A zebegényi ”forfa” telek revitalizációja — Király Csenge diplomaterve

"Mi az az építészeti nyelv, amely összeköti a múltat a jelennel, a hagyományt a modernnel?" — ez az egyik fő kérdés, mely Király Csengét foglalkoztatta; a válasza pedig egy magabiztosan szűkszavú és könnyed terv.

A mestermunkám helyszíne Zebegény, annak is történeti magja; az ó-falu, melynek közepén elhanyagolt lapostetős iskola jelöli a település legnagyobb morfológiai sebét. Személyes kötődésem miatt évek óta foglalkoztat az iskolaépület története és sorsa, hiszen egy hagyományos parasztházas sváb település legbensőbb szövetében igen szembetűnő látványt nyújt egy rozoga szocialista típusiskola.

Az épület építészeti megjelenése, rendhagyó beépítése és a településszerkezetben betöltött helyzete számos kérdést felvet, példája annak a korszaknak, mely nem a környezethez való érzékeny igazodást helyezte előtérbe, hanem a hatékony és gyors problémamegoldást, az egyszerű, olcsó és tipizálható rendszerek kialakítását. Mindezen épületek ma általános problémát jelentenek, hiszen élettartamuk lejárt, szerkezetük elavult, megjelenésük pedig ellenszenvet vált ki. Erre utal a faluközösség körében elterjedt „forfa torzó" gúnynév is, mely jól tükrözi a lakosság megítélését az épületről és az általa képviselt korszakról. A mára üresen álló iskolaépület problematikája a mestermunkám alapját képzi, melynek legfőbb célja a terület revitalizációja és visszacsatolása a falu életébe. Kutatásom során vizsgáltam a ’forfa’ iskola közvetlen és tágabb környezetét, építészeti minőségét és adottságait, szerkezeti állapotát és annak hasznosítási lehetőségeit.

A programot Zebegény kulturális lelkülete határozta meg. A szomszédos Szőnyi István Emlékmúzeum, illetve a Szőnyi-kertben működő nyári Képzőművészeti Szabadiskola előrevetíti egy állandó jellegű művésztelep gondolatát is, melynek a ’forfa’ telek adhatna otthont. A mestermunkám ezáltal a nyári táborhely és a Szőnyi Múzeum tengelyére ül fel, programja ezeket kiegészítve jön létre, melynek az oktatáson túl (műhelyek, szakkörök, erdei táborok) célja egy állandó rezidencia program kialakítása (műteremek, szállás), illetve egy olyan kulturális kávézó és kortárs galéria megvalósítása, mely képes befogadni a Szőnyi Múzeum és a Szabadiskola különböző művészeti kiállításait és összművészeti programjait.

Mestermunkámban a hagyomány és modernitás építészeti és településképi összefüggéseire kerestem választ, építészeti koncepciómat a lépték és az illeszkedés kérdésköre határozta meg. Egy hagyományos vidéki település szövetében mi a helyénvaló építészeti magatartás ma? Van-e szükség illeszkedésre és ha igen, hogyan és milyen mértékben? Mi az az építészeti nyelv, amely összeköti a múltat a jelennel, a hagyományt a modernnel?

A ‘forfa’ iskola telke adottságait tekintve kiváló, a településszerkezetben betöltött helyzete nagyon előnyös, mindamellett, hogy természeti környezete is rendkívül inspiráló, melyet a Börzsöny közelsége és a telek aljában csordogáló Malom-völgyi patak határoz meg. A telek a Szőnyi István utca felől meredeken lejt, megközelíteni két irányból a Bartóky utca felől és az Árpád út felől a patakon átkelve lehet.

A rajta álló épület azonban sem a település szerkezeti vonatkozásaiban, sem pedig a településképben nem alakít ki párbeszédet, példája annak, amikor egy épület figyelmen kívül hagyja környezetét, a település hagyományos építészeti értékekeit és az illeszkedés kérdéskörét. Elég a tereprendezésre gondolni, hiszen az egykori domboldalt legyalulták és meredek támfalakkal váltották ki annak érdekében, hogy a sík terepre tervezett típusiskola minél egyszerűbben és gyorsabban megépülhessen.

Bár nem volt célom az iskolaépület bontása, annak szerkezeti állapota, tájidegen megjelenése és előnytelen telepítése végül a könnyűszerkezetes szárny bontását eredményezte, megtartásra a magas kéménnyel rendelkező tégla kazánházat ítéltem, melyben kerámia műhely kapott helyet. Ennek folytatásában, a patak mentén helyeztem el a szabadiskola központi épületét; az alkotóházat, melyben különböző méretű és minőségű műtermek, flexibilis alkotóterek találhatók. A csűr jellegű épület fedett tornác-sorral nyit a telek központi udvara felé, melyet szemből a Szőnyi utcáról levezető épülettömeg határolt. A csaknem hat méter szintkülönbséget átívelő épület az utca szintről bekötő hídon közelíthető meg, melynek folytatásában hosszú egykarú lépcső biztosít új gyalogos megérkezési lehetőséget. Ebben az épületben kapott helyet minden publikus funkció, az utcaszinten a kiállítótér fogadja a járókelőket, míg a telekre leérkezve az udvarból a kávézó közelíthető meg. A telek északi részén szállásépület keretezi a beépítést, kialakítva ezzel egy hátsó privátabb kertrészt, tűzrakóval és nyárikonyhával. A kis egyszintes szállásépület szobái a tornácról nyílnak, tetőterében csoportos szállás biztosítja az iskolás csoportok táborozási lehetőségét.

Mivel a lakóházak szövetébe beleékelődött ’forfa’ telek rendeltetése mindig is eltért az őt körülvevő lakóépületektől, hitelesnek éreztem, hogy ezt az új beépítés logikája és karaktere is tükrözze. Ebből kifolyólag az illeszkedés számomra nem a településszerkezet és az utcára rendezett lakóházak struktúrájának rigid lekövetését jelentette, hiszen mindez csupán formai imitációja lenne a hagyományos utcaképnek. Az illeszkedést ezáltal absztraktabb síkon értelmeztem, mely során a lépték, az arányok és a térkapcsolatok rendszere alapul veszi a település építészeti hagyományait, elemrendszerét és formavilágát, mégis kilép annak kereteiből, teret engedve ezzel egy - a programhoz és a környezethez finoman igazodó - új építészeti nyelvnek. Számomra ez a hagyomány és modernitás összefonódása.

Király Csenge Jolán

szerk. Nagy Zoltán