A Károli Gáspár Református Egyetem új épületegyüttesére kiírt tervpályázat I. díjas terve

A Református Egyetemváros térformálásának alapja a teológiai értelemben vett gyülekezeti elv, a protestáns hit és szellemiség mentén az egyetemi oktatás gyakorlati igényei határozzák meg az építészeti megformálást az Archikon első díjas pályaművében.

2024.07.10. 17:00

Kísérleti állam kísérleti iskolája: VHUTEMAS

Megközelítőleg kétezer hallgatóval, a szovjet avantgárd csúcsfiguráival, a Bauhauséhoz hasonló képzési struktúrájával és ingyenes oktatással tört a modern mozgalmak intézményesítésére a lenini szovjet állam legnagyobb hatású művészeti iskolája, ahol Malevics, Tatlin, Kandinszky, Melnyikov és El Liszinszky is tanított.

2024.07.10. 08:28

Egy titkos kert feltárása, avagy a Budaörsi út 79. alatti területben rejlő lehetőségek

A MOME mesterképzésének elsőéves hallgatói az M1-M7 bevezetőszakasza mellett található titkos kert revitalizálásával foglalkoztak a múlt félév során. A volt amerikai katonai emlékhely újragondolására számos különböző hangvételű terv készült, melyeket az évfolyam hallgatója, Szalay Kata Csenge szavaival adunk közre.

2024.07.09. 17:47

Ipari gótika a temetővel szemben: Szabó István farkasréti plébániatemploma

Tömegtermelt technológia és kézművesség találkozik a Szabó István első megépült templomában, a Mindenszentek plébániatemplomban. A jól ismert épület nem csak a tervező pályájának első temploma, hanem az államszocializmus időszakában is az első újonnan épült budapesti templom.

2024.07.09. 07:51
A Károli Gáspár Református Egyetem új épületegyüttesére kiírt tervpályázat I. díjas terve
Épülettervek/Tervpályázat

Nézőpontok/Vélemény

Kísérleti állam kísérleti iskolája: VHUTEMAS

Megközelítőleg kétezer hallgatóval, a szovjet avantgárd csúcsfiguráival, a Bauhauséhoz hasonló képzési struktúrájával és ingyenes oktatással tört a modern mozgalmak intézményesítésére a lenini szovjet állam legnagyobb hatású művészeti iskolája, ahol Malevics, Tatlin, Kandinszky, Melnyikov és El Liszinszky is tanított.

2024.07.10. 08:28
Egy titkos kert feltárása, avagy a Budaörsi út 79. alatti területben rejlő lehetőségek
Épülettervek/Hallgatói terv

Egy titkos kert feltárása, avagy a Budaörsi út 79. alatti területben rejlő lehetőségek

A MOME mesterképzésének elsőéves hallgatói az M1-M7 bevezetőszakasza mellett található titkos kert revitalizálásával foglalkoztak a múlt félév során. A volt amerikai katonai emlékhely újragondolására számos különböző hangvételű terv készült, melyeket az évfolyam hallgatója, Szalay Kata Csenge szavaival adunk közre.

2024.07.09. 17:47
Ipari gótika a temetővel szemben: Szabó István farkasréti plébániatemploma
Nézőpontok/Vélemény

Ipari gótika a temetővel szemben: Szabó István farkasréti plébániatemploma

Tömegtermelt technológia és kézművesség találkozik a Szabó István első megépült templomában, a Mindenszentek plébániatemplomban. A jól ismert épület nem csak a tervező pályájának első temploma, hanem az államszocializmus időszakában is az első újonnan épült budapesti templom.

2024.07.09. 07:51
Két magyar projektet is támogat a LINA platformja
Közélet, hírek

Két magyar projektet is támogat a LINA platformja

A 25 fős partnerségi listára a szabadonbalaton x gubahámori THE LAKE IN TRANSITION kezdeményezése, valamint a girlscanscan lomi* projektje került fel. A LINA hálózatát használva a partnereknek lehetőségük nyílik kapcsolatot kiépíteni nemzetközi intézményekkel, valamint munkájukat bemutathatják az októberi LINA konferencián is, Szarajevóban.

