Emberek/Interjú

”Van egy űr a laikusok és a szakmagyakorlók között, amit nehéz áthidalni”

1/14

Kovács Károly Lehel, Szilágyi Norbert és Szökő Kristóf

?>
Kovács Károly Lehel, Szilágyi Norbert és Szökő Kristóf
?>
A csapat a Kőzugónál. Forrás: Szilágyi Norbert
?>
Az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciója. Forrás: Vikár és Lukács Építészstúdió Kft.
?>
Montázs a Magyar Zene Házáról. Forrás: Kovács Károly Lehel
?>
SK Battery Hungary 2 gyár. Forrás: Tecton Kft.
?>
Műemléki templomépület felújítása – Cserépváralja. Forrás: Partizan Architecture Kft.
?>
Treehouses Kapolcs. Forrás: Hello Wood Zrt. / Bujnovszky Tamás
?>
A jáki templomhoz tartozó épületegyüttes fejlesztése. Forrás: PÉTERFFY+DŐRY architects
?>
Ebersberg. Forrás: Intec Architektur GmbH
?>
Mindszentyneum. Forrás: Konkrét Stúdió
?>
A Drechsler palota rekonstrukciója. Forrás: Bánáti+Harvig Építész Iroda
?>
Egyházi Egészségügyi Oktatái Központ. Forrás: Váncza Művek Építészeti Műterem
?>
A szegedi Konzervatórium homlokzata. Forrás: Váncza Művek Építészeti Műterem
?>
A szegedi Konzervatórium metszete. Forrás: Váncza Művek Építészeti Műterem
1/14

Kovács Károly Lehel, Szilágyi Norbert és Szökő Kristóf

”Van egy űr a laikusok és a szakmagyakorlók között, amit nehéz áthidalni”
Emberek/Interjú

”Van egy űr a laikusok és a szakmagyakorlók között, amit nehéz áthidalni”

2022.11.26. 15:49

Tizenkét fiatal építész kezdte 2012-ben a Kőzúgó híd építését Gyergyócsomafalván, mellyel egyik céljuk a kaláka hagyományának felélesztése volt. Ezt a munkát néhány évvel később folytatták, elnyerve vele a 2018-as Média Építészeti Díja épület kategóriájának közönségdíját és a zsűri különdíját is. A projektben kulcsszerepet betöltő Kovács Károly Lehellel, Szilágyi Norberttel és Szökő Kristóffal beszélgettünk Építészek az úton interjúsorozatunkban többek között arról, miként lehet pályakezdőként becsatlakozni a szakmai diskurzusba, milyen a kritikához való viszonyuk, de szóba került az építészek presztízsének csökkenése és annak lehetséges okai is.

 

Építészfórum: A kőzúgós projekt hozott össze titeket, vagy már előtte is volt köztetek munkakapcsolat?

Kovács Károly Lehel: Részben az építőtábor kovácsolt össze minket a 2012-es első csapattal, amit főként barátokként alkottunk. Utána kiegészült és valamennyire cserélődött is a társaság a 2018-as új építésnél.

Szilágyi Norbert: Tágabb értelemben véve bennünket az egyetem hozott össze 2012 előtt. Szerintem minden azzal indult, hogy együtt töltöttük az egyetemi éveket, kollégistákként is. Ugyanazokat az előadásokat hallgattuk és vitattuk meg, közös tervezési tárgyaink voltak és ezzel együtt tanáraink is. Összeségében elmondható, hogy ugyanabban a szellemi műhelyben és szellemiségben nevelkedünk az egyetemi évek alatt. Ennek az egyik gyümölcse tulajdonképpen a híd lett.

Szökő Kristóf: Megerősíteni tudom az előbb említett felvezetést, kollégiumi szobatársként az adott félév közepére már kiderült, hogy egymás gondolataira inkább ráerősítettünk, mint sem elvettünk belőle. Adódott, hogy folytassuk egymás támogatását.

ÉF: Miként értékelitek a győzelmet? Hasznos volt számotokra szakmailag?

SZN: A mai napig része a portfóliómnak a híd, bár függetlenül a MÉD-től is büszkén tekintettünk, tekintünk a projektre, egyfajta "első gyerekként", illetve a szakmáról folyó diskurzusba is egy kicsit jobban be tudtunk kapcsolódni általa. A MÉD által talán nagyobb közönséghez is el tudott jutni a projekt.

