A bécsi Aspern Seestadt városrész hétköznapjai

Tíz éve formálódik Bécs északkeleti részén Európa egyik legambiciózusabb városfejlesztési projektje, az 1980-as évekre bezárt asperni nemzetközi repülőtér helyén kialakítandó új városrész építése. A budapesti Budapartnál mintegy ötször nagyobb területen mára már közel tízezren élnek és dolgoznak, a lakók pedig kezdik saját igényeik szerint formálni a köztereket. Képgaléria.

2024.12.21. 19:00

Új Erdélyi Művészeti Központ – A Robert Gutowski Architects 2. helyezett pályaműve

A Robert Gutowski Architects megosztott második díjas terve az Új Erdélyi Művészeti Központ pályázatán a sepsiszentgyörgyi városközpont kulturális szövetébe illeszkedve teremti meg az erdélyi magyar közösség új találkozóhelyét. Az épületegyüttes magába foglal már meglévő és helyben működő intézményeket, s ezenfelül további új feladatok ellátását is felvállalja.

2024.12.20. 15:15

A Munkácsy Negyed hanyatló ékköve – A békéscsabai István malom

Az István malom története a magyar ipari örökség egyik kiemelkedő példája, Békéscsaba városképének meghatározó eleme. Egyszerre őrzi gazdag múltjának emlékét és vet fel kihívásokat, lehetőségeket sorsával kapcsolatban. Csupász Szabolcs írása a malom több korszakon átívelő fejlődését, majd pusztulását, végül a rehabilitáció lehetőségeit járja körbe. 

2024.12.20. 08:03

Petőfi Sándor Kulturális Központ építészeti tervpályázat – a TIBA Építész Stúdió Kft. megosztott II. díjas terve

A TIBA Építész Stúdió által tervezett új épületegyüttes a város meglévő adottságaira alapozva jöhet létre úgy, hogy harmonikusan illeszkedik a főtér meglévő épületeihez és térszerkezetéhez, egyben gazdagítja a helyi közösséget és erősíti annak kulturális identitását.

2024.12.19. 18:57
A bécsi Aspern Seestadt városrész hétköznapjai
Nézőpontok/Vélemény

Épülettervek/Tervpályázat

Nézőpontok/Tanulmány

A logika rendszerei – a rendszerek logikája: Agnes Denes művészete
Programok

A logika rendszerei – a rendszerek logikája: Agnes Denes művészete

A kiállítás grafikai és fotósorozatok, rajzok, fotódokumentációk és videók segítségével járja körül Agnes Denes életművének jelentős alkotói állomásait. A június 1-ig látható tárlat a nemzetközi kortárs művészet egyik meghatározó jelentőségű alakjának mintegy 60 művét mutatja be.

2024.12.20. 10:44
V4+2024 Közép-Európai Családi Házak // Kiállításmegnyitó
Programok

V4+2024 Közép-Európai Családi Házak // Kiállításmegnyitó

A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) 2008 óta évente megrendezi a Közép-Európai Családi Házak című vándorkiállítást. A V4 társult országokon túl idén Szlovénia és Románia is részt vesz a programban. Az előadásokkal egybekötött kiállításmegnyitóra január 8-án, szerdán délután fél 6-kor kerül sor az Építészek Háza Ybl Miklós termében.

2024.12.19. 15:43
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Rákosrendező fejlesztéséről szóló előterjesztést
Közélet, hírek

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Rákosrendező fejlesztéséről szóló előterjesztést

Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője közös javaslatát a Rákosrendező emberléptékű fejlesztéséről. Ugyanakkor megszavazták, hogy fejezzék ki: elkötelezettek a pályaudvarok és környezetük fejlesztése mellett, de nem értenek egyet a kiírt pályázat feltételeivel, ezért kezdeményezik a visszavonását. Emellett szó volt egy dunai uszoda létestéséről is.

2024.12.19. 11:40

Közélet, hírek

Teljes körű felújításon esik át a Hungaroning
Közélet, hírek

Teljes körű felújításon esik át a Hungaroning

2026-ban lesz a Formula 1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó Hungaroring negyvenedik születésnapja, addigra teljes körű felújításon esik át a létesítmény, ugyanakkor a legendás versenypálya eredeti nyomvonala megmarad. A 40. Magyar Nagydíjra készülve több részlet is kiderült a Hungaroringen zajló fejlesztési program jelenlegi szakaszáról.