2024.07.10. 14:56
Elindult a ModernTéka, a modern építészet online adatbázisa
Közélet, hírek

Elindult a ModernTéka, a modern építészet online adatbázisa

A ModernTéka a késő modern építészet első nyilvános, mindenki számára hozzáférhető magyar adatbázisa. Célja, hogy az ellentmondásos korszak építészetének értékelését közérthető információkkal árnyalja.

2024.07.09. 14:44
Vándoriskola – Felvételi kiírás 2024
Közélet, hírek

Vándoriskola – Felvételi kiírás 2024

Megjelent a Vándoriskola 2024-es hirdeménye, a felvételi feladat tervezési helyszíne idén az Alsópetény központjában található Rózsavilág. Az érdeklődők augusztus 26-ig nyújthatják be jelentkezésüket a feladatkiírás alapján elkészített pályázati anyaggal és portfóliójukkal.

2024.07.09. 12:00

Közélet, hírek

Az eredeti tervezővel való egyeztetés nélkül újult meg a salgótarjáni Vásárcsarnok
Közélet, hírek

Az eredeti tervezővel való egyeztetés nélkül újult meg a salgótarjáni Vásárcsarnok

Az 1977-ben, Roth János tervei alapján megvalósult csarnoképület energetikai korszerűsítésére uniós támogatást nyert el a város önkormányzata 2018-ban. A felújított épületet 2024 márciusában adták át, az eredeti tervezővel azonban nem egyeztettek a folyamat során, holott ezt jogszabály írja elő. A Nógrád Vármegyei Építész Kamara elmarasztalta az átalakítás tervezőjét – ez azonban csak az átalakítási munkálatok befejezése után történt meg.

2024.07.09. 11:32
Eredményt hirdettek a Károli Gáspár Református Egyetem épületegyüttesére kiírt nyílt tervpályázaton
Közélet, hírek

Eredményt hirdettek a Károli Gáspár Református Egyetem épületegyüttesére kiírt nyílt tervpályázaton

A Magyarországi Református Egyház nyílt építészeti tervpályázatot írt ki a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) új, ferencvárosi campusának megtervezésére. A pályázaton 42 építésziroda nyújtott be érvényes pályaművet. A szakmai zsűri választása alapján a győztes pályamű az idén 35 éves budapesti Archikon Architects Építészstudió terve lett. A pályázat ünnepélyes eredményhirdetését tegnap este tartották meg.

2024.07.09. 08:23
Nemzetközi középület kategóriában díjazta az Ausztrál Építészek Szövetsége a veszprémi ActiCity épületét
Közélet, hírek

Nemzetközi középület kategóriában díjazta az Ausztrál Építészek Szövetsége a veszprémi ActiCity épületét

A Gall és Társai Építésziroda által tervezett ActiCity Tánc és Mozgásművészeti Központot az elhagyatott, de fontos, barnamezős terület újjáélesztéséért és a város szövetébe való visszaillesztéséért díjazta az Ausztrál Építészek Szövetsége. A projekt így az ausztrál építészeti díj döntőjébe is bekerült.

2024.07.08. 11:52

Nézőpontok

Könyvajánló: Szocreál és késő modern Budapest
Nézőpontok/Vélemény

Könyvajánló: Szocreál és késő modern Budapest

Nemrég jelent meg Budapest építészettörténetének talán legnegatívabb megítélésű épületállományáról Kovács Dániel sétakönyve, a Szocreál és késő modern Budapest. A könyv 420 épület részletes körbejárásával mutatja be az 1945-1989 közötti időszak építészeti sokszínűségét, városi sétára invitálva az olvasót, megtermetve a kötődés és a korszak mélyebb megértésének lehetőségét. A gazdagon illusztrált mű fotóit Gulyás Attila készítette.  

2024.07.08. 17:29
Lépésről lépésre: a siófoki Fő tér megszületése
Nézőpontok/Történet

Lépésről lépésre: a siófoki Fő tér megszületése

Az eleinte csak a közlekedést szolgáló Fő utca, majd a vásárokat befogadó piactér szélesedett idővel Szabadság térré, de arra, hogy nevében és funkciójában is igazi Fő térré válhasson még újabb évtizedeket kellett várni. A mezővárostól a turizmus központjáig, a siófoki Fő tér kanyargós története. Bán Dávid írása.

