Tíz állomás, 150 év építészete – a Balaton déli partjának vasúti épületei

A Balaton déli partján vonatozva az építészet történetének kivételesen látványos története tárul az utasok elé -sok más mellett- a vasúti állomásépületek formájában is, amikben szinte valamennyi korszak jellegzetességei megjelennek. Az évszázados, klasszikus megjelenésű épületek java már műemlék, míg a megítélésük és állapotuk mélypontjára jutott 50-60 éves felvételi épületek sorsa itt is kérdéses, amit egy kissé lelassult, de az első helyszíneken már befejezett komplex felújítási program kíván rendezni; eközben pedig az aluljárók az elmúlt években külön életre keltek. Képgaléria.

2024.04.21. 15:13

SPACES AND SOLIDS – A MÁS Építészek megvételt nyert terve a Šenčur Művelődési ház pályázatán

A M Á S Építészek pályaművének célja, hogy a tervezett multifunkcionalitás által a lehető legkevesebb felesleges tér alakuljon ki az épületben, ezáltal praktikusan üzemeltethető, fenntartható rendszer jöjjön létre. A Šenčur központjába tervezett művelődési ház takarékos épülettömege harmonikusan illeszkedik a városképbe. A pályaművet a bírálóbizottság megvétellel honorálta. 

2024.04.19. 17:56

Hóduna – Sas Hajnalka Dóra diplomaterve

"Diplomatervem egy olyan komplex, a település határain átnyúló koncepciót fogalmaz meg, amely megpróbál megoldást adni a helyi adottságok és értékek felhasználásával oly módon, hogy az illeszkedik a települési lépték által meghatározott jelleghez" – írja Sas Hajnalka Dóra diplomamunkájáról, amelyben szülőhelye, Hóduna többlépcsős fejlesztését doglozta ki. 

2024.04.19. 08:27

Közösségi média, közösségi kritika

A közösségi média térnyerése gyorsan átalakította a véleménynyilvánítás formáit. Ugyan az újfajta nyilvánosság látszólag kinyitja a diskurzust, valós párbeszéd vagy vita a közös szakmai nyelv hiánya és az érvelési hibák miatt nem jöhet létre. Mindez befolyásolja az építészettel kapcsolatos igényeket is. "Tollbamondás, Facebook-csoportokban tervvéleményeztetés, kontextusból kiemelt kép elvárása áll szemben az áhított építész-megbízó egyenrangú együttműködésével" – összegzi gondolatait Gyüre Lilla. 

2024.04.18. 08:16
Tíz állomás, 150 év építészete – a Balaton déli partjának vasúti épületei
Nézőpontok/Vélemény

Épülettervek/Tervpályázat

SPACES AND SOLIDS – A MÁS Építészek megvételt nyert terve a Šenčur Művelődési ház pályázatán

A M Á S Építészek pályaművének célja, hogy a tervezett multifunkcionalitás által a lehető legkevesebb felesleges tér alakuljon ki az épületben, ezáltal praktikusan üzemeltethető, fenntartható rendszer jöjjön létre. A Šenčur központjába tervezett művelődési ház takarékos épülettömege harmonikusan illeszkedik a városképbe. A pályaművet a bírálóbizottság megvétellel honorálta. 

2024.04.19. 17:56
Hóduna – Sas Hajnalka Dóra diplomaterve
Épülettervek/Hallgatói terv

Hóduna – Sas Hajnalka Dóra diplomaterve

"Diplomatervem egy olyan komplex, a település határain átnyúló koncepciót fogalmaz meg, amely megpróbál megoldást adni a helyi adottságok és értékek felhasználásával oly módon, hogy az illeszkedik a települési lépték által meghatározott jelleghez" – írja Sas Hajnalka Dóra diplomamunkájáról, amelyben szülőhelye, Hóduna többlépcsős fejlesztését doglozta ki. 

2024.04.19. 08:27
Közösségi média, közösségi kritika
Nézőpontok/Tanulmány

Közösségi média, közösségi kritika

A közösségi média térnyerése gyorsan átalakította a véleménynyilvánítás formáit. Ugyan az újfajta nyilvánosság látszólag kinyitja a diskurzust, valós párbeszéd vagy vita a közös szakmai nyelv hiánya és az érvelési hibák miatt nem jöhet létre. Mindez befolyásolja az építészettel kapcsolatos igényeket is. "Tollbamondás, Facebook-csoportokban tervvéleményeztetés, kontextusból kiemelt kép elvárása áll szemben az áhított építész-megbízó egyenrangú együttműködésével" – összegzi gondolatait Gyüre Lilla. 

