minél jobban ki tudja használni. Ennek egyébként jót tesz, ha az illető jól tud váltogatni a médiumok között. Azt hiszem, hogy a jó alkotómunkának része, hogy inspirálod magadban az intuitív alkotófolyamataidat.

A Prezi elődje egy hajtogatott modell volt, amiből a Nagy Péter Sándorral készített weboldal lett, Enric Miralles barcelonai irodája számára. Először elkezdtünk fémből makettezni, majd a megépített teret felvettük kamerával és ezt a térélményt próbáltuk online megmutatni, így született a weboldal. Maga az alkotófolyamat nagyon megtetszett, és később Helsinkiben csináltunk erre a koncepcióra egy performance-ot. Egy barlangrendszerben vetítettünk projektorral, így a különböző helyszínek és felületek szintén részévé váltak a vetítésnek, az élmény a tér és az információ összekapcsolásából jött létre. És gyakorlatilag ez az alapja a Prezinek is.

Ha nincsenek ezek, akkor nem jutok el a Prezi megalapításáig, mert a különböző környezetben végzett munka segíti az új ötletek előbukkanását. Szóval a 3D biztosan nem elég a tervezés megtanulásához, és jó tervek születéséhez, mert az inspiráció ezekből a különböző helyzetekből fakad, és nyilván a helyszínt is meg kell vizsgálni, mellette írni, olvasni. De ennek része lehet a virtuális tér, ahol a fizikai térhez képest valami új, más típusú inspirációt kaphatunk. Az ember nem tud a saját referenciáin túllátni, és a különböző formátumokban való dolgozás abban segít, hogy észre tudj venni egy új mintát, amit amúgy nem ismertél fel. Szóval nem elegendő 3D-ben dolgozni. De ennek nincs köze ahhoz, hogy hogyan fogunk tanulni.

Nem gondolom, hogy az egészséges, ha minden online működik, de az sem kell, hogy mindenért bemenj az iskolába. A fontos, hogy az arány legyen jó. Mondjuk fele-fele: a makettet meg kell fogni, érezni az anyag minőségét, illatát, de azért, amiért nem érdemes ne kelljen mindenképp egy nagy teremben ülni.

P.J.: Szoktál virtuális böjtöt tartani?

S.F.Á.: A családommal igyekszünk megtartani az egyensúlyt, de a gyerekeim már régóta rajzolnak Ipaden, mert van “Undo" funkció, így sokkal bátrabban mernek kísérletezni, és sokkal gyorsabban fejlődnek. Ha papírra rajzolunk, sokkal jobban megijedünk a hibáinktól, mert ahogy radírozunk egyre csúnyább lesz a felület, így viszont nem az a gondolat jön elsőre, hogy “ez nekem nem megy", hanem mindent újra lehet próbálni.

Szerintem ez kulcsfontosságú az alkotások és a tanulás során, hogy merjünk hibázni, és utána kijavítani.

P.J.: És azzal mit kezdtek, hogy nem mindenki tud egyformán kapcsolódni és alkalmazkodni a helyzethez? Sőt a tanárok többsége nem használt korábban ilyen programokat, így sokszor kevésbé tudják használni az érintkezési platformot. Ez egyébként nehezen összeegyeztethető az oktatási hierarchia viszonyaival...

S.F.Á.: Azt hiszem most már nincs olyan iroda, ahol ne használnának integrált CAD programot. Persze a folyamatnak van nem számítógépes része, de ezt mindenkinek meg kell tanulnia egy idő után. A tanulási folyamata mindenkinek más, van aki tud egy szobában ülve figyelni és hallgatni a tanárt és neki könnyű ez a helyzet.

Valakinek ez jobban fáj, valakinek ez jobb. Van aki jól tud magában tanulni, egyedül alkotni, valaki csak szociális környezetben tud működni és másokkal együtt alkotni. Ez a mostani időszak egyszerűen csak más környezetben működik, és másnak kedvez.

P.J.: És ez a technikai háttér szerinted nem annyira releváns?

S.F.Á.: Hát az meglepne, ha egy építész tanárnak, hallgatónak ne lenne laptopja. A közoktatásban persze nehezebb, ott hatalmas szakadék nyílt. Az építészek között nem tudom, mennyire meghatározó ez a kérdés. Olyat nem láttam, hogy valaki azért lett volna sikeres, mert neki volt a legjobb laptopja.