2024.07.07. 09:02
A pesti modern felvirágzása – Lajta Béla öt késői épülete
Nézőpontok/Vélemény

A pesti modern felvirágzása – Lajta Béla öt késői épülete

Lajta Béla Magyarország egyik legérdekesebb századeleji építésze, korai halála ellenére számos budapesti homlokzat őrzi aprólékosan kidolgozott ornamenseit. Épületeit a népi motívumok és a modern formavilág kombinációjával alkotta, sajátos építészeti világot teremtve. Műveinek precíz ismertetéséhez szükség volt az épületfotózásban kevésbé használatos nagy teleobjektívre, és némi háttér-információra is – friss képgaléria.

2024.07.06. 14:15

Programok

Spekulatív Valóságok / A következő 50 év
Programok

Spekulatív Valóságok / A következő 50 év

A következő 50 év kiállítássorozat jelenleg futó kiállításán Hulesch Máté, az Építészfórum szerkesztőségének tagja és a MOME Doktori Iskola hallgatója installációját tekinthetik meg a látogatók, amely különböző elméleti szövegekből kiemelt idézetekből áll, egyfajta térbeli gondolati hálóként reprezentálva az építészet jövőformáló lehetőségeit vizsgáló kutatást. A július 9-i midissage alkalmával Hulesch Mátéval Seregi Tamás, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének adjunktusa beszélget.

2024.07.08. 10:16
“A táj nagyobb dolog” – Július végén kezdődik az alkotótábor Kővágóörsön
Programok

“A táj nagyobb dolog” – Július végén kezdődik az alkotótábor Kővágóörsön

Július végén, hetedik alkalommal rendezi meg az építészeti tábort a Kővágóörs Alkotótábor egyesülete. Az idén is várja a résztvevőket az egyhetes program, amelynek előzményeként tavasszal egy ötletpályázatot is kiírtak a szervezők Tájnéző címmel. A táborba még tudtok jelentkezni!

2024.07.04. 09:28
MÉSZ épületbejárás  / Közösségi Liget Pavilon
Programok

MÉSZ épületbejárás / Közösségi Liget Pavilon

A Magyar Építőművészek Szövetsége épületbejárást szervez az építészszakma részére 2024. július 9-én, kedden 17:00 órakor a Budapest II. kerületi új Közösségi Liget Pavilonba.
 
2024.07.03. 11:17

Épületek

Az elveszés pillanatának varázsa – Új Közösségi liget pavilon nyílt a Máriaremetei úton
Épületek/Középület

Az elveszés pillanatának varázsa – Új Közösségi liget pavilon nyílt a Máriaremetei úton

Budapest második kerületének külső részén, Máriaremete, Széphalom és Budaliget határán egy új pavilon nyitotta meg kapuit a megújult közösségi liget részeként. Az épület tervezője a Zsuffa és Kalmár Építész Műterem, a társszerző, Rose Balázs írása következik. A terület tájépítészetéért az Újirány csoport felelt, a koncepciót Tihanyi Dominika mutatja be.

2024.07.08. 07:40
Láthatatlan építészet – Családi ház a Mecsekben
Épületek/Lakóépület
MÉD

Láthatatlan építészet – Családi ház a Mecsekben

"Jelen munkában a szellemi kihívás nem az új kényszeres keresésében rejtőzik, hanem a meglévő és ismerős dolgok – lantosi értelemben vett – variációs, kombinatorikai újradefiniálásában áll. Az értelmezési tartomány azon elemek halmaza, melyet több mint 100 év távlatában is értéknek tekintek."  Sztranyák Gergely saját családja számára tervezett házat a Mecsek hullámzó dombjai közé.

2024.07.05. 17:56
”Annyira egyszerű, hogy nem lehet elvenni belőle” – Kulturcsűr Erdélyben
Épületek/Középület
MÉD

”Annyira egyszerű, hogy nem lehet elvenni belőle” – Kulturcsűr Erdélyben

A csűr Erdély egyik jellegzetes épülettípusa. A forma része a helyi kulturális emlékezetnek, az épületek pedig, bár jellemzően funkcióvesztetten, de máig a kortárs tájkép meghatározó elemei. Lőrincz Barna és Dénes Péter érzékeny kortárs intervencióval, tradicionális technológiával és bontott anyagok felhasználásával teremt új kulturális funkciót, megőrizve a zetelakai csűr jelszerű egyszerűségét és eredeti karakterét.