2024.12.20. 13:52
Már látható a Király utca 25. és 27. szám alatti házak megújult homlokzata
Közélet, hírek

Már látható a Király utca 25. és 27. szám alatti házak megújult homlokzata

Erzsébetváros polgármestere Facebook-oldalán tette közzé a legfrissebb fotókat a Király utca  25. és 27. szám alatti házak felújítás alatt álló homlokzatáról. A rendkívül rossz állapotú épületek a SAGRA Építész Kft. és Sajtos Gábor DLA felelős építész, vezető tervező generál tervei alapján születnek újjá. 

2024.12.18. 15:24
Tulajdonost vált és megújul a Tőzsdepalota
Közélet, hírek

Tulajdonost vált és megújul a Tőzsdepalota

Megvásárolta a Szabadság téren álló Tőzsdepalota épületét a Gránit Alapkezelő egyik befektetési alapja korábbi tulajdonosaitól, a Tippin Corporation-től és az Optimum Asset Management-től. A beruházó célja, hogy a régóta üresen álló épület megújulásával ismét Budapest építészeti örökségének ékes példájává váljon. 

2024.12.17. 14:30

Technológia

Rögzítési szakértelem Berlin újonnan épülő felhőkarcolójához
Technológia

Rögzítési szakértelem Berlin újonnan épülő felhőkarcolójához

Berlinben épül az Estrel Tower, amely elkészülte után 176 méterével emelkedik majd a város háztetői fölé. A 45 emeletes torony az Estrel Hotel komplexum része lesz. A fischer FAZ II Plus horgonycsapok és az InnoLock FES ankersín-rendszer alkalmazásával az elemek tartósan és biztonságosan rögzíthetők a homlokzathoz.

2024.12.19. 14:50
Világszínvonalú edzőközpont a Velencei-tó partján
Technológia

Világszínvonalú edzőközpont a Velencei-tó partján

Alig két és fél éve tették le a 97 ezer négyzetméteres edzőközpont alapkövét, de a tervezettnél korábban, 2024 derekán már birtokba is vehetik azt a vizes sportok művelői. A versenyre készülők mellett a környék oktatási intézményei és a lakosság számára is hamarosan megnyílik a tervek szerint a Kovács Katalinról elnevezett Sukorói Kajak-Kenu Központ. 

2024.12.18. 13:35
„Precíz munkára kényszerít, ami nekem fontos” – interjú Árva Péterrel, az Erőművész tervezőiroda alapítójával
Technológia

„Precíz munkára kényszerít, ami nekem fontos” – interjú Árva Péterrel, az Erőművész tervezőiroda alapítójával

Nem kérdés, hogy ma az építészetben és a hozzá kapcsolódó társszakmákban elengedhetetlenné vált a különböző tervezőszoftverek használata. Hogy ki melyikre teszi le a voksát, az azonban már korántsem egyértelmű, hiszen az árképzéstől a naprakész fejlettségen át az alkalmazhatóságig számos szempontot kell figyelembe venni. Árva Péterrel, az Erőművész mérnökiroda ügyvezetőjével az Allplan tervező szoftverrel kapcsolatos tapasztalatairól beszélgettünk.

2024.12.13. 12:42

Épületek

EMKE Corner iroda: örökség és innováció
Épületek/Irodaépület

EMKE Corner iroda: örökség és innováció

Budapest nyüzsgő szívében, a Blaha Lujza tér egyik fővárosi védelem alatt álló épületében található a nemrég elkészült EMKE Corner iroda, ahol az építészeti beavatkozás – a tér rehabilitációjához hasonlóan – a múlt tiszteletben tartása mellett kíván korszerű megoldásokat kínálni.

