A gondolat élményétől a látszat sivárságáig – Az edinburghi Outlook Tower története

Több mint 100 évet utazunk vissza az időben, hogy felfejtsük, milyen ambíciókkal alakította át és üzemeltette Patrick Geddes skót polihisztor az edinburgh-i kilátótornyot. Rekonstruálható a múzeum edukációs és kulturális funkciója? Hogyan lehet a kiállított tartalmat a terek tulajdonságához igazítani?

1892-ben a skót földrajztudós, biológus, szociológus és várostervező Patrick Geddes megvásárolta az edinburgh-i vár szomszédságában található tornyos épületet. Geddes több mint húsz év fáradtságos munkájával olyan oktatási és kulturális intézményt rendezett be a toronyban, mely lehetőséget nyújt az egyéni és a külső valóság közötti kapcsolat elmélyült megélésére.

Az épületet Maria Theresa Short – optikus, vállalkozó – a 18. században nyitotta meg a város számára, ahol obszervatóriumot alakított ki, mely este 9 óráig volt látogatható. Az ingatlant építészeti minőségén túl a városban elfoglalt helye teszi kivételessé, a várhoz vezető Esplanade előtti utolsó épület a jobb oldalon. Az épület korábban sosem funkcionált hagyományos kilátóként, az „Outlook Tower" elnevezés Geddeshez fűződik, aki elvont értelemben, az életre való új kilátás reményével keresztelte el szociológiai laboratóriumát. Az épület egyszerre működött múzeumként, kutatóműhelyként és tudományos találkozók helyszíneként.

Geddes nem kevesebbre vállalkozott mint egy „index-múzeum" létrehozására, mely amellett, hogy enciklopédikus igényességgel mutatja be a várost és a vidéket, szintetizáló térélményt is kínál. A skót tudós a torony vertikális térláncolatához igazította a kiállítás tartalmát, melynek legfontosabb elemei a meredek spirál lépcső, a régióra kilátást nyújtó tetőterasz, az épület kupolájába épített camera obscura, az oktogon szobában kialakított csillagászati és meditációs terem és az épület öt szintje.

A fennmaradt emlékek alapján egészen pontosan rekonstruálható az épület használati módja – lássuk, hogyan vezette körbe az érdeklődőket Geddes. A látogatóknak első lépésként egy meredek falépcsőn, korlátok helyett köteleken felhúzódzkodva kellett felküzdeniük magukat a gyönyörű panorámát nyújtó tetőteraszra. A skót tudós érvelése szerint a mászás felgyorsítja a vérkeringést, kitisztítja az agyat és pszichológiailag felkészíti az egyént a kilátás mentális izgalmára. A tetőteraszról belátni Edinburgh-t és környező régiót, amit Geddes történelmi, földrajzi és filozófia témájú kommentárral kísért.

A toronyban magasabbra mászva Geddes a sötét, üreges kupolába vezette az érdeklődőket, ahova csak egy kis ablakon keresztül szűrődik be a fény. Ebben a besötétíthető szobában található a Camera Obscura. A kupola tetején elhelyezett tükör forgatásával élő képet lehetett vetíteni egy zsinórokkal felfüggesztett fehér asztalra. A látogatók ezt körbeállva szemlélhették, ahogyan fújja a szél a fákat és fel-le sétálnak az emberek a Royal Mile-on. Az egyébként szürke sziklák az asztalon élénk színben pompáztak, Geddes a képek mellett rámutatott a várost érintő szociális problémákra.

Visszaereszkedve a kilátó platformra, a hideg, kelet felől érkező szél kapcsán Geddes bemutatta a hőmérő, a szélmérő, és a légnyomásmérő használatát. A szomszédos Arthur’s Seatre mutatva megkérdezte a látogatókat, vajon milyen hatások következtében jött létre a vulkáni dombság, majd a zöldellő és virágzó Princes Street Gardent és a herbariumot hasonlította össze a sivár Pentland Hillssel. Geddes egyszerre vizsgálta a földrajztudós lencséjével és botanikusként a feltáruló kilátást. A skót gondolkodó ambíciója volt, hogy teljes komplexitásában vizsgálja a világot, történészként, mérnökként, közgazdászként és tudósként, célja az élet minden szférájára kiterjedő „regionális felmérés" volt, mely segítségével szétválasztható a hely „jó" és „gonosz" szelleme.

Ezután az oktogon szobába visszavonulva a látogató a föld mozgását és a naprendszert bemutató csillagászati eszközökkel és makettokkal ismerkedhetett meg. Amikor a résztvevők már úgy érezték, nem bírnak többet befogadni, Geddes egy függönnyel elzárt meditációs szobába invitálta őket, ahol egy szék biztosította az egyéni elmélyülés lehetőségét. A rövid pihenés alatt a befelé tekintésre is jutott idő, ezután az épület belsejében lefelé haladva folytatódott a körbevezetés.

