Újraállíttatott napjainkban – toronytörténetek 2.

A torony ugyan nem elengedhetetlen része a templomépületnek, de a templomot építő közösségnek legtöbbször mégis az. Cikksorozatunk első részében láthattuk, hogy ahol valamilyen okból nem épülhetett torony a katolikus, evangélikus vagy épp református templom mellé, ott akár fél évszázaddal később is pótolta a gyülekezet a hiányosságot. Pontosabban azt, amit hiányosságnak érzett. Hát még mennyire vágyhattak erre a pótlásra azoknál a templomoknál, amelyeknek egykor volt is tornya, ám az a történelem viharaiban megsemmisült, vagy legalábbis elvesztette eredeti szépségét. Zubreczki Dávid írása.

Most ismét három példát válogattam ki a közelmúltban megjelent Templomséták Budapesten című könyvemből. Ezúttal olyan épületekről lesz szó, amelyek hajdan lerombolt vagy jelentősen visszabontott tornya a közelmúltban újjáépült. Mégsem három egyforma történetről lesz szó, hiszen minden templomtoronynak megvan a maga meséje, legendája.

Ceruzatornyú templom a Duna partján

Az Istenszülő elhunyta Nagyboldogasszony-székesegyháznak már a titulusa is különlegesen csenghet azok számára, akik nincsenek hozzászokva az ortodox templomelnevezésekhez. Megépültekor azonban aligha tűnhetett furcsának, hiszen az 1700-as évek végén még igen sokan gyakorolták ezt a vallást Pesten. Mai szemmel különös, hogy míg a protestánsoknak nem épülhetett temploma a Belvárosban, az ortodoxoknak kettő is volt. A szerbeké a Szerb utcában, a görög anyanyelvűeké a Duna partján, a mai Petőfi téren.

Ez utóbbi 1801-re készült el, Jung József tervei alapján, egy piaristáktól vásárolt telken. Folyóra néző, klasszicista homlokzata pompás barokk belsőt rejtett. Az eredeti berendezés egy része ma is megvan – így a gazdagon díszített ikonosztáz is –, az épületet viszont Ybl Miklós tervei szerint korszerűsítették 1873-ban. Ő a homlokzatot az általa oly nagyon kedvelt, és az akkoriban igen divatos neoreneszánsz stílushoz igazította. Egyetlen timpanont hagyott meg, a tornyok egyszerű gúlatetőit pedig díszes sisakokra cserélte. Érdekesség, hogy alig pár lépésnyire innen egy másik, jóval kevésbé ismert alkotása is van Yblnek: a Petőfi-szobor talapzata.

A világháború alaposan megtépázta az épületet, a déli tornya teljesen megsemmisült.

Bár építészeti szempontból nem jelentett komoly változást, a ház történetéhez mégis hozzátartozik, hogy 1948-ban, a szovjet megszállás után az alapító görögöktől a Moszkvai Patriarchátus fennhatósága alá került a székesegyház. A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus a rendszerváltás után megpróbálta jogi úton visszaszerezni, de próbálkozásuk kudarcba fulladt – amiben természetesen a politika is szerepet játszott.

A második világháborúban elpusztult déli tornyát egészen 2010-ig nem pótolták. Ekkor újraépítették, de egy ideiglenes sisakot kapott az épület, amely felemás megjelenésével jellegzetes alakja lett a pesti panorámának. A különös hangulatú, fekete épületelem egyesek szerint olyan volt, mint egy ceruza. Mások pedig úgy megszerették a közel egy évtizeden át álló „unortodox" tornyot, hogy amellett érveltek, maradjon meg ilyennek a ház: egyik tornyán korabeli, a másikon kortárs sisakkal. Végül 2019-ben fejezték be a rekonstrukciót: a templom 75 év után ismét visszanyerte régi külsejét.