2024.12.19. 08:37
Megérteni, kik vagyunk – Vorarlberg Múzeum
Épületek/Középület

Megérteni, kik vagyunk – Vorarlberg Múzeum

Lázár Csaba kritikájában a bregenzi 2013-ban átadott Vorarlberg Múzeum bővítését elemzi. A Cukrowicz Nachbaur által tervezett tartományi múzeumot a kortárs építészet régiós történetébe illeszti, kiemelve az új épületrészek homlokzati ornamentikáját, térszervezését és anyaghasználatát.

2024.12.18. 07:54
Utópikus realizmusok XVI. – Lütjens Padmanabhan: Zwhatt hosszúház
Épületek/Lakóépület

Utópikus realizmusok XVI. – Lütjens Padmanabhan: Zwhatt hosszúház

Hogyan épül Svájcban egy agglomerációs miniváros? Milyen építészeti hozzáállás szükséges olyan méltóságteljes és kényelmes otthonok építéséhez, ahol a magántulajdon kizárólagosságát felülíró közösségi terek is megjelenhetnek? Az Utópikus realizmusok új része a Lütjens Padmanabhan visszalépcsőztetett urbánus sorházának ismerős szokatlanságát fejti fel.

2024.12.16. 07:50

Nézőpontok

Egy Hely – Az Irányi Palota
Nézőpontok/Történet

Egy Hely – Az Irányi Palota

Belváros, Irányi utca, századfordulós bérpalota: az Egy hely a Sasok Házát látogatta meg. A részből kiderül, hogy kik is voltak a sasok, mit takar a csöngetős mozi intézménye és milyen pezsgő társasági életnek adott helyet az épület a múltban és ma.

2024.12.18. 17:19
Hogyan élvezzük az építészetet?
Nézőpontok/Vélemény

Hogyan élvezzük az építészetet?

"A 2020-as évek Magyarországán kevés relevánsabb könyv lehetne számunkra, mint egy olyan, amely nem intellektuális fölényből akarja megértetni velünk az építészetet, sem lebutítani azt a hazai kortárs vezető politikai elit által is kedvelt és arcpirítóan egyszerűsítő értelmezésére, miszerint van az új csúnya modern építészet és van a régi szép történeti. Ez a könyv pusztán eszközöket próbál adni ahhoz, hogy élvezzük a körülöttünk lévő építészetet, úgy ahogy van, az első pillantásra csúnyának tűnő, vagy érthetetlen építészettel együtt." Smiló Dávid ajánlója Charles Holland How to Enjoy Architecture című könyvéhez.

2024.12.17. 12:30
Két évszázad rétegei: Óbuda régi városközpontja
Nézőpontok/Vélemény

Két évszázad rétegei: Óbuda régi városközpontja

Földszintes, sváb házsorok, szüreti felvonulás, útmenti keresztek, közös templomépítés- egy idilli falu, ami alig kilencven év alatt átadta a helyét az ország legnagyobb lakóházának, főutcája helyére pedig tízsávos hídfő és felüljáró-rámpa épült. Óbuda újkori története egyszerre különleges és tanulságos, annál is inkább, mert a megmaradt évszázados épületei nem csak önmagukban, de a modern városszövetben „felejtve" is egyedi értéket képviselnek. Képgaléria

2024.12.14. 15:23

Programok

Vargha László 120 és Kós Károlyra emlékezünk
Programok

Vargha László 120 és Kós Károlyra emlékezünk

December 19-én, csütörtökön a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában rendezvényt tart a MÉSZ, az MTA VEAB Népi Építészeti Munkabizottság (NEM) és a Kós Károly Kör (KKK) Vargha László és Kós Károly emlékére. Részletek a cikkben.

2024.12.18. 11:32
Kitekintés – A következő 50 év – FINISSAGE
Programok

Kitekintés – A következő 50 év – FINISSAGE

Végéhez ért a következő 50 év kiállítássorozat, amely keretében olyan hazai praxisok kaptak bemutatkozási lehetőséget kéthetente  váltva egymást, akik valamilyen formában foglalkoznak a következő 50 évben várható globális változásokkal. A GUBAHÁMORI kurátori koncepciója szeerint megvalósult esemény utolsó, záróalkalmán Németh Mihály András művészettörténész beszélget a kurátorokkal a FUGA-ban.

