Kortárs villa a Rómaifürdőn

A Római-parton, egy óriás platánfákkal szegélyezett, rácsszerűen felparcellázott, századfordulós villanegyed méretes saroktelkén fekszik a Zsuffa és Kalmár Építész Műterem tervezte, 2021-ben befejezett, új építésű családi háza. 

A hatalmas, érett platánfák, a sík, folyóparti terep, a mértani pontossággal felszabdalt, széles, egyenes utcák négyzethálós szerkezete alapvetően határozzák meg a hely sajátos szellemét. A Duna közelsége szinte tapintható, de mindenképpen érezhető, szagolható. A harmadik kerület folyópartján szellősen sorakozó, többnyire szecessziós, klasszicista és időnként historizáló villák egyikében az 1970-es évek végéig lakott Sárdy Brutus, magyar plen-air festő és restaurátor. A helyszínre megérkezve teljesen érthető, miért. A közeli budai hegyek, az óriás fák és a vízpart hálás témák lehettek egy impresszionista tájképfestő számára. A nyaralótelepekre emlékeztető, csöndes nyugalommal elterülő széles utakon sétálva könnyű elfelejteni, hogy a házat egy zajos és lüktető nagyváros veszi körül.

Komoly tervezői kihívás volt az intimitás és a magánszféra megóvása egy három úttal körülhatárolt, terjedelmes, sík telken. Ezt a tervezők nemcsak kertészeti elemekkel, hanem a tömegek tagolásával, építészeti elemekkel valósítottak meg. Délről közelítve, az utcától távol, három, szabad szemmel jól elkülöníthető tömegrész látható: két monolitikus téglatest és egy könnyűszerkezetes középrizalit; ez a tagolás egy intim kertet hoz létre. A bézs színű, meleg halványszürke árnyalatú tégla megfelel a megrendelő kívánalmainak és a környék historizáló villáinak a színével is harmonizál. Jól ismert modernista arányokkal dolgoztak a tervezők, a déli homlokzat aszimmetrikus kompozíciójában a nagyobb tömeg körülbelül kétszerese a kisebbnek, míg a keleti homlokzat vizuális koncepciójában az 1:3 arány érvényesül. Mára már építészeti klasszikussá vált, érett modernista esztétikai ideálok sorát vonultatják fel a tervezők. A pergolák csupasz, dísztelen, horganyzott acél szerkezetében, a HEB gerendák csavarozott csomópontrészleteiben, a nyugati homlokzaton a sodort acélkábelekre felfutó kúszónövényekben, és a lapostetőkben az a modernista, utilitarista szépségideál mutatkozik meg, amit Ludwig Mies Van der Rohe majdnem száz éve, a vízparti árterületre tervezett Farnsworth házában fogalmazott meg. A teljes belmagasságot átfogó egyedi tervezésű, alumínium vértezetű, fa tokszerkezetű, tolóajtós üvegfelületek Le Corbusier százéves, klasszikus modernista elméletének — a fluiditásnak, specifikusan a beltér és a kültér közötti optikai fluiditásnak —, a kortárs építészetet a mai napig erősen átható relevanciájáról tanúskodnak. Az évszázadok óta, sőt már a római korban is üdülő- és fürdőhelyként használt hely kötetlen szelleme, a szerényebb, favázas idénynyaralók és a csónakházak haszonelvű, keresetlen esztétikája jelenik meg a pergola, a lugas és a fedett autóbeálló csavarozott, horganyzott acél könnyű szerkezetében. A nappaliban a csigalépcső helytakarékos, de elegáns fluiditása Corbusier modernista villáival rezonál, a lépcsőfokok körüli fa térelválasztó lamellák szintén modernista, de már a kortárs japán építészetben is közkedvelt vizuális szűrőelemeket elevenítenek fel. A kutya megérkezése előtt, az eredeti tervek szerint a lamellák mögött, egy a talajszintről megemelt ablak előtt kapott volna helyett a japán teázó sarok, de az új házikedvenc terjedelmes ágya is meglepően precízen illik a nagy részletességgel kialakított nappalisarokba.

A „sebész sem végez műtétet saját magán" bölcsesség mentén az építőiparban tevékenykedő házaspár – bár korábban terveztek már saját maguk részre lakóházat – második otthonuk építészeti- és belsőépítészeti tervezését mégis a jól ismert, tapasztalt, több évtizede alkotó és praktizáló Zsuffa és Kalmár Építész Műteremre bízták. A tervezés és kivitelezés folyamatában intenzíven résztvevő megrendelő pár egyes belsőépítészeti elemeket, például a gyerekszoba beépített bútorait viszont sajátkezűleg tervezték. Első otthonukban megtapasztalhatták, hogy mi az, ami számukra működik és mi az, ami nem. Ezek, a korábban elsőkézből szerzett gyakorlati megfigyelések segítették a második házban érezhető magabiztos, praktikus, de mégis teljesen egyedi és testreszabott térszerkesztést, a családi élet mindennapjai köré rajzolt funkcionális tereket: például az elkülönített, nagyobb mosókonyha, a nappali tértől különálló házimozi szoba, valamint a konyha-nappali-étkező-kerti étkező egybefolyó, négyes áramló terének szerkesztését. További apró, de lényeges tervezési mozzanatok figyelhetők meg: a mosogató elhelyezése a centrálisan pozícionált konyhaszigetben, úgy, hogy aki főz, hámoz, öblít, és tisztít, az egyszerre szemmel tudja tartani a hatalmas étkezőasztalon folyó családi ebédeket, jelmez és házi feladat készítést, a mágnesfalra felkerülő műveket, a lépcsőre merészkedő kutyát és a kerti asztalra felszökő macskát. Szinte érezhető, ahogyan egy láthatatlan kéz körberajzolta a háromgyerekes család mindennapjait, akár egy animáció story-boardját. Semmi sem túl nagy, magas, vagy széles, minden pontosan akkora, és ott van, ahol lennie kell. A hagyományos, egyszerűbb vidéki családi házak térrendezéséhez hasonlóan, ahol a kemence volt a ház közepén lüktető éltető elem, itt is a hatalmas étkezőasztal és az elegáns minimalista konyha a ház szíve, a legnagyobb tere.

A bejárati tér kellemes, szellős érzetet kelt. Szűk folyosó helyett két párhuzamosan elhelyezett térelválasztó rejt el hat nagy szekrényt, mindent elnyelve ami a külvilágban abszolút szükséges, de a beltérben felesleges. A térelválasztóba tervezett párnázott üreg pontosan akkora, hogy egy felnőtt és egy gyerek egyszerre tudja felhúzni az éppen szezonálisan aktuális lábravalót.

A kortárs építészetben egyre nagyobb teret nyerő, szofisztikáltan megkomponált épületgépészet, a mennyezetfűtés, a hővisszanyerős mechanikai szellőztetés folyamatosan kellemes hőmérsékletet és friss levegőt biztosítanak – állandóan zárva tartott nyílászárók mellett –, tehát a természeti tájtól való elzárkózás árán valósul meg a tökéletes épített környezet. Ez a kérdés világít rá egy fontos, eddig megválaszolatlan paradoxonra, ami a szélesebb kortárs szakmai diskurzust is meghatározza: milyen lélektani, érzelmi és ökológiai hatása van a mesterséges és a természetes környezet közötti radikális elhatárolásnak? És valóban ez a fajta elhatárolás az egyetlen út?

Baranyai Éva

Szerk.: Borenich Levente