2024.04.18. 08:16
Fischer József és Pécsi Eszter emléktáblájának koszorúzása – elhangzott beszédek
Közélet, hírek

Fischer József és Pécsi Eszter emléktáblájának koszorúzása – elhangzott beszédek

2024. április 12-én tartották a Szent István park 16. alatt található tábla koszorúzóünnepségét, mely Fischer József építésznek és Pécsi Eszter statikusnak, Magyarország első mérnöknőjének állít emléket. Az eseményen részt vett Bősz Anett, Budapest főpolgármester-helyettese, Tóth József, a 13. kerület polgármestere, Erő Zoltán, Budapest főépítésze, Soltész Noémi, építész (Nanavízió) és Szabóné Fischer Zsuzsanna, statikus, Pécsi Eszter és Fischer József unokája. Az alábbiakban Erő Zoltán és Soltész Noémi az ünnepségen elhangzott beszédeit közöljük.

2024.04.19. 16:36
PULSE OSTRAVA – Nemzetközi építészeti és design fesztivál
Programok

PULSE OSTRAVA – Nemzetközi építészeti és design fesztivál

Május 2-án és 3-án, a csehországi Ostravában kerül megrendezésre Közép-Európa legnagyobb építészeti, belsőépítészeti és design konferenciája, a PULSE OSTRAVA – előadások, beszélgetések, kiállítások várják a három terület valamelyikén dolgozó szakembereket. Szó lesz biofília designról, arról, hogyan alakítja át a tervezést a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság, egy kiállításon pedig a 2023-ban született alkotások legjavával is megismerkedhetünk. 

2024.04.19. 15:19
Megnyitott a székesfehérvári Alba Aréna
Közélet, hírek

Megnyitott a székesfehérvári Alba Aréna

A Magyarország-Norvégia válogatott jégkorongmérkőzés alkalmával, színes programok közepette veheti birtokba a közönség mától a közel 46 milliárd forintos állami támogatásból megvalósuló Alba Arénát. A multifunkciós csarnok terveit Balázs Mihály Kossuth-díjas építész és Tarnóczky Tamás Attila Pro Architectura-díjas építész készítette.

2024.04.19. 10:40

Technológia

A tetőcserép és a térkő találkozása – Együttműködésre lépett a Terrán és az SW Térkő
Technológia

A tetőcserép és a térkő találkozása – Együttműködésre lépett a Terrán és az SW Térkő

A harmonikus otthon elemei egymással, valamint a környezettel is összhangban állnak. Az építőanyagok ugyan elsősorban funkcionális termékek, a látszó részek esztétikai jelentősége igencsak számottevő. A tetőcserép és a térkő alapjaiban határozza meg egy épület hangulatát, a megfelelő párosításokkal a stílus egészen új értelmet nyer. A Terrán és az SW Térkő együttműködésében kinyílik az otthon horizontja.

2024.04.19. 09:00
BIM technológia szolgáltatási fejlettsége az AEC piacon: klasszifikáció, mennyiségkimutatás és MI
Technológia

BIM technológia szolgáltatási fejlettsége az AEC piacon: klasszifikáció, mennyiségkimutatás és MI

Április 16-ai sajtórendezvényén a globális AEC piac egyik vezető szoftverfejlesztője, a Graphisoft megosztotta nemzetközi tapasztalatát az egységes piaci klasszifikáció kialakításának szükségességéről, valamint a már meglévő magyar BIM szabályoknak történő megfelelést támogató megoldásairól (Solibri OTÉK szabálykészlet, Archicad BIM sablonfájl, BIM alapú költségvetés). Emellett bemutatták a vállalat Mesterséges Intelligencia alkalmazásával kapcsolatos stratégiáját és azt, hogy miként fogadják a felhasználók az MI alapú megoldásokat itthon és külföldön. 

2024.04.18. 14:39
A Gil-Trade is kint lesz az idei Construmán
Technológia

A Gil-Trade is kint lesz az idei Construmán

A Gil-Trade minden eddiginél nagyobb kiállítási standdal készül a Construma Építőipari Kiállításra, melyre ebben az évben április 10-14. között kerül sor a Hungexpón. Standjukon az innováció és stabilitás hangsúlyozása mellett a termék- és technológiai fejlesztéseké, az elhivatott kollégáké, valamint a lakberendezési tanácsadásé lesz a főszerep. 