2024.12.17. 11:24
„Vadásztársaság” - Vadász Bence 60 // Alkotói tárlatvezetés december 17-én
Programok

„Vadásztársaság” - Vadász Bence 60 // Alkotói tárlatvezetés december 17-én

A Vigadóban megrendezett "Vadásztársaság" - Vadász Bence 60 című, február 16-ig megtekinthető tárlat Vadász Bence Ybl-díjas építész közel 40 éves munkálkodása mellett egy építész család három generációjának – Vadász Mihály (1900-1967), Vadász György (1933-2024) és Vadász Bence (1964-) – egymásba fonódó és egymásból következő alkotói periódusait mutatja be, kitágítva a Vadász Stúdió évtizedeivel. A kiállítást kísérő első alkotói tárlatvezetés, holnap, azaz december 17-én, kedden 15 órakor lesz.

2024.12.16. 14:42

Épülettervek

Fecó mindig késik: egy pályázat margójára – A Balázs és Vecsey Építésziroda Kft. kiemelt megvételt nyert pályaműve a debreceni Könnyűzenei Közösségi Kulturális Központ pályázatára
Épülettervek/Tervpályázat

Fecó mindig késik: egy pályázat margójára – A Balázs és Vecsey Építésziroda Kft. kiemelt megvételt nyert pályaműve a debreceni Könnyűzenei Közösségi Kulturális Központ pályázatára

"Kívülről semmi különös, egy ócska házat újítottak fel. Egyébként nem is lett olyan rossz. A fényfelirat kifejezetten vagány, meg az a földgömbszerű szobor a bejárat előtt, az is." A Balázs és Vecsey Építésziroda kiemelt megvételt nyert tervét egy fiktív élménybeszámoló formájában ismertetik a tervezők egy leendő fiatal látogató szempontjából.

2024.12.18. 10:10
Hogyan illeszthetők a nagyvolumenű lakóprojekt Budapest városképébe – a Westside Grand tanulságai
Épülettervek/Lakóépület

Hogyan illeszthetők a nagyvolumenű lakóprojekt Budapest városképébe – a Westside Grand tanulságai

A Westside Grand két ütemben épül a 13. kerületi Szabolcs utcában, a Biggeorge Property fejlesztéseként. A tervezést belső pályázaton nyerte el a Hajnal Építész Iroda, amely a nagy, többlakásos lakóprojektek professzionális szakértője a hazai építészirodák között. Tervük bemutatása kapcsán annak is utána járunk, hogy mi a szerepe egy szigorú feltételekhez kötött projektben az építésznek, hogyan segíthetik az építészeti lehetőségek a befektetői szempontok maximális megvalósulását.

2024.12.17. 17:56
Sajtmanufaktúra és piac Sajtoskálon – Balogh Annamária diplomamunkája
Épülettervek/Hallgatói terv

Sajtmanufaktúra és piac Sajtoskálon – Balogh Annamária diplomamunkája

Balogh Annamária diplomamunkája egy Sajtoskál központjába tervezett, kilenc épületből álló együttest tartalmaz, amely a helyi Sajtfesztivál és vásár állandó helyszíneként szolgálhat. Az épületeket hagyományos építőanyagokból, a fenntarthatóság és a település hagyományainak tiszteletben tartásával tervezte. Az együttes funkcionális elrendezése lehetővé teszi vásárok, más rendezvények és turisztikai programok szervezését, valamint egy sajtmanufaktúra és a hozzá kapcsolódó létesítmények működését.

2024.12.17. 07:54

Fenntarthatóság

Párizs kortárs városépítészete 05: Ökonegyedek francia módra
Fenntarthatóság

Párizs kortárs városépítészete 05: Ökonegyedek francia módra

A BME Urbanisztika Tanszéke a 2024. évi Olimpiai Játékok nyitónapján Párizs kortárs városépítészete cikksorozatot indított, hogy bemutasson a város 21. századi változásai közül néhány példaértékű ember és természetalapú megoldást. Az ötödik írásban Benkő Melinda[1] a 2008-ben elindított fenntartható város, majd a 2012-ben bevezetett lakóterület-fejlesztési úgynevezett ökonegyed program keretében épülő többszáz ökonegyed közös elveit ismerteti, majd kilenc párizsi ökonegyedbe vezet el képei segítségével