P.J.: A Prezi is nagy hangsúlyt fektet a vizualizációra, szerinted az oktatás fejlesztésének ez a jövője, hogy a látvány felé tolódjon el az információ átadása?

S.F.Á.: Van olyasmi, amit nem lehet, de sok mindenben nagy segítség a vizualizáció. Sokan vizuális alapon gondolkodunk, tanulunk. A gondolatok ábrázolása sokat segít a megértésben, és könyebb beszélni róla, kérdéseket feltenni hozzá, így azt hiszem ez mindenképp egy erény. Ezért csináltuk a Prezi videót is. A TED például befektető nálunk, és sok videót csináltunk közösen, de ha neten nézed, akkor legtöbbször az előadó arcát látod, és ez rendben is van így, hiszen az előadás nagymértékben összekapcsolódik az előadóval. Ő megtestesít egyfajta tudást és szerepet, amire a néző vágyik; jó tudni, hogy ő mondta el, mintha megismernél egy másik embert. Minden tudásnak és értéknek jót tesz, ha valaki értelmezi számunkra. Ezt nem én találtam ki, már az Aristotelesi retorikában is megjelenik, és ezt az oktatásban is alkalmazzuk. Persze más ott lenni valakivel egy szobában, de ha már 30-an ülünk együtt, akkor nehezebb belekérdezni, de ha látunk valakit, aki lelkes, és boldog attól, amit tanít, akkor sokkal nagyobb motivációnk van a tanulásra. Ezért működnek a TED előadások videóként is, anélkül is baromi érdekesek, hogy ott ülnénk a helyszínen. Alapvetően az ember agya tiltakozik a tanulás ellen, hiszen az megerőltető, és szeretünk “robotpilótába átkapcsolni", de ha valakin azt látjuk, hogy ez boldogító és lelkesedik, akkor mi is vágyni kezdünk erre a tudásra, ami ekkora öröm forrása lehet.

Azt hiszem, hogy a világnak eleve változnia kell az oktatásban. Szerintem egyre több és egyre hatékonyabb távképzés lesz, és sokkal kompetitívebb lesz a képzés piac. Ehhez persze kell nyelveket tudni. Hallgatóként anno ez volt a nagy áttörés, hogy mikor nyelveket kezdtünk tanulni kinyílt az összes nemzetközi szakmai folyóirat és weboldal. Sokkoló, hogyha a tanáraid nem tudnak ebbe a párbeszédbe belépni, hiszen rengeteg aktuális szakmai kérdésben nem tudsz releváns beszélgetést kezdeményezni velük. Nem azért, mert le kéne másolni, de reagálni rá és beszélni róla nagyon fontos. Szerintem mostantól csak egyre gyorsabb lesz ez a változás, mert mostantól a neten fognak nagyon sok mindent megtanulni a fiatalok.

P. J.: Szerinted nem veszélyes egy kicsit ez a gyorsulás? Egyre több dolgot próbálunk a fejünkbe nyomni és az oktatás folyamatosan tolódik el a lexikális tudás felé, ami egyre csak bővül, és nincs szelektálva. Te is említetted a műhelymunka jelentőségét, amikor az inspirációról beszéltünk, és a sok közös makettezést az egyetemen. Most azt látom, mintha a bal agyféltekénket túlterhelve folyamatosan a lexikális tudásra koncentrálnánk, és a jobb agyfélteke kreatív, szabadabb világa nem tudna kiteljesedni. A rengeteg elérhetővé vált online kurzusból mindegyik érdekes, de nem lehet ennyi mindent megtanulni, feldolgozni egyszerre, hiába vágyunk rá. Ennek a racionalizálást sem az egyetem, sem az egyének nem tudják jól belőni.

S.F.Á.: Az az érdekes, hogy eddig ezt az egyetemen belül próbálták vezetni. És mindig beleszól a “politika": vagyis a ’melyik tanszék hány kreditet kap’ harc, és nem az nyer, hogy mire van szükség. És persze minden hallgatónak valójában más kell, ami a szabad kredites rendszerrel megvalósulhatna, de valójában nem így működik a BME-s képzés, hiszen egy félévben a kötelezően teljesítendő tárgyak kreditértéke kiteszi az elvárt kreditszámot. Az persze nagyon jó megoldás lenne, ha az egyetemek például elfogadnák vagy beépítenék ezeket az online elvégzett krediteket, például a releváns Harvard-os kurzusokat el lehetne fogadni.