2024.07.03. 07:58

Épülettervek

Kunszt: Mászóklub és Park – Tajthy Renátó diplomamunkája
Épülettervek/Hallgatói terv

Kunszt: Mászóklub és Park – Tajthy Renátó diplomamunkája

Tajthy Renátó a csepeli víztoronyba képzelt el egy mászóklubot, az ipari funkció megtartásával. A koncepció szerint az épületben a mászótermen kívül kilátó, bár, előadótér, oktatási terület és edzőterm is helyet kaphatna.

2024.07.05. 07:44
 Metamodern kísérlet: HAB kávézó és bár – Kovalik Viktória diplomaterve
Épülettervek/Hallgatói terv
MÉD

Metamodern kísérlet: HAB kávézó és bár – Kovalik Viktória diplomaterve

"Láttam korábban egy filmesszét Youtube-on, ami a metamodernt jelölte meg a posztmodernt követő irányzatként. Diplomám célja egy erre tett bizonyítási kísérlet." Kovalik Viktória diplomamunkájában Léstyán Ernő Csarnok téri trafóházába tervezett új funkciókat.

2024.07.04. 07:58
Sokszorosított házforma: Óvodaterv Pristinában
Épülettervek/Középület

Sokszorosított házforma: Óvodaterv Pristinában

Az óvoda felépítésének leghangsúlyosabb egysége a csoportszoba. A tervezés során az átláthatóság és az átjárhatóság megvalósítása volt a cél. A kiindulást egy egyszerű ház-archetipikus forma jelentette, egy nyeregtetős tömeg. Ennek az egyszerű tömegnek a formálásával és többszörözésével jött létre az óvodát magába foglaló együttes. – Csépke Tamás óvodaterve

2024.07.01. 18:00

Design

„Mobilfal Gombóc Artúrok vagyunk” – Irodai trendekről a GMB Solutions-szel
Design/Belsőépítészet

„Mobilfal Gombóc Artúrok vagyunk” – Irodai trendekről a GMB Solutions-szel

A klímaválság és az AI valósággal ontja magából az új szempontrendszereket és trendeket, amelyek az üvegfalakra és térelválasztó elemekre szakosodott szektort is elérték. Szmolár Balázzsal, a GMB Solutions értékesítő mérnökével beszélgettünk friss tendenciákról Az Év Irodája díj apropóján.

2024.07.02. 13:46
„Amikor a teljesítmények nem összeadódnak, hanem összeszorzódnak” – A Bánáti + Hartvig Építész Iroda új weboldaláról
Design/Vizuális kommunikáció

„Amikor a teljesítmények nem összeadódnak, hanem összeszorzódnak” – A Bánáti + Hartvig Építész Iroda új weboldaláról

Milyen legyen egy építésziroda weboldala? Milyen iskolák léteznek a honlaptervezés terén? Mit jelent a fenntarthatóság egy designer stúdió esetében, és mitől lesz fenntartató egy weboldal? Többek között ezeket a kérdéseket jártuk körül a Classmate Studio designereivel, G. Kiss Józseffel és Ács Attilával, illetve Hartvig Lajossal, a Bánáti + Hartvig Építész Iroda társalapítójával. A beszélgetés során az is szóba került, hogy a Helsinkiben is működő Classmate mit tapasztal munkája során a különböző designkultúrával rendelkező országokban. Molnár Zsuzsanna interjúja.

2024.06.28. 16:03
Monolitikus forma és modularitás: Huber Ákos – ”Naptér pad”
Design/Belsőépítészet

Monolitikus forma és modularitás: Huber Ákos – ”Naptér pad”

Huber Ákos manuális technológiákkal, éveken át készült moduláris ülőbútora a homogén anyaghasználatra épül. Nem hozzáadva, hanem az eredeti homogén tömeg formálásával hoz létre a tervező egy természetesen egyszerű tárgyat.