2024.12.12. 07:53
A Szél utcai egykori óvodaépület átalakítása – Libertiny Anna és Váradi Balázs környezettudatos építés szakmérnöki diplomamunkája
Fenntarthatóság

A Szél utcai egykori óvodaépület átalakítása – Libertiny Anna és Váradi Balázs környezettudatos építés szakmérnöki diplomamunkája

"Épületeinkben való túlélésünket  jó esetben ésszerű, környezettudatos eszközkészlettel igyekszünk biztosítani. Erre egy közvetlen eszköz, ha adaptív újrahasznosítással tetszhalott állapotból keltjük életre egykorvolt tereinket. Ideálisan a régi-új használói bevonásával, de legalábbis szükségleteik és igényeik mélyreható tanulmányozása után. Ezt közvetett módon úgy támogathatjuk, ha a tervezés folyamatát egyúttal kutatásnak is tekintjük. Alábbi tervezés egy kísérlet mindezek megvalósítására."

2024.11.28. 18:16
„A zéró karbon nem fantazmagória, hanem egy konkrét döntés kérdése” – Elkészült a magyar Zéró Karbon 2050 Útiterv
Fenntarthatóság

„A zéró karbon nem fantazmagória, hanem egy konkrét döntés kérdése” – Elkészült a magyar Zéró Karbon 2050 Útiterv

Green Future Conference 2024, Net Zéró Karbon Építés – Vigyázz, Kész, Rajt! címmel rendezett Budapesten konferenciát a HuGBC (Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete). Az idei konferencia középpontjában a magyar Zéró Karbon 2050 Útiterv bemutatása állt, amely a 2050-re kitűzött globális klíma célok eléréséhez kínál közérthető útmutatót. A konferencián globális és lokális nézőpontból kérdeztük Matthew Blacket, a World Green Building Council klíma-akció menedzserét, valamint Kolossa József DLA-t, a HuGBC vezető fenntarthatósági tanácsadóját.

2024.11.26. 13:01

Helyek

9 kert 9 hektáron – Nagy Júlia és Mészáros Nóra I. díjas terve a Budai Arborétum fejlesztése c. ötletpályázaton
Helyek/Tájépítészet

9 kert 9 hektáron – Nagy Júlia és Mészáros Nóra I. díjas terve a Budai Arborétum fejlesztése c. ötletpályázaton

Ahogy korábban hírt adtunk róla, megszületett a Budai Arborétum fejlesztésére kiírt ötletpályázat eredménye. Az első díjas terv egy nyitott kertet képzelt el. Egy kertet, amely a nyitvatartási időben nyitva áll: de akkor igazán. A tervezőpáros elképzelése szerint az arborétumot jobban meg kell nyitni mind a hallgatók és itt dolgozó oktatók, szakemberek, mind a laikusok számára.

2024.12.11. 14:27
„A mi arborétumunk!” – Lach Bálint II. díjas terve a Budai Arborétum fejlesztése c. ötletpályázaton
Helyek/Tájépítészet

„A mi arborétumunk!” – Lach Bálint II. díjas terve a Budai Arborétum fejlesztése c. ötletpályázaton

Az első díjas terv bemutatása után a Budai Arborétum fejlesztésére kiírt ötletpályázat második helyezett tervét adjuk közre. Lach Bálint, a 2023-as év Év Junior Tájépítésze díjas tervezője, három ütemben képzelte el a terület rendezését.

2024.12.11. 14:00
A forgalomtól nem látszik a dinnyehéj – Budapest és a Duna kapcsolata II.
Helyek/Városépítészet

A forgalomtól nem látszik a dinnyehéj – Budapest és a Duna kapcsolata II.

Budapest és a Duna ma egymástól szeparáltan léteznek, értelmezhető folyó-város kapcsolat csak a külvárosi szakaszoknál és a szigeteken van. A Duna partjának belvárosi szakasza azonban egy kiaknázatlan lehetőség. Jelenleg szinte kizárólag az autóforgalmat szolgálja ki, ami példa nélküli a régióban is, és a Duna-menti fővárosok között is, miközben Budapestnek jók lennének a lehetőségei a folyó integrálására a város szövetébe. A Republikon Intézet részletes elemzést készített Budapest és a Duna kapcsolatáról, melyet több részletben közlünk az Építészfórumon.