„Erős torony az Úrnak neve"

A Példabeszédek könyvéből vett idézetet nem én választottam az angyalföldi református templom elé alcímnek. Ez ugyanis a Frangepán utcai gyülekezet jelmondata. Teljesen jogosan, hiszen kevés ennél markánsabb templomtorony van ma Budapesten. Masszív hengere olyan őszinte, mint egy ipari létesítmény. Ebben alighanem szerepet játszhat az is, hogy az egykor legendás munkásnegyedben épült, na meg az is, hogy egyik tervezője, Padányi Gulyás Jenő olyan híres ipari épületeket tervezett, mint a kelenföldi buszgarázs. Ennél az épületnél Gothard Zsigmond volt a tervezőtársa.

Jelenlegi formájában még letisztultabb is a templom kinézete, mint 1933-ban, felszentelésekor volt. A kör alaprajzú tornyon elhelyezett bejárat előtt ugyanis eredetileg három, terméskővel burkolt kapu nyílt, amit egy-egy negyedköríves melléktornyocska fogott közre.

Egészen eredeti, ahogy a torony nem csak a templom külsejét, de a belsejét is meghatározza. Íve a templomtérben is megjelenik, amit szép hullámzással követ a karzat, és a tető szerkezete is ahhoz igazodik.

És hogy mit kellett rajta újjáépíteni néhány éve? Az „erős torony" nem pusztult el a világháborúban, de karcsú, magas sisakja a hetvenes évek végére statikailag veszélyessé vált. Bár akkoriban már lecsengőben volt a régi épületek „megskalpolásának" divatja, alighanem anyagi okokból szerényebb, laposabb tetőt kapott. Egy kalapot. Igaz, így még különösebb lett a templom megjelenése, de eredeti szép arányait elveszítette. Vagy negyven évet kellett várni, míg végül 2018-ban visszakaphatta azt a sisakot, amit a tervezői megálmodtak neki.

Egyszer talán majd a hajdani kapuzat is visszaépül.

A budafoki holland tornya Pestújhelyen

A pestújhelyi református templomot tervező, holland származású építésznek kevesen ismerik a nevét. Főleg, hogy nem is egy volt neki. Van, ahol A. J. Van Beekként hivatkoznak rá, máshol Van Beek Jánosként, ráadásul alighanem azonos a budafoki református templomot tervező Van Beck Alberttel, akit egyes források Jan Van Decknek emlegetnek. De bárhogy is hívták, budapesti templomai egészen különleges hangulatúak.

Kedvére válogatott a különböző stílusokból. A budafoki Magyar feltámadás temploma a Leányka utcában egyedülálló módon olyan, mint egy nagyra nőtt szecessziós villa, mely közben a középkori formakincsből is merít. Rákospalotai református imaháza szintén neoromán elemekből építkezik, de összhatása alapján akár zsinagóga is lehetne. (Mivel történetesen egy meglehetősen rossz állapotban levő zsinagóga mellett áll a Régi Fóti úton, időnként össze is keverik a kettőt.)

Pestújhelyen azonban a kor egyik kedvelt protestáns stílusához, a neoklasszicizmushoz nyúlt, de azért itt is csavart egy kicsit a sablonokon. A bejárati portikusznak csak két oszlopa van, mint valami előtetőnek, és ez a belső térben, a szószék mögött is megismétlődik. Ma ez a forma köszön vissza a toronysüveg tövéből is, de a templomot több mint fél évszázadon keresztül nem így ismerték a helyiek. A háborúban találatot kapott épület tornyát teljesen leegyszerűsítve, díszítések nélkül állították helyre a negyvenes évek végén, és gúlasisakkal fedték le.

Ez utóbbi jelentett komoly változást, hiszen ami a bejárat előtetőjénél is érdekesebb volt az eredeti (és a mai) templomtornyon, az a sisak. A különös formájú tetőzet elüt az épület többi részének neoklasszicista megjelenésétől, amihez „papírforma szerint" a háború után felhelyezett gúla illene jobban. Az eredeti épület részletei mégis tökéletesen harmóniában maradtak.

A végletekig egyszerűsített tornyot végül 2011-ben állították helyre eredeti szépségében. Azóta már biztos a pestújhelyi hívek is megszokták.

Zubreczki Dávid

Szerk.: Hulesch Máté