KKL: Talán a győzelmünket követően sokkal nyitottabb, elfogadóbb mind a szakma, mind a közvélemény a hasonló jellegű beavatkozásokkal, amelyek természeti környezetben, fából, kézi eszközökkel épülnek. A zsűri és a szakmai zsűri közötti konfliktus akkor egy "szakmai zsűri különdíjat", az azt követő évben külön "Épített környezeti alkotás" kategóriát eredményezett.

SZK: Azt gondolom, az egyetemi közös utunk egy állomása a győzelem. Magunkkal hozva az elismerést, a személyiségem tovább alakulhatott, amely változás lendületben tartott szakmailag. Ez a lendület aztán hozott jó és kevésbé segítő tapasztalatokat. Közvetlen, gyakorlati hasznosságát még nem érzem.

A csapat a Kőzugónál. Forrás: Szilágyi Norbert
2/14
A csapat a Kőzugónál. Forrás: Szilágyi Norbert

ÉF: Hogy látjátok, fiatal építészként mennyire könnyű vagy nehéz bekapcsolódni egyébként a szakmai diskurzusba?

SZN: A legkézenfekvőbb módja a pályázatokon való elindulás, ezt mi gyakran műveltük az egyetemen és az azt követő évek alatt is. Ha publikáljuk vagy szakmai eseményen, pályázatbemutatókon prezentáljuk a munkánkat, az jó dolog. A pályázatok során a fiatal építészek kezét nem köti semmi, lehet kísérletezni, éles helyzetben kipróbálni magunkat, ha érezzük a tettvágyat. Van, hogy vért izzad az ember egy ilyen folyamat során, de annyival gazdagabban jön ki belőle, eredménytől függetlenül, hogy már csak ezért is megéri.

KKL: A pályázatokon publikusan lehet hibázni, kísérletezni, kipróbálni, játszani. Nincs konzulens, külső mentor, aki megmondja, hogyan lesz jó. Az ember egyedül van, vagy a csapatával, megtanulja vállalni a döntései következményeit.

SZK: A következmények pedig tovább terelik a gondolkodásunkat, jó esetben ráerősítenek utunkra, rossz esetben mellékvágányra sodornak. Ez felfogható úgy is, mint természetes kiválasztódás. A lényeg, hogy merjünk szólni.

ÉF: Kicsit a Kőzúgóból is kiindulva kérdezem, hogy mennyire fontos nektek, hogy ne csak a szakma, hanem a laikusok, a használók is szeressék, amit csináltok?

SZN: Iszonyú gyors világot élünk, és ez a gyorsan változó világ új trendeket, nézőpontokat, hangsúlyokat hoz felszínre, amelyekre különbözőképpen reagál a szakma és általában véve a világ is. Az építészek egyik legfontosabb feladata, hogy – az összetett szabályozásokon túl – megismerjék, megértsék a tervezési helyszín tágabb környezetét is. Értve ezalatt többek között a társadalmi, szociológiai folyamatokat. Egy adott feladat körülményeit teljes kontextusában kell vizsgálni ahhoz, hogy őszinte – a használók számára is –, megfelelő válasz születhessen. Az építészet közügy, és a használókat egyáltalán nem szabad kihagyni belőle! Ezért is gondolom, hogy izgalmas a MÉD, hiszen az építészetről általában belső, zárt körben folynak párbeszédek, és fontos, hogy megismerjük a laikusok gondolait, visszajelzéseit is.

KKL: Nehézséget jelent, hogy más a terv- és házértési mélység és sebesség.

Van egy űr a laikusok és a szakmagyakorlók között, amit ilyen szempontból nehéz áthidalni; kicsit olyan, mintha lenne egy közös nyelv, ami hiányzik. Ha elterjedne, hogy mi egy ház értelmezésének a módja, akkor sokkal könnyebb lenne, így viszont csak a nagyon didaktikusan viselkedő épületeket olvassák könnyen az emberek, azok pedig jellemzően a gyengébben sikerültek.

SZK: A Kőzúgó vízesés aláhulló zuhatagát néhány méter múlva a hídon állva a lábunk alatt csendesen csörgedező patakvízként érzékeljük. 2012-ben az első építés során még nem tudtuk, hogy mit eredményez majd a beavatkozásunk. Örömmel töltött el, hogy a helyi közösség érzékenyen reagált tettünkre: padokat és útig vezető lépcsős ösvényt adtak hozzá.