2024.12.09. 18:00

Emberek

MEGÉRKEZÉSEK – Támogató közösségi lakóházak nyomában
Emberek/Térhasználat

MEGÉRKEZÉSEK – Támogató közösségi lakóházak nyomában

Milyen az a lakóház, ahol a szomszédok nemcsak egymás mellett élnek, hanem támogatják egymást a mindennapokban? A Megérkezések projekt során, 2024 őszén a CoHousing Budapest Egyesület három bécsi közösségi lakóházat látogatott meg, hogy utánajárjanak, a lakók milyen módon támogatják egymást.

2024.12.06. 18:00
PPW’24 – Táblaképfestő workshop beszámoló
Emberek/Oktatás

PPW’24 – Táblaképfestő workshop beszámoló

Erdős Imre 2022 óta szervez táblaképfestő workshopokat építészhallgatóknak az absztrakt alkotási folyamat és az anyagokkal való ismerkedés felszabadító együttállása mentén. Idén Szederkényi Lukáccsal közösen szervezték a programot, melynek egy csipkereki téglakészítő mesterről készült régi videofelvétel adta az inspirációját.

2024.12.06. 07:57
Száz éve született dr. Párkányi Mihály
Emberek/Portré

Száz éve született dr. Párkányi Mihály

Idén száz éve született Párkányi Mihály (1924–1991) építészmérnök, a szerkezetelmélet és építéstechnológia-elmélet kiemelkedő tudományos és kísérleti kutatója. Az évforduló alkalmából tanítványai és munkatársai, Kövesdi Rózsa és Szirmay Zoltán építészmérnökök, valamint Dr. Barcza János gépészmérnök a tulajdonukban levő, Párkányi munkásságára vonatkozó dokumentumokkal gazdagították a MÉM MDK gyűjteményét.

2024.12.01. 14:40

Design

Három szék – Három fiatal magyar tervező bemutatkozása Finnországból
Design/Formatervezés

Három szék – Három fiatal magyar tervező bemutatkozása Finnországból

Nagy Eszter, László Ágnes és Balogh Imola az Aalto belsőépítész képzése keretében mélyítették el bútortervezői tudásukat, székeiket különböző nemzetközi designvásárokon és -kiállításokon is bemutatták az elmúlt években. A három fiatal tervező egy-egy munkáját Farkas Zsófia mutatja be.

2024.12.05. 07:59
A NATO DIANA csúcstechnológiás londoni központja
Design/Belsőépítészet

A NATO DIANA csúcstechnológiás londoni központja

A bristoli Concept4 kreatív irodák tervezésével, kialakításával, bútormegoldásokkal és munkahelyi tanácsadással foglalkozik. A stúdió a MillerKnoll-lal együttműködve tervezte meg a NATO DIANA (Észak-Atlanti Védelmi Innovációs Akcelerátor) új központját az Imperial College White City londoni kampuszán. A cél olyan tereket kialakítása volt, amely támogatja az együttműködést, ugyanakkor lehetőséget nyújt a munkára való fókuszálásra.

2024.12.04. 11:48
Az anyag és a fény kölcsönhatása – Interjú Szentgyörgyi Szandrával, a BIG SEE által elismert Möbius lámpa tervezőjével
Design/Formatervezés

Az anyag és a fény kölcsönhatása – Interjú Szentgyörgyi Szandrával, a BIG SEE által elismert Möbius lámpa tervezőjével

Az évente megrendezett BIG SEE Awards nemcsak a kiemelkedő építészeti alkotásokat ismeri el, hanem a formatervezés területén is kiosztja díjait. 2024-ben Szentgyörgyi Szandra Möbius lámpája Terméktervezés kategóriában aratott sikert. A tervezővel ennek apropóján beszélgettünk a díjazott tárgyról, a fényinstallációkról és további munkáiról. 

2024.12.03. 07:47
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.