Az öt emelet különböző léptékű munkákkal – térképekkel, tudományos műszerekkel, modellekkel, festményekkel, fotókkal és diagramokkal – ösztönözte a látogatót a kritikai látásmód elsajátítására. A torony metszete lefedte a teljes univerzum érzékelését, kezdve a helyi perspektívától egészen a tág kontextus ismertetéséig.

A legfelső emeleten Edinburgh városát bemutató makett, a falakon a történelemről és a jelenről készült fotók, skiccek, térképek kaptak helyet. Geddes a város jövőjére vonatkozó koncepcióit is kiállította a múzeum részeként,például az ipari város kellemetlen életkörülményeire reagáló „garden city" rehabilitációs terveit. A város szűk vizsgálata után az épületben lefelé haladva előbb Skóciával foglalkozó emelet következett, majd az angol nyelvterületre koncentráló kiállítás.

Ezután következett az Európáról szóló szint, ahol egy három falat lefedő diagram volt kiállítva, mely a 4. századtól a 19. századig mutatta be a történelmet. A Római Birodalom lila, a gót birodalom sárga, a muszlim birodalom zöld színnel volt jelölve, és így tovább. A grafikus reprezentáció felszabadította a látogatót a részletek zsarnoksága alól és összefüggésében ábrázolta a történelmet. A kiállítás végén a földszinten a világ tematikáját bemutató anyagokkal ismerkedhettek meg a látogatók.

A lépcsőfordulók ablakainak ólomüvegére szintén diagramok voltak festve. Geddes gondolkodására nagy hatással volt többek között Comte tudomány besorolása és Le Play gondolkodó gépei. A skót tudós saját munkáit is kiállította, például az egyiptomi obelisket, melyben saját szimbólumrendszerébe ágyazta gondolatait. A geddesiánus hieroglifán ábrázolt lefelé és felfelé mutató nyilak két különböző idea között tesznek különbséget. Az egyik a tudást és a hatalmat kizárólag a materiális gazdagság növelésére használja, a másik az anyagi javakat alárendeli az ideálisnak és spirituálisnak. A kiállítás végén Geddes  felhívással fordul a látogatókhoz, hogy bővítsék ők is a múzeumot saját tudásokkal. Térjenek vissza és építsék be saját kutatásaikat, megfigyeléseiket, gondolataikat.

Geddes egy olyan intézménytípust álmodott meg, mely a torony épülettípusát felhasználva a világ bármely városára replikálható. Az Indában, New Yorkban és Franciaroszágban tett utazásai során folyamatosan kereste a lehetőséget további Outlook Towerek megvalósítására, halála után, 1937-ben Dordogne-ban Paul Reclus tervei alapján meg is épült egy hasonló torony.

Bár Geddes világa a mából visszatekintve kissé avittasnak, idealistának, romantikusak, szektásan spirituálisnak, esetenként bogarasnak hat, mégis felszabadító amit létrehozott, kiváltképp ha összevetjük, mi maradt mára az Outlook Towerből. Egyedül a camera obscura felújította terme maradt meg a korábbi koncepcióból. Geddes kiállítása helyett jól profitáló “Illúziók világát" rendeztek be, mely felszínes csodák palotájára degradálja a tornyot.

Geddes mesterműve abban állt, hogy a rendelkezésre álló térbeli erőforrást kihasználva rendezte be a tornyot, remekül használta fel a tér látványát gondolatainak prezentálásához. Geddes projektje, hogy összesűrítse a világot egy befogadható térrendszerbe, mindig is kudarcra volt ítélve, az Outlook Tower megmaradt saját – felvilágosult, progresszív, humanista – nézeteinek látványos lenyomataként. Ennek ellenére a látogató élménydús túrán keresztül ismerhette meg Geddes szubjektív világát, mely az egyén belseje és a fizikai világ külseje között feszülő politikai vita lehetőségét teremtette meg. Végtére is, abban igaza volt Geddesnek, hogy az egyén és környezete közötti új interakció járulhat hozzá egy reflexívebb és szolidárisabb társadalomhoz. Ez az, amivel a kortárs múzeumok egyre kevésbé kívánnak foglalkozni.

Az idézetek forrása:

Philip Boardman: The Worlds of Patrick Geddes. (Saját fordítás) Routledge & Kegan Paul, London, 1978.

Borenich Levente

A cikksorozat megjelenését az Építészfórumon a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.