2024.06.27. 08:02

Helyek

Lánchíd és hídfőterek: A Lánchíd
Helyek/Infrastruktúra

Lánchíd és hídfőterek: A Lánchíd

A Főmterv és a Korzó Tervezési Stúdió a Lánchíd és a hídfőterek átalakításának terveit bemutató cikksorozatának jelenlegi, harmadik része a Lánchíddal foglalkozik. Schulek János, a Főmterv hidásza a híd korábbi átalakításának története után azt ismerteti, hogy műszaki szempontból miért nem alkalmas gyalogoshídnak a Lánchíd, miért van szükség egyúttal a nehezebb járművek korlátozására is.

2024.07.02. 07:53
Lélegzésre kijelölt hely – A város újfajta megtapasztalása a Gellért-hegyen
Helyek/Köztér

Lélegzésre kijelölt hely – A város újfajta megtapasztalása a Gellért-hegyen

Szétterülő városaink egyre nagyobb területeket hódítanak el a természettől, mely szoros összefüggésben van a napjainkra egyre sürgetőbb problémává váló légszennyezettséggel. Bubla Éva installációja, a Lélegzésre kijelölt hely az urbánus zöldterületek fontosságára és értékére mutat rá, miközben az ember és természet közti szimbiózist is sürgeti.

2024.06.26. 07:50
Lánchíd és hídfőterek: A megújuló Clark Ádám tér
Helyek/Tájépítészet

Lánchíd és hídfőterek: A megújuló Clark Ádám tér

A Lánchíd és a hídfőterek átalakításának terveit bemutató cikksorozatunk jelenlegi, második része a Clark Ádám térrel foglalkozik. A budai hídfőtér átalakítására több tervezői javaslat is született, ezen cikk a megrendelő által kiválasztott, és immár engedélyt kapott "kicsinyített körforgalmas" verziót mutatja be. A koncepciót Grabner Balázs és Terhes Dénes, a Korzó Tervezési Stúdió vezető tervezői ismertetik.

2024.06.18. 16:17

Fenntarthatóság

Pozitív energia körkép II. rész: Energiatermelő városrehabilitáció Spanyolországban
Fenntarthatóság

Pozitív energia körkép II. rész: Energiatermelő városrehabilitáció Spanyolországban

A pozitív energiamérlegű városrészekről (PED) szóló cikksorozat második részében egy Barcelonában található társasházat mutatunk be, melynél már megjelenik a szomszédság szinten való gondolkodás és energiamegosztás is, kihasználva két épület szinergiáit.

2024.07.01. 07:58
Létünk jelenlegi formája nem fenntartható! Ne bonts és ne építs feleslegesen!
Fenntarthatóság

Létünk jelenlegi formája nem fenntartható! Ne bonts és ne építs feleslegesen!

"Az építészet a fenntarthatóságért vívott harcban önmagában, önállóan nem tud megfelelő válaszokat és ezáltal eredményeket felmutatni, mert a jelenlegi létformánk önmagában nem fenntartható. Civilizációnk túlélése egyszerre politikai, gazdasági, társadalmi és szakmai komplex párbeszédek alapján biztosítható" – írja Fajcsák Dénes véleménycikkében.

2024.06.24. 07:40
Zöldebb utakon – Fenntarthatóság az épülettervezésben
Fenntarthatóság

Zöldebb utakon – Fenntarthatóság az épülettervezésben

A klímaválság hatására a paradigmaváltás küszöbén áll az építész szakma, a fenntarthatóság a tervezésben is az elsődleges szempontok közé lépett elő. Más iparágakhoz viszonyítva azonban az építőipar lassabban változik, pedig az energiafelhasználás negyven százaléka az épített környezethez kapcsolódik. Magyarország legnagyobb múltú építészirodája, a KÖZTI saját, zöld építészeti jógyakorlataival is szeretne hozzájárulni a fenntartható építészethez.