P.J.: Egy Dan Gilbert nevű professzor pont egy TED előadásban beszélt a választás jelentőségéről (“It turns out the freedom to choose, to change and make up your mind is the friend of natural happyness.") Nem tudom a te idődben hogy működött, nekem az Erasmus alatt teljesített tárgyakat is alig sikerült elfogadtatni az egyetemen.

S.F.Á.: Hát igen, és ez nagyon rossz politika a kar részéről. Én nem jöttem haza Erasmus után, tehát pont fordított helyzetben voltam, és a kinti egyetemen azt látták, hogy szorgalmas és aktív vagyok, úgyhogy elfogadták a tanulmányaimat a diplomához.
Ez egy nagy akadály az egyetemi képzésben, amikor a hasonló beidegződések felbukkannak: mi az amit nem tud a másik egyetem, példádul egy Harvard hozzánk képest, ahelyett, hogy ezt a tudást beépítenénk.

P.J.: Én a Politecnico di Milanon voltam egy évig, de ott is hasonlóan álltak hozzá.

S.F.Á.: Pedig több sikeres építész került ki onnan is - Mario Botta stb. de ez nem is erről szól, hanem a félelemről azt hiszem.

Politecnico di Milano és a BME. Forrás: Pokol Júlia
3/4
Politecnico di Milano és a BME. Forrás: Pokol Júlia

P.J.: A Budapest Schoolban ti mennyire látjátok fontosnak, hogy legyen egy fix alap és onnan ágazzon szét a tudás? A BME-n ez a ragaszkodás abból adódik szerintem, hogy van egy nagy adag kanonikus tudásanyag, aminek mindenki száján be kell férni, és ha azon felül van erő extra tanulmányokra, az jó, de alapvetően ez a kánon a fontos.

S.F.Á.: Én azt hiszem, hogy egyértelmű és fontos az általános tudás. Viszont én annak a híve vagyok, hogy életünk végéig tanulunk. Ehhez az kell, hogy azért tanulj, mert szereted csinálni valamiért: néha azért, mert a tanárod nagyon jó, néha azért, mert épp releváns ismeretet ad ahhoz, amit csinálsz. Diákként az építészek 10%-a biztosan beleszeret a fraktálokba például, és akkor érdemes visszatérni ennek a matematikájához is. Így sokkal messzebb eljutsz a matekban, mintha lenne az első három négy félévben kötelezően egy absztraktan és sokak számára érthetetlenül elmagyarázott tananyag, amit később nem is hasznosít egyik hallgató sem.

Sokszor a gyakorlatban, például egy műhelyben elsajátított dolgok könnyebben és gyorsabban beépülnek. A Budapest Schoolban az egyénileg összeállított tanrendek előbb utóbb, bár más úton, de ugyanazokat az alapokat érintik: ha valaki szeret barkácsolni, pillanatok alatt el lehet jutni ahhoz, hogy a tizedes törtek mit jelentenek. Nem azért, mert ezt meg kell tanulni, hanem mert látjuk: lemérve ez nem 4 centi, hanem 4,6 és ezt el tudjuk felezni stb.

Nem gondolom, hogy ne lenne szükség az általános alapképzésre, egyáltalán nem ilyen extrém a hozzáállásom, de szerintem ezt mindig is túlzásba vitte az építész képzés. Azért gondolom így, mert kevés boldog, sikeres építész jön ki innen, aki aztán azt a tudást nem tudja használni effektíve, hogy nem dől össze az épület, mert úgyis szakági tervezővel kell együtt terveznie, és az írja alá a szakági terveket. Azt a tudást pedig, hogy olyan épületet alkosson, amit a kortársai vagy a város, az ország szívesen finanszíroz, mert olyan szép és izgalmas, alig kapja meg.