2024.04.05. 14:17

Közélet, hírek

Új koncepcióval újulhat meg a Király Gyógyfürdő
Közélet, hírek

Új koncepcióval újulhat meg a Király Gyógyfürdő

A korábbi nagyszabású rekonstrukciós tervekhez képest egy szerényebb léptékű felújítás valósulhat meg, mely az eredeti funkciót és az építészeti örökséget tartja szem előtt. Egyelőre azonban még folynak az egyeztetések a szükséges források megteremtéséről. A felújítás terveit a 3H építésziroda készítette.

2024.04.18. 16:20
Hamarosan megkezdődhet a katasztrófavédelmi központ építése az Orczy-kertben
Közélet, hírek

Hamarosan megkezdődhet a katasztrófavédelmi központ építése az Orczy-kertben

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megtalálta az Orczy-kertben épülő Katasztrófavédelmi Speciális Képzési Központ és Katasztrófavédelmi Intézet generálkivitelezőjét. Egy két részből álló, üveghíddal összekötött, közel 25 ezer négyzetméteres épületegyüttes készül 7 emelettel.

2024.04.17. 17:40
“Ne bonts és ne építs fölöslegesen!” – kerekasztal-beszélgetés az új építészeti törvényről
Közélet, hírek

“Ne bonts és ne építs fölöslegesen!” – kerekasztal-beszélgetés az új építészeti törvényről

A tervtanácsok szerepéről, a szükséges minimum elvéről, fenntarthatóságról, és teremtő alázatról is szó esett az új építészeti törvényről szóló kerekasztal-beszélgetésen, amelyet az Építészfórum a múlt heti építőipari szakkiállításon, a Construmán szervezett. Az április 10-i beszélgetésen részt vett ​​Perényi Lóránt, építész, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti stratégiáért felelős helyettes államtitkára, Turi Attila, építész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Fajcsák Dénes, építész (Arkt Építész Stúdió), a beszélgetést Kolossa József, építész (Studio Kolossa, Projektangyal) vezette.

2024.04.17. 10:30

Nézőpontok

ÉLET A KÉPBEN / Podcast-epizód Lajta Béláról
Nézőpontok/Történet

ÉLET A KÉPBEN / Podcast-epizód Lajta Béláról

"Az elmúlt években sokezren néztek velünk kiállításokat, ezek a páros tárlatvezetéseink inkább kihangosított beszélgetések köztünk, amikben a művészettörténeti vonatkozások mellett ugyanolyan fontosak az alkotók körüli személyes, magánéleti szempontok, ideértve saját történeteinket is az adott művek kapcsán."  Winkler Nóra és Topor Tünde közös podcastja, az Élet a képben legutóbbi adásában a Kiscelli Múzeum Lajta Béla 150 kiállításról beszélgettek.

2024.04.18. 15:28
A Tátikát követők: Tihany- és Szántódrév megújításra váró modern öröksége
Nézőpontok/Tanulmány

A Tátikát követők: Tihany- és Szántódrév megújításra váró modern öröksége

"A modern örökség a kortárs építészet számára csak fizikai és szellemi értelemben újrahasznosítható alapanyag lehet? Vagy épp a felújítási rétegek finom összehangolásában, az eredeti modern koncepció szolgálata lenne a kortárs építészet feladata egy-egy ilyen kiemelt jelentőségű modern emlék esetében?" Wettstein Domonkos a Szezonális örökség legújabb részében a szántódi és a tihanyi rév különleges épületeinek történetével, jelenlegi állapotával és potenciális megújulásuk dilemmáival foglalkozik. 

2024.04.15. 18:00
Budapest legújabb utcaképei – a Budapart városnegyed 2024 tavaszán
Nézőpontok/Vélemény

Budapest legújabb utcaképei – a Budapart városnegyed 2024 tavaszán

A Lágymányosi-öböl melletti terület monumentális beépítésének tervei a maga idejében élénk vitákat kavartak. Mára lassan hét év telt el az alapkőtétel, és közel öt az első lakók beköltözése óta, az új városnegyed pedig immár a sokadik nyarára készül, a munkagépek zaját egyre több helyen elnyomják a város szokásos hangjai, és a toronydaruk is egyre kevesebb helyről látszanak. Képgaléria.

2024.04.14. 18:11

Programok

Turányi szimpózium és Vadász György emlékest a MÉSZ székházában
Programok

Turányi szimpózium és Vadász György emlékest a MÉSZ székházában

Turányi Gábor, a posztmodernt képviselő badacsonytomaji oktatási és pihenőépület tervezője; Vadász György, a gellérthegyi víztározó megálmodója. Két, a közelmúltban elhunyt Ybl-díjas építész, akikre a MÉSZ következő programjaival emlékezik. 