2024.06.21. 14:30

Technológia

Ingatlanszervizkönyv / Ingatlantörzskönyv – avagy az ingatlanszektor átfogó reformja
Technológia

Ingatlanszervizkönyv / Ingatlantörzskönyv – avagy az ingatlanszektor átfogó reformja

Több mint egy évtizede elérhető egy olyan rendszer, mellyel nyomon követhetők az ingatlanállomány változásai a tervezéstől kezdve a megvalósuláson át a fenntartásig. Magyar fejlesztők kidolgoztak egy olyan rendszert, amely egyesíti az ingatlanszektor összes elemét, mely fejlesztés előnyeit Duga Marcell az Ingatlantörzskönyv Kft. ügyvezetője mutatja be.

2024.06.26. 16:00
A sokoldalú beton – MASTER speciális beton termékcsalád
Technológia

A sokoldalú beton – MASTER speciális beton termékcsalád

A Danucem cement- és betongyárai a hazai építőipari szektorban már régóta ismertek, magas minőségű kínálatuk és professzionális szolgáltatásaik a régió piacvezető gyártójává emelték a vállalatot. Új, saját fejlesztésű speciális beton termékcsaládjukon keresztül pedig mostantól az építész- és belsőépítész szakmával is igyekeznek még jobban megismertetni, mennyi lehetőség rejlik ebben az alapanyagban. A MASTER termékek mindegyike valamilyen speciális igényre nyújt megoldást, így különleges elképzelések is kivitelezhetővé váltak.

2024.06.20. 16:16
Rejtett ZIP rendszer alkalmazása bioklimatikus Brustor pergolákkal
Technológia

Rejtett ZIP rendszer alkalmazása bioklimatikus Brustor pergolákkal

A bioklimatikus pergolák építőinél a leggyakrabban választott kiegészítő a ZIP screen. Könnyen kezelhető, motoros mozgatású, függőleges textilárnyékoló, amely megvéd az erős napsugárzástól és megakadályozza a bosszantó rovarok bejutását. A Brustor árnyékolói példát mutatnak arra, milyen előnyökkel jár az innováció alkalmazása a gyakorlatban. 

2024.06.19. 14:15

Emberek

Elhunyt Beke Csilla építész
Emberek/Portré

Elhunyt Beke Csilla építész

Életének 81. évében, június 6-án elhunyt Beke Csilla építész, többek közt számos műemléképület helyreállításának tervezője. Egykori kollégái búcsúztató írását közöljük.

2024.06.24. 11:57
150 év 15 sétában
Emberek/Térhasználat

150 év 15 sétában

2023-ban a Budapest100 sétanapján a városegyesítés jubileuma alkalmából 15 útvonalon járhattuk be az elmúlt 15 évtized építészeti hagyatékát. A KÉK Városi Séták idén nyáron megismétli a tavaly debütált sorozatot, az eseményhez pedig ezúttal 15 térkép is készült, melyeknek köszönhetően akár önállóan is tematikus sétára indulhatunk.

2024.06.10. 07:58
Atipikus építészpályák: Zöldi Anna
Emberek/Interjú

Atipikus építészpályák: Zöldi Anna

Zöldi Anna neve az elmúlt évtizedek során elválaszthatatlanul összeforrt az építészeti közélettel kapcsolatos újságírással, cikkei az elefántcsonttoronyból tervező építész és a laikus közönség közötti kapocsként szolgálnak. Az Atipikus építészpályák új részében a szabadúszói létről, a női szerepekről, az építészeti újságírás kihívásairól és jövőbeli terveiről beszélgetnek Monti Elvirával közösen.

2024.06.03. 07:46
Nézőpontok/Történet

A Hilton szálló // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:37
9:40

Az Egy hely soron következő részében a Budai Várnegyed egyik legelutasítottabb épületének, a Hilton szálló építésének történetét mutatja be. A közel fél évszázados hotel mégis a budai látkép fontos részévé vált, különleges architektúrájával egyszerre különül el és illeszkedik a középkori romok, és a szomszédos épületek sokszínűségéhez.

A Tóth Árpád sétány // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:34
9:25

Hadászati célokat szolgáló sikátorból gesztenyesorral és japán cseresznyefákkal tűzdelt gáláns sétány, a Budapestre nyíló egyik legszebb kilátással. A sétány sokszínű, rétegzett történetét az Egy hely csapata mutatja be.