P.J.: Kint csak építészek dolgoztatok egy csapatban, vagy volt olyan hogy közösen oldottatok meg feladatokat más műszaki szakemberrel vagy hallgatóval? Mert manapság szerintem azért is nehéz megtalálni az arányt a mérnöki tudományok és a design között, mert nagyon sok tényező kötelezően részét képezi a tervezésnek, amivel tisztában kell lenni a tűzvédelemtől a fenntarthatóságig. Valójában nem értünk az energiamérleg pontos kiszámításához stb.

S.F.Á.: Szerintem ezek a korlátok nagyon inspirálóak lehetnek, és hogyha úgy kapcsolódnak be, hogy nem egy külön tárgyként kell bemagolnod, hanem egy szakemberrel tudsz róla beszélni, aki résztvevőjévé válik a tervezési folyamatnak az a legjobb. Stockholmban, még 20 éve más időszak volt. Akkor alakult a digitalizáció, akkor alapították a Wikipediát. Ezért volt számunkra az első, hogy hogyan hozzuk be ezt a digitális világot az építészetbe. Hozzánk olyan szakembert hívtak be, aki megtanított minket forrasztani mikro kontrollereket, így megtanultunk olyan maketteket készíteni, amik nem csak úgy vannak, hanem valamit csinálnak, és ez tök inspiráló volt.

P.J.: Szerinted mi lesz a következő lépcső, amire fel kéne lépnünk az oktatás terén?

S.F.Á.: Az világos, hogy a “physical distancing de nem social distancing" érdekes téma. Azok mellett vagyok, akik azt gondolják, hogy a Föld melegedése jelenleg a központi probléma, és az építészetnek ebben központi szerepe van. Nem csak arra gondolok, hogy mennyi energiát fogyasztunk fűtésre, hanem arra, hogyan tudunk boldogabban élni a városokban, amik sokkal hatékonyabban működnek. Jó lenne, ha nem úgy történne ez a változás, hogy elvágjuk ezeket a dolgokat, amiket nem tudunk így csinálni tovább, és valami mutató alapján levágjuk a szépséget és a kultúrát a házakról, mert akkor nem lesz miért tovább élnünk, és boldogtalanok leszünk. Hanem olyan dolgokat alkotni, amik szépek és hatékonyak a környezet szempontjából. Szerintem ennek a megértése és kiépítése a szakma feladata az elkövetkező évek során.

 

Pokol Júlia

Szerk.: Sulyok Georgina

Vélemények (1)
kávé
2021.05.02.
19:26

Egyébként a fizika törvényei is változnak, csak túl lassan ahhoz, hogy észrevegyük.

Új hozzászólás
Épületek/Örökség

A FÓTI PLÉBÁNIATEMPLOM // Egy hely + Építészfórum

2021.07.16. 15:51
00:07:54

A fóti Szeplőtelen Fogantatás-templom különleges helyet foglal el a magyar építészettörténetben. Legkvalitásosabb romantikus épületünk, és európai viszonylatban is kiemelkedően magas színvonalat képvisel. Érdekessége, hogy Ybl Miklós első önálló alkotása, minőségét tekintve mégsem különbözik a későbbi épületektől, az építész azonnal főművet alkotott.

A fóti Szeplőtelen Fogantatás-templom különleges helyet foglal el a magyar építészettörténetben. Legkvalitásosabb romantikus épületünk, és európai viszonylatban is kiemelkedően magas színvonalat képvisel. Érdekessége, hogy Ybl Miklós első önálló alkotása, minőségét tekintve mégsem különbözik a későbbi épületektől, az építész azonnal főművet alkotott.

Épületek/Örökség

MÁTYÁSFÖLD // Egy hely + Építészfórum

2021.07.16. 15:47
00:07:04

Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a mátyásföldi villanegyedbe kalauzoljuk nézőinket. Az egykori vadászterületen 1887-ben alapított település kezdetben a nyaralni vágyó pesti úri közönséget vonzotta. A terület arculatát nagyban meghatározza Paulheim József építészete, aki legalább 50 villát, valamint a templom és a későbbi gimnázium épületét is tervezte. 

Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a mátyásföldi villanegyedbe kalauzoljuk nézőinket. Az egykori vadászterületen 1887-ben alapított település kezdetben a nyaralni vágyó pesti úri közönséget vonzotta. A terület arculatát nagyban meghatározza Paulheim József építészete, aki legalább 50 villát, valamint a templom és a későbbi gimnázium épületét is tervezte. 

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk