Az anyag romantikája

A megszállottnak is mondható tulajdonos és a vele jól együttműködő építész párosa lépésről lépésre teremt új, a korabeli falakra épülő építészeti értéket a somogyi Alsóbogáton. A kastélykertben álló, sokáig romos magtár épületéhez jóformán semmit sem kellett hozzáadni, hogy népszerű rendezvényhelyszínként éledjen újjá. Bán Dávid írása.

Vannak helyzetek, amikor az építésznek kevésbé az alkotás, mint az adott keretek közé való belehelyezkezdés a legfőbb feladata. Amikor felismeri, hogy a meglévő falak, vagy a már jóval korábban kialakított alaprajz egy olyan jól működő képletet alkotnak, amelyhez neki lényegében már nem szabad hozzányúlnia. Legfeljebb a mai szükségeknek megfelelően finoman kiegészítenie és ez az összkép válik alkotássá. Ez történt az alig valamivel több, mint kétszáz lelket számláló somogyi kis falu, Alsóbogát korábbi uradalmi magtárával is, amelynek bő másfél évszázaddal ezelőtt épített falai szinte vezették a mai tervező, M. Miltényi Miklós kezét.

A Balaton déli partjától, Fonyódtól 35 kilométerre délre, a Somogyi-dombságban meghúzódó, idillikus fekvésű, Árpád-kor óta nyilvántartott falucska két míves, jó léptékű, a vidékbe szépen illeszkedő kastéllyal is büszkélkedhet. Ezek aranykorukat 18-19. században élték, amikor a települést birtokló két család lázas építkezésbe kezdett. A falu a 18. század derekán két részre szakadt, ekkor az alsó a Boronkay család, később gróf Festetics Miklós, majd a 20. század elején a Pallini Inkey László birtokába került. Az egykori Felsőbogáton, a mostani Alsóbogátpusztán először a Vrancsics család építtetett 1760 körül barokk kiskastélyt, amelynek díszes freskóit Dorfmeister István készítette. A kastély többszöri tulajdonosváltás után, 1856-ban került gróf Zichy Károly birtokába. A kastélyt 2012-ben felújították, előre bejelentkezve látogatható.

A délre elhelyezkedő Alsóbogáton, a völgy felé lankásan elterülő birtok felső részén, az 1760-as években épült a pompás, mostani, még felújítás alatti állapotában is impozáns, kétszintes Festetics-Inkey kastély. A nagyjából 17 hektáros területet még egy hasonló méretű halastó is kiegészíti, a rendezett kastélyparkban francia mintára kellemes sétautakat, pihenőhelyeket, kisebb látványosságokat építettek ki. A kastély köré további épületek: magtár, kápolna, intézőház és cselédlakások kerültek, s mindez épületegyüttes funkciójában egészen 1945-ig működött. Az államosítással a terület az Öreglaki Állami Gazdaság birtokába került.

A két kastély közötti tengelyen épült ki a lényegében egyutcás mai zsákfalu, Alsóbogát, amely 1994 óta önálló település. Ekkor privatizálták az Öreglaki Gazdaság itteni telephelyét, azaz a kastélyt és az azt körülvevő épületeket, de azokkal német tulajdonosa két évtizedig nem igazán törődött. Az új évezredben ismét tulajdonosváltás történt és ezzel indult el a terület, remélhetőleg hamarosan kiteljesedő feléledése.

A kastélyt és épületegyüttesét megvásárló új tulajdonos fantáziáját már régóta mozgatta, hogy belevágjon egy hasonló, elhagyatott vidéki gyöngyszem megszerzésébe és felújításába, de csak hosszas keresgélés után talált rá az alsóbogáti területre. A kastély felújításának megtervezésével eredetileg a Vadász és Társai Építőművész Stúdiót kérte fel, majd a projektet innen „örökölte meg" a korábban a stúdióban dolgozó M. Miltényi Miklós, s végül az ő elképzelései szerint indult meg lépésről lépésre – az elnyert uniós pályázatok függvényében – a terület megújulása. Első menetben a korábbi főintézői házban rusztikusabb hatású, a kertészlakban pedig fiatalosabb hangulatú szálláshelyeket alakítottak ki, majd elkezdődött a magtár életre keltése is.

Az 1850 körül épített, jellegzetes, a környéken is még helyenként fellelhető gazdasági épület a II. világháború végéig működött eredeti formájában, majd a már említett állami gazdaság telepített bele alkalmi funkciókat a műhelytől a raktárig. A rendszerváltást, majd a privatizálást már jelentős károkkal érte meg, de állagán a következő két évtized még többet rontott. Mire jelenlegi tulajdonosa birtokba vehette, addigra a tetőszerkezet már beomlott, a falak rogyadoztak. A már meglévő bontási határozat ellenére ő fantáziát és lehetőséget látott az épületben, építési engedélyt kér rá, majd M. Miltényi Miklóssal és csapatával (MM Művek Építésziroda Kft.) elkészítette az átépítés terveit.

A megrendelő egy olyan szabadon használható és berendezhető rendezvényközpontot álmodott a műemléki besorolású, düledező magtárba, amely alapvetően eredeti megjelenésére épít, de felmerült az igény valami kortárs, ugyanakkor nem hivalkodó gesztus beemelésére is. Az építészeti elképzelés nagyvonalúan állt hozzá az épülethez: azon lényegében nem akart semmit változtatni. A meglévő négy falat eredeti formájában kívánta meghagyni, a belső teret a meglévő elemek, gerendák felhasználásával, a legszabadabban kialakítani, a már amúgy is beomlott tető helyén pedig megteremteni azt a kortárs gesztust, amely az épület javát és a megrendelő igényéit is egyaránt szolgálja. Az épületre acél tartószerkezettel egy enyhe hajlásszögű félnyeregtető került, amely speciális üvegezést kapott. A megfelelő fénymennyiség bejuttatására elegendő felületen túl a hőszigetelt biztonsági üvegtáblákba, Magyarországon úttörő módon napcellákat lamináltak, amelyek a tető kétharmad részét lefedik. A négyzethálót kirajzoló napelemek kellő árnyékolást is biztosítanak a belső térnek, amely az üvegtető szabadon maradt részeiből, valamint az hajlásszög által kirajzolt oldalsó ablakokból jut kellő benapozáshoz.

A magtár külseje esetében a falakat adó régi téglaburkolat felújításán túl egyéb elemet nem kívántak belevinni a mai megjelenésbe, még az idők során helyenként átlyukadt deszkakapu is ezen megtépázott formájában maradt a helyén – igaz, mögötte egy üvegezett biztonsági ajtó is megbújik. A belső tér teljes egészében él az épület létező adottságaival, annak „natúr szépségével", azt csak olyan elemekkel egészítette ki a terv, amelyek a helyben megtalálható anyagok újrabeépítésével valósulhattak meg. Az itt fellelt kétszáz éves tölgyfa gerendákból körbefutó, az egyik végfalon kiszélesedő galéria épült, a teljes belső színvilág megmaradt a fehér és a nyers fa kellő váltakozásánál. A szabadon – leginkább a szintén a vidéki környezetre jellemző százéves típusbútorokból – berendezhető terem végébe egy bárpult került, mögötte pedig kisebb tárolóhelyiséget és vizesblokkot alakítottak ki. A pult melletti másik újonnan beépített elem egy korabeli, nyílt tüzű kandalló, de mindkét darab az eredetii, itt talált nyersanyagok felhasználásával készült, a kandalló törekszik a korhű megformálásra is.

A Magtár – amely elnevezésében is megtartotta az eredeti funkcionális nevét – jelenleg kedvelt rendezvényhelyszínként szolgál főleg esküvők, céges eseményeknek számára, de rugalmassága egyéb közösségi használatra is alkalmassá teszi. A folyamatosan zajló kastélyfelújítás befejezésével azonban várhatóan új feladattal bővül: idővel egy új építésű konyhaüzem csatlakozik majd hozzá úgy, hogy az épület látványát ne törje meg, s ez tudja majd kiszolgálni az akár étteremként is működtethető Magtárat.

Az alsóbogáti kastélyfelújítás, talán éppen a rendelkezésre álló források rendszertelensége miatt is egy lényegesen emberléptékűbb, jobban átgondolt és csendesebben tempóban kibontakozó program, mint számos, a közelmúltban – hatalmas összegeket szabadon felhasználó – nagy lendülettel megvalósuló társa. Az elmúlt lassan másfél évtized alatt szinte organikusan tisztultak meg a fákkal benőtt, Csipkerózsika álmát alvó épületek, de mindegyiknek sikerült a maga szerény, kevésbé harsogó módján megtalálni új arcát és szerepét. A Magtár melletti korábbi cselédházban könyvtár- és biliárdszoba, valamint egy veterán autógarázs is létesül, a kastély megújulása pedig a tető és a keleti homlokzat felújításával lépésről-lépésre halad előre. Az építkezésbe és az üzemeltetésbe a helybélieket is bevonó vállalkozás – saját fafeldolgozó üzem is a helyi gazdaságot és foglalkoztatást segíti – jó példát mutat arra, hogy miként lehet a 21. században kis lépésekkel, különösebb feltűnés nélkül értelmet, célt adni egy zsákfalu közösségének és az itt szunnyadó építészeti kincseknek.

Bán Dávid