Lakatlan szigetekre elképzelt hallgatói tervek Bécsből

Meglátogattuk a Bécsi Képzőművészeti Akadémia építész képzésének mesterszakos prezentációit, három tervet mutatunk be részletesebben. A tervezési stúdiót Aristide Antonas görög építész vezette, a féléves munka- és kísérleti helyszíneként a görögországi Hydra körüli lakatlan szigetek egy kis csoportja szolgált.

Az egzotizmus episztemológiája

A tervezési feladat kiírása a távolság kérdését és annak politikai jelentését járta körül, néhány lakatlan szigetre vonatkozó konkrét elképzelés kapcsán. A stúdió féléves kutatása a kortárs társadalmi szféra struktúrájával foglalkozó egzotizmus^[1] elméletéhez kapcsolódott. A stúdió munkahipotézise az volt, hogy a mindentől elszeparált szigetek lehetőséget nyújthatnak a jövő urbanitásának egyelőre tisztázatlan képzetének tágítására. Ebben az értelemben a kortárs társadalmi szférából való kivonulás, nem mint antiszociális attitűd, hanem a posztvárosi társadalom új alapjaként értelmezhető. A diákok a félév során a turisztikai iparral szemben kritikai megközelítésben, egyéni és csoportos munkákon keresztül képzeltek el építészeti válaszokat.

Sarah Schädler & Antonia Autischer: Vlachos szigete

Vlachos szigete Hydra városától északnyugatra található, a kikötőtől hajóval nagyjából 20 perc alatt érhető el. A légi távolság körülbelül 2 km. A szigeten elszórt kőépítmények adják a hely elhagyatott jellegét. Néhány elemnek könnyen beazonosítható funkciója van, míg mások múltbéli használatára csak találgatások tehetők. A sziget legmagasabb pontját egy kis fehér kápolna ékesíti, mely Hydra további 300 kisméretű templomjához hasonlóan magántulajdonban van. A templomot hagyományosan május 8-án és szeptember 26-án látogatják meg a védőszent napjára szervezett ünnepség alkalmával. Ahhoz, hogy az ünnepségre sor kerülhessen, egyesek már egy nappal korábban felkeresik a templomot, és ott éjszakáznak. Festenek, takarítanak és előkészítik a terepet. A többi látogató másnap hajóval érkezik. Az ünnepség misével kezdődik, amely után a vendégek egymás társaságát élvezik. Sajtot, húst, kenyeret és bort fogyasztanak, amit a templom előtti tánc kísér.

A terv célja, hogy minimális változtatások eszközölésével tegye élhetővé a lakatlan szigetet. A projekt első lépése egy hajódokkoló hozzáadása, mely megkönnyíti és biztonságossá teszi a csónakkal való érkezést. Ezen kívül a templomhoz vezető ösvényt néhány kőlépcsőfok beillesztésével egészíti ki. Másik apró kiegészítés a kápolna előtti térre tervezett napellenző, mely megvédi a látogatókat a hőségtől, és lehetővé teszi, hogy a templomi ünnepségek vagy más összejövetelek alatt szabadtéren ülhessenek. A tervezők továbbá a templom mellett található romok peremén hálószobát alakítottak ki. Ezt a szobát egyrészt azok az emberek használhatják, akik egy nappal Szent János ünnepe előtt érkeznek a templom karbantartására, de bárki megszállhat benne, aki egy éjszakára a szigeten szeretne aludni. A szoba kulcsa a hydrai Szűz Mária kolostorban lenne tárolva. Egy, a meglévő falak közé beékelt ösvény köti össze a templomot a ciszternával, mely alternatív helyszínt kínál az összejövetelekhez. A falak peremén a terv új ülőhelyekkel számol, ezeket a mobil bútorokat az év többi részében a templomban tárolnák. A projekt a falmaradványokat és a kőtörmelékeket érintetlenül hagyja.

A terv fő célja a meglévő szituáció rögzítése és átgondolt toldások hozzáadása volt. A szigeten lévő, ember alkotta elemek archiválásával és nyomon követésével katalógus készült. A projekt a talált elemeket pontosan dolgozza fel, és a lehető legkevesebb hozzáadással fenntartja a sziget lakatlan jellegét, de lehetőséget biztosít a rövidtávú tartózkodásra is. Az új elemek beleolvadnak a meglévőkbe, és helyet adnak a jövőbeli kiegészítéseknek.

Monti Elvira: Dokos szigete – Együtt egyedül

A félév során a lavra koncepciójának és térszervezésésének kortárs alkalmazhatóságával foglalkoztam. A lavra a kolostorok egy speciális típusa, mely a remetei és a cenobita szerzetesi lét közötti átmenetet jelenti. A remeték teljes elszigeteltsége és magánya, valamint a cenobita kolostorok közösségi létet középpontba helyező, a rend szabályai és gyakran szigorú hierarchia által meghatározott életmódja között mondhatni félúton helyezkedik el az idioritmikus szerzetesség. Az idioritmia azt jelenti, hogy a szerzetesek szabadon élhetnek, saját ritmusuk szerint, egymástól különálló építményekben, de mégsem teljes magányban – mert az elvonulást közösen, közösségben valósítják meg. A szerzetesi cellák egymástólvaló távolsága egyszerre teszi lehetővé a szerzetesek magányos elvonulását, és az egymás közötti látogatásokat is. Maga a lavra a cellák összessége, az idioritmikus kolostor.