2024.04.18. 13:16
Architectural Matters special // Dr. Magyar Péter: Térképletek, képzeletek könyvei
Programok

Architectural Matters special // Dr. Magyar Péter: Térképletek, képzeletek könyvei

Dr. Magyar Péter 2024. április 24-én 17:00 órai kezdettel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Auditóriumában tart nyilvános előadást Térképletek, képzeletek könyvei címmel.

2024.04.18. 11:35
Miroslav Šik ALTNEU című előadása a BME-n
Programok

Miroslav Šik ALTNEU című előadása a BME-n

2024. április 24-én Miroslav Šik ALTNEU címmel tart előadást a Műegyetemen, melynek elsődleges témái az Analóg Építészettel kapcsolatos munkássága lesz.

2024.04.17. 16:56

Épülettervek

Egy rom újjáélesztése – Elismerésben részesült magyar pályamű az Adaptive Reuse X Placemaking pályázaton
Épülettervek/Tervpályázat

Egy rom újjáélesztése – Elismerésben részesült magyar pályamű az Adaptive Reuse X Placemaking pályázaton

A Never Enough Architecture egy nemzetközi pályázatot hirdetett adaptív újrahasznosítás és helyteremtés témában. A pályázat során a szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy egy régóta elhanyagolt kolostort alakítsanak át dinamikus közösségi központtá, amely az adaptív újrahasználat és a helyteremtés elveinek gyakorlati alkalmazását szolgálja, a kortárs esztétika, a műemlékvédelem, a környezeti fenntarthatóság és a közösségi szerepvállalás szempontjait figyelembe véve. A pályázók között egy magyar csapat, Farkas Ádám, Mihály Oszkár és Nagy Gábor is részt vett, akiknek a pályaművét elismerésben részesítette a nemzetközi szakértőkből álló zsűri.

2024.04.17. 18:25
Gyógynövényház és közösségi kert – Skultéti Bianka diplomaterve
Épülettervek/Hallgatói terv
MÉD

Gyógynövényház és közösségi kert – Skultéti Bianka diplomaterve

Skultéti Bianka diplomatervében az ember és saját egészsége, valamint a természettel való kapcsolatára fókuszál. Munkájának célja, hogy jelszerű épületet hozzon létre, valamint, hogy a látogatók hasznos tudást kapjanak a gyógynövények gondozásáról és felhasználásáról. 

2024.04.15. 08:18
Közösségi torony és sportpálya – Rácz Attila diplomaterve
Épülettervek/Hallgatói terv
MÉD

Közösségi torony és sportpálya – Rácz Attila diplomaterve

"Koncepcióm lényege, hogy az itt található panelház közösségi tereinek hiányára reflektálva olyan épületet hozzak létre, amely elősegíti az emberek közötti kapcsolatok létrejöttét és hozzájárul az életminőségük javulásához." Rácz Attila diplomatervében Debrecen belvárosába tervezett közösségi tornyot és sportpályát, mely átmenetet képez a meglévő épületek és szomszédos panelházsor között.

2024.04.12. 17:48

Emberek

Atipikus építészpályák: Tóth Zsombor
Emberek/Interjú

Atipikus építészpályák: Tóth Zsombor

Az Atipikus építészpályákat bemutató sorozatunk harmadik részében a MOME építőművész szakán végzett lakatos mesél a kétkezi munka iránti vonzalomról, a bevontelektródás ívhegesztéssel való első találkozásáról, álommelókról, és az építészet elviselhetetlen lassúságáról.

2024.04.17. 07:51
A szőnyegtől az üvegszőttesig
Emberek/Interjú

A szőnyegtől az üvegszőttesig

Mihály Jolán szobrász restaurátorként végzett a Képzőművészeti Egyetemen, pályája elején műemlékszobrok helyreállításán dolgozott. Később ebből a világból formálódott ki az a sajátos, egyéni terület, amelyet hosszú keresés előzött meg. Munkája során ismerkedett meg a mozaikművészettel, ehhez kötődően pedig a textilek világával is, így vezetett az út a Mijol üvegszőttes nevet viselő saját márkájának és tárgyainak megvalósításáig.

2024.04.02. 14:39
Auditórium podcast – Herczeg Ágnes: A közpark egy találkozási tér a társadalom számára
Emberek/Interjú

Auditórium podcast – Herczeg Ágnes: A közpark egy találkozási tér a társadalom számára

Budapest nemrég ünnepelte 150. születésnapját, de a főváros fejlődése már jóval korábban megkezdődött. Ebben pedig hatalmas szerepe volt József nádornak, aki a reformkor kiemelkedő alakjaként rengeteget tett a város felvirágzásáért. Ezt akár szó szerint is vehetjük, hiszen a legmagyarabb Habsburgnak nevezett királyi herceg a kertészeti tudományok ismerője és művelője volt. Róla és alkotásának továbbéléséről, valamint a mai zöld Budapestről beszélgettünk Herczeg Ágnes tájépítésszel az Auditórium podcast legújabb adásában. 

2024.03.12. 08:00

Épületek

Sarokház Vácon
Épületek/Lakóépület

Sarokház Vácon

A saroktelek adta lehetőségek kihasználásával és a telken jó állapotban megmaradt borospince új épületbe való integrálásával valósult meg a PRETON Architecture által tervezett családi ház. Az épületet a projekt vezető tervezője, Prekup Dávid mutatja be.

2024.04.16. 17:47
Az építészet, mint kapcsolatrendszer – BGE Egyetem Könyvtár és UniZone
Épületek/Középület

Az építészet, mint kapcsolatrendszer – BGE Egyetem Könyvtár és UniZone

Neuronok között szinopszisok, információk között hálózatok, emberek között együttműködés – a digitális korszak könyvtára a kapcsolatok kialakulását támogató hely. Legalábbis a Gereben Marián Építészek által a BGE számára tervezett Bagolyvár utcai kampuszt bejárva ez a benyomása a látogatónak. Az új hallgatói központ és könyvtár ezért nem csak korszerű és szép épület, hanem elsőként is olyan okos beavatkozás, amely az épületegyüttes belső életére, sőt a környék működésére is kihat. Somogyi Krisztina kritikája.

2024.04.16. 08:10
Utópikus realizmusok XIV. – Büro Juliane Greb & SUMMACUMFEMMER: San Riemo társasház
Épületek/Lakóépület

Utópikus realizmusok XIV. – Büro Juliane Greb & SUMMACUMFEMMER: San Riemo társasház

A felső középosztály csúcsterméke vagy szolidáris kollektív ház? Betonszekrénybe vájt személyes terek vagy krematóriumban kisütött kispolgári enteriőrök? Játékos homlokzati elemek vagy cikornyás mütyürök? Klímaszorongó kényszermegoldás vagy a közösségi élet mellett elkötelezett tudatos döntés? Nézzük.

2024.04.10. 08:04

Design

A Paradigma Ariadné tervezett installációt a Mini ARC vándorkiállításhoz
Design/Formatervezés

A Paradigma Ariadné tervezett installációt a Mini ARC vándorkiállításhoz

A Paradigma Ariadné építésziroda tervezte az ARC közérzeti pályázat és kiállítás elmúlt hét évének 94 alkotását bemutató vándorkiállítás installációját, egy asztalrendszert, amelynek minden darabja egy megyét formál. A kiállítás Debrecen és Miskolc után jelenleg Szegeden tekinthető meg.

2024.04.15. 16:30
A LAB5 architects RTL pilot irodabelsője
Design/Belsőépítészet

A LAB5 architects RTL pilot irodabelsője

Az RTL új székházba költözése előtt a belsőépítészeti megoldási lehetőségek tesztelésére a jelenlegi irodaháza három szintjén egy-egy pilot projektet indított, más-más tervezőirodát megbízva a terek kialakításával. A LAB5 átalakítása olyannyira elnyerte a megbízók tetszését, hogy a folyamatban lévő új székház belsőépítészeti tervezését is ők nyerték el. A pilot iroda koncepcióját a tervezők mutatják be.

2024.04.02. 08:21
Bang and Olufsen szalon nyílt az Audio Forumban
Design/Belsőépítészet

Bang and Olufsen szalon nyílt az Audio Forumban

Az ikonikus audiovizuális eszközöket gyártó dán Bang and Olufsen eddigi legnagyobb magyarországi bemutatótermét nyitotta meg az Audio Forum – a széles termékpaletta mellett a megfelelő berendezések kiválasztásával, installálásával kapcsolatban is professzionális segítség várja az érdeklődőket. 

2024.03.28. 15:55

Fenntarthatóság

”Levegőt!” – Légzáró épületek, hővisszanyerő szellőztető rendszerek
Fenntarthatóság

”Levegőt!” – Légzáró épületek, hővisszanyerő szellőztető rendszerek

Tudatos épületenergetika cikksorozatunk következő részében Beliczay Gábor a légzárás módjait és a szellőztetés gépészeti megoldásait veszi sorra, és megkísérli felvázolni a mesterségesen szellőztetett épületek előnyeit és hátrányait.

2024.04.05. 08:10
Zöld átállás az építésgazdaságban: tudásmegosztás és közösségépítés felsőfokon – Interjú a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének elnökével
Fenntarthatóság

Zöld átállás az építésgazdaságban: tudásmegosztás és közösségépítés felsőfokon – Interjú a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének elnökével

Mint szerteágazó tapasztalatokkal bíró fenntarthatósági és klímavédelmi szakember, lassan egy éve tevékenykedik a hazai építésgazdaság minden területét átfogó szakmai platform, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) elnökeként Szarvas Gábor. Az idén immár 15 éve, a World Green Building Council nemzetközi közösség tagjaként működő és a fenntartható épített környezet megvalósítását célzó, szemléletformáló és oktatási tevékenységeket végző hazai egyesület tagjainak száma évről évre nő, az építésgazdaság minden területéről egyre többen csatlakoznak a szakmai platformhoz.

2024.03.20. 10:04
A meglévő értéke: az MVRDV új terve
Fenntarthatóság

A meglévő értéke: az MVRDV új terve

A régi ipari épületek kulturális központtá alakítása nem egy újkeletű ötlet, elég ha csak a Millenárisra gondolunk. De az MVRDV most egy új szintre emeli az újrahasznosítást: még a telken pár éve félkész állapotban hagyott épületeknek is új funkciót ad, hogy a minimálisra csökkentse az építkezés karbonlábnyomát. 

2024.02.19. 12:47

Helyek

Utópikus realizmusok XIII. – LIST & LOLA: Torhout főterének és környezetének megújítása
Helyek/Köztér

Utópikus realizmusok XIII. – LIST & LOLA: Torhout főterének és környezetének megújítása

A tervezők szándéka, hogy a belga történelmi piacváros központjának térbeli ürességét hagyományos építészeti eszközökkel alakítsák át a 21. századi, kortárs funkcióknak megfelelően. A sraffozott burkolat egyfelől kijelöli a heti rendszerességgel megtartott piac során felvonuló árusítófurgonok pozícióját, másrészt szabadon értelmezhető, absztrakt színpadként szolgál a helyiek hétköznapi eseményei és közösségi programjai számára.

2024.02.21. 07:59
Mindannyiuk emlékének foglalata – Elkészült a pesti gettó-emlékmű első üteme
Helyek/Köztér

Mindannyiuk emlékének foglalata – Elkészült a pesti gettó-emlékmű első üteme

Napra pontosan 79 évvel ezelőtt, 1945. január 18-án szabadították fel a pesti gettót, számolták fel annak határaként felállított deszkapalánkjait. Erzsébetváros Önkormányzata 2021-ben nyilvános ötletpályázatot bonyolított le egy, a Klauzál téren – a gettó egykori központi, tragikus eseményektől terhelt helyszínén – felállítandó emlékmű megvalósítására. A Hetedik Műterem Kft. I. díjas pályaművében – kilépve a tervpályázat helyszínre vonatkozó kereteiből – hálózatos javaslattal élt, amely egyszerre jelöli meg az egykori gettóhatár nyomvonalát, és állít központi emlékhelyet a felhívás szerinti Klauzál téren. A megvalósítás két ütemben történik: mára elkészült a 16, egykor lezárt utca járdáiba épített 32 jel, emlékeztetve mostantól minden arra járót közös történelmünk e sötét fejezetének térbeliségére a pesti városszövetben.

2024.01.18. 07:49
Tatabánya új főtere – Szolgáltatóház és főtérrendezés Tatabányán
Helyek/Városépítészet
MÉD

Tatabánya új főtere – Szolgáltatóház és főtérrendezés Tatabányán

Új szolgáltatóház épült Tatabánya főterén, melynek megvalósítása során maga a tér is jelentősen megújult az M-Teampannon tervei nyomán. Gulyás Levente cikkében az egymásra rétegződött történeti előzményeket felfejtve mutatja be, hogy a különböző korszakok tervezési eszméi hogyan alakították a várost, és a friss beavatkozás hogyan kapcsolódik mindehhez.

2023.10.16. 17:16
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.