ÉF: Milyen a viszonyotok a kritikához?

KKL: A doktori iskolában hangsúlyos feladat, törekvés, hogy megtanuljuk írásban megfogalmazni, amit egyébként rajzban el tudunk mondani. Ez sokat alakított a hozzáállásomon a kritikához, sokkal nehezebb műfaj, mint elsőre tűnik. Próbálunk a közéletben képben lenni: figyelünk a házakra, terekre, helyekre, sok építészt ismerünk is, akár személyesen, akár a házain keresztül. Ha a saját munkánkra kapunk kritikát, az nagyon megtisztelő; különösen izgalmas, ha van benne olyan érdekesség, ami addig nem jutott eszünkbe.

SZN: Az a jó kritika, ami kontextusba tudja helyezni az alkotó (feltételezett) gondolkodását, az írója közelebb tud menni, érti, hogy mi miért történt – ezekből kijöhetnek olyan finom megállapítások, állítások, amik jó visszajelzések lehetnek.

KKL: Szerintem arról is érdemes beszélni, hogy szakmai-e még a kritika? Építészként biztosan nem úgy kellene állást foglalni, hogy az politikai alapú vélemény, hogy azonnal tendenciákat határoz meg. Valaki például elmagyarázhatta volna az embereknek, hogy konkrétan mely építészeti jegyeitől szép a Teherelosztó… Ahhoz képest, hogy az állami beruházásoknak, fejlesztéseknek milyen elképesztő arányú része az építőipari, nincs egy edukációs, nagy nyilvánosságú fóruma annak, hogy hogyan kell olvasni egy épületet. Azt is kínosnak tartom, hogy az átadásokon elmondott beszédeket összefoglalják a sajtóban, de az építészé nincs benne, sőt, még a neve sem szerepel.

SZK: Ha teoretikusan közelítem meg a kérdést, létezik belső és létezik külső kritika. Ezek egymás mellett formálják az egyént. Az egyének pedig meghatározzák a közösség fejlődését. Érdemes tehát arányos mértéket ölteniük ezeknek az értékeléseknek.

Montázs a Magyar Zene Házáról. Forrás: Kovács Károly Lehel
4/14
Montázs a Magyar Zene Házáról. Forrás: Kovács Károly Lehel

ÉF: Úgy érzékelitek, hogy esett az építészek renoméja az utóbbi időben?

KKL: Szerintem olyan mértékben zuhan, hogy már lassan nem is látjuk. Viszonyításként ott vannak az archív képek, amik erről sokat mesélnek – például az Iparművészeti Múzeum építésén készült felvételeken Lechner Ödön áll az állványzaton, háromrészes öltönyben, cilinderrel, sétabottal, még a ház túlsó végéről is mindenki őt nézi, várják mit fog mondani. Lehet látni rajtuk, hogy a téglát is finoman teszik le, nehogy koppanjon, ma meg úgy kell ordítani azzal, aki éppen flexel az ember háta mögött, hogy itt most kooperáció van és tervezői művezetés. Nincs már meg a tisztelet, és ezt az idősebb, még aktívan dolgozó kollégák elbeszélései is megerősítik. Sokszor úgy kezelik a tervezőt, mint egy adminisztratív résztvevőt, erre néha maguk a tervezők erősítenek rá azzal, hogy nincsenek válaszaik a megrendelői vagy kivitelezői kérdésekre. A társadalmi presztízs zuhanása a tervező anyagi megbecsülésén is érződik, de ettől még az egyetem nem lesz könnyebb, és nem is ölünk kevesebb munkaórát a feladatokba.

A változásokat jól jellemzi annak az új vállalkozási szemléletnek a hódítása, miszerint az építész többé már nem a karmester, hanem csak a generáltervező egyik szakága. Mióta ez a szereposztás elterjedt, a gazdasági okoknak nevezett különböző érdekek jóval nagyobb szerepet játszanak a döntésekben, ami bizony elég suta építészeti megoldásokban is megnyilvánul. Az állami design&build típusú beruházásokat – azaz amikor a kivitelező rendeli meg a tervezést és természetszerű érdekellentétük van a tervezővel – szerintem be kellene tiltani. Problémás például a tervezés közbeszereztetése is, ahol nem az nyer, aki olcsóbb bekerülési költségű házat tervez, hanem aki olcsóbban tervez bármit. Van egy különös kiszolgáltatottság, ami egyfajta unikum itthon: óriási felelősség van az építészen Magyarországon, amihez képest nevetséges jogosítványokkal és felelősségbiztosításokkal rendelkezik.

A Drechsler palota rekonstrukciója. Forrás: Bánáti+Harvig Építész Iroda
11/14
A Drechsler palota rekonstrukciója. Forrás: Bánáti+Harvig Építész Iroda

SZN: Károllyal egyetértve, azt gondolom, hogy érezhető a megbecsülés hiánya. De ennek a problémának a gyökere mélyebben van, időben is érdemes lenne visszamenni, és megvizsgálni a folyamatokat, ok-okozati összefüggéseket megtalálni. Az biztos, hogy összetett kérdésről van szó, és legalább ugyanennyire összetetté vált a szakmánk is. Rengeteg "járulékos" feladatot kell megoldani, amelyekhez bizonyos esetekben nem áll rendelkezésre egy kiforrott eszköztár. Sokat segítene, ha például gazdasági, jogi, kommunikációs képzést kaphatnának a hallgatók az egyetemen, ami a mai piaci alapú világban már elengedhetetlen. Prezentációs készséget kellene fejleszteni, elmondani, hogy mi a konfliktuskezelés és az érdekérvényesítés lényege – ez sajnos még mindig nagy hiányossága az oktatásnak.

SZK: Összetett kérdés. Az oktatásban megszerzett építészettörténeti ismeretek, a nagy építészkritikusok elbeszélései és az elhangzott archív képek elemzése alapján az építész renoméja már jó ideje csökkenő tendenciát mutat. Napjainkban ez a pályagörbe még gyorsabban ível lefelé. Lehet, koppanni kell. Azért jobb lenne ezirányú szakmai diskurzus keretében közösen fellépni ellene, a fiatalok lendületével, az idősebbek bölcsességével karöltve, hogy aztán az egységes irányokat megmutatva a laikusoknak, ők újfent megítélhessék, miért van szükség igazán építészre.

ÉF: Mit tanácsolnátok a fiatal pályakezdőknek, hogyan indítsák el és egyengessék a karrierjüket?

KKL: Hogy nézzenek szét, kis vagy nagy irodákban. Mindenhol próbáljanak meg keményen dolgozni, sőt, keressék azokat az embereket, akiktől lehet tanulni. Az elején az a legfontosabb, hogy legyen bőven kíváncsiság, feladat-akarás, tettvágy. Ha valaki jól teszi a dolgát és egy kicsit bátrabb, nem link, akkor jól fog menni. És nagyon kell akarni is!

SZK: Az én karrierem az utóbbi hónapokban gyökeres változásokon megy keresztül, többnyire olyan okok miatt, amik már fentebb is elhangzottak: a szakma megváltozása, a megbecsültség kérdése, az építészet szakággá alakulása. Az egyetem alatt minden nyaramat építészirodáknál töltöttem, pont azért, mert, ahogy itt is beszéltünk róla: az ember minél korábban kezdje el képezni magát, gyakoroljon és építse a kapcsolatokat.

Lényeges, hogy tartsanak mértékletességet ebben a mennyiségi elvű világban, maradjanak nyitottak, és figyeljenek a fizikai épségükön túl a mentális egészségükre is.

SZN: A szakmai felkészültség épp annyira fontos, mint az önismeret. Az egyetemen töltött idő alatt próbálják meg, a szó jó értelmében, kizsigerelni a mestereiket, szívjanak minél több tudást, információt magukba, maradjanak nyitottak, kíváncsiak és kísérletezők. A pályázatokon való részvétel szerintem jó irány saját magunk és korlátaink megismerésére, és egyben arra is, hogy milyen csapatban dolgozni. Ezen kívül, aki tud, alakítson ki mester-tanítvány viszonyt, mottóként pedig szolgáljon a szorgalom.

ÉF: Melyek azok a munkáitok, amelyeket meghatározónak tartotok/különösen büszkék vagytok rájuk?

KKL: Én épületszerkezeti szakági tervezőként dolgozom, ezért most nagyon sok házból kell választanom. Az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciója és a Magyar Zene Háza gyakorlatilag fiatal projektvezetőként adott rengeteg önbizalmat, hogy később a jónak ítélt döntéseim mellett bátran kiálljak. A Citadella, a Zuglói Városközpont és az iváncsai SK Battery léptékükben emelkedtek ki. A cserépváraljai Csaba László templom, a kapolcsi faházak és a jáki templom látogatóközpontja a bonyolult geometriák miatt, míg a München melletti autószalon és irodaház az első nagyléptékű külföldi megbízás okán kiemeltek. A gyergyócsomafalvi híd mindig is a kedvencem marad, mert ma is vállalható megjelenésű, hasznos építmény, és a tervezés-kivitelezés során a barátaimmal dolgozhattam, jó levegőn, gyönyörű helyen!

SZK: A híd egyértelműen az egyik legmeghatározóbb alkotás utamon. A továbbiak közül néhányat említve: egy sajnos tervezőasztalon maradt mű a Krúdy-Vigadó Nyíregyháza Sóstófürdőn a Studio BMPZ irodával, Balázs Mihály és Karácsony Tamás mentorálásával. A Váncza Művek Építészeti Műterem csapatával készített Tóth Péter ház Szegeden, mely műemléken éppen végzik az építési munkálatokat, és egy jogerős engedéllyel rendelkező épületegyüttes terve Budapest II. kerületében, az Egyházi Egészségügyi Oktatási Központ.

Egyházi Egészségügyi Oktatái Központ. Forrás: Váncza Művek Építészeti Műterem
12/14
Egyházi Egészségügyi Oktatái Központ. Forrás: Váncza Művek Építészeti Műterem

SZN: Fiatal építészként minden feladatra büszke az ember. Mindegyik munka egy-egy állomás a szakmai utazásunk során, és azt gondolom, hogy az úton levés sokkal fontosabb, mint a célba érés. Ezért én inkább azokra a munkákra vagyok a legbüszkébb, amelyek nagyszerű hangulatban és együttműködésekben születtek. A Konkrét Stúdióban töltött időszakom alatt volt szerencsém végigkísérni Mindszenty József egykori zalaegerszegi plébános életének, valamint a kommunista diktatúra egyházüldözésének emléket állító Mindszentyneum új kortárs épületének a tervezését. Majd a Bánáti+Hartvig Építész Irodában a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján épült, egykori MÁV Nyugdíjintézet műemléki épületének a helyreállítási, átalakítási tervezésében vettem részt. Az utóbbi két évben azon dolgozunk társaimmal közösen, hogy egy saját alkotóműhelyt hozzunk létre, hogy az itt született munkák megépülhessenek és használóik szeretettel, büszkeséggel tekintsenek rájuk. De legvégül számomra mégis az egyik legőszintébb és legmeghatározóbb munka mindig is a gyergyócsomafalvi Híd lesz.




A cikksorozat megjelenését az Építészfórumon a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

KÁLI SZOBROK // Egy hely

2022.09.02. 14:53
00:04:59

Az Egy hely mai részében a Balaton-felvidékre látogatunk: Kővágóörs és Köveskál között áll a "Káli Stonehenge", vagyis Veszprémi Imre szobrászművész Emberi komédia című alkotása.

Az Egy hely mai részében a Balaton-felvidékre látogatunk: Kővágóörs és Köveskál között áll a "Káli Stonehenge", vagyis Veszprémi Imre szobrászművész Emberi komédia című alkotása.

Nézőpontok/Történet

LÖVŐHÁZ UTCA // Egy hely + Építészfórum

2022.09.02. 14:51
00:09:05

Bevásárlóközpont, piac, Ganz-székház, elemi iskola és persze lövőház. Az Egy hely mai részében Torma Tamás a budai Lövőház utcán kalauzolja végig a nézőket, bemutatva a ma élettel teli sétálóutcaként ismert városrész színes múltját és jelenét, a Széna tértől a Marczibányi téren át a Haris parkig.

Bevásárlóközpont, piac, Ganz-székház, elemi iskola és persze lövőház. Az Egy hely mai részében Torma Tamás a budai Lövőház utcán kalauzolja végig a nézőket, bemutatva a ma élettel teli sétálóutcaként ismert városrész színes múltját és jelenét, a Széna tértől a Marczibányi téren át a Haris parkig.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk